-    S: Jónapot Hacsek…
-    H: Jónapot Sajókám…
-    Hol járt, hogy volt szerencsém nem látni a hétvégén?
-    Hogy hol? Hát horgásztam Sajókám, horgásztam.
-    Maga szokott horgászni?
-    Na most képzelje!
-    És mondja, halat is szokott fogni?
-    Hát, egyszer igen, egyszer nem. Tudja az attól függ hogy éppen milyen módszerrel horgászom. Nem biztos ugyanis, hogy mindig a jó módszert választom.
-    Tényleg?
-    Tényleg!
-    És például legutóbb milyen módszerrel horgászott?
-    Hát megmondom magának Sajókám őszintén, én tapogattam.
-    Ne mondja!
-    De mondom. Tapogattam.
-    Igen? És mondja csak, a naccságos asszony is ott volt?
-    Ott, ott… de őt nem izgatja fel az ilyesmi.
-    Na, hát ezt nem csodálom.
-    Ezt meg hogy érti Sajókám?
-    Na hallja… Maga, meg a tapogatás… kiráz a hideg, ha csak rá gondolok.
-    Miért? Maga szerint a mártogatás jobban állna nekem?
-    Na ne gusztustalankodjon!
-    Ahol én voltam, hogy csak tapogatni lehet, a mártogatáshoz teljesem más szituáció kell!
-    Nekem mondja? Nem kell horgásznak lenni, hogy az ember ilyesmivel tisztában legyen.
-    Tán csak nem látott már ilyet?
-    Tudja mit? Láttam!
-    Csinálta is?
-    Na ne bizalmaskodjon itt kora reggel…
-    Akkor ezek szerint maga is csak nézte, mint a feleségem, mi?
-    Miért? A nacsasszony nézte, amint maga ott tapogatott?
-    Most mit kell ezen csodálkozni?
-    Hallja, fura egy gusztusuk van maguknak.
-    Mit kellett volna tennem? Talán adtam volna a kezébe a botomat?
-    Annak lett volna legalább értelme! Elképzelem ahogy őnagysága végignézi, ahogy maga körbetaperolja az egész vízpartot… Szóval maga így „horgászik”.
-    Hogy érti azt, hogy „így”? Szerintem maga azt sem tudja miről beszélek!
-    Hogyne tudnám! Ilyen alapon én is szoktam ám „horgászni”!
-    Valóban? Csak nem sporttárs?
-    Hát így is lehet fogalmazni. Maradjunk annyiban, tapogatni azért már én is tapogattam egyszer-kétszer.
-    Na és maga milyen eredménnyel?
-    Hát nézze, nem akarok szerénytelen lenni, de egyet mondhatok, általában nem szoktam szégyent vallani.
-    Van magának is egy bevett technikája?


-    Ő… hát, van, igen. Na nem egy akkora csoda, de szerintem amúgy sem olyan nagy was ist das ez az egész dolog.
-    Na persze, sokan a klasszikus stílust szeretik. Én is sokáig így csináltam, de amióta egyszer kipróbáltam egy újszerű metódust, és bevált, azóta mindig azzal kezdek.
-    Az újszerűvel?
-    Naná. Tudja, én rájöttem, nem mindegy ám, haladni kell a korral, meg aztán azt is érezni kell hogyan reagál ott lent, az a másik.
-    Ebben teljesen egyetértek. A másik reakcióját, mármint ott lent, azt nagyon fontos, hogy előre sejtsük, különben könnyen pofára eshet az ember.
-    Így igaz. Például itt van az a múlt heti eset…
-    Mi történt?
-    Mondanám, ha hagyná.
-    Én nem hagyom?
-    Kuss!
-    Kérem.
-    Na! Szóval én úgy kigondoltam, hogy kipróbálom azt a pöckölgetős módszert.
-    A melyiket?
-    Mondom a pöckölgetőst!
-    Mármint, hogy pöckölgeti a…
-    …igen. Valahogy nem akartam a szokványos emelgetéssel kezdeni, mindjárt a közepébe vágtam és nekiálltam pöckölgetni.
-    Igen? Csak úgy ripsz-ropsz?
