Cikk oldal
2009-05-07
Temérdek csali létezik, amelyek méltánytalanul belevesznek a feledés homályába. Pedig nem lenne szabad hagynunk, mert már mind, egytől egyig bizonyították fogósságukat. Az első ilyen, amivel szeretnék foglalkozni a csontkukac bábja.Elfeledett csalik nyomában 1.
A csontkukac báb
![]() |
| A különböző érettségű báboknak nencsak a színe, de a súlya is különböző |
Nem véletlen, hogy pont ezt csalit vettem előre. Ebben a hónapban a Ráckevei Duna-ágon (RSD) rengeteg versenyt rendeznek. Ezen versenyek majd mindegyike a dévér és karika keszeg nagy mennyiségű megfogásáról szól. Ezek a halak rajonganak ezért az apró, roppanós csaliért.
Sokan bizonyosan meghökkennek, amikor ezeket a sorokat olvassák, minek ennek ekkor hűhót keríteni, amikor bebábozódik az saját magától is. Be bizony, sőt aki csak csalizni akarja használni annak elég egy dobozkában árnyékba (fontos) kirakni pár napra.
Azonban, ha nagyobb mennyiségre (2-3 dl akár) van szükségünk, mert esetleg etetni is szeretnénk vele, akkor egy teljesen más technikát kell alkalmaznunk.
![]() |
| Alapnak kell a friss csonti |
|
|
A technika:
Ahhoz, hogy szép bábunk legyen megfelelően nedvesen kell tartani a csontkukacot. Ehhez ez a technika nedves fűrészport használ. Ha egyszerűen szárazon akarnánk tartani a nyüveket, akkor azok először nem bábozódnának, hanem elkezdenének lefogyni, felélnék tartalékaikat. Nekünk ez nem jó.
A hozzávalók:
Ha a csontkukacot egyszerűen kirakjuk a napra, akkor nagyon gyorsan, nem egyenletesen bábozódik be. Nekünk az a célunk, hogy szabályozott körülmények között zajlódjon ez a folyamat. Hogy miért? Mert, csak a világos báb az, ami kell. Ez a bábozódási folyamat legeleje. A nagyon sötétek már annyira könnyűek, hogy lebegnek, feljönnek a felszínre.
Mindehhez szükségünk lesz egy lapos aljú edényre, fűrészporra és egy kézi permetezőre. Valamint egy körülbelül 3 mm lyukbőségű rostára. No meg persze sok rászánt időre…
Hogy pontosan mennyi báb lesz egységnyi csontkukacból azt csak megsaccolni lehet. De ha mégis számot kell mondani, akkor szerintem közel a 60%-a lesz báb.
![]() |
| Fűrészpor is kell a készítéshez |
|
|
Az elkészítés:
A lapos edénybe beleszitáljuk a fűrészport, a nagyobb darabokat a szemetesbe dobjuk. Majd megvizezzük egy egyszerű kézi permetezővel. Ezután belehelyezhetjük a lemászatott kukacokat, és árnyékos helyre rakjuk.
Én napjában kétszer átmászatom a rostán reggel és este. A fűrészpor könnyen átmegy, a kukacok pedig menekülve a fény elöl gyorsan átmásznak. Így nekünk nem marad más, mint a rostán fennmaradt bábokat egy külön edénybe eltenni.
A tárolás:
Biztos vagyok benne, nem én vagyok az egyetlen, akinek már meggyűlt a baja családon belül a csalik hűtésével. Sajnos a bábnál is ugyan az a helyzet, mint a kukacoknál. Ahhoz, hogy a kikelési folyamat megálljon, 2-3 fokon kell tartani őket. Én ezt még úgy tetézem, hogy vízben tárolom. Naponta cserélem rajtuk a vizet. A menetrend egyszerű, amíg mászik a csonti, addig cserélem a vizet.
