Cikk oldal
2012-08-02

Örök táncban

Kovács Márk írása

Örök táncban

Sokszor elgondolkodom rajta, hogy mit jelent horgászni, mit jelent horgásznak lenni. Miért nyugtat meg azonnal, amint megpillantom a fák között kirajzolódó folyót, és miért vonz vissza magához mindig, függetlenül attól, hogy adakozó, vagy fukarabb arcát mutatja? Mi lehet az oka annak, hogy vagy a parton vagyok, és a sötétben, magányosan koncentrálva ejtem a műcsalit a halkan hullámok közé, vagy ha nem lehetek ott, akkor az jár a fejemben, hogy mindezt mikor élhetem át újra? A horgász vagy horgászik, vagy a horgászatra gondol. Ebben a kereszteződésben harmadik elágazás nincs.
Most, amikor még csak a nyár kezdete felé rohan az idei év, szívesen idézem vissza az elmúlt idény emlékezetes, rendhagyó pillanatait.
Kezdődött minden tavaly májusban, amikor kedvenc dunai kövezésem végén ért az este. Egyedül voltam, mint általában. Szinte még most is emlékszem a wobbler utolsó halk vízre csobbanására, mielőtt örökre elnyelte volna a mélység. Azaz a mélység egy testes lakója… Az órákon át tartó eseménytelen esti pergetést úgy törte meg a kapás váratlansága, hogy hirtelen fel sem fogtam, mi történik körülöttem. Sokadszorra húztam már a pályán a süllőknek szánt wobblert, amikor félelmetes erejű rávágást kaptam, majd megállíthatatlan erővel indult el a folyami látogató a sodrásnak felfelé és mélyen befelé. A „harc” igen egyoldalú volt, hiszen azon kívül, hogy beletartottam az agresszív húzásba, mást nem nagyon tudtam tenni. Mint nemsokára kiderült, teljesen esélytelen voltam a 10-40 grammos bottal, és 0,11-es fonottal. A mélyre szívott wobbler miatt ugyanis hamar megpecsételődött a vékony zsinór sorsa, egyben a találkozásunk kimenetele is. A kapás utáni néhány méteres vehemens kirohanás közben másodpercek alatt reszelődött el a gereben fogakon feszülő zsinór. Ha nem akad olyan mélyen, talán másképpen alakulhatott volna az egész. Hiába, a 8 centis kacsú wobblerrel nem ő rá számítottam.
Az események után persze alig vártam, hogy ismét az öreg folyó partján lehessek. Egy héttel később úgy alakultak a körülmények, hogy újra lejuthattam a vízre, ahol beköszönt a tavasz első wobbleres süllője. Az éjszaka csendjében, a múltkorihoz hasonló bajszossal most nem hozott össze a sors, de az emlékeimben ott motoszkált a lemaradt hal minden mozdulata.

Örök táncban
Örök táncban

Amikor legközelebb a vízállás azt lehetővé tette, és szabadidőm is akadt, újfent szeltem a kilométereket a kiszemelt hely felé. Egy természeti jelenség miatt érdekesnek ígérkezett az este: a 2011-es teljes Holdfogyatkozás éjszakája volt aznap.
Az alkonyat körüli órákat eseménytelenül dobáltam végig. Nem voltak aktívak a süllők, ezért műcsalit váltottam. Szintén süllős, de most a 7 centis helyett karcsú, 9 centis műcsalit küldtem próbára. És a wobbler-csere után felgyorsultak az események. Mikor az újonnan feltett műhal a víz felé repült, már alig választott el néhány másodperc a teljes sötétségtől. Néma csendben telt az este, ezért gyakran pillantottam fel az égre, hogy ne maradjak le a ritka pillanatról, amikor teljesen elbújik a Hold. Az égbolt nagyon tiszta volt azon az éjszakán, így a Duna feletti temérdek csillag társaságában vártam a teljes holdfogyatkozást. Mikor ez megtörtént, valami megváltozott. Talán a harmadik dobásnál tarthattam, mikor a sötétség leple alatt erőszakos rávágást, és hirtelen megindulást közvetített kezemben a perecbe hajló bot! A fék sírása rángatott vissza a valóságba, s tizedmásodperc alatt pattantam fel ülő helyzetből. Jól tudtam, hogy rendkívül veszélyes ellenségek a víz alatti éles kövek és kagylók, amelyek egy pillanat alatt, szó szerint kettévághatják a fárasztást. Ezért ahogy felugrottam, azzal a lendülettel szinte ösztönösen emeltem a lehető legmagasabbra, a fejem fölé, a komoly ívben hajló, erősen bólogató pálcát. A köveken kibotorkáltam a spiccre, hogy ideálisabb pozícióból fáraszthassam a halat, ugyanis az a ráfolyó víz felé, és befelé igyekezett! Nagyon lassan teltek a percek, én pedig nagyon pengeélen táncoltam a felszereléssel, főleg a zsinór erejével. Azonban amennyire lehetett, és arra lehetőségem adódott, erőltetnem kellett a halat! Ez pedig csak azokra a rövid pillanatokra korlátozódott, mikor éppen nem a fék hangja tudatta velem, hogy megint egy újabb adag zsinórral száguld a mélységbe a harcsa, és jó idő hátra van még a fárasztás végéig. Időközben véget ért a holdfogyatkozás, és előbújt a telihold. Csodálatos, rendkívüli fényekben fáraszthattam tovább a halat. Hosszú percek, és sok idegtépő visszarohanás következett, mire először megpillantottam a kőspicc végén felbukkanó, gyönyörű, hosszú, márványos testet. Ekkor kissé megnyugodtam, láttam, hogy a wobbler akadása bíztató. Ugyanakkor tudtam, még közel sincs vége a harcnak. Kis szusszanás után új erővel szökött vissza, ismét többméternyi zsinórt lerángatva az orsó dobjáról. Óvatosan követtem a mozdulatait, és persze végig azon fohászkodtam, nehogy a kövekhez dörzsölje a cérna vékony fonottat. Jól éreztem a farok ütéseket, mikor a mélységbe vissza-visszatört.