-    Na jó, nem olyan direkt mozdulatokkal, inkább amolyan rövidke emelgetésekkel, tudja, csak úgy csuklóból…
-    Hát máshogy nem is menne…
-    Na hát akkor sejti miről beszélek.
-    Mi az hogy!
-    Szóval piciket emelgettem…
-    …pöckölgetett…
-    …pöckölgettem, sőt néha ott hagytam percekre is. Letettem a fenékre.
-    Azt én is szoktam.
-    Mondom, letettem néha percekre is, hátha úgy gusztust kap hozzá.
-    De nem kapott.
-    Nem.
-    Nem is értem.
-    Pedig, higgye el, olyan lassan húzogattam egy idő után, hogy még sikló is benyelte volna.
-    Egy micsoda?
-    Egy sikló mondom.
-    Egy sikló?
-    Maga süket?
-    Érdekes én úgy tudtam az ritkán kap be ilyesmit…
-    Ne fárasszon Sajókám, a természet már csak ilyen. Egyszer ezt kapják be, egyszer meg amaz tűnik el egy nagy torokban.
-    Hát a mai világban minden megtörténhet…
-    Hol tartottam?
-    A siklónál.


-    Hagyja már az a siklót, nem az az érdekes!
-    Lehet hogy magának nem, de ha megengedi, azért engem még érdekel.
-    Nézze, majd hozok magának egy könyvet a témáról, de most tényleg hagyjuk azt a siklót.
-    Hoz egy könyvet?
-    Mondom, hogy hozok! A feleségem szokta nézegetni, az ilyenekkel van tele!
-    A nagyságos asszony olyan könyveket lapozgat ami siklókkal van tele?
-    Igen. Miért olyan nagy ügy ez? Elvégre herpetológus.
-    Szegény!
-    Hogy-hogy szegény?
-    Miért? Hát nem fáj neki?
-    Micsoda?
-    A szája.
-    Miért fájna a szája?!
-    Maga mondta, hogy herpeszes.
-    Nem herpeszes te állat, hanem herpetológus! Hüllőkkel foglalkozik.
-    És nincs melege a kovácsműhelyben? El tudom képzelni sebes szájjal üti a vasat…
-    Nem üllőkkel! Nem üllőkkel! Te pondró! Hüllőkkel! Kígyó-béka.
-    Értem.
-    Dehogy érti, de azért sem idegesítem fel magam! Képzelje a múltkor is mutatott egy képet a saját siklójáról.
-    A sajátjáról?
-    Most mit kell ezen meglepődni. Igen, a saját siklójáról. Szép nagyra nőtt már, mondhatom magának úgy is, elvégre horgászok vagyunk, méretes példányt nevelt fel. És mondja ez elég ok ahhoz, hogy mindjárt fotózgassa is?
-    Nem fotózgatja, csak néhány felvételt készített. Meg amúgy is nehéz egyszerre tartani és exponálni.
-    Azt nehéz, én is tudom. Bár nekem néha akkor könnyebb az exponálás, ha magam tartom…
-    És azokat a képeket is csak a családi körben mutogatja. Tudja, nem akarja hogy kitudódjon hogy ekkorára megnőtt a siklója.
-    Ekkorára?! Mért tulajdonképpen mekkora a…
-    Pontosan 168 centi.
-    Úrisen! Pontosan 168.
-    Na jó lehet, hogy nőtt már azóta, ez a múlt heti mérete.
-    A múlt heti?
-    Igen hetente megméri, hogy mennyit nőtt.
-    Fantasztikus.
-    Nekem mondja?
-    Nem értem őnagyságát, miért ilyen szerény, van, aki pont ebből csinál üzletet.
-    Miből?
-    Hát a hatalmas siklóból.
-    Na hát az én párom nem olyan. Ő csak a maga örömére foglalkozott ennyit vele, nem a pénz miatt. Viszont hallja, ez a méret még harcsában sem lenne utolsó. Erről jut eszembe, hol is tartottam?
-    Már nem tudom, de valahogy ez a sikló téma jobban izgat, pláne hogy a kedves feleségéről van szó...
-    Felejtse már el azt az átkozott siklót, térjünk vissza a horgászatra.
-    Ahogy parancsolja Hacsek. Térjünk.
-    Na, rájöttem, hogy hol hagytam abba.
-    És hol?
-    A húzogatásnál.
