Nagyon kevéset hallani a női horgászokról. Pedig bizonyára a több százezres horgásztársadalomban szép számmal sorakoznak ők is. Essék pár szó most arról, hogy hogyan is horgászik egy nő, jelen esetben egy fiatal hölgy…

Pontokba szedtem egy közös horgászat felejthetetlen mondatait. Ezek köré épül az írás. Elnézést előre is a hölgyektől, nem áll szándékomban megsérteni senkit.
Ismerőseim körében sokáig keresgéltem a megfelelő alanyt, a Lányt egy feederbotos horgászathoz. Egy lányt, akinek óvatos beszólásait, majd egy írásban közzé tudom adni. Egy olyan lányt, aki nem sokat horgászott, de látott már horgászbotot, Klaudiát (a továbbiakban Klau). Őt kértem fel, hogy jöjjön el velem egy horgászatra. Vesézzünk ki néhány dolgot, hogyan is látja ő, azaz a másik oldal.

Kitartóak voltunk, egész éjszaka a szabad ég alatt…

Egy 24 órás horgászatra nem kevés felszerelés kell, főleg, hogy ilyenkor ősszel, amikor is hajnalban már hideg van. A rengeteg horgászfelszerelés mellé, a fél-sátrat és temérdek vastag ruhát készítettem be a kocsiba. Ezek mellé már csak élére állítva fértek az ő cuccai.
– Egy hétre megyünk? – kérdezte.
– Nem, de majd meglátod, mindennek hasznát vesszük. – nyugtattam az indulás előtt.

Mik ezek a fura szagok?
Akarva, akaratlanul, persze a kocsiban sokféle „szag” terjengett. Szagnak mondta ő, a valójában kifinomult pontybajusznak megalkotott aroma finom illatkeverékét. Mert volt ott kagyló, rák, tintahal, mogyoró, vanília vegyesen, egyszóval minden. Negyed óra magyarázkodás kellet, ezek nem romlottak, szándékosan ilyen az illatuk. Ez pedig nem szag, hanem illat. Ez után sikerül csak elindulnunk. Az első egy kilométert azonban csak lehúzott ablakkal volt hajlandó megtenni.

Ez jó! - ennek finom az illata.

Ezt inkább a pizzára kellene önteni

Úticélunk Aggostyán volt. Meghívásos, baráti összejöveteles, amolyan beszélgetős horgászat. A  másfél órás út alatt megpróbáltam a lehető legtöbbet elmondani, hogyan is fognak a többiek horgászni. Hogyan is kellene nekünk mindezt felülmúlni.

Reggeli nyújtózás

A jelzővel összeöltöztünk

Jerry, az etetőegér
Nem titok, hogy nagyon sok olyan horgász barátom van, akik főleg inkább a bojlis horgászatot követik. A stégünkön is osztoztunk egy bojlis fanatikussal – ebből kifolyólag legalább volt összehasonlítási lehetőség. De nem is a felszerelések különbsége volt a leányzó szemében érdekes, hanem az etetési módszer.  Karesz haverom ugyanis elhozta magával a távirányítható etetőhajóját. Persze voltam olyan talpraesett, hogy elkértem etetni. De Klau nem a csónakot látta benne, ami több kiló ponty csemegét tud a parttól több száz méterre bevinni, hanem Jerry egeret. Azaz egy egér alakú etetőhajót, fülekkel, szemekkel, ahogy a mesében. Hát, mindenki döntse el kedvére a kép alapján. Mindenesetre a vízen úgy szaladgált a kis sárga, tele kukoricával, mint egy mérgezett egér.

Jerry, aki eredetileg nem egér, hanem etetőhajó

Ez a színes golyó mire jó?
A csali mustra a parton folytatódott. Az aromák után előkerültek a különböző horogcsalik. Közöttük egyből szemet szúrt neki a kis asztalon egy átlátszó üvegecske, telis-tele apró színes gömböcskékkel. Le is támadott.
–  Ez mi a fenére jó? – kérdezte.
A hosszú magyarázkodást mellőztem, a válasz egyszerű volt.
–  Lebegtetni! Ilyen anyag van a mentőmellényben is! Meglebegtetni az esetleg túl nehéz csalikat. Vagy csak egyszerűen elkönnyíteni, hogy ne merüljenek az iszapba. Mindjárt kipróbáljuk. – nyugtattam a türelmetlent.
Előkerültek a kis tégelyek is. Egyikben finom epres-krémes aroma volt.
–  Megkóstolni nem kellene! – mondtam. Majd ezt követően egy igen tömény, erős fokhagyma koncentrátum került a kezébe. Későn szóltam, nagyot szippantott belőle.
– A többit kihagyom! – rázott le gyorsan és határozottan.
– Sohasem tudhatja az ember, mikor, melyik lesz nyerő! – magyarázkodtam miközben a többi tíz-húsz aroma között tallózgattam.

