Cikk oldal
2010-03-12

A harcsázás titkaiból

Rablások nyomában
Az eredményes horgászatnak sok összetevője van. Sokszor hangoztatjuk, hogy a tapasztalatokon alapuló megfigyelések, halaink életének az ismerete nagyon fontos tényező. A ragadozóhalas horgászatban is kívánatos ismernünk a célzott rablóhal életét, legalábbis a fajára jellemző legfontosabb tulajdonságait.

Ezek a tulajdonságok, sajátosságok ismerete megsokszorozza esélyeinket, eredményessé teheti sportszerű horgászatunkat. Szűkítsük a kört, maradjunk legtitokzatosabb életű halunk horgászatánál a lesőharcsánál. Bármely módszerrel is igyekszünk horogra kapni, mindenképpen kívánatos megismernünk az életét. Amennyiben pergetve horgászunk rá, úgy is nagyon fontos, hogy a tartózkodási, vagy még inkább a táplálkozási helyei keressük. Teljesen nyilvánvaló, hogy ott lesz jó esélyünk a kapására, fogására ahol rendszeresen táplálkozik. Talán a legizgalmasabb és legfontosabb kérdés tehát ez: hol keressük, azaz hol várhatjuk a harcsa kapását.
Nem mindegy, hogy mikor, melyik évszakban, milyen vízen horgászunk. Maradjunk a tavasznál és nézzük, hogy állóvízen, a kisebb nagyobb tavakban hol kereshetjük őket. A harcsa, jellemzően éjszaka táplálkozik, éjszakai ragadozó. Természetesen nem kizárólag, mert napközben is fogható, ám táplálékának nagy részét éjszaka fogyasztja el. A tipikus felszíni, felszín közeli táplálkozása, amely a jól ismert buffanó rablásáról felismerhető, éjszaka a jellemző. Ekkor bátran felszínre emelkedik, a sötétben ő az úr. Nem csak a felszínekre, de a vizek partjaihoz, a partszélekbe is kilátogat. És ez egy nagyon-nagyon fontos momentum, amit azonnal megtoldanék azzal, hogy ne a mély területekre, hanem a sekélyebbekre gondoljunk elsősorban. Különösen ott, ahol háborítatlanok a kis vizek meghökkentő, hogy a fél lábszárig érő vizekben a legnagyobbak is portyáznak, vadásznak. Ha nem éri zaklatás ezeket a területeket, és egy kis búvóhelyük is akad, akkor hosszasan, akár egész évben jól el vannak a sekély területeken. Jellemzően a növényzetek lábainál, sások, nádasok között, néha barlangszerű kifürdésekben érzik biztonságban magukat.
Egész nap csendben, szinte mozdulatlanul elfekszenek, majd a sötéttel hosszabb, rövidebb portyákra indulnak. Sekélyvízi táplálkozásáról az első, örökre emlékezetes tapasztalatokat öreg holtágakon szereztem. A legutóbbi években pedig a Merenyei-tározón gyűjtött élményeim húzzák alá a felemlített törvényszerűségeket. Ez utóbbi eseteket említeném fel elsőként.
Egy tavaszi napon Regős Gyuri tógazda invitálására csónakba ültünk, és a nagy tározó hátsó területei felé vettük az irányt. Gyuri jól ismeri, hozzáértéssel gondozza a tavat. Amint az egészen sekély, hátsó területekre érünk, magabiztosan mondja, itt is laknak ám szép harcsák. Látva a térdig érő vizet kissé hitetlen vagyok, április van, kora tavasz de még akkor is.

