Cikk oldal
2009-11-24

Mitől lesz jó egy tó?

A sikert magyarázni nem kell, bemutatni érdemes, köpködni jól esik…
Már sokszor leírtam, hogy a pogányi, az egyik kedvenc vizem. Azt is leírtam, hogy nem azért mert én az ilyen jellegű tavakért rajongok – mindeközben persze egyáltalán nem nevezhető csúnyának, és a méret is relatív, a tíz hektár már nem nevezhető klasszikusan kicsinek, különösen az egyre terjedő apró horgásztavak korában.

A parkoló szerint még ősz van
A parkoló szerint még ősz van
A kikötő érzi a telet már
A kikötő érzi a telet már

Fejlesztés terhe mellett: mozgásérzékelő, lámpa, kamera, adóvevő, net a házban
Fejlesztés terhe mellett: mozgásérzékelő, lámpa, kamera, adóvevő, net a házban

Maga Pogány nem is most jött létre, hanem már vagy negyven éve, a TSz-es – fiatalabbaknak: termelő szövetkezet – időkben. Mindjárt meg is kapta a jókora pontyait, nem sárral gurigáztak az alapítók akkoriban. Eleinte amolyan repi tó volt, aztán már földi halandók is horgászhattak rajta, ekkor kezdődött az aranykor a helyi egyesületi tagoknak.
Aztán a kétezres évek elejére valahogy szétcsúszott minden. A rendszerváltás utáni évtizedben kiaggatták szép halainak jórészét, főként harcsát, busát, de pontyokat is. Micsoda halak lehettek, ha azt megelőzően nem volt leengedve egyszer sem a tó!
A bajokat azok látták és tapasztalták, akik lejártak a vízre. Mondjuk nem voltak túl sokan, de még ők is eltudták vinni a rossz hírét a víznek, ami egyébként papíron amúgy tök jól működött. Azok a bizonyos anomáliák melyek a bajok forrásai voltak, nem oldódtak meg maguktól, de úgy látszik az idő és a sors kitermelte a megfelelő embert, és ő, amikor elérkezett az idő, meg is kapta a megbízást.
Bőhm Lászlónak hívják. Halőr, de több annál. Magát nem tartja angyalnak, csak következetesnek, becsületesnek és rendpártinak. Azt már csak én teszem hozzá, hogy bevállalós is, mert azt, és úgy, amit, és ahogy képvisel és csinál, nem sokan tudnák utánozni – ez már szinte a végszó is lehetne, de ne szaladjunk annyira előre.

Egyértelmű dolgok
Egyértelmű dolgok

Figyelő szemek
Figyelő szemek

Ha felmerült Pogány neve a kétezres évek elején, a Pécs környéki horgászok csak legyintettek. Nem volt túl jó renoméja már a víznek.
Sokat mutat ebből az időből, hogy 2004-ben mindössze 300 napjegyes látogatta meg a tavat. Valahogy nem volt annyi hal a vízben, valahogy nem volt annyi a bevétel, mint kellett volna. Sok furcsaság között olyanok akadtak, hogy a ceruzával kitöltött napijegyet másnap is eladták, a horgászok szinte kontroll nélkül, bemondásra vitték a fogott halakat, a kitöltött fogási naplóból eltűnt a korábban bejegyzett sor, és hasonlók. Elfogadott volt, hogy az „ötpercesbe” azaz a tilosba leülhettek a kiváltságosok – a név találó, itt öt perc alatt meg lehetett fogni a halat, elvégre kíméleti terület volt. A telepítő autó a horgásztó előtt még egy-két helyen megállt, így telepítéskor csak csordogált a tartályból a ponty a sok víz mellett.
A parton túl sem volt minden rendben. A terület ugyanis 80 százalékban az egyesületé (a tagok vették meg), és 20 százalékban az önkormányzaté (ezért nem kellett fizetni), így kicsit túros volt a közös ló háta, a fű kaszálatlan volt még májusban is, akadt gond elég.