A reggeli kávé mindenkibe életet lehel

Újság unalom ellen!
Kiszaladtam a kocsihoz némi üdítő utánpótlásért, amikor visszaértem a következő látvány fogadott. A kisasszony könyökig elmerült egy magazin hasábjaiban.
– Na, szép!? – mondtam –, ha horgászni megyünk, nem szoktunk újságot hozni magunkkal. Nem a betűket kell lesni, meg a celebeket, hanem a spiccet. Annak a rezdülése sok mindent eldönthet. Főleg azt, hogy fogunk-e halat vagy sem. A horgászat amúgy sem unalmas, ha nincs kapás, legalább lehet gyönyörködni a természetben, jókat lehet beszélgetni. – teremtettem le. Le is tette, pont öt percre. Aztán persze kiolvasta minden betűjét.

Ne a bulikat lesd, hanem a kapásjelzőt! Most horgászunk, bulizni holnap mész!

A nagyhalat vissza?
Az egésznapos horgászat alatt volt időnk beszélgetni. Persze azért néha, - de tényleg csak néha - fogtuk is halat. Ahogy a kisebbeket visszaengedtem az éjszaka leple alatt fel sem tűnk neki. De, aztán amikor fogott, akarom mondani fogtunk egy szebb és nagyobb pontyot előjött egy lényeges kérdés.
– Miért kell visszaengednünk, miért nem visszük haza, ha már egyszer megetettük és megfogtuk?
 Tudtam, hogy nehéz lesz, de megpróbáltam kész tények elé állítani.
– Először is, a kutyákat is megetetjük otthon, mégsem készítünk belőlük kolbászt. Aztán ott van a szabály, ami tóra érvényes, hogy az ilyen nagy halakat védeni kell (tudom, ezzel egyesek vitatkoznak, hogy valóban ez jó-e). Aztán meg, ha meglátnád, hogy milyen zsíros egy ekkora, közel tíz kilós hal biztosan megundorodnál tőle. – gyôzködtem.
Annyira meggyőztem, hogy ezek után már a kisebbeket is azonnal vissza akarta engedni.

Gyorsan fotózz, mert alig bírom tartani…

A botállvány, mint fregoli
Azt hiszem, ehhez a felvezetéshez nem kell túl sok magyarázat. A kisasszony megelégelte, hogy minden kéztörlőm halszagú. Egy vödörben kiöblítette őket, majd szépen sorban kiteregette az első, s egyben legstabilabb tárgyra a stégen. A bottartó állványra. Ezt már nem is vettem magamra, készítettem egy fotót, s már ezek a mondatok keringtek a fejemben…

Mire nem jó a rod-pod? Most pl. fregoli.

Poloska a lencsevégen
A nyugalom kellős közepén, pont, amikor mindenki kezdte élvezni a felkelő nap sugarait, Klau felpattant. Ő vízi bogarakat, azaz poloskákat szeretne fotózni. Gondoltam magamban, ezzel el is lesz egy darabig. Kezébe nyomtam a gépet, s lelkére kötöttem.
– Csak a vízbe ne ejtsd be!
Negyed óra hajkurászás után széles mosollyal a száján tért vissza.
– Azt hiszem sikerült! – mondta. A témát ezzel lezártuk.

Teljes menetfelszereléssel, jöhetnek a bogarak

Azt hiszem jól sikerült a kép a vízijószágról

Csúzlizhatok én is?
Először még éjszaka hangzott el ez az ártatlan kérdés. Majd másodszor már kora délelőtt. A válasz természetesen mindkét esetben igen volt. De az éjszakai hamar kudarcba fulladt, egyszerűen nem láttuk hova esnek a golyók. A nappal aztán rendesen megszórta a vizet. Pellet, bojli, etetőgombóc, kipróbálta mind. A bojli jött be a legjobban, mert, ahogy mondta, olyan szép gömbölyű, és jól száll. Pár zacskó bojlit ellövöldözött a délelőtt folyamán. Sajnos eredménye az nem nagyon lett. Pár kapásnál tovább nem jutottunk, de úgy gondolom, eme horgászatnak nem ez volt a fő célja.

Vigyázz, kész

Lő, de nem a mamám

Fontos kérdéshez érkeztünk. Legyen folytatás? Horgásztassak még lányokat?

Mikor jövünk legközelebb? Olyan sokára? Nem lehet előbb?

... no comment :O)

Szólj hozzá:

Mehet