A harcsázás titkaiból
A harcsázás titkaiból
A harcsázás titkaiból

A harcsázás titkaiból

Ám Gyuri igaza sokszorosan bizonyosodik. Napokkal később, éjszaka, Gersy Lacival együtt pergetve fogjuk meg itt, a nem is gyenge harcsákat. Nem beszélve arról, hogy egyúttal milyen rablásokat hallunk. Laca tüstént visszaigazolja, itt a legkisebb vízen is egész évben tartózkodnak a harcsák. Éjszaka, de néha napközben is itt táplálkoznak. Az első éjszakák pergető tapasztalatai itt is elképesztően izgalmasak voltak. A felszín alatt csak centiméterekkel vezettem a J.13-as Rapalámat, mikor a fekete, de fényesen csillogó vízen hullám támadt a wobblerem mögött. Úgy öt méteren át, láttam, hogy jön, jön követi, és a csodálkozásomat kemény, még hangot is adó rávágás törte össze. No, ezután a fárasztás, a szép hal megcsodálása már csak fokozta a gyönyörűségünket. Nem beszélve arról, hogy a későbbiekben rendszeresen megnéztem világosban is azokat a területeket, ahonnan a sötétben hallatszott a harcsák tobzódása. A nádasok oldalánál, növényfoltok mellett négyzetméterre ugyanott raboltak. Amikor elhagyták a pontosan behatárolható „vacsora asztalukat”, akkor is a meghökkentően sekély részeken hangzott a rablásuk, vagy a „terítésük”. Ez utóbbi az a jelenség, mikor a lassú tempóban haladó, vagy éppen már gyorsuló harcsa előtt a víz felszínére menekülnek, ott locsogva „futnak” a megrémült kishalak. Ez a terítés néha buffanós rablásban végződik. Ha mód van rá, azonnal dobni kell az irányába, nagy esélyünk van a rávágásra, ha a harcsa közelében, lehetőleg előtte táncoltatjuk meg a wobblert. De máris elkanyarodtam a tartózkodási helyüktől, pedig most elsősorban az erről szerzett tapasztalatokat szeretném felemlíteni. Mielőtt azt gondolhatnánk, hogy csak a melegedő vízzel tanyáznak a sekélyen, a hosszú vermelés elmélettel szemben is kell mondanom, nem egészen így van. Februárban a jégolvadás után, már ugyanitt, a sekélyen találtam húsz kiló körüli harcsát. Süllőre dobáltuk a tvisztereket, mikor kemény rávágással jelezte a szép harcsa, ő bizony itt van és már éhes is, a számára nem túl nagy falatra. Látványos fárasztás után, (melynek részletei itt a honlapon is láthatóak a Peca Tv.-n a Rablótanyákon, második részében) miénk lett a hal, persze csak egy-két fotó erejéig. Tehát még hideg, és sekély vízen. És, hogy ez nem véletlenül történt, azt igazolja, a szintén levideózott, (Rablótanyákon, kilencedik rész) novemberi hidegben, ködben, pergetve fogott, nagy erejű harcsánk. Hogy ő sem a tározó mély részein tanyázott, azt már mondanom sem kell.

