Cikk oldal
2009-11-04
Nos, volna itt egy érdekes téma, amit már több oldalról is sikerült talán körüljárni, körbeharapdálni, de alaposan még nem rágtuk meg, noha ez volna talán mai, hazai horgászataink egyik fontos kérdése. Most sem fogjuk, mert annyi mellékszál szövődik folyamatosan, hogy vétek lenne róluk megfeledkezni.Saját szemmel látni még durvább
Szervezetlen bűnözés: pedofilok, tolvajok…
![]() |
A Tisza-tó mellett járva sok mindent lát az ember, nagyon sok olyan dolgot is, amit nem kéne. Én nem tudom például, hogy miért jó eltenni a 20-25 centis süllőt… jó, hát tízesével több értelme van persze, elvégre igazi tepsi, sőt, serpenyős méretről van szó.
Ezeket a halakat viszi most boldog boldogtalan, de a boldogtalanok is boldogok lesznek otthon, hisz megdicséri őket a család, és az mindig jól esik, pláne így ősszel az ilyen borongós, kudarcokkal teli időben.
A boldogokból – már ha szabad ezt a vonalat még tovább fűzni – ellenben hamarosan újra boldogtalanok lesznek, mert jövőre, meg két év múlva, meg utána már nem lesz mit fogni, nem jönnek majd tömegével a másfeles, kettes, négyes süllők. Sőt azok már fogasok lennének.
Foguk ezeknek is van, jól látható módon, noha még csak sihederek. Jól meg lehet őket különböztetni a kövesektől, melyeket ugyancsak gyakran fognak a Kis-Tisza poroszlói-sarudi szakaszain, és néha tényleg vegyesen is jöhetnek ezek a süllők meg amazok, de akkor is…
|
|
Nyilván nem magukat akarják becsapni, és hülyének sem szeretnék nézni a többieket, akik ugyanezt csinálják, elvégre mindenki tudja, hogy a kősüllő, az húsz centi, a süllő meg harminc, ha a méretkorlátozást nézzük. Valahogy mostanság egybefolynak ezek a nehezen megjegyezhető számok… Kisebbik lányomnak ez a húsz, ami ugye kettesből meg nullából álló kétszámjegyű szám nehezen volt érthető eleinte. Mindenáron a kettessel akarta összehozni a kiejtést is, és ez, ha nem is lehetetlen, de mindenképpen idegőrlő – hosszú távon, a hallgatóságnak különösen.
De nem feltételezem én azt, hogy néhányéves gyermekek színvonalán volna a komplett kis-tiszai mártogató populáció, legalábbis a szabálytalankodó fele (a fél ez esetben mint „rész” értelmezendő), elvégre meglett felnőtt emberekről van szó, sőt, volt köztük ismert szakíró is – drótszáknyi „fogas süllővel” akarom mondani „köves süllővel”, szóval fogköves süllőkkel, na – ez lesz a helyes, új fajt fedeztem fel.
A fotó erejéig a nagyja előkerült, aztán mehettek vissza a börtönbe a rendbontó társaikhoz. Mocskos egy banda ez, kérem. Mind pedofil, kiskorúak megrontója. Csak a kishalakra gerjednek… Meg is érdemlik a pusztulást, a lengyel horgászok biztosan csak kasztrálnák őket, tessék, ebben is előttünk járnak, igaz, ott más a horgászkultúra. Vagy nem.
|
|
|
|
Azt mondani, hogy most kéne letiltani az egész szakaszt, komplett őrültség. Hát szabad kiba…brálni a horgászokkal? Hát ezt érdemlik ők? Tudom, tudom. Jönnek majd a fanyalgások, hogy nem a horgász lopja a halat. Nem. Tényleg nem. A horgász olyat nem tesz.
Mondjuk lehet, hogy el-egy csábul néha, de halat, azt nem lop. Esetleg hazaviszi megmutatni.
Családlátogatáson az óvoda.
A horgász igen is lopja a halat kő keményen, és ez egy akkora előítélet, aminek kivételesen az igazságtartalma sem kisebb. A horgászok döntő többsége, mivel nem mindenkiről van szó, úgy ellopja a halat, mint a pinty. Rossz ezt hallani másoknak, a nyugodt, békés, rendszerető kisebbségnek, de ők is megértik, hiszen ők is látják, mi folyik szerte az országban.
