Cikk oldal
2010-12-16

Téli paraktikák I.

Mi legyen a horog mellett?
Minimál projekt

A téli időszakban uszonyos barátaink a nyáron fagyasztott táplálék töredékét veszik magukhoz,  legyen szó bármilyen táplálékszegény vízről, annak ellenére, hogy az ilyen tavakon kizárólag a horgászok által bejuttatott táplálékot kereshetik a halak. A nagy táplálékbázisú vizeken már nehezebb dolgunk van, de itt is egy jól megválasztott hely és egy megfelelő csali gyors sikert hozhat.  Természetesen ekkor sem mindegy, hogy milyen csalik hevernek a horgunk körül, de a megfelelő helyen már szinte nyert ügyünk van, ízesítéstől függetlenül.  Több alkalommal előfordult velem, hogy rossz helyen kerestem a pontyokat, majd egy másik horgászhelyre költözve, szinte folyamatosan érkeztek a pontyok,  itt már nem volt számottevő a csalik közötti különbség.

Az erőteljes ízesítés és a horog köré koncentrálás gyors sikert hozhat
Az erőteljes ízesítés és a horog köré koncentrálás gyors sikert hozhat


Az aromák életre kelnek

A hideg beköszöntével, a lehűlt vizekben rendkívül fontos szerep jut a különböző aromáknak. Mondhatjuk, hogy ilyenkor sokkal fontosabb a figyelemfelkeltés, mint a táplélék beltartalma. Többféle lehetőség kínálkozik arra, hogy minél  vonzóbb csalit juttassunk a vízbe. Az egyik bevált módszer, a több hónapig ázó csali, melynek óriási ereje lehet: sokszor mindössze a horog mellett lévő bojli, vagy egyéb csali elég ahhoz, hogy elcsábítsunk egy nagyobb pontyot. Mielőtt azonban felhasználnánk ezeket a  csalikat, győződjünk meg arról, hogy horogállósága megfelelő. Sok tömény aroma egyszerűen szétroncsolhatja a bojlit, ami ezt követően már nem tudunk felhasználni.  Ezért célszerű néhány szemmel próbát tenni, mielőtt nagyobb mennyiséget ízesítenénk.

Egyik botunkat mindenképpen a  kisebb, vagy félbetört bojlikkal csalizzuk
Egyik botunkat mindenképpen a kisebb, vagy félbetört bojlikkal csalizzuk


Kicsi, közepes, nagy

Nagy csali, nagy hal, tartja a mondás, de nem minden esetben helytállóan. A meleg vizekben, a nyári forróságban ennek sokszor az  ellenkezője  igaz, de télen sem jelenthetjük ki biztosan, hogy a csali mérete befolyásolja a a halak méretét. Logikusan gondolkozva, egy nagyobb falat több energiát ad, és kevesebbet vesz el, viszont a kisebb csalit egyszerűbb felszívniuk a fenékről, nekünk horgászoknak pedig lényeges szempont,  hogy a horog biztosan akadjon. Kisebb csaliknál ez pontosan így van.   Én előszeretettel használom az utóbbi években a kisebb méretű (14-18mm), vagy félbetört bojlikat, amik kellően bizonyítottak, nagyobb társaik rovására.  Itt persze megjegyezhetnénk, hogy a nagyobb csalikat a kisebb pontyok már nehezen tudják felvenni, (ami helytálló) és bizonyos szintig szelektálhatunk a teniszlabdányi golyókkal. Igen ám, de mi történik, ha egy 10-12 kg-os pontynak nem tud megfelelően beakadni a horog, mi pedig kapás nélkül maradunk? Ezt úgy gondolom senki sem szeretné, legfőképpen akkor, amikor csontig hatoló hidegben mindegy egyes kapás sokszoros örömet tud okozni.

