Cikk oldal
2009-05-27

Sliderezés trout bottal

Shimano Catana Tele Trout BX TR 8GT és Shimano Super 3000S GTM-RB
Miközben a slider témakört boncolgattuk, szóba került, hogy a pontos, gubancmentes dobások kivitelezéséhez merev, kemény botra van szükség. Ehhez kaptam segítséget a Rapala-Eurohold Zrt-től, tesztelésre, kipróbálásra elvihettem egy Shimano Catana Tele Trout botot 450-es hosszban.

Húztam, vontam, ráncigáltam
Húztam, vontam, ráncigáltam

A trout botokat eredetileg pisztrángozásra gyártották, gyártják, hiszen a nagyméretű sbirulinókat messzire eldobni, illetve nagy távolságból bevágni a pisztráng kemény szájának, bizony ezekhez szükség van a kellően nagy merevségre.

A botzsák
A botzsák
meglepetést
meglepetést
takart
takart

Dobósúlynak 20-30 gramm van ráírva, de ez közel se azt jelenti, hogy ilyen pálcával állunk szembe. Ez a bot valóban olyan mint egy mogyoróvessző. Rettentően erős, merev, terhelés hatására ugyan hajlik, és kellően kidolgozza a halak mozgását, de mind dobásnál, mind bevágásnál nagyon kemény, határozott.
Ami nem hátrány, abban az esetben, ha erre van szükségünk.
Márpedig nekünk a sliderezésnél erre volt igényünk.

Egy pillanat alatt elragasztottam
Egy pillanat alatt elragasztottam

Mikor kézbe kaptam a tesztalanyt még nem tudtam, hogy nagy meglepetésben lesz részem. A vászonzsák eltakarta a bottestre kis zacskóban felragasztott gyűrűket, illetve a bot aljára gumizott papírcsíkot, ami szerint „Barkácsolj Öcsi!” – vagy legalábbis én így fordítottam a magam nyelvére. Na, azért nem kell megijedni. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a Shimano már egy ideje a csúszó és spiccgyűrűt nem ragasztja föl a botokra, ezzel kiküszöbölik a szállítási sérülések kockázatát, és biztosan törésmentesen, ép állapotban kerül a gazdájához a bot. Egyszerűen azt írja, hogy ragasszuk fel a spiccgyűrűt,vagy ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor keressük meg az első szakboltot, illetőleg Shimano szervizt, ahol nagyon szívesen segítenek ebben. Az egésznek az a lényege, hogy amikor dobozban, kartonban szállítják, vagy a boltban pakolásszák, ne lehessen letörni a spiccgyűrűt, és ezzel megrövidíteni a spiccet. Szerintem ez rettentően praktikus dolog, csak még nem elterjedt.
Még az a szerencse, hogy a horgászládámban mindig van pillanatragasztó, így nem volt gond, valóban pillanatok alatt megoldottuk a feladatot, és felraktam a két csúszógyűrűt, és azokat követően a spiccgyűrűt.

A gyűrűk
A gyűrűk
a helyükre
a helyükre
kerültek
kerültek

A bot 8-as erősségű, ami tudomásom szerint a legerősebb troutnak számít, igazi nehéztüzérség, kemény, merev, mindemellett egy nagyon szépen kivitelezett felszerelés. Kis túlzással telematchnek mondható. Kifejezetten szép gyűrűzéssel, erős egytalpú gyűrűkkel, és minden igényt kielégítő, erős Shimano békazárral, amely biztosan és stabilan fogja az orsót a boton.

A békazár stabilan tart
A békazár stabilan tart
Négyötvenes kemény legény
Négyötvenes kemény legény

Troutnak is, matchnek is jó
Troutnak is, matchnek is jó

A bot végdugóját megvizsgálva, találunk rajta egy lyukat, ami szintén nagyon praktikus, teleszkópos botról lévén szó, por és egyéb szennyeződések kerülhetnek bele, amik ha a szemcsenagyság engedi, itt kiszóródnak. De ennél sokkal fontosabb funkciója az, hogy ha nedvesen, párásan csuknánk össze a botot, akkor így ki tud száradni a tagok között a pálca. Egyébként nagyon egyszerűen, ha lecsavarjuk, szépen áttisztítható.

Matchbotos horgászatra teremtett orsó
Matchbotos horgászatra teremtett orsó

A bot kipróbálásához természetesen orsót is kaptam, méghozzá hozzá megfelelőt, egy Shimano Super 3000S GTM RB-t, aminek már neve azonnal jelzi, hogy hátsófékes, és harcifékes. Egy kifejezetten gyors match orsóról van szó. Kétkaros hajtókarral. Súlyban tökéletesen egészíti ki a Catana Troutot. 6:1-et pörög, ami egyáltalán nem mondható lassúnak, egy tekerésre behúz 88 cm-t. Mind a fék, mind a harcifék a matchbotos horgászati módot segíti elő. Külön figyelmet szenteltek annak, hogy a hátsó fék gombja gumírozott legyen, így vizes, sáros, vagy akár nyálkás kézzel is könnyen tekerhető, és nem csúszik meg rajta az ember ujja.

6:1-es áttétel
6:1-es áttétel
Harcifék
Harcifék
4 csapágy
4 csapágy

Kezes, a célnak tökéletesen megfelelő eszköznek tűnik, a maga 4 csapágyával nem robban ki a piacról, de nem is ez a célja, hiszen ezek az orsók horgászatra vannak készítve, nem pedig csiri-viri technikai eszközök.

