2009-08-26
Kapóra jött kombó
Shimano Catana BX TE 3-500 GT és Shimano Catana 2500RA
Szabi hetek óta zaklat, hogy a Nagy-Dunára szeretne menni, horgászni. Vigyem el, mutassam meg, hogyan lehet ott halat fogni, hogy is működik ez. Mivel az egy eléggé „nehéz” víz, tudni kell, miként kell megközelíteni, miként kell megpróbálni halat fogni rajta.
Problémája volt, hogy szeretett volna egy bolognai botot, amivel
a Dunára járhat, de nem tudta eldönteni, hogy mégis milyet válasszon? Ajánlhattam volna neki több gyártó egykezes bolognai botját is, de szerencsénkre éppen egy ilyen kombót kaptunk tesztelésre. Mondtam is neki: „Na, gyerek, szerencséd van! Gyere, elmegyünk pecázni!”
 |
| | Még hajnalban értünk a partra, a korai bevetésre készen |
|  |
| | Az etetőanyag az összehajtható, puhafalú dézsában lapul |
|
 |
|
| Nem volt felesleges a kora hajnali kelés |
Egy kedd hajnalban, sötét-sötétben indultunk. Közel háromnegyed órás utazás után érkeztünk meg a vízpartra, ahol már pirkadt. Mondtam is neki, hogy jobb lett volna, ha előre megszereljük a cuccot, megkeverjük az etetőanyagot, mert akkor most már kezdhetnénk horgászni. Így sajnos ez elhúzódott, majdnem világos volt mire elkezdtünk horgászni. Sokat segítettem neki, hiszen ígéretemhez híven én nem horgásztam, csupán őt láttam el instrukciókkal.
 |
|
| Hajnalban kevert etetőanyagunk |
 |
| | Az etetőanyagot búzával, kaviccsal és csontkukaccal gazdagítottuk |
|  |
| | Az etetőanyag gombóc jól mutatta, hogy milyen stabilan áll |
|
A Dynamite Baits
dévéres etetőanyagát
piros kenyérrel kevertük, mondván, hogy a jászkeszegnek, illetve egyéb dunai halaknak a kenyér kifejezetten kedvence, ezenkívül nagyon jó a tapadó képessége, folyóvízen ez bizony nem hátrány. Az etetőanyaghoz gazdagon adagoltunk búzát és kavicsot, hogy súlya legyen, helyben maradjon, ne csússzon könnyen el. Mivel a búzát a víz nem viszi el, kiválóan alkalmas helyben tartó etetésre. Került bele még némi csontkukac, ami a távolból is a közelünkbe csalta a halakat.
Az etetés megkezdése előtt egy óriási utasszállító hajó alaposan felkeverte a vizet. Kicsit aggódtam is, hogy ezzel vége is van a napnak, hiszen általános tapasztalatom az, hogy amikor a hajók felkavarják a vizet, akkor a keszegnép beljebb húzódik a meder irányába.
Szerencsére ez most nem így alakult. Miután elment a nagy hajó beetettünk, és kisvártatva megérkeztek az első halak is. Szilvaorrú volt az első mint mindig, majd
jászkeszegek érkeztek. Szemmel látható volt, hogy habzsolják az etetőanyagunkat, hiszen piros kaját és csontit hánytak. Kérdezte is Szabi, hogy nem csinálok-e fotót, amint jön belőle az etetőanyag, de úgy gondoltam, hogy ááá, majd később, hiszen később is lesz erre lehetőség, de persze ez nem így alakult. Később odaálltak a nagyhalak, és már nem sikerült ilyen fotót készítenem.
 |
|
| Egy jól akadt kis jaszi |
 |
| | Bolognai bottal könnyen lehet irányítani a halat |
|  |
| | Fárasztás, és az eredménye, egy szép karikakeszeg |
|
Talán az ötödik-hatodik jászkeszeget követően érkezett az első meglepetés, egy gyönyörű karikakeszeg formájában, és innentől kezdve már csak kerek halakat fogtunk. Azaz dévért, karikát, egyre növekvő méretben.
