Cikk oldal
2012-08-16

Májusi élmények

Lázár Szabolcs írása
A 2012-es év első ajándéka a türelmetlen ragadozóhalas horgászok számára a süllő és a balin tilalmi idejének az idő előtti feloldása volt. Magam is ehhez a csoporthoz tartozom, így már nagyon vártam az április 28-át, hogy felavathassam a még télen vásárolt 1,98 hosszú és 2-15 gramm dobósúlyú könnyű pergetőbotot, amire 2000-es dobméretű orsó került, 0,10-es fonottal zsinórral feltöltve. A balinok kifinomult látása miatt a fonott végére egy kis forgó közbeiktatásával 0,20-as monofil előkét kötöttem, aminek a végére not-a-knot kapoccsal került a műcsali. Sajnos a Tisza vízállása keresztülhúzta a számításomat, hiszen pár nappal a várva várt dátum előtt a folyón drasztikus mértékű és gyorsaságú vízszintemelkedés kezdődött, így az általam ismert és kedvelt helyek megközelíthetetlenné váltak. Pedig a május elseje miatti hosszú hétvége ideális alkalom lett volna arra, hogy a hobbymnak szenteljek egy kis időt.

A halak birodalma
A halak birodalma

Az ezt követő napok fő szabadidős tevékenységét a Tisza vízállásának figyelése jelentette, és szerencsére amilyen gyorsan jött a víz, ugyanolyan gyorsan apadni is kezdett. A következő hétvégére a 2 méter vízszintcsökkenés megteremtette a bizonyítás lehetőségét az új bot számára. Mondanom sem kell, hogy hajnalban nagy reményekkel vágtam neki a pecának. Négy óra lehetett mikor a folyóhoz értem, de mint ahogy azt sejtettem, nem én voltam az első. Szerencsére az egyik kedvenc helyemen nem horgászott senki, így a lehető legrövidebb időn belül már vizet is ért a műcsali. Mivel még sötét volt, ezért elsőként a süllőket vettem célba, lassú vontatással táncoltatott wobbleremmel. A könnyű összeállításnak köszönhetően kis botlendítéssel is viszonylag messzire lehetett dobni. Szoknom kellett az új felszerelést, mivel eddig még élesben nem volt ilyen a kezemben. A próbálgatás nem tartott sokáig. A harmadik dobásra pár tekerés után a wobbler kizökkent lassú táncából, és egy kemény koppanást követően az orsó fékje kezdett muzsikálni. Süllő! Kiáltottam magamban. A következő másodpercben a hal csapott egyet a víztetőn, majd újabb fékmuzsika után leült a fenékre. Ekkor vált gyanússá számomra, hogy ez nem az a hal, amire számítottam. A horgomon egy harcsa táncolt. Ekkor még izgatottabbá váltam, mivel már régóta vágytam egy harcsa nyújtotta élményre. Az izgalmat fokozta, hogy a felszerelés sem ilyen ellenfélre lett hangolva. Persze az éjszaka leple alatt számítani lehet vizeink legnagyobbra növő ragadozójára, de annyi sikertelen harcsahorgászattal a hátam mögött nem is mertem remélni, hogy valaha össze fogok akadni eggyel. A másodperc törtrésze alatt futott át az agyamon, hogy a felszerelésem tele van gyenge pontokkal. Egy részében bízhattam, az pedig a műcsali. Onnantól visszafelé már csak a szerencse, a türelem, és az ügyeskedés hozhat sikert egy ilyen váratlan helyzetben. Szerencsére a harcsa nem volt nagy, így sikerült a felszín közelébe kényszeríteni, és ott fárasztani, de ezzel az összeállítással még így is izgalmas pillanatokat élhettem át. Pár perc küzdelem után egy kereken 70 cm hosszú harcsával sikerült közös képet készíteni. A fotózást követően természetesen visszanyerte a szabadságát, én pedig nagy megelégedéssel nyugtáztam, hogy akkor is megérte a koránkelés, ha ezek után már nem fogok semmit.

Vajon melyikünk van jobban meglepődve?
Vajon melyikünk van jobban meglepődve?