Két ponty
Két ponty
Sokat mondó beíró
Sokat mondó beíró
Csuka is jött, kettő
Csuka is jött, kettő

Amikor Lászlót megbízták a halőri teendők ellátásával 2005 áprilisában, már volt rálátása pár dologra, így tudta, hogy külön nyilvántartást kell vezetni a fogásokról, a jegyekről, hogy a számok nyelvén is minden utánakereshető legyen, ha arra szükség van.
Ennek létjogosultságát már csak az is indokolta, hogy volt olyan horgász, aki negyvenkilós területi jegy limitje fölé ment, azonban a saját fogási naplójában csak 14 volt rögzítve. Ez persze konfliktus helyzetet szült. (Csak mellékesen: a korábbi évet visszakeresve látható volt, hogy a beírófüzetbe 96 kiló jött össze ugyanilyen jeggyel, ugyanennek a személynek.)

Meg békéshal, vagy nyolc kiló
Meg békéshal, vagy nyolc kiló

2005-ben aztán, mínusz négyszázezer forinttal és segítőkész telepítéssel indult a szezon, mert hamar kiderült, hogy hal kell, anélkül nem megy. Az egyesület ahol tudta terjesztette, hogy pogányi telepítésnek mi az időpontja és mennyi hal érkezik – ez eladdig tabunak számított.
Kézzel írott papírokon indult a propaganda, ami leginkább a horgászboltok közreműködésével valósult meg. Na meg szóbeszéddel, hiszen a jó horgászlehetőségre ki voltak éhezve a horgászok, és Pogány jót mutatott.
A korábbi év 300 napijegyéhez képest 936 jegyet adtak el a vendégeknek, és ez meglátszott a kasszán is: 700.000 Ft plusz bevétel állt már a 400 ezres koratavaszi hiány helyett.
Maradt is tehát, így a telepítés már nem okozott gondot. Tulajdonképpen beindult a gépezet, de ennek komoly ára volt.
A szokásjog szerint horgászóknak nem tetszett sok változás, és ez állandó vitának és nézeteltérésnek adott táptalajt. Az ún. normális horgászok nem sokat vehettek ebből észre, csak azt látták, hogy általában fognak halat, amivel ők teljesen meg is voltak elégedve. Azok, akik többet akartak, és akiknek kára lett a szigorból, nem tudták elfogadni az új rendet, és tulajdonképpen a mai napig sem fogadják el.

A halőr munkában, bizonyítványt mindenki láthatja
A halőr munkában, bizonyítványt mindenki láthatja

Pedig a számok magukért beszélnek. 2006-ban már bőven ezer felett volt az eladott jegyek száma, és ez 2007-re is tovább emelkedett. 2008-ban már 3322 napijegyet adott el a halőri csapat, mely időközben két hivatásos halőrrel, illetve több mint tíz társadalmival bővült.
2004-ben tehát 300, négy év elteltével tizenegyszer annyi látogatót vonzott a Pogányi-tó. Egyszersmind a bevételek sem alakultak rosszul: valamivel több, mint hatmillió forintot jelentettek a napijegyek, ez önmagában sem rossz, de ugyanilyen nagyságrendű összeg jött az éves területi jegyekből is.