A botot tartva magyaráztam neki, hogy nem azért kell egy 5 méteres bot a kezébe, mert a vízmélység jelen pillanatban igényli, hanem azért, hogy kellően nagy szögben tudja tartani az úszót a sodrásban, így nem sodorja a víz olyan nagyon a part irányába a szereléket. A kezdeti nehézségek után ráérzett és végül
gyönyörű kapásokat sikerült kicsikarnia a vízből.
 |
| | Egyszerű szerelék |
|  |
| | és csonticsokor |
|
A szerelékünk a lehető legegyszerűbb volt. Egy 6 grammos úszó, alatta, gyakorlatilag egybehúzva a 6 gramm, 40 centiméter körüli előke, és egy 10-es méretű VMC
horog. Úgy vélem nem nagyon lehet ennél jobban leegyszerűsíteni egy szereléket.
 |
| | Egy gyönyörű dévér fárasztása |
|  |
| | itt már kézben a bronzos koma |
|
 |
|
| Egy lemaradt szép dévér emléke, a nyálkát mindig el kell távolítani az előkétől, mert csak akkor eszi meg a következő dévér a csalit |
Érdekes volt, hogy a kapások 90%-a elhúzós volt. Egyetlen egy emelős kapásunk volt, egy benga nagy dévér személyében. Vele azonos ívásúakból is fogott még kettőt Szabi, de azok már elhúzós kapást produkáltak.
 |
|
| Sajnos ma már elképzelhetetlen dunai horgászat géb nélkül |
 |
| | A Duna nem csak halakat ad, hanem... |
|  |
| | rendszeresen lát el bennünket „ajándékokkal” |
|
A Dunán az ember sosem tudja a horog bedobásakor, hogy mit fog fogni, így természetesen mi is fogtunk mindenféle szmötyiket, szemetet, faágakat is. Ezek közül kiemelkedő volt egy szebb napokat megélt, most foszlófélben lévő, ám jól húzó baseball sapka, mely majdnem becsapta Szabolcsot, hogy ismét nagytestű halat fogott. De panaszkodásra nem volt okunk, hiszen halat is fogott szép számmal a legény. Egész odáig, míg az első nagyméretű uszály meg nem érkezett. Ekkor az erőteljes hullámzás szétverte az etetést, és innentől kezdve a sekély, alig 1 méter 30 centis vízből eltűnt a hal. Búcsúzóul még jött egy kis jász, de már nem láttuk értelmét a további erőlködésnek, így is gyönyörű eredménnyel zárta a napot. Nemcsak hogy a Dunából fogott szebbnél szebb halakat, hanem kipróbálhatott egy igen kezes és számára árfekvésben is megfelelő bolognai botot. A tesztben szereplő tárgyakról a következőeket tudom elmondani:
 |
|
| A halak természetesen mentek vissza éltető elemükbe, hiszen lesz még holnap, reméljük, hogy máskor is ilyen szép zsákmánnyal áld meg minket a Duna |
A bot: Shimano Catana BX TE 3-500 GT5 méteres, 5 tagos bot. Egykezes, könnyen kezelhető, könnyű bot. Abszolút alkalmas szerintem mindenféle hal megfogására. Úgy éreztem, hogy bőven van benne erőtartalék ahhoz, hogy nagyméretű halakat is fárasszon vele az ember. A békazáras orsótartó igen strapabíró és szépen kivitelezett. A csúszógyűrűk karbonanyagra vannak kötve, ezáltal nagy felületen támaszkodnak a bottesten, mindez természetesen a Shimanotól elvárhatóan, igen szép kivitelben.