Kisméretű csali PVA füzérrel, aromában ázva: sokszor ez is elég a kívánt eredményhez
Kisméretű csali PVA füzérrel, aromában ázva: sokszor ez is elég a kívánt eredményhez
Az aminosav tartalmú mártogató aromák, a hideg vízben is sok pontynak kívánatosak
Az aminosav tartalmú mártogató aromák, a hideg vízben is sok pontynak kívánatosak


Figyelemfelkeltés a horog körül

A horog köré koncentrált csalogatóanyagok egyik legjobb eszközei a PVA termékek. A PVA szalagra húzott néhány szem bojli is csábító tud lenni, de célszerű gyorsan oldódó, felhősítő anyagokat (is) alkalmazni. A különböző stick mix keverékek a lehűlt vizekben fantasztikus csalik. A lazább állagú etetőanyagok, apró pelletekkel, magvakkal kiegészítve kihagyhatatlan csalik a nulla fok közeli vizekben. Ólomra gyúrva, vagy hálóba töltve célszerű alkalmazni a gyorsabb eredmény érdekében. Garantált, hogy a jó helyre bejuttatott stick illetve method mixek nem sokáig maradnak érintetlenül.  A vízbe érkezve, a pelleteknek és magvaknak köszönhetően gyorsan bontanak, de a kis mennyiség miatt értelemszerűen a csalinkat sem hagyják érintetlenül a pontyok. Egyszóval: használjuk!

Ízesített magvak...
Ízesített magvak...
...apró pelletek...
...apró pelletek...
...és a method mix
...és a method mix

Laza szerkezetű...
Laza szerkezetű...
...önmagában is fogós
...önmagában is fogós
hozzá magvak...
hozzá magvak...

...és kisméretű pelletekkel...
...és kisméretű pelletekkel...
...tökéletes ólomra gyúrva
...tökéletes ólomra gyúrva
PVA háló segítségével...
PVA háló segítségével...

...a tartalmas anyagot...
...a tartalmas anyagot...
..közvetlenül a horog köré...
..közvetlenül a horog köré...
...koncentrálhatjuk, szuper
...koncentrálhatjuk, szuper

Kis mennyiségű, figyelemfelkeltő pontycsalogató anyag, közvetlenül a horog mellett
Kis mennyiségű, figyelemfelkeltő pontycsalogató anyag, közvetlenül a horog mellett


(K)ész érvek


A legfontosabb dolog: nem szabad túlzásokba esnünk a téli pontyportyákon. Kevés, de figyelemfelkeltő csalival nagy eséllyel csalhatunk horogvégre néhány pontyot, akár a nagyobb példányok közül is. Abban 100%-ig biztosak lehetünk, hogy a pontyok a nap folyamán táplálkoznak fognak, de periodikusan, azaz több kapásra számíthatunk rövid időn belül, de elképzelhető, hogy sem előtte, sem utána nem lesz jelentkező: ezzel azt szeretném ecsetelni, hogy néhány óra kevés lehet, de a hajnaltól estig történő várakozás nagy eséllyel hozhat sikert.

Írta és fényképezte: Csákány Attila
Szólj hozzá:
23456#1 2010. 12. 31., 11:31öregem jó csalik nagyon sok féle csali nagyon jók és én ki próbáltam és eredményes
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Kiemelt termékek
Shimano Hyperloop CX TE 3 horgászbot
Shimano Hyperloop CX TE 3 horgászbot

Ez a botcsalád teljesen új teret nyújt a kezdőnek. Eddig rövid, nehéz botokat volt kénytelen kezelni behatárolt anyagi lehetőségeinek megfelelően. A Hyperloop egy jó bolognai bot, rendkívül jó áron. Jó lehetőség, hogy a kezdő horgász elsajátítsa az úszós horgászat...

Shimano Alivio TE 3/TE 3 GT - TE 5/TE 5 GT horgászbot
Shimano Alivio TE 3/TE 3 GT - TE 5/TE 5 GT horgászbot

Az új fejlesztésű Shimano bot különösen könnyen kezelhető. Kitűnő bot kezdők, valamint gyakorlottabb fiatalok számára. Könnyen kezelhető, érzékeny és meglehetősen könnyű...

Maver Abyss X Series feeder horgászbot
Maver Abyss X Series feeder horgászbot
Eredeti ár: 15 490 Ft
Akciós ár: 11 500 Ft

Kellemes áru 3.60 méteres feeder bot. A tartozékként járó két, eltérő teherbírású spiccel jól lavírozhatunk a módszerek között. Akár folyóvízen ólommal, csontikosárral akár állóvízen etetőkosárral remekül...
Minél keményebb a monofilzsinór anyaga annál kisebb a nyúlása, de nagyobb a szakítószilárdsága. Ellenben minél lágyabb annál nyúlékonyabb, gyengébb a zsinór.