Minden van
Minden van
Ki lehet tenni ezt is
Ki lehet tenni ezt is

Mint minden költségvetéssel bíró intézmény, a horgászegyesület is bevétel-kiadás alapfelállásból gazdálkodik. Akkor ér valamit ez a nagynak mondható szám (napijegybevétel: 6.093.900 Ft), ha az emellett felmerülő kiadási tétel kevesebb. Kicsit csúsztatás ugyan, de nem számottevő, ha feltételezzük, hogy a napijegyesek külön tételként vizsgálhatók, hiszen halőrház, halőr, világítás, kaszálás akkor is kell, ha csak tagok horgásznak a tavon, és a tagok a tagdíjukkal ehhez hozzá is járulnak, de ez egy fix összeg.
Egyszóval a napijegyes a külső forrás, mint mindenhol. Kérdés, hogy ez a külső forrás, forrás-e egyáltalán.
A 2008-ban eladott 3322 napijegyes fogását (egészen pontosan az elvitt mennyiségeket, ez fontos!) is természetesen külön statisztika őrzi:
A prímet a pontyok viszik: 1001 db 2694 kg tömegben, átlag 2,7 kg/db, elég darabos halak jöttek tehát. A második legtöbbet egyébhalból vitték el a vendégek, de nem panaszkodhattak, hiszen átlagosan közel fél kilós kárász/keszegről van szó: a 806 kiló összesen 1749 darabból adódott össze. Az afrikai harcsa a következő tétel! Úristen, ki gondolná?! Természetesen csak az csodálkozik, aki nem látott még nyáron vízpartot afrikai harcsa telepítés után…
364 darab, 940 kilogramm, 2,6 kg-os átlagsúly. Hoppá! A 71 amur 210 kg volt (átl.: 3 kg), a 22 süllő 13,6 kiló, a 18 csuka 39 kiló, a három szürkeharcsa pedig 15 kilót nyomott. A ragadozókra tradicionálisan alig horgásznak Pogányban, ez meg is látszik. Ellenben a ponty és a fehérhal kiemelkedő.

Párosan
Párosan
szép
szép
az élet
az élet

Tehát ismert az a halhús mennyiség ami kikerült a tóból a 3322 napijegyes horgász által.
Ez összesen 4426 kiló, melynek egy részét már a tóban gyarapodták magukra a halak, de ezt most hagyjuk ki az egyenletből. Egyszerűség kedvéért (egyébhalak+nemes halak miatt) egy átlagos 620 forinttal számolva az jön ki, hogy 2.744.120.- Ft-nyi halat vitt el magával az a háromezer horgász, aki összesen hatmillió forintot fizetett a napijegyért. Centire pontosan is ki lehetne számolni, de most ezt ne tegyük. Az említett számnál maradva 3.349.780.- forint marad az egyesület kasszájában. Egy év alatt. Kvázi nyereség.

Úgy nem ér Laci bátyám, hogy telepítenek is!
Úgy nem ér Laci bátyám, hogy telepítenek is!

Ez úgy is tűnhet, hogy a horgászok be lettek csapva, pedig nem. Hiszen évről évre nő a látogatók száma, a tó híre töretlen, és fogják a halat, ami – és ez nagyon fontos – leellenőrizhetően bekerül abba a 10 hektárba. László úgy számol, hogy 10-15 százalékos lopás mellett is, minimum 100 mázsa hal van a tóban, ami hektáronként 1 tonna.

Minden a gépen
Minden a gépen
és papíron is
és papíron is

Egy jól működő, mai horgászléptékkel mérve ideális méretű vízterület tehát erre lehet képes, ha minden klappol. A halak szeszélye és az időjárás végső soron jó barátja a vízkezelőnek, de csak annak a gazdának, aki nem veszíti el a vendégek bizalmát, és annak aki meg is tudja őrizni azt, amit beletesz.
És itt jön a képbe az a kérdés, hogy megvalósítható-e ez máshol is? A válasz egyértelmű: persze! Manapság is sok kis Pogányi-tó található az országban. Működő, prosperáló egyesületi tavak. Maconkát és a vasi szövetséget ne említsük most itt, hiszen mindkettő más kategória, de ebben az „egyesületi víz” skatulyában is elég jól eldöcög jópár tavacska idehaza. De kell valami kis plusz, mert csak a számokat nézve még abba a hibába esünk, hogy elhisszük, ez tényleg ennyire egyszerű, pedig nem.
Pogányban a pluszt a halőrzés, és a vezetői hozzáállás jelenti. A vezető nagyobb szabadságot ad a főhalőrnek, mert operatívan, helyben, gyorsan, sokkal egyszerűbb megoldani mindent, mint krónikus állapotban. A halőr pedig bevállalja, hogy ő a rossz, a csúnya és a gonosz, akit a horgászok egy része utál. Egy része.
Hozzáteszem: ahányszor én ott voltam, mindig csak vidám, és barátságos arcokat láttam. Aki nem fogott az is tudta, hogy nem azért nem fogott, mert nincs mit, hanem azért, mert nem ment, vagy mert valamit ő csinált rosszul.
Több napijegyes azt mondta, hogy írjam meg, milyen jó ez a víz, és ne higgyek a károgóknak, mert ide tényleg érdemes eljönni.

