Cikk oldal
2008-07-18

Néma wobblerek

Csörögjünk vagy ne csörögjünk?
Időnként magával ragad a kísérletező kedv. Így volt ez akkor is, amikor elhatároztam, hogy néhány különleges wobblert barkácsolok magamnak. A készítendő darabok különlegessége pedig nem másban áll, mint „néma” voltukban. De hát számos ilyen wobbler van! – kiálthat fel joggal az Olvasó. Valóban, azonban néhány modellt csak csörgő verzióban gyártanak. Ezekből szerettem volna – némi fabrikálással – egy-két egyedi darabot a műcsalis dobozomba.

Kissé szentségtörésnek hangzik, hogy az egyébiránt tökéletesen kitalált és megalkotott műhalakkal szemben bárki veszi a bátorságot, és belerondít a harmóniába. Ugyanakkor igaz az is, hogy az egyes módosítások, mint a horogcserék, különféle minták, netán teljes átfestések olyan új tulajdonságokkal ruházzák fel a műcsalit, amitől nem csak egyedivé válik, hanem esetleg épp új halfajokra is fogóssá tehető.

Visszakanyarodva kicsit a csörgésre, elmondható, hogy a wobblerben mozgó golyócskák rezonanciája és az általuk kibocsátott hang a figyelem felkeltésén túl az agresszió kiváltásáért felelős, ezáltal ingerli-ingerelheti fel a ragadozó halakat. Az éremnek azonban ez esetben is van másik oldala, amikor a táplálékhal utánzásakor a műcsalinak minél természetesebben kell hatnia. Ilyenkor előfordulhat, hogy a csörgés-rezgés túlságosan intenzív jel a halak számára, és sokkal inkább kiváltja a gyanakvást, sem mint a támadási reflexet.

Szerencsés lenne, ha a gyártók minden csörgő modell nem-csörgő párját is legyártanák, viszont ez gazdaságosnak semmiképp, és célszerűnek is csak jóindulattal lenne mondható, mivel igen szűk vásárlói réteg igényeit szolgálná ki. Marad hát a módosítgatás, barkácsolás, mint amolyan „testre szabás” az erre igényt érzők számára.

Választásom elsőként a Rapala cég méltán neves (versenyeken és élménypecákon is bizonyított) Jointed Shad Rap-jére esett. Eredeti, csörgő változatában nagyon kedvelem csukára, sügérre, feketesügérre, de időnként bevált csali süllőre, balinra és jászra is. Amiért „kés alá” küldtem, az épp a kíváncsiság, hogy fogóssága mennyiben köszönhető intenzív mozgásának, illetve mennyiben csörgésének. Az újjászületett műcsalit a felsorolt halakon kívül harcsára várom még eredményesnek.
Eme bevezető után következzen a műveletet képekben, némi magyarázattal:

Néma wobblerek

Első lépésként horgaitól megszabadítjuk a műcsalit. Ez mindenképpen fontos, hiszen komoly baleset forrása lehet a két szabadon fityegő drilling, arról nem is szólva, hogy lépten-nyomon útban van az egyes munkafázisok során.

A csörgő rész (egy vagy több fémgolyó) a test első felében foglal helyet, mint később látni fogjuk, eléggé speciális módon. El kell döntenünk, hogy a furatot, mely a golyók eltávolításához szükséges, alul vagy felül készítjük el. Bár kézenfekvőnek látszik, oldalról mégsem javaslom, mert az a kényesen érzékeny úszási stabilitást nagyban zavarhatja, helyrehozása többszörösen is nehéz feladat. Itt fontos megjegyezni, hogy létezhetnek balsafa-testű csörgő wobblerek, amelyeken egy ilyen beavatkozás bajosan, és csak nagy szakértelem mellett javítható. Így csak műanyag testű wobblereket javaslok efféle barkács-kísérletekre. Szintén ide kívánkozik, hogy a wobblerek testében található fémgolyók némelyike nem a csörgésért felelős, hanem a távdobást, illetve a dobás közbeni stabilitást segíti elő (a Rapala műcsalik között például ilyen a Long Casting Minnow). Vannak még „vegyes tüzelésű” termékek, itt a belső golyók többfélék vagy több funkciót látnak el. Eszerint lehetnek olyan műcsalik, ahol a fémgolyók egyszerre felelnek a csörgés-rezgés kibocsátásáért és a távdobás vagy az egyensúly biztosításáért, és olyanok is, ahol a csörgést egy kisebb golyókból álló csoport biztosítja, a műcsali hátsó végéhez közelebb viszont található egy nagyobb fémgolyó, amely a dobástáv növeléséhez járul hozzá. Ez utóbbi típusok megbontását nem javaslom.

Összegezve, kellő körültekintéssel kell eljárnunk, ha úgy döntünk, elnémítjuk valamelyik wobblerünket. „Műtét” előtt nem árt kedves műcsalinkat elküldeni egy röntgen-vizsgálatra, bár a mai egészségügyi helyzet mellett meglehet, hogy hosszú sorokat kell kiállnia. Komolyra fordítva a szót, valóban egzakt röntgen-felvétel készíthető a műcsalikról, ahol a fémgolyók helyzete és mérete már világossá válik.