![]() |
|
|
Ne legyünk naivak, a bojlis tavakon is gyönyörűen tudnak filézni a sporttársak. A kapitális pontyok és amurok nem mindegyike részesül a kecsendrilíz magasztos kegyében. Akadnak olyanok, akik simán lefilézik a halat, aztán tényleg visszaengedik ami marad: fej, gerincoszlop. Állítólag néha még el is úszik…
Mindenhol elteszi az ember amit fog. A bértavakon ugyanúgy lopnak a bátrabbak, kockáztatva egy fürdést, vagy egy örökös kitiltást, de az a 15 pontyot feltétlenül haza kell vinni. Az egyesületi vizeken megvetik a jó halőrt, ha szigorú, a szövetségi vízterületek pedig legtöbbször a szabadrablás helyei. Hogy az élővizeket ne is említsük.
Ez nem emberi gyarlóság, inkább felfogás béli megszokás. Remek emberek lehetnek ettől még azok, akik szabálytalankodnak, más kérdés, hogy ezzel magukat és a horgászokat lejáratják, és elveszik minden jogalapjukat a felháborodásra, ha egyszer szóbakerül a halak fogyása.
![]() |
|
|
Érdekes beszélgetést folytattam a minap. Azt mondta nekem beszélgető társam (aki nem Szári Zsolt volt – csak a rend kedvéért), hogy higgyem el, másként állnának hozzá a balatoni horgászok a szabályokhoz, ha nem lenne halászat a vízen. Ironikusan azt találtam mondani, hogy persze, akkor még többet tennének el, akik erre hajlamosak, hiszen több hal maradna. Értem én azt az érvet, hogy „minek dobjam vissza, ha a halász úgyis elviszi”, csak nem fogadom el. Nem, ez nem Balaton függő, és nem halászfüggő probléma. Olyan vizeken, ahol soha életben nem volt halászat, zokszó nélkül elteszik a pontyot. Például ott a Pécsi-tó, ami már nem teljesen jó példa, mivel idén olyan szigorú őrzést kapott, hogy még a horgászok is kezdtek visszaszokni a vízre, pedig már sokan lemondtak róla.
De amíg ez nem volt, addig a stégekről a nyaralókba szemrebbenés nélkül fordultak napi háromszor, négyszer egy-egy telepítést követően, ha beindult a hal. Megfogta, kiakasztotta, bedobott, felvitte a hűtőbe, lehet, hogy meg is pucolta gyorsan. Volt is ilyenből ügy, egy horgászt konkrétan a szövetség ügyvezetője nézett végig, aztán a harmadik ponty után csak szólt már neki, hogy nem kéne.
![]() |
|
|
|
De a fokozott ellenőrzés megtette a hatását! Nem nagy varázslat ez: ha nem teszik el, benne marad. A Tisza-tavon, a Kis-Tiszán ezzel szemben egyetlen ellenőrt sem láttunk napokon keresztül (– többen évek óta nem találkoztak velük). Noha olyan mennyiségben van jelen a süllő, amire vétek kontroll nélkül ráengedni a népet, ha már a teljes horgászati tilalmat nem lehet kihirdetni.
Itt most a jövő halai végezték, végzik szájbilincseken, szép füzért formázva, vagy drótszákban szorongva. Lehet, majd sírni, hogy ellopja a rapsic a halat… El lopja. Ő is.
![]() |
Az az igazság, hogy nem csak a jövő halai, de a jelené is tűnőben vannak. A Tisza-tóhoz hasonló hely nincs még egy az országban, ez nemzeti kincs kéne, hogy legyen mindenével együtt, madaraival, halaival, növényekkel, szigetekkel, mindennel. A tó máig ebből él, kérdés, hogy meddig. Miközben évről évre egyre gyengébb a fogás, évről évre egyre több a beruházás, és egyre több a horgász. Micsoda paradoxon. Bővül a kikötő, épülnek a szállodák, apartmanházak, lassan, de biztosan fejlődik a horgászturizmus, és ez valami olyanfajta csoda a halak nélkül, mint tejföl zsír nélkül. Bár a pálmaolaj erre is gyógyír, mint megtudtuk a nemrégiben. De hol van a tisza-tavi rendszerben a pálmaolaj? Csak a kép, csak az élmény elég volna? Vagy egy újszülöttnek minden vicc új?
Azért mennek-e a horgászok Kiskörére, Füredre, Poroszlóra, hogy próbára tegyék magukat, meddig bírják?
Balázs barátom elég mértékadó számomra, gumicsónakjával és tudásával szerintem a maximumot hozza ki a vízből, ezért külön öröm volt, amikor átküldte nekem az utóbbi öt év statisztikáját. Minden év ugyanazon, ugyanolyan időszakában kiválasztotta az ott töltött 7 napot, és ennek az intervallumnak a csukás eredményeit kigyűjtötte nekem, íme:
2005: 22 db csuka, 0 nap betli
2006: 24 db csuka, 1 nap betli
2007: 24 db csuka, 1 nap betli
2008: 14 db csuka, 1 nap betli
2009: 11 db csuka, 2 nap betli
|
|
![]() |
Sokat mondó számsor, ami a csukák darabszámának csökkenésében és a betlis napok számában is ugyanarra a tendenciára világít rá. És itt bejön az a keserű tény, hogy amikor ő 2 nap betlit jegyez, az egy egyszerű vendég számára lehet 3-4 is akár. Amikor napi egy-két csukát fog, akkor egy kevésbé ügyes horgász, például én, könnyen lehet, hogy nem fog(ok).