Fent bevétel, lent a kivett hal…
Fent bevétel, lent a kivett hal…
…ami kábé ennyibe fájt
…ami kábé ennyibe fájt

Mitől lesz jó egy tó?

November 18-án, öt nappal az utolsó telepítés után tele volt a parkoló, a horgászok teli szákkal érkeztek a mérlegelésre, mindenki elégedett volt. Még Bőhm Laci bátyánk sem morgolódott, pedig ma biztosan nagyobb volt a kivét, mint a bevét. Jóllehet, amúgy sem egy morgolódós fajta, és tudja jól, hogy a horgász akkor jön vissza ha fog. Ez egy ilyen furcsa szimbiózis, ami hosszútávon mindenkinek jó.
Hogy milyen hosszútávon, az még nem tudható, mert hamarosan tisztújítás lesz a helyi egyesületnél. Egy azonban bizonyos: négy év munkája példát mutatott, hogy hogyan lehet (kell?) sikeres vizet építeni egyesületi háttérrel, jóllakott vendégekkel.
(Aki hasonló sikertörténetről tud, kérem ossza meg a peca.hu fórumában, vagy privát üzenetben – köszönöm!)

Szöveg és kép: Pásztor István
Szólj hozzá:
balipeti#1 2009. 12. 03., 19:17kedves PIP
az a szerencse hogy ezek nem velem történtek meg a tó nem hivatalos forúm-áról másoltam be az eseteket ,ha figyelmesen olvastad volna az írásaimat tudhatnád nem horgászom ezen a pocsolyán
üdv:balipeti
ui www.poganyi-to.hu ez a nem szeretö volt tagok és napi panaszosok oldala
beckst#2 2009. 12. 03., 13:23A horgászat a gyíkok sportja...
rakci#3 2009. 11. 30., 08:41A Duna Fövárosi szakaszának területi jegyére is rá van karcolva,hogy nonprofit.Háát....!Visszaforgat?Fejleszt?Pesti pecások biztos a fejükhöz kapnak!Mire költik?Egy halőrük van, az se töri magát össze a fizetésért.Csónakjuk sincs.Ez vicc!
pip#4 2009. 11. 29., 18:15balipeti, nem bántásból, de elég fura, hogy írogatod itt a sztorikat, szemmel láthatóan téged valahogy mindig megtalálnak, miközben napijegyesek ezrei térnek vissza elégedetten... biztos, hogy a vízkezelőben van a hiba?
ez egy költői kérdés volt.
természetesen azt gondolsz, amit akarsz, de ha reklám lenne, nyilván nem maradhatnának itt a cikk alatt a lejárató hozzászólásaid, amivel egyébiránt kicsit sajnos le is járatod saját magad is.
eddig a higgadt változat...
végül pedig: hogy kinek a zsebébe vándorol az sóóóók péééz? te segg, egy nonprofit lényege, hogy nem vesz ki, hanem visszaforgat - jelen esetben fejleszt, halat telepít és egyéb teljesen felesleges dolgokra költi, hogy a tagok is tudjanak fogni, mivel ha nem lenne napijegyes bevétel 80-100 ért lehetne adni az éves zsugát.
minden jót, kevesebb stresszt!
ja, és véletlenül se mászkálj budapest bekamerázott területein, mert félő, hogy ott röhögnek az operátorok, amikor megvakarod a vállad... :)))
üdv
pip
balipeti#5 2009. 11. 29., 11:47És még 1