Már az első horgászatnál
Már az első horgászatnál
is lenyűgözött ez a zsinór
is lenyűgözött ez a zsinór

Botom, orsóm már volt, ehhez választottam még egy tekercs zsinórt is, ami – sliderezésről lévén szó,- nem vékony, viszont 22-es méretben vettem le a polcról. A lényege az, hogy ez a zsinór nem nyúlik, szinte semennyit sem. Társulva a bot merevségéhez ez a zsinór egy kifejezetten kemény, drótra emlékeztető damil, sliderezéshez kimondottan ideális, hiszen végig kontaktusban tudunk maradni a csalival, és a dobásnál sem gubancolódik olyan nagyon, és sokkal könnyebben süllyed, egy csomó előnye van.

Shimano orsótól elvárhatóan,
Shimano orsótól elvárhatóan,
szépen rakja a meneteket
szépen rakja a meneteket

Miután összeállítottam a szerelést nem maradt más hátra, mint hogy föltekerjem a zsinórt az orsóra, ami gyönyörű szépen rakta a dobra a meneteket.
Ezt követően már csak egy szereléket kellett összeállítanom, és már horgászhattam is.
Mit mondjak? Tökéletesen kiegészítette egymást a bot és az orsó. Gyönyörűen dolgozott a pálca. Egyáltalán nem dobtam gubancot, többek között, gondolom, a vastag zsinórnak köszönhetően. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy minden klappolt. Jöttek is a halak, egyre-másra, kisebbeket nagyobbak követtek.

A 4,50-es hossz ideális
A 4,50-es hossz ideális
a távoli pecához
a távoli pecához

A szerelés tökéletesen működött
A szerelés tökéletesen működött

Jöttek nagyok
Jöttek nagyok
és kisebbek is
és kisebbek is

Minden bűnt elkövettem a bottal szemben, húztam, rángattam, feszegettem, emeltem jobbra-balra, de meg se kottyant neki, viszont halat, azt nem vesztettem. Hozzá kell tenni, hogy tudva tudván, hogy nagy halakra számítok, 16-os előkém volt, kukoricával és pellettel horgásztam. Nagyon jól ette a hal a horgot.
Mindent összevetve rettentő jól vizsgázott a trout bot, mint slideres pálca, bár meg kell, hogy valljam, nekem ez már túl kemény, hiszen én mégiscsak a vékony előkék világában érzem jól magam, ez a bot pedig nem hiszem, hogy a 10-es előkénél vékonyabbat engedélyezne.

– Hadd nézzem már, ki bánt így el velem?
– Hadd nézzem már, ki bánt így el velem?

Ettől függetlenül jól éreztem magam, és nyugodtan állíthatom, hogy egy strapabíró, kiemelkedően jó felszereléssel horgászhattam.


Végül jöjjön egy kis összefoglaló az adatvadászoknak:

Shimano Super 3000S GTM-RB orsó:
súly: 310 g
golyóscsapágyak: 3 db porvédett rozsdamentes acél
tűgörgős csapágy: 1 db
áttétel: 6:1
zsinórfeltekercselés: 88 cm
hajtókar: dupla, forgácsolt Al
dob: egyszer anodizált HS Al
pótdob: egyszer anodizált CF Al
zsinórkapacitás:  0,20 mm/220 m
hidegen sajtolt alumínium fogaskerék
lassú dobemelés
hipermeghajtás
visszaforgás gátló

Shimano Catana Tele Trout 450 bot
hossz: 450 cm
szállítási hossz: 130 cm
súly: 302 g
gyűrűk száma: 9 (Hardline SS Aero rendszerű gyűrűk)
tagok száma: 7
dobósúly: 20-30 g

Írta és fényképezte: ifj. Gyulai Ferenc
Szólj hozzá:
balkanexplorer#1 2009. 05. 27., 14:40Szia Feri!

Már értem, miért nem írtál a múltkor a kérdésemre:
Most komplett cikkel válaszoltál :)
Köszönöm a kitüntetett törődést! :)
Amúgy jó a cikk! Bár a 008-as témáknál nyilván "vastagabb". :)

Cső
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Kiemelt termékek
Rapala H Husky wobbler
Rapala H Husky wobbler
Eredeti ár: 2990 Ft
Akciós ár: 2290 Ft

A legenda ismét él! A klasszikus, balsafából készített Husky wobbler, mely nagy sikert aratott már korábban is, most ismét kapható. Alakjának és tökéletes egyensúlyának köszönhetően kiválóan lehet dobni ezt a felszíni műcsalit. Az eredeti Rapala mozgásra képes, melyet az Original...
Blue Fox BFDSV Deep Super Vibrax villantó
Blue Fox BFDSV Deep Super Vibrax villantó
Eredeti ár: 1190 Ft.
Akciós ár: 790 Ft.

Ezt a típust fűzfalevél alakú krómozott kanál, nyújtott réz test, rozsdamentes acél tengely, speciálisan hajlított szemek és éles VMC horog jellemzi, mely ellenáll a kihajlásnak...
Maver Abyss X Series feeder horgászbot
Maver Abyss X Series feeder horgászbot
Eredeti ár: 15 490 Ft
Akciós ár: 11 500 Ft

Kellemes áru 3.60 méteres feeder bot. A tartozékként járó két, eltérő teherbírású spiccel jól lavírozhatunk a módszerek között. Akár folyóvízen ólommal, csontikosárral akár állóvízen etetőkosárral remekül...
A süllő ívása márciusban, áprilisban történik. Ikráit a fák vízbe nyúló gyökérzetére rakja le, és a hím kikelésig őrzi őket. Gyakran előfordul, hogy ívása a kedvezőtlen víz- és hőmérsékleti viszonyok miatt elhúzódik. Ez jelentős kárt okozhat a leendő állományban, hiszen az akkor már leívott keszegek ivadékai „kinőnek” a süllő szájából, vagyis nincs mivel táplálkoznia.