Örök táncban

A sokadik próbálkozásra végre a langós részre tudtam irányítani, és néhány kör után nagyon óvatosan kéz közelbe tereltem. Megkocogtattam a fejét, amire fejrázással válaszolt, és kissé eltávolodott. Mikor újra közel húztam, már nem volt ereje visszatörni. A következő kísérletre megragadtam az alsó állkapcsát, és kihúztam a kőre. Hihetetlen boldogság kíséretében szusszantam egy nagyot, s készítettem el az emlékét őrző fényképeket. Örökre megjegyeztem azt a júniusi éjszakát. Feledhetetlen élmény volt finom felszereléssel kifárasztani ezt a szépséges dunai rablót.    

Örök táncban
Örök táncban

Aztán eltelt a nyár, amelyet elsősorban a balinok, és süllők horgászatának szenteltem. Az egyik napnyugtakor balinra dobáltam, mikor a körforgót érdekes vendég harapta meg: méretes garda tisztelt meg, igen ritka vendégként.

Örök táncban
Örök táncban

A felszíni rablások a víz hűlésével egyre inkább eltűntek, de a mélyebb régiókban, törések mentén azért meg lehetett csípni a halakat. Az alábbi szebb balin fogása azért vált emlékezetessé, mert egy homok-törés mellett pihent, és a legelső dobásban rányúlt a blinkerre.

Örök táncban
Örök táncban

Aztán megérkezett a „csukák ideje”, az igazi ősz. Még mindig erősen bennem él az emlék, amikor a délelőtti napos idő után zuhogó esővel köszöntött be a hidegfront. Órákig intenzíven esett, ami se a csukák kapókedvének, se a saját hangulatomnak, se a földes aljzaton álló autómnak nem tett jót. Mint utólag kiderült, a felázott talajban se előre, se hátra nem tudtam elindulni, a kerék viszont annál ügyesebben, egyre mélyebbre ásta be magát… lefelé. Közel-távol senki nem volt, a telefonom korábban már lemerült, és lassan közeledett az este. Kezdett kissé aggasztóvá válni a helyzet. A közelben, az út szélén építési törmelékeket, beton darabokat találtam szétszórva. Ezekből néhányat a kerekek alá pakoltam, miközben jó ideje dagonyáztam a sárban. Az eső rendületlenül szakadt, a kocsi pedig csak nem akart megugrani. Amikor már teljesen reménytelennek látszott a helyzet, sokadik kísérletre végre lendületből kimozdult a kerék. Folyamatosan kipörögve, de lassan, milliméterenként haladva, a gazban erősen manőverezve valahogy azért eljutottam a főútig. Végre irányba állhattam a hazafelé vezető úton. Bár a kifogott, szép csukák sem tudták feledtetni a megpróbáltatásokat, azért mégis inkább őket örökítettem meg a sáros autó helyett, mielőtt visszakerültek volna éltető elemükbe.  

Örök táncban

Örök táncban

Örök táncban

A mai napsütéses reggelen pedig, miközben a kávét kortyolom, sorban jutnak eszembe az elmúlt év legemlékezetesebb pillanatai. Mert ugye „a horgász vagy horgászik, vagy a horgászatra gondol”. És ezeket a pillanatokat újraélve egyre erősebben motoszkál a fejemben a gondolat, hogy bár idén is gazdagabb lehettem már egy szebb fogással, sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. És remélem, egy év múlva hasonló, felejthetetlen emlékekkel gazdagabban gondolok majd vissza arra, hogy miért vált szép emlékké a 2012-es év.

Örök táncban


Írta: Kovács Márk

Szólj hozzá:
kovacsmark#1 2012. 08. 04., 20:09Tibikém köszönöm és AMEN!
kovacsmark#2 2012. 08. 04., 20:08András: Igen, stimmel a hely, éles a szemed. :)
kovacsmark#3 2012. 08. 04., 20:06Sziasztok!

Köszönöm, örülök ha átjött a hangulat. :)
stokingz#4 2012. 08. 03., 11:34Tibikééém, te vagy a kedvenc horgász íróm! Ősszel megküdjük a dunát megint az új csónakkal :D Büszke vagyok rád nagyon!!!
gipo#5 2012. 08. 03., 11:03Szia Márk!
Szerintem az az igazán jó írás, amit olvasva az ember előtt megelevenedik a sorok tartalma. Ez egy ilyen írás. Gratulálok hozzá!
A csukás kalandod nem ktfalun történt?
Üdv. Mészáros András
steveolson#6 2012. 08. 03., 10:04Jóóó!
összes hozzászólás megtekintése »
A horgászorsót a III. századi Kínában találták fel. Európában mégis csak a XVIII. század folyamán kezdett elterjedni. A multipikátoros orsót Kentucky állambeli George Snyder órásmester gyártotta le először. Az állódobú orsó műszaki tervét Alfred Holden Illingworth angol úriember készítette el.