 |
| | Az ostótartó csúszásmentesen, stabilan zár |
|  |
| | A szép gyűrűsor pontos kivitelezéssel van felkötve |
|
 |
|
| A csúszógyűrűk karbondarabokra vannak kötve, így stabilabban állnak a bottesten |
 |
| | A bottesten |
|  |
| | minden adat |
|  |
| | megtalálható |
|
 |
| | Megérdemlik a védelmet... |
|  |
| | jó minőségű botvédő sapka |
|
A bottesten fel van tüntetve valamennyi paramétere. Ami nekem még különösen tetszett az a botvédő dugó, lyukkal ellátva, amelyen a bottestbe bekerülő por, illetve pára tud távozni, ezzel gyakorlatilag öntisztuló módon tisztítva saját magát. A bot tartozéka a már jól megszokott, cipzáras, jó minőségű botsapka.
Az orsó: Shimano Catana 2500RAA magam részéről, én nem vagyok hátsó fékes orsó párti. Ettől függetlenül az orsó mindent tudott, ami elvárható volt tőle. Ár-érték arányban biztos, hogy kifejezetten előnyös, kiemelkedő tudással bír a hasonló árkategóriájú orsókhoz képest. Tartozéka 1 db pótdob, mely mélységét tekintve azonos az orsón lévő, preferált dobbal. A dob egyetlen gombnyomásra könnyen cserélhető. A hátsófék gumírozott, csúszásmentes. A hajtókar könnyített. A benne lakozó 3 csapágy biztos, hogy tökéletesen működik. A fék nem szakadozott, szép egyenletesen működött. A zsinórt gyönyörűen rakta.
 |
|
| Gyönyörűen rakja még a vékony zsinórt is |
 |
| | A hátsó fék gombja gumírozott, nem csúszik rajta a kezünk |
|  |
| | A visszaforgásgátló könnyen kezelhető, strapabíró nyelve |
|
 |
| | Formatervezett, kikönnyített hajtókar |
|  |
| | A dob egy gombnyomással cserélhető |
|
Kis alátétzsinór felcsévélése után 16-os Antares damilt raktam rá. Itt mondanám el, hogy én úgy vélem, hogy bolognai botra nem túl praktikus süllyedő zsinórt rakni, hiszen sokkal nehezebb megtartani az úszót, ha a kevés vízbe érő zsinór azonnal elsüllyed. Ezen felül nehezebb a levegőben is tartani, hiszen súlyánál fogva mindenképpen arra törekszik, hogy elsüllyedjen. Így a bolognai bottal való csalivezetést sokkal nehezebb kivitelezni. Az Antares zsinórral az elvárás szerint, semmi hiba nem volt, kifejezetten jól bírta a nagy-dunai vizet.
 |
|
| A tesztalanyok és felhasznált szerelékünk kellékei |
Mindent összegezve, egy nagyon jó horgászatban volt Szabi komámnak része. Nem is kétséges, hogy ezek után milyen folyóvízi botot fog vásárolni.
Kép és szöveg: ifj. Gyulai Ferenc
Tibi88#1 2010. 02. 15., 13:27Köszi szépen:) meggyőztél azthiszem:) SzKrisztian#2 2010. 02. 14., 22:34Még valami: A bot anyagával nem lehet gond, nekem volt egy Catana feeder botom, amit még egy haveromtól vettem. Mindent kibírt, nagyon erős bot volt. Amikor még haveromé volt, ő még annyira sem kímélte mint én. A light 3.30-as bot 0.75 oz dobósúlyú spiccével rendszeresen 60-70 grammokat dobált. :) Na én ezt nem javaslom, én azt már nem csináltam. A Catana match változata is ugyanabból az anyagból készül, mint a feeder. Emiatt merem ajánlani, ráadásul tényleg sokan horgásznak vele. SzKrisztian#3 2010. 02. 14., 22:20Nem gond, hiszen a fórum azért van, hogy segítsünk egymásnak. Szerintem, vedd meg a Catana-t, azzal biztosan jól jársz. Van benne anyag bőven, a gyűrűk is szépen állnak. Profi, igényesen megcsinált bot. Nem utolsó szempont, hogy igen sokan használják, ami csak jót jelent. Üdv.: Krisztián Tibi88#4 2010. 02. 14., 19:19Köszönöm szépen! azért ha tudsz valami hasonló árú match botot ajánlani azt is szívesen veszem:D Régen nagyon sokat horgásztam úszóval és nagyon szerettem is és most vissza is térnék erre a módszerre is és azt matchbottal szeretném...csak nemtudom milyen botot érdemes venni ezért ez a sok kérdés:D Üdv Tibi! SzKrisztian#5 2010. 02. 14., 14:25Szerintem, ha nem okoz gondot a 3 részes botok szállítása, akkor inkább vedd meg azt. Én jobban szeretem azt a típust, mert kevesebb törés van bennük.