A harcsázás titkaiból
A harcsázás titkaiból

A harcsázás titkaiból
A harcsázás titkaiból

Természetesen bizonyos körülmények esetén, a mély szakaszokon vannak a harcsák, ám most nem a leghidegebb, vagy a legforróbb, oxigénhiányos időket vizsgálgatjuk. Azokat az időszakokat vettem elő, amikor átlagos, és elsősorban tavaszi körülmények között keressük a táplálkozó harcsát. Ilyenek azok a bizonyos holtágas tapasztalatok is, melyekről egy kissé hosszasabban említeném fel a régebben történteket.
A közismerten harcsás legmélyebb szakaszon sokadik éjszakámat töltöttem hiába. Az erdőben bagoly sikoltozott, a nádasban békák énekeltek, ám a halak hallgattak. Csak valahonnan nagyon messziről hallatszott egy-egy rablás. Így volt ez több alkalommal, hát kíváncsiságból egyszer kézbe vettem az evezőt. Egészen lassú tempóban, éjféli órán evezgetve, hallgatózva indultam a rablások nyomába. Jó fél órás bóklászás után felérkeztem az öreg ág egyre sekélyedő végébe. Csendben, várakozva ültem a csónakban. Egy kis idő múltán gyönyörű, durranós rablás csattant a közelemben. Talán száz méterre lehetett tőlem, de ott, ahol már a partközeli nád mellett sekély, esetleg combig érő víz lehetett. Arra lopakodtam, miközben már magasabb fokozatba kapcsolt a szívem. Mikor néhány perc múlva elértem a kérdéses helyet, éppen egy újabb, hallhatóan kisebb szájú, kisebb méretű harcsa buffantott a part mentén. Nem akarom túlragozni a tapasztaltakat, de szinte folyamatos rablások következtek ez után. Természetesen a felszín közelben verető kéttestű, és egyéb wobblereim csatába szálltak. A térdig érő vízben álló nádas mellett volt a legtöbb harcsajel, hát a növényzet mellett igyekeztem húzni a műcsalit. Annál a dobásnál, mely után sikerült arasznyival a nád előtt vezetnem a wobblert, szinte éreztem, hogy most… És egy szép rávágás után meg is akasztottam egy bő méteres formájú harcsalegényt. Roppant jól esett, hogy így rájuk találtam, sem álmosságot, sem hideget nem éreztem azon az éjszakán. Az izgalmaknak nem is lett vége azzal az egy harcsával. Egy kis szünet után sikerült kapásra bírni egy kisebbet, majd később még egy jó akasztás koronázta meg a szorgalmas keresődésemet.  Ezen utóbbi fogás körülményei nagyon emlékezetesek voltak. A sötétség és izgalmamban remegő kezem ügyetlensége miatt sikerült rádobnom a nádfal szélére. Egy erőteljesebb rántással kiszabadítottam a wobblert, mely diszkrét csattanással landolt a vízen. Felvettem vele a kontaktust, meghúztam és éreztem, amint beindul. Semmi baj - akartam gondolni, de nem volt rá időm, mert abban a pillanatban rávágott a harcsa. Szinte megijedtem olyan hírtelen történt mindez, miközben a hal majdnem kicsavarta kezemből a botot. Felsírt a fék is. A harcsa végighúzott a nádak előtt, majd befordult a mélyülés irányába. Alaposan bekeményítettem, attól sem félve, hogy esetleg baj lehet, mert ezen a szakaszon tiszta volt a meder. Hamarosan éreztem is, hogy kezdem elvenni az erejét. Így nemsokára már a csónak körül hullámzott a víz. A késő éjszakai támadó jóval verhette a húsz kilót, de a súlyát ne tudhattam meg pontosan. Mikor a csónak mellé szelídült, szokásomhoz híven megpaskoltam a homlokát. Bár láttam, hogy vékonyan fog a horog, de eszembe sem jutott, hogy baj lehet. A paskolásra azonban egy riadt hánykolódással reagált, és a hírtelen mozdulatot ügyetlenül parírozhattam, mert kipattant belőle a horog. Bár felzaklatott ez az éjszakai lovag, de szomorú azért nem voltam. A balszerencsés pillanatnál sokkal maradandóbb élményt jelentett, hogy egy ilyen kíváncsiskodó csónakázással megtaláltam a táplálkozó harcsákat. Ezután, a mélységek mellett, hosszú évekig mindig felkerestem a vizek sekély területeit is, a fás, bokros partok széleit, ha pergetve harcsát szerettem volna fogni.

A harcsázás titkaiból

A harcsázás titkaiból
A harcsázás titkaiból
A harcsázás titkaiból

Főként a régebbi időkben, különféle úszós furfangokkal, élő hallal is próbálkoztam. Meg kellett állapítanom, hogy különösen éjszaka, nem lehet olya sekély szakaszokon keresődni, ahol a harcsák táplálkozás reményében ne lehetnének jelen. Ha ettek, itt is mindig hallatták a hangjukat. Alkonyatban, hajnalonként, néha látható jeleit is vettük, hogy a nagyobb harcsák is körülöttünk portyázgattak. Mindenképpen ajánlatos tehát elsősorban tavaszonként, de a teljes szezonban is megpergetnünk, meghorgásznunk a tavak, állóvizek sekélyebb területeit is. Én, ha csak tehetem, különösen, ha olyanok a körülmények, hogy a közelben búvóhelyet is találnak a bajuszosok, mindig így kezdek. Érdemes a rablások nyomába eredni, a kapások nem sokáig váratnak magukra.  
A harcsázás titkaiból