Üdv mindenkinek! Többször voltunk már a pogányi tavon,és vannak furcsaságok!
Szerintem emberi jogokat sért az, hogy a horgász megkérdezése,és beleeggyezése nélkül kamerázzák ! Gyakorlatilag egy egészségeset vakarózni sem lehet úgy, hogy a halőr ne röhögje ki az embert!Bíztosan nincs pénte a szegénynek mozijegyre! Szerintem rendezzünk gyűjtést neki!:)
Nem egészen etikus ez a ,,két nemes hal megfogása után húzz a fenébe innen,, sem. Alapból azt feltételezik, hogy minden horgász egy szemétláda csaló! Ugyan már ! És akkor, hogy van az, hogy a Böhm Úr fogási naplója tele van, holott nem horgászik? Bíztosan a ,, kedves,, neje használja a csaliait! Mindenesetre szinte minden nap halat esznek! Naná! Az ingyen van! Nem vagyunk tagok, a részleteket nem tudom, de ha csak a fele is igaz annak amiket hallottam, akkor ezt az embert és a kompániáját legalább ezer évre el kell tiltani! Etikátlan és szinte nevertséges ami az egyesületben folyik!
Sopánkával egyébként is személyesen gyűlt meg a bajom! Egy arrogáns, hisztis, dilis és mérhetetlenül buta nő!
Tipikus esete annak, amikor egy műveletlen embernek hatalmat adnak a kezébe, amivel a lehető legjobb tudása szerint vissza is él!
No most azt hallottam, hogy Böhm Úr azzal dicsekszik, hogy nyereségessé tette a tavat.Nem csodálom! Ilyen tagdíjakkal lehet is. Viszont egy nonprofit szervezetnél nem kell nyereséget felmutatni. Kérdem én, akkor kinek a zsebébe vándorol az a pénz? Lenne 1 tippem!

Kívánom, hogy a következő választáson egy tisztességes,horgász és halbarát társaság vegye át az egyesület vezetését! Biztos vagyok benne, hogy akkor sokkal több napijegyes fogja látogatni ezt a tavat, beleértve engem is! Ígérem, hogy a mobiltelefonomon nagyon csendben fogok beszélni!:)
Nagyon remélem, hogy a jelenlegi kompánia, különösen Sopánka és férjura is olvasgatja ezt az oldalt! Jó lenne ha valaki elküldené nekik az elérhetőségét! Bár... lehet, hogy értelemmel még nem érnék fel, és nem értenék meg!:) Hihihi
balipeti#6 2009. 11. 29., 11:44Ujabb szép történet a TÓ-ról