De a Tisza-tó olyan hely, ahol egyszerűen jó lenni, barangolni, élvezni a szabadságot, a korlátok nélküli horgászatot. Már akinek.
Miközben lassan már az a csoda, ha szabályos horgásszal találkozik az ember, a szabálytalankodások jellege, legyen az négy bot, méretalatti hal, vagy darabszám túllépés, arra enged következtetni, hogy a horgászok leginkább azért járnak ide, hogy fogjanak, birtokoljanak. Tényleg ezért horgásznánk? Ez hajtja a többséget? Már visszaszorult volna a horgászatban a fogás valós öröme, a győzelem, a siker lényege?
Bizonyára. A horgászok java halat fogni megy, és nem pecázni. Ez van. De ez már egy sokkal teoretikusabb kérdés annál, semmint hogy itt, egy keserű szöveg végén megvitassuk…
Kép és szöveg: Pásztor István
solyi#1 2009. 11. 19., 21:28Pipnek tökéletesen igaza van.A 11 06-i véleménye nagyon helyen van.Remélem,hogy most nem a "csontig benyalnit kapom".Horgász és horgász....nem ugyan az.Ember és ember sem az ma már.A fejek, a fejekben kellene valami tartósat maradandót alkotni,a tanitóknak.Nehéz lessz,de bízzunk.
solyi#2 2009. 11. 19., 21:17Kedves fullfitt nem sértettél meg senkit.Bocs nem vagyok egy erkölcs csősz. Csupán arra gondoltam, hogy lassan kikopnak a durva dolgok innen,{a fórumról.}A Bokor K mikor említi a különböző trágár kifejezéseket?Azt hiszem nekünk sem fontos. Sok az indulat, sok a belső sérelem,majd javul a világ.
pip#3 2009. 11. 19., 17:01szerintem ekkora vízterületen, mint a tt, képtelenség halőri szinten kezelni a helyzetet. a halőri munka kvázi jegykezelő dimenzió lehet csak, ami alapvetően a horgászokra terjedne ki. a halak (víz) őrzése rendészeti kategória. és mivel olyan a közbiztonság és a rend, amilyen, nyilván itt el is dőlt az ügy...
j#4 2009. 11. 19., 15:00Szerintem a halőrzést az egyesületeknek, Mohosz vizen meg a a Mohosznak kellene megoldani. Az ehhez szükséges törvényi háttérért , pedig szintén a Mohosznak kellene lobbizni. Amíg ez nincs addig semmi sem lesz!
Vannak olyan vizek, ahol már felnőtt a tagság és a az egyesület vezetősége is partner ebben, ott ezek a dolgok szépen megoldódtak maguktól . szerencsére van nem egy ilyen példa. Persze őrizni egy Tisza-tavat , vagy egy 10 hektáros tavaacskát nem ugyanaz, de léptékeit tekintve, megfelelő törvényekkel megoldható. Nem olyan bonyolult ez.
Hajrá!
J.
Vannak olyan vizek, ahol már felnőtt a tagság és a az egyesület vezetősége is partner ebben, ott ezek a dolgok szépen megoldódtak maguktól . szerencsére van nem egy ilyen példa. Persze őrizni egy Tisza-tavat , vagy egy 10 hektáros tavaacskát nem ugyanaz, de léptékeit tekintve, megfelelő törvényekkel megoldható. Nem olyan bonyolult ez.
Hajrá!
J.
fullfitt#5 2009. 11. 18., 20:07helló solyi.tényleg kihagyhattam volna,elnézést...azonban a kombinált éves zsuga ára,a halőrzés és telepítés minősége miatt szerintem ennyi simán belefér.mégegyszer bocs ha vkit csúnyán megsértettem.
solyi#6 2009. 11. 17., 20:53Én azért a faszhosszt csak kihagytam volna.Mennyire vagy most beljebb kedves sporikám?
fullfitt#7 2009. 11. 12., 20:22dettó ez van a kiskunságin és a fűzvölgyin is.talán ha az idejétmúlt mohoszt,bácshoszt,faszhosszt nézzük nem is kell csodálkozni,hogy itt tartunk...fejétől bűzlik a hal.rendszeresen pergetek,amúrozom,ilyesmik.napokat töltök ezeken a vizeken.az idei év gyalázatos volt eddig.tényleg szép hely ez is.talán érdemes volna betelepíteni hallal...azal a hallal amiért fizetek mint a többi rendes tag.vágod?
farika84#8 2009. 11. 08., 00:21Sajnos idegen vizeken mi is tapasztaltunk hasonló dolgot, régi motoros-tól is.
