Nyár elején hirdettük meg a peca.hu írói pályázatát melyet múlt héten sikerült lezárni. Nincs más hátra tehát, mint eredményt hirdetni!
A pályázat majdnem 6 hónapja alatt több mint 60 pályamű érkezett hozzánk, melyekből 25-öt találtunk arra méltónak, hogy megjelenhessen a Peca.hu Magazinjában. A kimaradt írások hiányosságai főként a hozzájuk csatolt képek-, illetve a fogalmazás, nyelvhelyesség terén mutatkoztak...

2012-ben első alkalommal látogattunk el a Csongrád közelében lévő másfél hektáros kis tóra. A kezdeti nehézségekből adódóan nem is sejtettük, hogy milyen sikeres lesz a horgászat...

2012. április 13-a egy átlagos pénteki nap volt. A verőfényes napsütés már szinte horgászni hívogatott, amikor ráadásul egy fekete macska is átment előttem az úton, úgy éreztem, szerencsém lesz...

Emlékeimet felidézve eszembe jutnak azok az idők amikor elkezdtem pergetni, első balin, első csuka, első sügér. Teljesen meg voltam elégedve a kis pecás világommal, de csak addig amíg el nem olvastam egy cikket a fekete sügérekről. Egyből beleszerettem de akkor még nem tudtam, hogy az első találkozás messze lesz még, nagyon messze...

Ebben a pályaműben a Tiszán történő pergetésről írnám le gondolataimat, és tapasztalataimat. Talán még segítség is lehet azok számára, akik most ismerkednek ezzel a sportos horgászmódszerrel, és szeretnének a lehető legtöbbet tanulni, elnézni belőle. Megpróbálok majd részletesen, minden egyes apróságra kitérni, remélem nem felejtek ki belőle semmit...

Augusztus első hetében heves zivatarok kíséretében sok csapadék hullott, ennek eredményeképp az addig alacsony vízállás közepesre duzzadt. Szerencsére a szennyes áradat elmaradt, így most nevéhez híven szőke a Tisza...

A 2012-es év első ajándéka a türelmetlen ragadozóhalas horgászok számára a süllő és a balin tilalmi idejének az idő előtti feloldása volt. Magam is ehhez a csoporthoz tartozom, így már nagyon vártam az április 28-át, hogy felavathassam a még télen vásárolt 1,98 hosszú és 2-15 gramm dobósúlyú könnyű pergetőbotot, amire 2000-es dobméretű orsó került, 0,10-es fonottal zsinórral feltöltve...

Kora tavaszi napsütés melege járja át a szobát.  Talán ki kellene mennem a Sajóra, egy kis  horgászathoz közeli cselekvést imitálni. Már nagyon hiányzik a pergetés íze, a sajgás a vállamból, amit a pergető táska cipelése okoz. Ilyen jó időben vétek lenne a szobában maradni...

Sokszor elgondolkodom rajta, hogy mit jelent horgászni, mit jelent horgásznak lenni. Miért nyugtat meg azonnal, amint megpillantom a fák között kirajzolódó folyót, és miért vonz vissza magához mindig, függetlenül attól, hogy adakozó, vagy fukarabb arcát mutatja? Mi lehet az oka annak, hogy vagy a parton vagyok, és a sötétben, magányosan koncentrálva ejtem a műcsalit a halkan hullámok közé, vagy ha nem lehetek ott, akkor az jár a fejemben, hogy mindezt mikor élhetem át újra?

Sokat gondolkodtam azon, hogy kellene találnom egy közeli, olyasfajta horgászvizet ahova bármikor leugorhatok, legyen szó pár órás pergetésről, vagy akár úszós pecáról. Januárban meg is találtam, az azóta kedvencemmé vált vizet. A város szélén folyik, tőlem körülbelül nyolc percnyi biciklizésre. Már régóta ismertem, de az idén közelebbi kapcsolatot kötöttem vele...

Álmosan indul a reggel, valahogy a Dráváig vezető út még összeolvad az éjszaka látomásaival, s mire magamhoz térek, a gőzölgő folyót figyelem a közelmúlt szomorú, s borongós hírein merengve...

Szeretnék elmesélni egy történetet, egy történetet egy átlagos városi srácról aki jelen esetben én magam volnék. Nem vagyok egy túl sokat megélt, sokat tapasztalt ember, lévén még csak 16 éves vagyok, viszont nyugodtan állíthatom, hogy a horgászat a fél életemet végigkísérte. Ennek megfelelően történetünk 8 évvel ezelőtt kezdődik...