Néma wobblerek

A furat elkészítése sokféle módon történhet; én pisztolyfúrót használtam erre a célra, 6 mm átmérőjű fúróval. A fúráshoz rögzítés lehetőleg ne satuban történjen, hiszen úgy nehéz érzékelni a befogás erejét, és könnyen összeroppanthatjuk a műcsalit. Viszont soha ne a levegőben, netán kézben fúrjuk! Legalább három oldalról, alátámasztással rögzítsük, és meglehetősen óvatosan végezzük a fúrást!
A fenti képen, a wobbler furatában már jól látszanak a csörgő elemei.

Néma wobblerek

Majdnem jó, de a lyukat még tágítani kell, mivel nem tudunk belülről erőt kifejteni a kitolásához.

Néma wobblerek

A golyók zárt vagy félig zárt műanyag cellában lehetnek, így további eszközökre van szükség a kimozdításukhoz.

Néma wobblerek

Éles késsel, nagy odafigyelés és óvatosság mellett eltávolíthatjuk a golyók útjában álló részeket. Fölöslegesen ne forgácsoljunk, hiszen azzal a testet gyengíthetjük, csak a tényleg szükséges mennyiséget nyessünk ki!

Néma wobblerek

Bonctű, cipészár vagy hasonló hegyes és erős eszköz segítségével kipöccinthetjük a beszorult fémgolyókat.

Néma wobblerek

Ők hárman feleltek a JSR–7 zajkeltéséért. Egyenként 1 gramm körüliek lehetnek.

Néma wobblerek

Az időrendiségből kissé kilógó kép; ezzel a nehéz harcsázó horoggal helyettesítettem a golyók súlyát, hogy a wobbler újra visszakapja stabilitását. Így a lebegés helyett egy kifejezetten felúszó modellt kaptam, de tulajdonképpen ez is cél volt.
Figyelembe kell vennünk, hogy hiába teszünk fel ugyanakkora tömegű horgot, mint amilyen a golyók együttes súlya volt, a wobbler mozgása szükségszerűen más lesz, hiszen a tömegközéppont mindkét esetben máshol helyezkedik el. (Megoldás lehet még a csörgők, vagy helyükre ólomsörétek, illetve ólomhuzal beragasztása.)

Néma wobblerek

Az üreges rész kitöltésére hungarocell-darabkákat használtam, de bármilyen könnyű töltőelem megfelelő (pl. purhab). Minél nehezebb a töltőelem, annál kevésbé lesz felúszó a wobblerünk.

Néma wobblerek

A fojtást ez esetben újságpapír adta, lényege, hogy a végső fázisban a hungarocell-szemcsék közé ne engedje a folyékonyan felvitt záróanyagot.

Néma wobblerek

A korábbi műveletsort egy egyrészes Salmo Sting wobbleren is elvégeztem. A különbség itt annyi volt, hogy hasi oldalról tettem a furatokat, melyekből háromra is szükség volt az apró, zárt cellákban lévő ólomsörétek eltávolításához.

Néma wobblerek

Mindkét esetben kétkomponensű, ötperces kötőidejű epoxy gyantát használtam a furatok befedésére.

Néma wobblerek

Az eleinte buborékos kötőanyag áttetszőre és műanyaghoz hasonlatos keménységűre szárad, minimális rugalmasságot tartva, így később sem nyílik el az eredeti anyaggal határos részeken.

Néma wobblerek

A végleges száradáshoz árnyékos, függőleges helyre tegyük a műcsalikat. A levegőzárványokat tűvel még a ragasztóanyag bőrösödése előtt szüntessük meg.

Néma wobblerek

Teljes száradás után csiszolóvászonnal a kitüremkedéseket a testhez igazíthatjuk, ügyelve, hogy a műcsali eredeti lakkozásában, illetve festésében fölösleges kárt ne okozzunk!

Néma wobblerek

A kész, már hangtompított wobblerek. A magam részéről kíváncsian várom a gyakorlati folytatást, a műcsalik bevetését, amelyről már tervbe vettem – kellő tesztidő elteltével – egy értékelő beszámolót. Addig is, remélem sikerült gondolatébresztőnek szánt írásommal néhány ötletet adni, és előre elnézést kérek azok pénztárcájától, akik e cikk hatására gondolják majd úgy, hogy a jövőben kettesével kell vásárolniuk a csörgős műcsalikat…

