Cikk oldal
2007-12-29

Kék halak kék kombóval

Shimano Nexave BX 300 XH 3 és Nexave 3000 SFB
Ritkán, de előfordul, hogy egy horgászbotról az első ránézés azt sugallja, többféle módszerre is használhatjuk. Ekkor feltehetjük a kérdést, melyik is az igazi? Ez persze kellemes gonddá válik, ha azért nehéz a döntés, mert a bot valóban, több módszerhez is alkalmas.

<b>A téli napon örömmel vettem a kirándulást</b>
A téli napon örömmel vettem a kirándulást

Így láttam ezt a Shimano Nexave BX 300 XH 3 esetében is. Mikor először kézbevettem, talán a súlytalansága miatt, pergető botnak gondoltam ezt a pálcát. Utána viszont úgy tűnt, az egyéb ragadozóhalas, csalihalas módszerekhez szintén alkalmas a háromrészes horgászbot. Kipróbálásáról a döntésem ezért is lett kétirányú, úgy határoztam, először élőhallal csukázok egyet, majd a Nexave BX bottal, pergetéssel, bevetem a plasztik csalikat is. Télies decemberünk is kedvet adott a túrákhoz, a behavazott tájban örömöt jelentettek ezek a „munkakirándulások”.

<b>A három részes bot jó benyomást keltett bennem</b>
A három részes bot jó benyomást keltett bennem

Pillekönnyű kis cuccaimmal elsőként a Drávát ejtettem útba. Itt, a parton szereltem bevetésre a kombót. Megállapíthattam, hogy nagyon együtt van, igazán „kezes” ez az összeállítás. A bot markolata elegáns a parafázás, az orsórögzítés megoldása miatt, és ez egyúttal jó fogást is biztosít. Az erős, szép küllemű gyűrűzés, a toldó részek precizitása, erőssége, Shimano jellegzetességek. Kiemelném az orsóval azonos színű, összeillő „Nexave kékséget”, ami esztétikus és harmonikus egy ilyen kombós ajánlatnál.

<b>Csavaros markolat</b>
Csavaros markolat
<b>Erősített a toldás</b>
Erősített a toldás

<b>Nagyméretű, szép küllemű gyűrűkben fut a zsinór</b>
Nagyméretű, szép küllemű gyűrűkben fut a zsinór

<b>A Nexave 3000 SFB, a fém tartalék dobbal</b>
A Nexave 3000 SFB, a fém tartalék dobbal
<b>Meglepően sok zsinór fér a dobra</b>
Meglepően sok zsinór fér a dobra

<b>Színben is harmonikus ez a kombó</b>
Színben is harmonikus ez a kombó

A szintén súlytalan, Nexave 3000 SFB strapabíró orsó benyomását keltette, dobja sok zsinórt nyelt el. Jó volt használni, sallangmentesen dolgozott a folyóparton is, és másnap reggel a csukásnak remélt mellékágon is. Az első horgászatot ugyanis kapás nélkül zártam, igaz, csak egy jó órányit voltam a Dráva parton. A következő reggel viszont, már a második dobás csukeszt adott. Egy vízben álló bokor mellett, kis kárásszal tapogattam. A bot súlyát alig éreztem a kezemben. Bezzeg amikor odavágott a görbefogú ragadozó! Mintha a kezemet húzta, rázta volna. Egy kicsi kivárás után lendült a bevágás, és éreztem, a gerinces Nexave bot jól akasztott. Még fényképezgetni is volt időm a fiatal, de sokáig vehemens ragadozót. Persze visszakerült a vízbe, és azt hittem ezután jönnek majd a többiek. Tévedtem. Nem volt több kapás, csupán egy ritka vendég, egy szép méretű sügér okozott némi izgalmat. Arra viszont nagyon jó volt a hideg délelőtt, hogy tapasztaljam, ez a horgászbot, orsó, a tapogató keresődő horgászathoz, nagyon ajánlható együttest alkotnak. Néhány nappal később pedig az a feltevésem is igazolódott, hogy gumihalazáshoz is jól használható ez a kombó.

<b>Először a tapogatással próbálkoztam</b>
Először a tapogatással próbálkoztam
<b>Fiatal, vehemens csuka a horgon
Fiatal, vehemens csuka a horgon

<b>Az első süllő, twiszterre kapott</b>
Az első süllő, twiszterre kapott

A twiszteres, gumihalas horgászat, az általános, villantós pergetésnél lassúbb tempót kíván. Hasonlóan a tapogatáshoz, emelgetjük, billegtetjük a plasztik csalikat, keressük velük az éhes süllőket. Ezért fontos, hogy könnyű legyen kezünkben az összeállítás, jól érzékeljünk vele mindent. Ennek az elvárásnak is megfelelt a Nexave, „kék kombója”. Két farokból összebütykölt twiszterre volt az első, koppanós kapásom. A gyors ütésre ugyanígy válaszoltam, és a folyás dacára, hamar megszelídítettem a két kilós, karácsonyi süllőt. A felszerelés hibátlanul teljesített. Szinte csak a halat éreztem a kezemben. A horgászbot bő gyűrűibe, dacára a fonott zsinórnak, mínuszoknak, jég szinte alig rakódott, az érzékeny spiccel nagyon jól követhettem a gumik útját.

<b>Teljesen bekapta a nagy gumihalat</b>
Teljesen bekapta a nagy gumihalat

<b>A Nexave kék kombója, kékesen csillogó süllőket adot</b>
A Nexave kék kombója, kékesen csillogó süllőket adot

Fárasztás közben pedig erőt, gerincességet tapasztaltam a botban. Erről alkonyat előtt ismét meggyőződhettem, rendkívül heves kapással, az előzőhöz hasonló méretű süllő jelentkezett ismét. Bár beugrott az akadók közé, mégis sikerült a csónak mellé irányítanom. A nagyméretű gumihalam teljesen eltűnt a torkában. Örömmel készítettem róla is egy-két képet, a karácsonyi, Nexaves kirándulásom így végképpen szépre sikeredett.
Írta és fényképezte: Bokor Károly
Szólj hozzá:
Szakírónk
A feketesügér (Micropterus salmoides) világrekordot egy bizonyos George Perry tartja 10,09 kg-os (83 cm hosszú) fogásával. A hatalmas zsákmányt az USA Georgia államában található Montgomery tóból emelte ki 1932-ben.