A harcsázás titkaiból
A harcsázás titkaiból


Írta és fényképezte: Bokor Károly
Szólj hozzá:
villkapitany#1 2011. 01. 12., 19:53szia károly.arra lennék kiváncsi szerinted a shimano super 5000-es órsó megfelel harcsa pergetésre
bokorkaroly#2 2010. 03. 25., 21:30Roland, szia jó a szemed, a negyedik és a tizenkettedik kép a lukafai, üdv. BK.
rolcsi#3 2010. 03. 18., 08:38Üdvözöllek Karcsi bácsi! Ha jól látom egy-két kép Lukafán készült.
Üdv. :Rolcsi
bokorkaroly#4 2010. 03. 17., 21:48hohoka1111, Engedd meg, hogy két elsődleges okot még említsek, melyek fontosak a halfogyás vonatkozásában. Immár évek óta tudományosan is igazolt a Duna medermélyülése, ami elsősorban a szabályozások következménye. A folyó évről évre lejjebb, mélyebbre kerül, ezért veszti a fokait, egyre kevesebb a vizes élőhely. Drámain vesznek el a halak ívásához, születéséhez szükséges mellékágak, öntés területek.Mi, a folyók mellett élők látjuk ezt, de tudományosan is igazolt, az évi (kb. 5 cm-es) süllyedés. Ahol gyerekkoromban állandóan víz volt, ott ma számtalan területen erdők sarjadtak fel. Számtalan halunk csak az ilyen területeken tud(na) szaporodni, és az ivadék nevelkedni. A kövezések közé terelt, csatornaszerű folyóban ez nem igen működik. A másik ok a kormorán. Minden képzeleten felüli az a kártétel, amit itt, az alsó Dunán okoznak. Elképesztő mennyiségben vannak jelen a téli folyón, feketednek a kolóniák, és lényegében évek óta nem történik komoly, hatásos fellépés. Ezek az okok sem gyengék....És, hogy egy cseppet még hozzátegyek: a sok halat érezni, vagy inkább tudni, állandó rablásokat hallani, látni valóban jó érzés volt. Azért hal ma is akad, reméljük még sokáig... üdv. BK.
hohoka1111#5 2010. 03. 17., 19:55"Azért volt nagyon jó, mert egyszerűen éreztük, hogy mindenhol ott volt a hal"
Aztán csak sikerült elhordani, vagy így, vagy úgy, horgásznak, halásznak.
bokorkaroly#6 2010. 03. 17., 19:39j007,No most szereztél nekem egy kis örömet, jó tudni, hogy vannak itt is régebbi, dunai motorosok is. Azért is jó, mert Ti is tudjátok milyen királyság volt régen ott a Dunán. A 80-as években ott, a jelzett tanya előtt volt egy nagy szacc, abban is mindig tudtunk süllőt fogni. Percekig tartott csupán. Azért volt nagyon jó, mert egyszerűen éreztük, hogy mindenhol ott volt a hal. Üdvözlettel, BK.
j007#7 2010. 03. 17., 17:24szia károly, örülök a folytatásnak, élvezettel olvasom a cikkeidet, mint rég elszármazott mohácsi pecás, jó régi barátokat látni pl a húszéves történet fotói között, mint a szikra tamást, a külső-bédai tanyájuk mellett volt kikötve a csónakom a 80-as években sokáig...na elég már, szép idők voltak, akkor üdvözöllek még egyszer görbüljön j007.
bokorkaroly#8 2010. 03. 16., 21:43joo7 üdv, a következő a folyóvízi tavaszi harcsázóhelyek, majd azután a pergetés gyakorlati része következne, így inkább érthető, miért csak az állóvízi harcsatanyákkal foglalkozik ez az írás, görbüljön, BK.
j007#9 2010. 03. 16., 19:05kiváló cikk, mint minden a szerzőtől, köszönjük szépen!
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
A halak színét a bőrükben termelődő különféle színsejtek aránya határozza meg. Ha egy faj irharétegében nagy mennyiségű guanin termelődik, akkor a hal színe ezüst lesz. Ha melanin sejtekből van több, fekete vagy barna lesz a bőrszín. Sárga szín akkor fordul elő, ha a xantofill színsejt dominál, míg piros akkor, ha az eritrofill van nagyobb számban jelen.