2008-11-03
Kenyerezzük le a halakat 3.
A belga meló
Kenyeres sorozatunk utolsó darabjaként egy dévérbiztos keveréket szeretnék bemutatni. A keverék azért belga, mert a nem túl bonyolult recept onnan ered, ott használják, elsősorban a nagy dévérek horgászata során. A címbéli meló, pedig arra utal, hogy a recept bár egyszerű, de a tökéletes elkészítése felettébb időigényes.
 |
|
| A belga kenyér összetevõi - 1 rész morzsa és 2 rész föld |
A saját készítésű etetőanyagok frissessége mellet szól, hogy a minősége olyan lesz, amilyet a horgász elvár. Ezért időhurokba került horgászoknak javaslom, hogy üres napjaikban maguk készítsék elő, mert a friss etetőnél jobb alig akad. Ráadásul még lehet, hogy olcsóbban is jön ki, mintha boltban vásárolná meg a kívánt összetevőket. Ilyen keverék a belga kenyér is, amelynek összeállítására jó néhány órát kell szánnunk, de eredményessége feledteti velünk az elkészítési macerát. Mindössze két összetevőből áll, egy rész kenyérből és két rész földből. Ennek ellenére olyan vonzereje van a halakra, hogy jómagam is meglepődtem rajta. Akinek az orrában van a frissen sült kenyér semmivel össze nem téveszthető illata, az sejtheti, hogy miről is beszélek. Nos, ez a keverék mindenféle
aroma nélkül ezt tudja, még a víz alatt is.
 |
|
| Egy kiló kenyér szétszabdalva |
 |
| | Pirítás közben tördeljük apróra |
|  |
| | A teteje-alja nehogy megégjen |
|
 |
| | Megpirítva, darálásra elõkészítve |
|  |
| | Maradhatnak nagyobb szemcsék is |
|
Elkészítése: A helyszín a konyha, garázs, vízpart szentháromság körül terül el. A 1:2 arányt tartva első alkalommal kezdjük a kenyér szárításával és pirításával, így a feldolgozott kenyér mennyiségéhez tudjuk majd igazítani, hogy mennyi földre lesz szükségünk. Ami az előzőekben leírtaktól eltér és nagyon fontos: Most csakis friss kenyérrel dolgozzunk! A szárított kenyér ebben az esetben csak gyenge utánzat, hatása töredéke a frisshez képest. Én egy kiló kenyérrel nyitottam, amelyet felszeleteltem és meghámoztam. Két okból vettem külön a héját. Egy, nincs akkora tepsim, amiben elférne kiterítve egy kiló, vékonyra darabolt kenyér. Kettő, a kenyér héja és bele teljesen más ütemben pirul, így elkerülhetjük, hogy mire a belseje jó lesz, a széle kokszos legyen, vagy széntabletta a halaknak. Sütés közben folyamatosan figyeljük, időnként húzzuk ki a tepsit és a száradó, piruló kenyeret tördeljük egyre kisebb darabokra. Gyorsabban kész lesz, nem ég oda és a darálónkat sem gyilkoljuk le a nagyobb részekkel. A darálásnál már akár keverhetjük is a héjat és a belsejét, mert ennél az etetőanyagnál a szín véleményem szerint nem domináns. Illetve egy kiló kenyér esetében a világosabb szín lesz a jellemző, amit ugye a dévérek állítólag jobban komálnak. Ha ezzel végeztünk, az őrölt kenyeret zárjuk gyorsan egy légmentesen záródó zacskóba.
A konyhát elhagyva folytassuk a készülődést a garázsban. Most már tudjuk, hogy mennyi lett az 1 egység kenyér, ennek ismeretében készítsük el a 2 egység földet. Eredetileg az originál, belga Terre de Somme az alapja ennek az etetőnek, de bármely hasonló löszös, ködölős földet használhatunk, az eredmény ugyanaz lesz.
 |
| | A földet alaposan elsimítsuk |
|  |
| | Letakarjuk egy réteg papírral |
|  |
| | Egyenletesen megvizezzük |
|
 |
| | Másnapra szépen átnedvesedik |
|  |
| | Már csak finomra át kell törni |
|  |
| | Készen van a kéznedves föld is |
|
A lépések a következők:A két egység földet egy edényben egyenletesen elterítjük. Lefedjük egy, maximum két réteg újságpapírral. A földhöz szükséges mennyiségű vizet elterítjük a papíron, hogy az éjszaka folyamán egyenletesen átitassa a földet. (Egy zacskó gyári Terre de Somme-hoz pontosan 1/8-ad liternyi - a legkisebb limites edény - víz szükséges, ez az előnye, ha azt használjuk.) Ne fényes papírt használjunk, mert azon napok alatt sem szivárog át a víz. Reggelre egyenletesen beisszák a föld szemcséi a vizet és már csak át kell törnünk egy kislyukú rostán. (Ha úgy érezzük, hogy
nem kellően nedves a föld, ilyenkor természetesen utána igazíthatunk, hogy felhasználáskor kellően tapadjon.)