-    Az se rossz. Folytassa!
-    Szóval az zavart a legjobban, hogy éreztem ott vannak, de hiába húzogattam az orruk előtt, csak nem kapták be.
-    Kapták?!
-    Kapták!
-    Kap-ták?

-    Igen, kap-ták. Mondja Sajókám, mondták már magának, hogy maga iszapgiliszta?
-    Bocsásson meg Hacsek úr, ezek szerint többen is voltak ott?
-    Na hallja, egy miatt nem is mentem volna el.
-    Nekem általában elég egy is hogy elmenjek…
-    Jó, jártam már én is úgy, de akkor inkább csak a kikapcsolódás volt fontos és nem az eredmény.
-    Na azért mesélje csak tovább… húzogatta az orruk előtt, és nem vették be?
-    Nem. Higgye el, a szájukba raktam már szinte, de nem haraptak rá.
-    Még szerencse.
-    Hát kivételesen most azért örültem volna.
-    Magának legyen mondva.
-    Miért, mégis hogy gondolja az egészet? Hogy szedjem ki, ha nem kapja be? Maga talán rabsic?
-    Isten ments! Na de az megint más, hogy bekapja, és megint más, hogy ráharap.
-    Kivételesen igaza van. De nekem már az is elég ha csak bekapja.
-    Az a harapás egy kicsit erősnek tűnt. Ugyebár a fogak…
-    Hát azokkal vigyázni kell, annyi szent. Egy pillanatra nem figyel az ember és egyszer csak pang. Odavan minden.
-    Ne is mondja!
-    Én sem szeretek erre gondolni, hagyjuk is ezt a témát!
-    Jó hagyjuk.
-    Egyébként mondja csak Sajókám, maga mekkora bottal nyomja?
-    Hát, ezt most így? Szemtől szemben?
-    Mért, mi az? Maga is olyan titkolódzó típus?
-    Azért ne haragudjon, mégiscsak valahol magánügy nem?!
-    Jó, maga is biztosan rövidbotosok közé tartozik. Azok nem merik bevallani, mert félnek, hogy kinevetik őket.
-    Na ne mondja!
-    De mondom.
-    Miért, ha már itt tartunk magának mekkora?
-    Nézze én elmondom magának, mert én tudok nyíltan beszélni. Ha tudni akarja, az enyém majdnem négy méteres.
-    Micsoda?
-    Mondom!
-    Na jó, egészen pontosan három méter kilencven centi.
-    Atyaúristen…
-    Tudtam, hogy a magafajta sokallani fogja…
-    Még csodálkozik?!
-    Idefigyeljen! Ha már itt tartunk...
-    Igen?
-    Meglepődik, ha azt mondom, hogy van, aki még ennél is hosszabb pálcát használ?
-    Én már nem lepődök meg semmin…
-    Hát akkor tudja meg, hogy egy ismerősöm négy húszassal tapogat, és egy kicsit hosszabbal pedig mártogatni is szokott.
-    El tudom képzelni! Egy akkorával már lehet is! De minek akkora?!
-    Csak nem akarja azt mondani, hogy maga a rövid botjával szokott még mártogatni is?
-    Na most képzelje! Nekem az van, és azzal szoktam. És eddig még nem vallottam szégyent soha!
-    Esküszik?
-    Na jó, néha előfordul, hogy nem jön össze semmi, de akkor sem a hosszával van a probléma, hanem a…
-    …keménységével…
-    Honnan tudja?
-    Általános probléma. Egyszerűen nem tulajdonítanak neki kellő jelentőséget, és utána meg is lesz az eredménye.
-    Maga ilyen tájékozott?
-    Na hallja, én olvasom a szakirodalmat! Látszik, hogy maga Sajókám már régen fogott a kezébe szakújságot, eléggé le van maradva…
-    Hát kinek van arra ideje, olvasgatni… Én amúgy is a gyakorlatban hiszek, meg a saját tapasztalatomban.
-    Ebben is van igazság. A legutóbb például azt javasolták, hogy nyugodtan használjunk tapogatáshoz durbincsot.
-    Micsodát?
-    Durbincsot. Tudja, az nyálkás, tüskés, csúszós kis…
-    Ki ne mondja!
-    Na látom már rémlik...
