Hallgatom a rádiót. Kossuthot, természetesen. Ez már így marad, különösen amíg Baló György vezet reggeli műsort. Sok érdekes dologról van benne szó. A reggeliben is és a többiben is. Vannak például szórakoztató produkciók is, és nem csak a Kabaré klubra gondolok.

A Vendég a háznál aggódó nagymamáin és a Tetten ért szavak erőltetettségén is jókat tudok derülni. Na meg a politikai és gazdasági témák is jók, bár a képmutatás, a pofátlanság abszurditása már inkább csak görcsös mosolyt csal orcámra a korrupció, adócsalás satöbbi hallatán. Egyre több ilyen műsorban hangzik el egyre többször, hogy de a társadalomnak is… de az egyénnek is… de az embereknek is…  de nekünk magunknak is… márminthogy felelősségünk van, és ha mi nem járunk el rendes állampolgárhoz méltón, akkor nehezen várhatjuk el ezt másoktól. Nem kérünk számlát a vízvezeték szerelőtől, ő meg nem ad, ugye. Megoldjuk okosba’.


Mindez csak úgy mellesleg jutott eszembe, a Balaton kapcsán, aminek a jövőjéről épp a napokban próbálnak dönteni. A Nemzeti Park vissza akarja kicsit szorítani a horgászatot, mert állítólag túlterhelt a tó. Megnyugtatok mindenkit: vitorlásról ezután is lehet majd horgászni minden bizonnyal :). A halászok maradnak erősen csonkított formában, még jó, a jegyet is ők adják majd, ahogy eddig. A busát halászni kell, nincs mese. Szeretnének az önkormányzatok is nagyobb beleszólást a témába, páran úgy gondolják hogy jó gazdái lennének a víznek, halilag. Ja. A nem kicsit eladósodott önkormányzatok…
Valahogy a horgászat kicsit megint mostohagyerekként van kezelve itten, szakmailag, miegymás. Horgászni mindenki tud, horgásztatni pláne. Há’ nem? Há’ de.
De van itt egy másik gond is.


Aki a Balaton környékén jár, vagy járt, az tudhatja, hogy idén igencsak jól eszik a süllő arrafelé, ami tudvalevőleg azt jelenti, hogy van.
Ha nem lenne, nem enne. És sok éven keresztül nem evett. Tömegével nem. A nagy spílerek akkor is fogtak, nyilván, és most ne csak arra gondoljunk, hogy bementek a vitorlással, és radarral leszedték a halakat, hanem arra, hogy az ügyes horgászok megfogták a magukét akkor is, amikor mindenki csak a fogát szívta.
A valóságot tükröző rémtörténetek évek óta ott keringenek a horgászok között… hogy a vitorlásról, na meg a halászhajókról, és persze a rapsicok is… szóval tizedelnek.


Voltak szűk esztendők, volt pár sivár év, a Balatoni Halászati Rt.-t is lehetett kritizálni, jószerével mindenért, de most ősszel nagyon ment.
Ennek semmi köze sincs sem a BH Zrt.-hez, sem a horgászokhoz, sem azokhoz az okosokhoz, akik közül páran a Rábából akarták pótolni, illetve emelni az aszályos évben „kritikusan” lecsökkent vízszintet. Nem, ennek, ahogy Zsolt barátom megsúgta, vélhetően a hirtelen megváltozó ionkoncentráció volt elsőként az oka. Milyen szép szó ez. Ionkoncentráció. A feltámadáshoz vezető út, a horgászsikerek alapja, a balatoni fogas újra „All Caps”-szel írt neve az ionkoncentráció változásnak köszönhető. Némileg egyszerűsítve 2005 tavaszán felhígult egy kicsit a Balaton vize, több sem kellett a süllőknek, szaporodtak mint állat.


Mit éreztünk mi ebből? Semmit. Mármint az ionkoncentrációból. Ezek meg csak ívtak, ívtak, aztán nőttek, nőttek. Nem ette meg őket semmi sem. Nem kötöttek ki másik hal gyomrában, kormorán csőrében, gyerekek táplis hálójában. Mígnem egyszer csak jött egy jó őszi szezon, és jöttek a horgászok.
Legyen északi oldal, vagy déli, mindenhol fogták a süllőket. A Balatoni Fogasch előkerült ismét a tömegek horgain, szákjában, hűtőjében. Mélyhűtőjében.
Há’, most lehet fogni b@zmeg!
Értem én.


Azt is értem, hogy tényleg voltak szűk esztendők, és akkor meg üres volt a fagyasztó. És mi már csak ilyen fagyasztó betyárok vagyunk… Őseink téli álmot aludtak bizonyára, onnan jön ez a spájzolás. De hát baromság ez az egész beteszem kifogom dolog.
Kéne szerintem egy nagy Mindenkihűtője. Kéne venni ami kell, és oda be lehetne tenni amink van. És akkor csak kinyitjuk ha kell valami, és a miénk is. Nem kéne küszt fogni, nem kéne feleslegesen pergetni, evezni, vitorlást fenntartani, meg ilyenek. Befizetjük a pénz, lemegyünk a partra és kivesszük a frigóból a szajrét. Van feeling, lágy levegő lengedez, az arcunkon érezzük a felcsapódó hullámok vízcseppjeit, ha szerencsések vagyunk még a naplementét is láthatjuk. A sirályok rikácsolnak, a kövek között tekereg a kockás sikló néhány döglött hal bűzlő teteme közelében. És ott áll majd a mi hatalmas hűtőnk a parton.
Eleinte örülnénk a könnyű zsákmánynak: egyet, kettőt vinnénk, persze a nagyobbakat, hogy a benzinköltség kijöjjön. „Engem sem a szél hozott, vágod?!”. Aztán kicsit többet is markolnánk a befizetésért cserébe. De van még elég, látjuk, megnyugszunk.


Sőt egy idő után az ügyesebbek talán még be sem fizetnek majd, csak kivesznek. Mi ebben is jók vagyunk. Aztán nyilván zavarna többeket, hogy egyesek még bővebben vesznek ki a közös raktárból. Le lehetne ugatni őket. Fröcsögni egy kicsit. Rohadt tolvaj banda.
Jönne valaki naponta kétszer is, háromszor. Fordulna még többször a kocsi, vagy a ház és a part között.. Csak annak tűnne fel, aki direkt figyeli. De hát ki figyelné… Meg ha már egyszer mindenki ezt csinálja, akkor hiába is tűnik fel valakinek, a cinkos összekacsintás elég mélyen beleivódott a társadalomba. Összekacsintásban jók vagyunk, azzal nem lesz gond. Csak akkor, ha majd vészesen fogyni kezd a hűtő tartalma.


Tudom. Nem a horgászok lopják a halat. Nem a horgászok miatt van kevés a vizeinkben, és itt nem csak a Balatonról van szó. De kérem, ha mi is lopunk, akkor milyen alapon várjuk el másoktól.


És mielőtt bárki félreérti. Nem ez a legnagyobb baj, de erkölcsileg ez legalább akkora, mint gazdaságilag amaz.
A válság sok mindenre rávilágított, felszínre hozott, megértetett. Remélem nem sokáig marad, de van még itt egy kis tennivalója úgy érzem…

Szólj hozzá:

Mehet