 |
|
| A nedves kenyér illata utánozhatatlan |
 |
| | Kéznedvesen keverés elõtt |
|  |
| | Jó alaposan összekeverjük |
|  |
| | És kész a homogén kenyeres föld |
|
 |
|
| Az a bizonyos belga gombóc |
Az őrölt kenyér nedvesítését a földéhez hasonlóan érdemes elvégezni. Ez azért fontos, hogy a morzsák teljesen nedvesedjenek át, ne legyenek felszálló szemcsék, amelyek elvihetik halainkat az etetésről. A következő lépést már a vízparton érdemes elvégezni, közvetlen a horgászat előtt. A légmentesen záródó zacskóból a nedves kenyeret a földhöz adjuk. Nem hittem volna, hogy ennek a friss, őrölt kenyérnek ilyen intenzív az illata, még másnap is belengte az autómat és a garázst. A földet és a morzsát jó homogénre elkeverjük. Nem szükséges még egyszer átrostálni, ha jól nedvesítettük, akkor szinte nem lesznek összetapadt csomók ebben az etetőben. Majd formáljunk belőle szép egyforma belga gombócokat. Állaguk hasonlít a kissé túlnedvesített hagyományos etetőanyagokéhoz, és jól látszanak a nagyobb morzsa darabok. Ennek a nedves állagnak köszönhető, hogy a gombócok egyből mennek fenékre, és ott kezdenek csak ködölve nyitni, főleg ha egy
dévérhad beleugrik és szétturkálja.
 |
| | Az erős oldalszélben... |
|  |
| | ...izgalmas fárasztások |
|
 |
|
| Nem az apraja jelentkezett |
 |
|
| Jön ki belõle a belgakenyeres föld |
A teszthorgászatot a sokáig tartó vénasszonyok nyarát megtörő hidegfront sem tudta megzavarni. Olyan kellemes északi szél volt, hogy összeszorított fogakkal, teljes erőből kellett 11,5-ben ellentartani a rakósnak. Bizarrul nézett ki, ahogy a gombóc nyomán felcsapódó vízkoronát egyből elvitte a fuvallat. Kérdés volt, hogy ilyen időben egyáltalán mennyire valósítható meg a csalivezetés, illetve annak megtartása. A szokásos fél gramm helyett, most 1,25 g-os úszót tettem fel, az ólmokat pedig egybehúztam az előke fölé. Az ideális 60-80 cm-es zászló helyett több mint egy méternyit hagytam, így ha bele is fújt egy-egy nagyobb pöff a botba, nem rántottam el a fenéken lassan sodródó csalit. A csali kivételesen csonti volt, de a csúzlizás most a fenti okok miatt lehetetlenné vált. Így viszont megbizonyosodhattunk róla, hogy ez a natúr kenyeres föld mennyire hozza a halat. Nem sokáig kellett várni az első kapásra, szinte pár perc alatt odahúzta a kenyér illata a közelben lebzselő dévéreket. Nem volt egyszerű a fárasztás, oda kellett figyelni, hogy feszes maradjon a gumi, ne pattogjanak le a halak. A merítő fölött már szépen viselkedtek és ráadásul zömében nem is az apraja jelentkezett. Örömmel konstatáltam, hogy szinte mindegyikből dől a belga keverék, tehát nem keveset habzsolhattak belőle.
 |
|
| Na vajon mi küzd a végén |
 |
| | Egy fejrázós csuka volt a tettes |
|  |
| | ...mely kisebb ramazuri után |
|  |
| | ...szépen felfeküdt víztetõre |
|
 |
|
| A másfeles mohó torokra vette a wobblert |
 |
|
| Ezt okozzák a bestiák: fognyomok a dévéren |
Közben Gábor elosont pergetni egy kicsit, hátha a hirtelen lehűlés meghozta már a ragadozók étvágyát is. Nem telt el sok idő, míg golyót kapott wobblerjét megkívánta egy éhes rabló. Heves fejcsóválást követően egy jó másfeles
csuka jelent meg, majd feküdt fel a víztetőre. Valószínű, hogy a rablók megnövekedett étvágya volt a magyarázat arra, hogy nem egy frissen harapott hal, melyeken jól látszottak a fognyomok, került a szákba. Az este közeledtével a szél is elcsendesült, tükörvíz váltotta az egymást hajszoló hullámokat. Itt volt az ideje egy kis csonti lövésnek, amely érdekes módon már nem a keszegeket, hanem csak a
balinokat vonzotta. Fent dorbézoltak a víztetőn, de persze a módosított szereléken lévő, gyakran belibbentett horgot egy sem hörpölte be.
 |
| | A csendes vízbe folyamatosan lõtt csontira |
|  |
| | ...megjelentek balin kollégák is |
|
 |
|
| A mai zsákmány |
 |
|
| A halak mennek, a kenyér marad |
Ez a horgászat méltó lezárása volt kenyeres sorozatunknak. Azt hiszem ennél jobban nem is bizonyíthatta volna a KENYÉR, hogy egyszerűsége dacára mégis milyen
fogós etetőanyagnak és csalinak egyaránt. A halak természetesen mentek vissza a vízbe, csak a kenyeres tippek maradtak itt a parton. Tessék őket használni, megéri!
Írta és fényképezte: Németh Dániel
telep79#1 2008. 11. 06., 19:59Nem akarlak leleplezni, de az a csukesz, ha jól látom a másik oldalról jött, mint a keszegek.:))
Lengyel Balázs iNDa#2 2008. 11. 04., 08:46Cacának úgyis teljesen ősember jellege van, még a fejének is. Majd elmegy halászni és megfogja magának (meg nekünk is) És meg is főzi persze...
Pngy!
d.
Zso#3 2008. 11. 03., 23:51Szép, szép, de így Caca várhatja a halászlét, sose lesz meg az alapléhez való....
Üdv: Zso