Kép és szöveg: Gégény Viktor
Szólj hozzá:
vittorio#1 2009. 01. 04., 18:04Solyi,
Jártam hasonlóan, de nekem "erős" ellenfelem volt; alig hármas harcsa. Egyetlen ütés folyamatosan húzottra, mindkét gyári horog esernyősre hajlítva, nyelv tőből kitörve... Érdemes lesz megpróbálni a X-RAP Shad Shallow-t, amit lentebb említettek már a fiúk. Tartósabb, mert full műanyag. Igaz, csörög, de van rá megoldás. :)
A letört nyelvre van ötletem, rövidesen szeretném is megírni egy szösszenetben. Ha tudod nélkülözni, egyelőre ne nyúlj hozzá, tedd félre, ebben a színben lesz a legjobb balincsali! :)
solyi#2 2009. 01. 02., 19:11Egy bölcs embertől hallottam:-minél régebb óta pergetek, annál jobban ráébredek mennyire keveset tudok még.Kissé csapból folyó a szöveg?Példa: 2008 október,utolsó napja,kb 22 óra.Duna Anyánk egy kövezésén edzem tenisz könyököm.A szerkó jófajta...15-65 ös bot 15-ös a zsinór{ fonott}.Koppanós megtólós kapás luftot ütök.Ver a víz.Hidegre fordult akkor már.Kezdtem beletörődni a makk betlibe.Kezem merev volt nem éreztem a fahalam veretését!Gondoltam csuklóból játszom rá egy kicsit.A lényeg a hal fogott meg.Jó 2-es sutyi!Az SSR-7SD lépcsős szája tőböl hiányzott!A wobler a 2-es szilványba beépült!Döbbenet a rapala miatt,és a kapás!HA van ötlet a törött lapátra , köszi.
SkeletorOne#3 2008. 07. 25., 10:55Nightfish:D Mesterem, ettől márcsak a Sunfish lenne erősebb!:)))
Egyébként no para, szűröm én szorgalmasan minden nap;-)
nightfish#4 2008. 07. 23., 13:30Sziasztok! Abszolút osztom "aladar" véleményét!!! SkeletorOne meg igazán szürhetné a sáros Dunát, mert így ismét csak tavi fürdőzőkergetés lesz a hétvégén! :)
aladar#5 2008. 07. 20., 12:27Sziasztok! Mifelénk a Dunán édesmindegy, hogy csörgős vagy nem,ha eszik a süllő nem válogat,ha nem eszik akkor dobálhatok neki bármit nem veszi fel sem a twisztert,sem a gumihalat(pedig ezeket szeretem a legjobban) sem a rapalákat,de még az élő halat vagy a szeletet sem!
Baitcast#6 2008. 07. 19., 21:36Ja és ha minden jól megy, akkor Október-November környékén fognak beérkezni az újdonságok!
Baitcast#7 2008. 07. 19., 21:33Helló Fapeca!
Az X Rap Shad Shallow kódja: XRSH06 és 08 lesz!
Nagyon tuti csalinak tűnik!
Volt szerencsém dobálni már vele! :)
razora#8 2008. 07. 18., 20:53Üdv. mindenkinek!
Fogtatok már csörgőssel süllőt? Nekem még nem sikerült, de harcsát, balint, jászt igen. A TD-t is süllőre találták ki, de arra is csak harcsa jött.
charon24#9 2008. 07. 18., 12:56szia fapeca!

nem, csak arra gondoltam, hogy szerinted ki tetetett föl és mit a videók közé :)
a műcsalikat hamarosan forgalmazzák majd itthon, azt gondolom.

üdv,
charon
fapeca#10 2008. 07. 18., 12:36Helló Cha!
Nem tudom mire gondolsz mit keverhetek össze, de a PECA TV-n van Rapala X-Rap Shad Shallow amit én még nem láttam élőben , de szeretném kipróbálni hátha nem csak az amcsi Large Mouth és Waley eszi meg. Ennek gondoltam lehet a kódja:XSSR 6, 8
Üdv.
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Kiemelt termékek
Rapala J Jointed wobbler
Rapala J Jointed wobbler
Kétrészes változata az Original wobblernek, mely szintén balsafából készül. Csuklós kialakításának köszönhetően igen élénk, intenzív mozgású úszó műcsali. Az elsősorban felszíni horgászatra kifejlesztett wobbler tekergő mozgása rendkívül figyelemfelkeltő, nagy eséllyel zsákmányolunk...
Shimano Alivio TE 3/TE 3 GT - TE 5/TE 5 GT horgászbot
Shimano Alivio TE 3/TE 3 GT - TE 5/TE 5 GT horgászbot

Az új fejlesztésű Shimano bot különösen könnyen kezelhető. Kitűnő bot kezdők, valamint gyakorlottabb fiatalok számára. Könnyen kezelhető, érzékeny és meglehetősen könnyű...

Ecofish bélelt horgászágy
Ecofish bélelt horgászágy
Eredeti ár: 44440 Ft
Akciós ár: 31210 Ft

- hatalmas fekvőfelület, hihetetlenül komfortos, erős alátámasztás, extra erős ágykeret, 6 erős láb
- szivacsos gyöngyvászon vízálló huzat, leszedhető és tisztítható, extra nagy 35x50 cm fejpárna...
A márna ikrája és az angolna vére mérgező, elfogyasztva hasfájást, hányást és erős fejfájást is okozhat.