Cikk oldal
2011-05-25
Minden kezdő és haladó horgász, sőt csak horgászni vágyó érdeklődő számára is élményszerű előadást tartott Villem Stolk süllőspecialista, 2011. május 21-én, szombaton Tiszafüreden, a Szabics kikötő és Szabadidőparkban. Elvetemült, de sportszerű
Itt járt Villem Stolk
![]() |
Többségben persze a fanatikus pergető horgászok vettek részt az eseményen, akik kérdéseikkel több ízben megszakították az előadást, ezzel téve teljesen interaktívvá a holland mesterpecás elbeszélését. Eközben a laikus érdeklődők is megtudhatták, hogy mi is az a vertikális horgászat, milyen módszereit fejlesztette ki és alkalmazza Willem? Mit takar a dropshot technika, szerinte mire jó a szonár és hogyan érték el a hollandiai vizek rendkívüli halbőségét?
|
|
Minden a körülményektől függ, derült ki a kétkedő és kíváncsi közönség kérdései nyomán. Willem elárulta, hogy kedvenc wobblerszíne évről-évre változik, szerinte a csali árnyéka legalább olyan fontos, mint a színe és előszeretettel használ a csalira permetezett feromonokat is. A radar és a GPS segítségét egyaránt kihasználó pecás elsősorban a vízmeder struktúrája szerint választ horgászhelyet, és kevésbé foglalkozik a radaron egyébként rosszul azonosítható halak látványával.
|
|
A beszámoló egyik legérdekesebb része a hollandiai halgazdálkodást és horgászat körülményeit boncolgatta. Náluk gyakori a napi 40-50 darab süllő kifogása, melyek elvitele egy több száz résztvevős horgászversenynél valóságos ökológiai katasztrófát jelentene. Húsz évvel ezelőtt felismerték a problémát és napi két halra korlátozták az elvihető halak számát. A több ikrát rakó, nagyobb halakra is bevezettek egy felső korlátot, így például 75 cm feletti méretben tilos elvinni a süllőt. A rendőrség naplót vezet a horgászokról, rendszeres ellenőrzéssel mindent tud a horgászok szokásairól, mozgásairól. Mondhatnánk úgy is, a horgász tanulmányozza a halat, a halak őrzői pedig a horgászt. Ezt egészíti ki, segíti a Catch and Release módszer elterjedése és az élénk klubélet, mely a közösségen belül szűri ki az etikátlan horgászokat.
![]() |
Arra a kérdésre, hogy milyen horgászterepnek tartja a Tisza-tavat, azt válaszolta a hollandus, hogy a tóban sok hal van, csak a viszonyok összetettsége miatt nehezebb kifogni. Érdekes elmélete, hogy míg a hollandiai süllőket meg lehet figyelni visszatérő ívóhelyeiken (ott a süllők fészkeiket a nyílt homokos mederre építik) addig a Tisza-tavi süllőket nehezebb kikutatni, hiszen az itt őshonos harcsa természetes ellensége, ezért óvatosabban választja meg hova rakja ikráit, ill. nem tér vissza korábbi fészkére.
Az előadás közben a közönség folyamatos vizsgálata alatt voltak az előadó horgászbotjai és eszközei, még a szakállas horgok is terítékre kerültek.
|
|
Willem használ szakállas horgokat, meg is magyarázta, hogy miért: „Jó kérdés, mi emberek vagyunk ők pedig állatok”. Hozzátette, hogy egyébként nem tapasztalta, hogy a horgon múlna a halak túlélése visszaengedés után, sokkal károsabbnak tartja a halak mélyebbről horgászását, mivel ilyenkor a visszaengedés és ápolás ellenére is elpusztul a hirtelen nyomáskülönbségtől. (A nagy szemű süllő tehát nem egy különleges holland fajt jelöl, sokkal inkább egy etikátlan horgászt).
|
|
A látványos videók, kötözési technikák és a magyar-holland horgászszokások kivesézése után Willem egy saját fejlesztésű dropshot botot sorsolt ki a résztvevők között, melynek használatát korábban szemléltette is.
Titkokat nem tudhattunk meg egy olyan horgásztól, aki maga a titok kulcsa. Willem Stolk élete egy olyan ember hobbijáról szól, aki minden tudását a sikeres és etikus horgászat szolgálatába állítja.
Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.
bass222#2 2011. 05. 27., 13:45Erről a dropshot módszerről én is szívesen olvasnék cikket! Vagy videót! Sajnos én is lemaradtam erről a lehetőségről.
oscarson#3 2011. 05. 26., 22:49Ja és gratulálok a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a Tisza-tavon végzett rabsic ellenes munkájához. Bár a Mohosz is így védené a többi vizünket.