Catana match botom nem volt még, csak próbaképp volt a kezemben. Szerintem, nagyon jó pálca. Semmi hiba nincs benne. A gyűrűk is szépen állnak, az íve is szép. Ráadásul sokan horgásznak Catana-val, ami rosszat már nem jelent. Tibi88#6 2010. 02. 14., 13:25Köszönöm a válaszodat ..minden benne volt amit tudni akartam :D még annyit hogy inkább normál match botot válasszak vagy jó a telematch is...bár a normál felé húz a szívem :) igazából nem okoz gondot a szállítása ....Catanat néztem ki mind a tele match ből mind a nromál 3 részes ből...esetleg van tapasztalatod vagy véleményed róla( inkább a normál ról)?? előre is köszi a választ:D üdv Tibi:) SzKrisztian#7 2010. 02. 14., 11:28Szia!
Én értem a kérdésed.:) A teleszkópos botok esetében mindig mikor befejezed a horgászatot, és mielőtt összetolod a tagokat, érdemes tisztára törölni azokat. A rajtamaradt szemcsék elég durva karcokat tudnak okozni a tagok felületén, ami a botnak sem tesz valami jót. Én egy korábbi spiccbotommal jártam így. Érdekes módon azt is mindig letöröltem mielőtt összecsuktam a botot, de valahogy mégis odakerülhetett valami szemcse, mert egy szép kb, 20 centi hosszú karc lett a tagon. Mondjuk, a bot nem lett gyenge, de hát nem is mutat jól egy nagy karc a boton. Azt hozzá kell tenni, hogy annak a botnak elég durva falvastagsága volt, kis karc meg sem kottyant neki, de egy vékonyabb falú bot esetében nyilván más a helyzet.
De ha netán csak azt akartad kérdezni, hogy a tagok összetolásakor nem kopik-e a tag, akkor a válaszom NEM. Ha évtizedekig is használsz egy botot, akkor sem kopik jelentősen, mivel csak a horgászat kezdetekor, és befejeztekor tolod szét illetve össze a tagokat. Nézd meg a rakós botokat. Azokat a topset-nél állandóan bontják, és ennek ellenére is időbe telik mire teljesen elkopik. Szerintem egy teleszkópos bot, ha vigyázol rá, "örök élet".
Üdv.:
Krisztián Tibi88#8 2010. 02. 14., 10:28bocs nem trought hanem trout:) Tibi88#9 2010. 02. 14., 10:27Sziasztok!
Lenne egy nem idevágó kérdésem:) Azt szeretném megtudni hogy az ilyen botoknál ( tele trought , tele match ) amikor kihúzom és visszatolom a botot , az illesztéseknél a sűrű használat során nem karcolódik a bot felülete és ez nem gyengíti a botot?.... remélem értitek a kérdést mert sztem elég hülyén fogalmaztam:) azért köszi és üdv. Novi#10 2009. 08. 26., 21:29Üdv 008!
Horog megértve.
Jellemzően Göd és vonzáskörzete.
De tudom, ahogy anno a p.listán az 'öreg' is megállapította: az eredményes horgászat 2, max. 3 személyes műfaj, hozzáteszem a pergetés kizárólag csak 1.
Novi >;-))