Forrnak az indulatok a peca.hu-n, több fórumban is osztják egymást a népek: a versenypergetőknél egy ártatlan hírt követően már sikerült eljutni a k*rv@anyázásig, a versenypontyozók az ob-vb érdekes fejleményei miatt egyelőre még csak a tökönragadásnál tartanak. Érdekes, hogy mindkét csoportosulás kapcsán felmerült már a „ki fekszik le a mohosznak” támadás is, mintha valami fura népszokás lenne, miközben a közt ez vélhetően a legkevésbé sem izgatja.

Emlékszem, régebben folyton folyvást azt hallottam, hogy a Balatonban lévő angolnaállományra olyan horgászturizmust lehetne rittyenteni, hogy csak na. Elsősorban német horgászok turizmusát persze, akik meg vannak őrülve az angolnákért, és képesek ideutazni, angolnázni, ráadásul angolnát minden hülye tud fogni (kikacsintás, nugde-nudge), vagyis a sikerélmény szinte garantálható.

6948 napja nézzük el, hogy demokratikus országunkban lopják a vizek halait, és nem teszünk ellene semmit, és a többi, és a többi. Ja, újra csak pfuj-pfuj, és akkor még nem is szóltam a bojlisokról, akik egy alapvetően megvetendő társaság, kevés jó tulajdonsággal, hogy a hozzáértésükről ne is beszéljünk. Vagy mégis? Nehéz ügy ez. Vagy mégsem?

6935 napja nézzük el, hogy demokratikus országunkban lopják a vizek halait, és szinte semmit, de legalábbis nagyok keveset teszünk ellene. Minden rapsic dögöljön meg. Pfüj, pfüj.
S most, hogy a kötelező körön túl vagyunk térjünk rá arra, ami kevésbé fontos, vagy érdekes probléma. Nevezetesen, hogy miért is van ez így.

Aki bújt, aki nem, én látom, hogyan horgászik a magyar. És főleg azt, hogy hol. Bértó, napijegyes tó, belépős tó, kilós tó, magán tó, horgászparadicsom, horgászpark, mű tó, kocka tó, szappantar-tó. Ez utóbbiért és a következőkért külön elnézést kérek.

Kár is lenne részletezni, hogy ki miért horgászik. Van, aki ezért és van, aki azért. Tudom konkrétabban is: kikapcsolódás, halhús, élmény, dicsőség, életérzés, trend. Már ebből is látszik, hogy felesleges belemenni a ki a sportosabb horgász, ki az igazi horgász, és ki a szemét húshorgász, akit csak a hal érdekel kérdéskörbe. (Még csak a horgászoknál tartok, nem is a rabsickodó, szabályokat megszegőknél, akik felülírják a kvóta, méret és fajlagos tilalmi rendelkezéseket, hogy a gereblyézést művészi szintre emelő sporttársakról ne is beszéljünk.)

Kérem szépen. Én megnyugodtam. Itt minden rendben van. Rájöttem, hogy mi trófea nagyhatalom vagyunk. Egy ország, ahol lehetséges az, hogy a kapitális halakat büntetlenül le lehet vágni, fel lehet darabolni, és kilóra, piaci áron értékesíteni, az olyan gazdag kell, hogy legyen, hogy itt nincs szükség arra, hogy bármit is szabályozzunk.

Van ez a bogáncsos dolog. Hogy is mondjam: végszerelék. Annak nevezik. Három horoggal kapható, mert van ahol ez is szabályos. Kis szépséghiba, hogy ez a három horog nem arra szolgál, hogy a (1) kosár közelében, ill. (2) a kosár felett, és (3) alsóvízközt kínálja fel a csalit (más-más régiókban)...

A Csomótűrés rovatban a peca.hu olyan témáknak ad helyet, amik nem kifejezetten a horgászattal, az akcióval, a módszerekkel, az ötletekkel, vagy a történetekkel kívánnak szórakoztatni, sőt, lehet, hogy nem is lesz szórakoztató a szó szűkebb értelmében az, ami itt olvasható. Mondhatni kifejezetten bosszantó dolgokat találunk meg, és tálalunk a magunk módján, természetesen azzal a nem titkolt céllal, hogy az olvasók véleményét is olvashassuk az adott üggyel kapcsolatban.

Néhány hete egy horgászcimborám azzal keresett meg, hogy megajándékozna néhány régi horgászújsággal, ha érdekel a dolog, és tudok nekik helyet szorítani. Persze, hogy igent mondtam, hiszen nem csak a hetvenes nyolcvanas évek bekötött évfolyamairól volt szó, hanem része volt a gyűjteménynek néhány példány az ötvenes évekből is.