Csak akkor engedtem el, amikor már összeszedte magát
Csak akkor engedtem el, amikor már összeszedte magát

A búcsú után boldogan dobáltam tovább, és megfogadtam, hogy legközelebb nem leszek lusta, és magammal hozom az erősebb felszerelésemet is. Persze ahogy az általában lenni szokott az esetek többségében ha felkészülünk a nagy fogásra, akkor biztos nem kopogtat az ajtónkon életünk hala. Miközben a történteket elemeztem, mintha valaki odakoppintott volna a wobblernek. Kicsit lassítottam a vontatáson és a következő pillanatban már meg is volt az újabb kapás. A vendég egy kiló körüli tüskéshátú volt. Az élmény nyomába sem ért az előzőnek, de nem voltam elégedetlen, hiszen ha ez így folytatódik tovább, akkor nem lehet okom panaszra. És így is folytatódott. Ahogy kezdett hajnalodni, jött még egy nagyobb süllő, aki már egy kicsit erősebben küzdött az elődjénél. Közben balinrablásokra lettem figyelmes. Nem voltak azok a hatalmas méretűek, de úgy gondoltam hogy csalit cserélek, és üldözőbe veszem őket. A rablások elmaradtak az egy évvel ezelőttihez képest, amikor egymást érték a vízfelszíni fröcskölések. A csali cseréjének meglett az eredménye, második dobásra megragadta a felszíni wobblert egy kölyökbalin, amit egy kicsit később egy újabb követett.

Balinból ez volt a jellemző méret
Balinból ez volt a jellemző méret

Mivel a rablások ritkulni kezdtek, és a víz egy kicsit zavaros volt, ezért úgy gondoltam, hogy újra visszaállok a süllőre, hátha sikerrel járok. A váltás meghozta az eredményt. Nem kellet sokáig várni a kapásra. Szinte egymást követően fogtam még két süllőt. Az egyik éppen méretes, a másik pedig a balinokkal közel megegyező méretű volt. Mindenesetre élményben nem volt hiány. 

A méretét tekintve nem lógott ki a sorból
A méretét tekintve nem lógott ki a sorból

Összegezve az aznapi horgászatot, összesen hét halat sikerült becsapni. Ezek mérete messze elmarad álmaink halainak a méretétől, de az élmény ilyenkor is tudja kárpótolni a horgászt. Főleg akkor, ha már nagyon régen volt bot a kezében. És még egy fontos dolog. Az eset május 5-én történt. Sajnos sokan nem veszik figyelembe, hogy ebben az időszakban 80 cm alatti harcsát megtartani tilos, és általában más halfaj tilalmi idejében is lehet hallani olyan esetekről, amikor elviszik az éppen védelem alá eső halat. Sokszor elhangzik, de mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ha nem tartjuk be a szabályokat, akkor a vizeinkben még ilyen kisharcsák sem lesznek. Természetesen én is fogyasztok halat, mint ahogy más is. Viszont a mértékletesség nagyon fontos dolog. Tudni kell hogy hol a határ, hiszen jövőre és még azután is mindenki szeretne élményekkel gazdagodni, de csak akkor lesz benne részünk, ha teszünk is érte valamit.


Írta: Lázár Szabolcs
 
Szólj hozzá:
sancho76#1 2012. 08. 21., 14:39Köszönöm! Szerintem csak szerencsém volt. Azóta sem sikerült értékelhető fogást produkálni. Ami pedig a cikk végén szerepel szerintem lerágott csont, de mégis mindig előkerül. Előbb- utóbb remélem eléri a hatását. Egyébként kb egy héttel később a cimborám fogott egy 78 cm-es harcsát ugyanott. Persze mindenki furcsán nézett rá amiét visszaengedte.Ez van....
toszegisrac#2 2012. 08. 18., 21:47Ritka dolog, hogya Tiszán egy horgászat alatt hét halat fog az ember.
Gratula hozzá és az íráshoz is.
És ami a legfontosabb:
"Sajnos sokan nem veszik figyelembe, hogy ebben az időszakban 80 cm alatti harcsát megtartani tilos, és általában más halfaj tilalmi idejében is lehet hallani olyan esetekről, amikor elviszik az éppen védelem alá eső halat. Sokszor elhangzik, de mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ha nem tartjuk be a szabályokat, akkor a vizeinkben még ilyen kisharcsák sem lesznek.
Viszont a mértékletesség nagyon fontos dolog. Tudni kell hogy hol a határ, hiszen jövőre és még azután is mindenki szeretne élményekkel gazdagodni, de csak akkor lesz benne részünk, ha teszünk is érte valamit."
Teljesen igazad van.
összes hozzászólás megtekintése »
A horgászorsót a III. századi Kínában találták fel. Európában mégis csak a XVIII. század folyamán kezdett elterjedni. A multipikátoros orsót Kentucky állambeli George Snyder órásmester gyártotta le először. Az állódobú orsó műszaki tervét Alfred Holden Illingworth angol úriember készítette el.