![]() |
| A süllyedő bábra van szükségünk |
|
|
A felhasználás:
Az elkészített etetőanyagba keverve könnyem bejuttatható a vízbe. Gyorsítja az keverék oldódását. Arra azonban vigyázni kell, hogy nem szabad túl nagy erővel összenyomni a gombócot, mert akkor a báb kipukkad. Érdekes volt megfigyelni egy kis akváriumban, hogy amikor az etetőanyag feloldódott, akkor a báb, mint a terülj-terülj asztalkán mind a tetején volt. Úgy gondolom, ennek egy hal sem tud ellenállni.
A horogra tűzés variációja végtelen. Én alább, a két általam legkedveltebbet mutatom be. Az első, amikor egy szem báb mellé tűzöm a csontkukacot. Előszeretettel használom, amikor tényleg nagytestű dévért vagy a közelben ólálkodó pontyokat akarom megfogni, akkor csak báb kerül a horogra (3-4 szem). Óvatos kapások idején láttam már bábba rajtett horoggal horgászni embereket. Érdekes, egyben eredményes megoldás.
|
|
![]() |
| Részemről az elsődleges felhasználás az etetőanyagba való keverés |
![]() |
| A kerti tavamban is rajonganak érte a halak |
|
|
Amikor elkezdtem megírni ezt a cikket, biztos voltam benne, hogy nagyon szűk réteghez szól majd. Az átlag horgász nem szán rá időd és fáradságot, hogy ezt végigcsinálja. A végére csak egy megjegyzést fűzök, ami talán kicsit megmozgatja a fantáziát:
„Gyakran találkozunk azzal az esettel, amikor a versenyhorgász mögött megállnak, majd halkan megjegyzik: Milyen sok halat fognak.”
Ez egy nagyon összetett, lépésről-lépésre felállított folyamat. Amibe a fáradságos bábkészítés is beletartozik.
Írta és fényképezte: Kocsis László
cilapower#1 2009. 08. 31., 22:58Szia!
Talán a bábozodás folyamata közben pusztultak el. Ezért merültek el sötéten.
Laci
Talán a bábozodás folyamata közben pusztultak el. Ezért merültek el sötéten.
Laci
karotta#2 2009. 08. 31., 13:47Sziasztok!
Nekem a hűtőben bábozódott be kábé két deci csonti, ilyen szita-tetejű csontisdobozban. Kinyitottam, sötétbarnák voltak. No, gondoltam, ezeket ki lehet dobni nyugodtan. Ki is öntöttem a vécébe, és meglepődve láttam, hogy mind lesüllyedt. Lehet hogy ez véletlen? A hűtőben pedig száraz a levegő.
Szinte sajnáltam lehúzni őket :o)
István
Nekem a hűtőben bábozódott be kábé két deci csonti, ilyen szita-tetejű csontisdobozban. Kinyitottam, sötétbarnák voltak. No, gondoltam, ezeket ki lehet dobni nyugodtan. Ki is öntöttem a vécébe, és meglepődve láttam, hogy mind lesüllyedt. Lehet hogy ez véletlen? A hűtőben pedig száraz a levegő.
Szinte sajnáltam lehúzni őket :o)
István
cilapower#3 2009. 05. 09., 19:20Szia!
Én azokat kidobom, mivel én elsősorban etetni használom a bábot. Persze ha horogra tűzöd akkor az megemelhet más csalit is, de még nem használtam erre.
Laci
Én azokat kidobom, mivel én elsősorban etetni használom a bábot. Persze ha horogra tűzöd akkor az megemelhet más csalit is, de még nem használtam erre.
Laci
Rexfelugyelo#4 2009. 05. 09., 12:35És mit csinálsz a nem süllyedő bábokkal? Az oké, hogy etetőanyagba nem lesz tuti, mert felúszik, de egyébként csalinak sem használod? Ott éppen nem mindig baj, ha nem süllyed a csali.
cilapower#5 2009. 05. 09., 07:11Szia Laci!
Nem titok az! Én is mástól tanultam, és amit már ketten tudnak...
Laci
Nem titok az! Én is mástól tanultam, és amit már ketten tudnak...
Laci



