-    Hát van egy sejtésem. De még belegondolni is rossz.
-    Én is erre gondoltam egyből. Hát most mondja meg, hogy jön a tapogatóm horgára egy ilyen kis nyálkás sündisznó?!

-    A horgára?
-    Persze! Fel kell húzni a kampóra! Mit gondolt, elég csak odakötni?
-    Ezeket az összefüggéseket nekem már nehéz megemészteni…
-    Miért, hát mindegyiket fel kell tűzni!
-    Mindegyiket? Ezek szerint maga többfélét is használ?
-    Mért maga nem?
-    Nem én! Nekem a klasszikus bevált, és az elég is.
-    Jó hát én sem percről percre cserélgetem…
-    Nem? Még jó. És mondja, mégis mit tesz fel leggyakrabban?
-    Hát küszt!
-    Egészségére!
-    Nem tüsszentettem.
-    Pedig úgy hallottam.
-    Meg aztán szerintem jó még az ökle is.
-    Az ökle?
-    Igen.
-    ???
-    Most mit csodálkozik?
-    Na hallja. És mégis… Már ha nem vagyok indiszkrét…
-    Maga mindig az…
-    De most mégis… Szóval mégis kinek az ökle?
-    Maga még beszélni sem tud? Ha már kérdez, legalább tanuljon meg magyarul! Nem ökle, hanem ökléje.
-    Ez legyen a legnagyobb baja… Akkor kinek az ökléjét használja?
-    Az mindegy, sokfelé be lehet szerezni, néha a boltban is, de általában mindenki a sajátjára esküszik.
-    Akkor miért úgy mondja hogy ökl-e?
-    Hogy mondjam maga barom?
-    Tudom már. Így biztos személytelenebb.
-    ???
-    Nem is fontos. Jobb egyesszám harmadik személyben fogalmazni mi?
-    Miről beszél maga fenőkő?
-    …
-    Nem fogok ilyen hülyeségeken vitatkozni egy láthatóan alul informált koca horgásszal.
-    Nana! Azért mert néha nem vagyok olyan eredményes, ettől még nem vagyok koca…
-    Slussz! Nem vitatkozom akkor sem!
-    De azért mondja csak, mást is szokott még feltűzni?
-    Hát ha már így érdekli, elárulhatom magának, hogy én gyakran használok razbórát is.
-    Milyen órát?
-    Nem órát, hanem razbórát te mélységmérő!
-    És az jó?
-    Na, látom, hogy megint újdonságot mondtam.
-    Hát egy kicsit meglepődtem, bevallom.
-    Idefigyeljen. A razbóra kicsit kisebb a többinél, de szinte elnyűhetetlen.
-    Az fontos.
-    Nekem mondja? Aki néha egy egész napot áttapogatom…
-    Akkor már értem. És mondja csak hogy néz ki ez a razbóra?
-    Hát nem túl nagy, de olyan masszív, meg egy kicsit henger alakú…
-    Ne folytassa. Már el tudom képzelni.
-    Az oldalán pedig végighúzódik egy kékes vonal…
-    Hát ez nem sokban különbözik attól, amit én használok.
-    Sokan erre esküsznek. Nekem is bevált. De az egész semmit nem ér ha nem elég kemény a botja.
-    Erre már magam is rájöttem.
-    Ha a bevágásnál túlságosan elhajlik, az egész nem ér semmit sem. Nem lesz biztos az akadás… És tudja hogy van az, amelyik leakadt az egyhamar nem jön vissza…
-    De nem ám! Sőt, ami még rosszabb, ezt egyből tovább is adja az ismerőseinek…
-    Ettől nem kell félnie, ez csak egy teória, még nem bizonyított.
-    Ne áltassa magát! Nekem elhiheti, ha mondom. Továbbadják ezek egymás közt az ilyesmit.
-    Honnan tudja?
-    Hogy honnan? Egyszer nekem sem volt elég kemény a botom, másnap már a fél utca összesúgott a hátam mögött…
-    Miről beszél maga hering?
-    Amiről maga! A tapogatásról, meg a mártogatásról…
-    De én a horgászatról beszéltem!
-    Tudom, tudom… Hát én is… Érti, a horgászatról. Bevágás meg a többi…
-    Na mars ki!

Szólj hozzá:

Mehet