Megfogja, fejbe vágja és elrakja.
Nagyon sokan kritizálják és sajnos elitélik a bojlis tábort," mert persze azok a kiba..tt C&R horgászok, ők is elrakják a halt".
Sajnos igen van ilyen is. De van aki a horgász szenvedélynek él és tényleg visszaengedi a halat,mert ő a sport és a szenvedély miatt horgászik.
Aki valaha sportólt valamit, az összetudja hasonlítani és értékelni egy-egy szebb kapitál is hal megfogásának és visszaengedésének élményét.
És itt jönnének képbe ezek a becsületes horgászok, hogy ha valami nem odaillő dolgot lát a vízparton, igen is szóljon oda, vagy ha kell cselekedjen.
Sajnos már csak így lehet fellépni az ellen, hogy ne tünjenek el a halak a hazai vizekből.
Mi társaságunk törzshelyén, ilyen már fel sem merül, hogy valaki csalna, lopna és hazudna.
Tavaly történt utoljára egy kg-os ponytal probléma.
Következménye; egy alapos "simogatás" a tóparton és a tógazdától egy feljelentés egy szép sárga csekkel kísérve.
Tehát szerintünk csak határozottabban kellene fellépni a rapsicok ellen és biztos, hogy lenne eredménye.
Ide kevés már sajnos a halőr, vagy bármilyen hivatalos személy,mivel egyedül van.
De mi lehetünk többen, csak akarni kell....
Megfogja, fejbe vágja és elrakja.
Nagyon sokan kritizálják és sajnos elitélik a bojlis tábort," mert persze azok a kiba..tt C&R horgászok, ők is elrakják a halt".
Sajnos igen van ilyen is. De van aki a horgász szenvedélynek él és tényleg visszaengedi a halat,mert ő a sport és a szenvedély miatt horgászik.
Aki valaha sportólt valamit, az összetudja hasonlítani és értékelni egy-egy szebb kapitál is hal megfogásának és visszaengedésének élményét.
És itt jönnének képbe ezek a becsületes horgászok, hogy ha valami nem odaillő dolgot lát a vízparton, igen is szóljon oda, vagy ha kell cselekedjen.
Sajnos már csak így lehet fellépni az ellen, hogy ne tünjenek el a halak a hazai vizekből.
Mi társaságunk törzshelyén, ilyen már fel sem merül, hogy valaki csalna, lopna és hazudna.
Tavaly történt utoljára egy kg-os ponytal probléma.
Következménye; egy alapos "simogatás" a tóparton és a tógazdától egy feljelentés egy szép sárga csekkel kísérve.
Tehát szerintünk csak határozottabban kellene fellépni a rapsicok ellen és biztos, hogy lenne eredménye.
Ide kevés már sajnos a halőr, vagy bármilyen hivatalos személy,mivel egyedül van.
De mi lehetünk többen, csak akarni kell....
szaki0121#9 2009. 11. 07., 14:52Kedves SkeletorOne!Elnézést a tévesztésért, később már én is rájöttem!
Csak annyit,hogy igen a lopást és ezt a bűnözési módot tapasztalni valóban mellbe vágó dolog!
További sok izgalmas és élménydús cikket szeretnék olvasni Tőled! Gratulálok és köszönet érte! Üdvözlettel
Csak annyit,hogy igen a lopást és ezt a bűnözési módot tapasztalni valóban mellbe vágó dolog!
További sok izgalmas és élménydús cikket szeretnék olvasni Tőled! Gratulálok és köszönet érte! Üdvözlettel
pip#10 2009. 11. 06., 21:21árammal, hálóval le lehet nullázni egy-egy vizet, és ezekhez kevés egy-két halőr. más a lépték, a helyiérték. olyan, mintha a körzeti megbízott nyomozott volna a móri bankrablás elkövetői után.
engem az aggaszt, hogy a horgászok nem tudják magukat szabályozni. tehát a horgászok. akik napijeggyel, csalival, bottal satöbbi. egyszerűen így nem lehet továbblépni. szemben megáll, ő is horgászik meg én is, de mégsem ugyanazt a játékot játszuk...
engem az aggaszt, hogy a horgászok nem tudják magukat szabályozni. tehát a horgászok. akik napijeggyel, csalival, bottal satöbbi. egyszerűen így nem lehet továbblépni. szemben megáll, ő is horgászik meg én is, de mégsem ugyanazt a játékot játszuk...
