Nyár elején fefeleségemmel napijegyet váltottunk a pogányi tóra először!
6.30.kor már a parton ültünk és vártuk a kapást ami egyenlőre váratott magára! A szomszédunk a kamera alatt mert figyelmeztettek ne lehetek rossz fiú ! halőrház felöli szomszédom megfogta a két halát és mondta menjek oda kb. 25 méterre a mostanitól.
Át is pakoltunk a fogás reményében ami nem is váratott magára, csak 20 percet és szákoltunk egy 1.5kg-os afriaki harcsát megörültünk a halnak , szákba tettem, beírtam és készültem vissza dobni a közben újra csalizott készségemet.
Ekkor jött a SZ.S. Kötéltáncos és közölte be lehet fejezni a horgászatot mert megfogtam a halat !
Mondtam én 2300.Ft-os a jegy és az ott leírtak szerint még foghatok 1db békés halat és 2 kiló egyebet !
Nem lehet mondta ellentmondás nem tűrő hangon mert mi arra a biztosíték ,hogy nem afrikai harcsát fogok?
Mondtam arra csak maga a jó Isten tudna adni garanciát de majd ha az jön visszadobom !
Nem mondta ez nem magyarázat ragaszkodott az igazához és kitessékelt 8.15 perckor a tóról minket ! Még pakoltunk össze de már rakta is át szereléseit a mi helyünkre a" drága lélek " kell az évi 1 mázsához mint tudjuk!
Olvastam milyen Joly Joker itt ez az ember (FB-tag ,ha-ha ,meg társadalmi halőr )Nevetséges és elszomorító ,hogy ilyen mélyre sülyedtek a vendégekkel és mint olvastam saját tagjaikkal szemben is az itteni vezetők !
Soha többé nem megyek oda horgászni és minden ismerősömet baráromat lebeszélem amíg ez a csapat és halőrök vannak meg a webkameráik
balipeti#7 2009. 11. 29., 11:26hogy még öregbítsem a tó hírnevét
horgásztárs célzottan sosem horgászik afrikai harcsára pontyozni ment ,véletlenül afrikait fogott a nem "morgolódós fajta" halőr úgy labaxta ,hogy ,hogy meri vissza engedni én is alig álltam a lábamon ,mert szerintük afrikait vissza engedni BŰN.
Az mijen hogy megszabják hová szúrhatod a bottartó villát
szerintem a neten fellelhető a két halőr vitája melyet horgász társunk mobiljával rögzített hogy mejikük hány méret feletti (5Kg Felett) halat vitt Ł
és ha ez a cikk nem reklám akkor mi
hasonló jelent meg valamelyik horgász ujságban
a kameráról meg emberi jogaim miatt nem beszélnék
ha valakinek ez kell hát menjen
üdv ,és görbüljön mindenkinek
pappakos#8 2009. 11. 29., 07:01a 2010-es közgyűlésre kidolgozva lesz beadva a pergető tervezet,remélem átmegy.
pip#9 2009. 11. 28., 20:11ákos, nekem az elnök mondta az orpb versenye után. szó szerint erre emlékszem, de nem akarnám kellemetlen helyzetbe hozni, lehet, hogy félreértettem valamit.
azt mondta, hogy demokrácia van, a többség dönt, idén is csak egy szavazaton múlt, hogy legyen-e pergetés.
ha ez azt jelentette, hogy feltették szavazásra, hogy szavazzanak-e a pergetés lehetőségéről és ez a szavazás bukott el egy vokson, akkor lehet, hogy így értette. nem tudom. meg kéne kérdezni.
pappakos#10 2009. 11. 28., 19:36kovácshidán szavazásra sem került a pergetés,nem egy szavazaton múlt,
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Kiemelt termékek
Shimano Antares BX Feeder horgászbot
Shimano Antares BX Feeder horgászbot
Az Antares BX Feeder bot a Shimano felsőkategóriás feeder botja. Gyártásához XT250LRC karbont (alacsony műgyantatartalmú karbon), illetve bioszálat használnak a gerincesség érdekében, valamint mindegyik Antares feeder bot Fuji Alconite gyűrűkkel, Fakövület (Fossil Wood)...
Ecofish bélelt horgászágy
Ecofish bélelt horgászágy
Eredeti ár: 44440 Ft
Akciós ár: 31210 Ft

- hatalmas fekvőfelület, hihetetlenül komfortos, erős alátámasztás, extra erős ágykeret, 6 erős láb
- szivacsos gyöngyvászon vízálló huzat, leszedhető és tisztítható, extra nagy 35x50 cm fejpárna...
Dynamite Baits Pineapple ananászos puha horogpellet
Dynamite Baits Pineapple ananászos puha horogpellet
A Dynamite Baits Pineapple - ananászos horogpelletje a 2008-as év egyik újdonsága. A korábban forgalomba került horogpelletek már bizonyították fogósságukat, itt volt hát az ideje, hogy új ízekben jelenjen meg ez a termék. Rendkívül étvágygerjesztő hatása mellett magas...
A halak színét a bőrükben termelődő különféle színsejtek aránya határozza meg. Ha egy faj irharétegében nagy mennyiségű guanin termelődik, akkor a hal színe ezüst lesz. Ha melanin sejtekből van több, fekete vagy barna lesz a bőrszín. Sárga szín akkor fordul elő, ha a xantofill színsejt dominál, míg piros akkor, ha az eritrofill van nagyobb számban jelen.