Cikk oldal
2011-12-12

Bemutatkozik az Armadillo Lures

1. rész: Magamról és a brandről
2011 őszén új márkanévvel találkozhattak az online fórumokon tájékozódó pergetőhorgászok. Az Armadillo Lures létrehozásának elsődleges célja különleges, minőségi műcsalik fejlesztése, forgalmazása. Meggyőződésünk, hogy léteznek olyan, a standardaktól eltérő műcsalik, melyek használatával jelentős sikerek érhetők el hazai körülmények között, a süllő, csuka, harcsa és balin horgászatánál.

Nem riasztanak el a nehéz körülmények :)
Nem riasztanak el a nehéz körülmények :)

Jómagam kora gyermekkorom óta horgászom, végigjártam a teljes horgásziskolát. Már óvodás koromban vörösszárnyú keszegeket hajkurásztam a balatoni nádasban és a finomszerelékes horgászat szeretete sokáig elkísért. Később a pergetés ragadott magával, sportossága, hatékonysága háttérbe szorította az egyéb módszereket, az utóbbi évtized pedig elsősorban a műlegyezésről szólt. Az űzött módszerektől függetlenül, mindig megvolt bennem a kísérletező kedv, az újdonságok iránt nyitottság. Többre értékeltem egy új módszerrel, eddig nem használt műcsalival megfogott halat, mint tucat számra fogni ugyanúgy, ugyanazzal. Volt szerencsém sokfelé horgászni, bepillantást nyerni más országok horgászkultúrájába és sok mindent tanultam amit itthon is sikerrel tudtam alkalmazni.

Csodálatos Tisza-holtág, novemberi fényben
Csodálatos Tisza-holtág, novemberi fényben
A Sió felső része, domolykóparadicsom
A Sió felső része, domolykóparadicsom

Kajakkal eljuthatunk egyébként megközelíthetetlen helyekre is
Kajakkal eljuthatunk egyébként megközelíthetetlen helyekre is
Kedvenc vizem a Duna, itt bármikor belefuthatunk jó halakba
Kedvenc vizem a Duna, itt bármikor belefuthatunk jó halakba

Az Armadillo Lures létrehozásának ötlete párhuzamosan született meg a Magyarországon is elindulni látszó szemléletváltással. Egyre több és több, olyan felelősen gondolkodó horgásszal találkozom, aki a horgászatot igazi sportként éli meg, és ennek megfelelően a halakat méltó ellenfélként, tisztelettel  kezeli.

Egy csodálatos kicsi, vad sebespisztráng...
Egy csodálatos kicsi, vad sebespisztráng...
...és egy kevésbé szép telepített nagy
...és egy kevésbé szép telepített nagy

Az utóbbi években felnőtt egy pergetőhorgász generáció, akik komolyan űzik kedvenc módszerüket, akiknél a pergetés nem korlátozódik az őszi villantózásra. A rendelkezésre álló szakirodalom és az internet adta lehetőségek kihasználásával, a kezdő horgászok is könnyen tájékozódhatnak, a pergetés többé nem a kiváltságosok sportja. Ami évtizedekkel ezelőtt kuriózum volt, mára szinte tömegsporttá vált. Pergetőversenyek érik egymást, hazai versenyzőink nemzetközi versenyeken egyre jobb eredményeket produkálnak.

„Spittin Image”
„Spittin Image”
Műlegyes csuka
Műlegyes csuka

Hasonló fejlődésen ment keresztül hazánkban a legyezőhorgászat is.  10 éve még megmosolyogták és őrültnek nézték a vízpartokon suhogtató legyezőhorgászt, manapság egyre kevésbé kapcsolják össze a módszert a pisztránggal, a legyezőhorgászat is horgászkultúránk részévé vált. Kis gyakorlattal és kísérletezgetéssel hazai ragadozóhalaink is biztosan megfoghatóak ezzel a módszerrel, a kezdő lépésekhez szükséges információt pedig könnyen összeszedhetjük a tematikus portálokról. Lépjünk át a sokszor mesterségesen fenntartott misztifikáláson, nézzük a műfajban rejlő lehetőségeket a rendkívüli összetettsége helyett. A rutinszerű, jól működő dolgok ismételgetése helyett érdemes időt szánni a tanulásra, az alapok elsajátítására. Hamar eljuthatunk, arra a szintre ahol örömünket leljük a horgászatban és idővel az eredmények sem maradnak el.

   Ha bízunk benne és tudjuk hol kell keresni, a szép süllők is megfoghatók léggyel is
Ha bízunk benne és tudjuk hol kell keresni, a szép süllők is megfoghatók léggyel is

Süllőzés közben beesett nagybalin
Süllőzés közben beesett nagybalin

Kedvenc hazai halam, jól fogható műléggyel
Kedvenc hazai halam, jól fogható műléggyel
Szép méretes éjszakai meglepetésdomi
Szép méretes éjszakai meglepetésdomi

20 perces fárasztás után…
20 perces fárasztás után…
…végre kézben a nagy taimen
…végre kézben a nagy taimen

Sokáig vártam rá, de nagyon megérte…
Sokáig vártam rá, de nagyon megérte…
…életem első léggyel fogott harcsája
…életem első léggyel fogott harcsája

Önfotó Grönlandon
Önfotó Grönlandon
Aranyidők az Omszki tavon
Aranyidők az Omszki tavon

Csodálatos hal, megérdemli a szabadságot
Csodálatos hal, megérdemli a szabadságot
Ezután jobb szívvel gondolhatunk vissza a fogásra
Ezután jobb szívvel gondolhatunk vissza a fogásra

Kézműves wobblerek, nem csak a vitrinben a helyük
Kézműves wobblerek, nem csak a vitrinben a helyük
  
Termékportfóliónkat folyamatosan bővítjük, kizárólag hazai vizeken is használható, a tesztelések során bizonyított  műcsalikkal, kiegészítőkkel. A kis szériában gyártott, handmade wobblerek ugyanúgy helyet kapnak palettánkon, mint a legyezőhorgászatban bevált, fogós streamerek pergetőknek szánt változatai.  Termékeink közös jellemzője a kimagasló minőség és hatékonyság, nem kívánjuk silány tucatárukkal elárasztani a horgászpiacot. Reméljük és hisszük, hogy a mostanában lezajló szemléletváltás következtében horgászkultúránk megítélése mellett vizeink állapota is fejlődni fog. Facebook oldalunkra várunk minden újdonságra nyitott, felelősen gondolkozó, legyező- és pergetőhorgászt.

Végezetül  egy híres idézet Lee Wulf-tól „Game fish are too valuable to only be caught once” vagyis a  „A  sporthal túl értékes ahhoz, hogy csak egyszer fogjuk ki!”

Szöveg és képek: Bartha Péter
 
Szólj hozzá:
nyitrai29#1 2011. 12. 19., 21:02Adathalász 4. megtaláltam!
WOLFY#2 2011. 12. 14., 21:56Ígéretesnek tűnnek a voblerek.
kohicmikop#3 2011. 12. 14., 17:16Nagyon szépek a képek és jó a cikk is! Az az első extrém havas kép, arra ösztökél, hogy én is kipróbáljam az ehhez hasonló körülményeket :) Gratula
zanderjoe#4 2011. 12. 14., 10:51Gyönyörű halakat fogsz! Irigykedve néztem a fotókat! Gratula!
összes hozzászólás megtekintése »
Kiemelt termékek
Shimano Beast Master AX Super Cat Multi Spin horgászbot
Shimano Beast Master AX Super Cat Multi Spin horgászbot
Speciálisan a harcsa pergető horgászatára lett kialakítva. A Silurus Spinning egy változtatható hosszúságú modell, amely használható 2,70 méteres vagy 3 méteres változatban, igényektől függően. Az XT100-as carbon és Biofibre anyagok felhasználásával lett kialakítva, amellyel...
Rapala H Husky wobbler
Rapala H Husky wobbler
Eredeti ár: 2990 Ft
Akciós ár: 2290 Ft

A legenda ismét él! A klasszikus, balsafából készített Husky wobbler, mely nagy sikert aratott már korábban is, most ismét kapható. Alakjának és tökéletes egyensúlyának köszönhetően kiválóan lehet dobni ezt a felszíni műcsalit. Az eredeti Rapala mozgásra képes, melyet az Original...
Shimano Antares BX Spinning horgászbot
Shimano Antares BX Spinning horgászbot
Kifejleszteni egy botot, ami kimondva kimondatlanul egy piaci standard, nagyon nehéz, de a Shimanonak sikerült. Egy új anyag alkalmazásával már semmi sem lehetetlen. Íme az új Antares pergető bot. Összehasonlítva a régebbi modellekkel, ez sokkal könnyebb, köszönhetően...
A világ halfajokban leggazdagabb családja a pontyféléké, 1500-nál is több alfajt számlál. Megtalálhatók a trópusi- és mediterrán égövben éppúgy mint a sarkvidéken túli édesvizekben. Eredetileg Afrikában, Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában voltak őshonosak, mára azonban a mesterséges telepítéseknek köszönhetően az összes kontinensen fellelhetők.