Cikk oldal
2012-01-16

Harcsás pillanatok

Finoman vagy keményen?
Amennyiben vizsgálgatnánk, hogy miért szeretünk nagyon horgászni, az okok közt biztosan előtérbe kerülne a halak fárasztása is. Minden halfogásban a legizgalmasabb pillanatok közé tartozik az, amikor megérezzük, megismerjük a halak erejét. Számomra még hosszú idő távlatából is felejthetetlenek azok a gyermekkori pillanatok, amikor az első „nagy halaim” nem engedelmeskedtek azonnal a bevágás erejének, nem jöttek egy lendülettel a felszínre. Amikor suhant a kis bot, megdöccent a horog és nem bucskázott a felszínre egy kisebb hal, hanem kitört oldalra egy-egy erősebb példány, az volt a „fárasztás”, a legizgalmasabb pillanat. A bevágás utáni mozzanatoknak izgalma, minden halfaj horgászatánál, minden módszernél, azóta is mindig fennáll. Általában már ekkor megérezzük kivel találkoztunk, mekkora hal lehet a zsinór végén. Néha ugyan előfordul, hogy megtéveszt bennünket az ellenfelünk viselkedése.

Harcsás pillanatok

Különösen emlékezetesek maradnak a nagy csaták, a nagy halak fárasztásai, vagy a valamitől rendhagyó esetek. Ezek közé sorolhatóak a fárasztásról lemaradó, meg nem fogott halaink is. Jó lenne, ha minden fárasztásnál mi lehetnénk a győztesek, de ez nem mindig sikerülhet. A kudarc után tanakodunk, mit kellett volna jobban csinálnunk? Talán finomabban, vagy éppen keményebben kellett volna bánni az erős hallal? Erre a kérdésre nehéz az egyértelmű válasz. Számomra a közelmúltban is bőven akadt felejthetetlen találkozás nagyobb, és egy-két meg nem fogott hallal is. Nem csak izgalmai, tanulságai miatt is jó ezekre visszagondolni.….

Harcsás pillanatok

András barátom társasága közös a horgászatokon nekem szerencsét szokott jelenteni. Így nem lepődtem meg nagyon, mikor a tavaly nyári kirándulásunkon, az első éjszakában megjött egy másfél méter körüli harcsám. Ez a hal úszóval felkínált csalihalra kapott, de én később bizony pergetve is szerettem volna fogni. Bár rablás nem hallatszott, valami megérzés félére hallgatva félretettem az erős, úszós szereléseket, és egy pergető bottal, egy könnyű csónakkal vízre szálltam. Nagyon csendesen átlavíroztam a túlsó partig. Azon az oldalon senki sem horgászott, gond nélkül végigpergethettem a part előtti területet is. A mélység csupán két méteresnek tűnt, így a fent járó wobblereket gondoltam jónak. Ha egy kicsit tempósabban vezettem őket, akkor fél vízen, méterrel a felszín alatt kellették magukat. Még ha fenéken pihenne, vagy lopakodna is a bajuszos, akkor is alig felette veret majd a műcsali. Így gondoltam, és hamarosan már pergettem is.

Harcsás pillanatok
Harcsás pillanatok

A tavon csend honolt, később végre messzebbről meghallottam egy pukkanást. Kisebb harcsa volt - azonosítottam magamban a jelet. Arra felé fordítottam a csónakot, egyet-egyet dobtam, majd haladtam is egy kicsit. Nem voltam még a hallott hang közelében, amikor a félúton járó wobbleremre rátolt valaki. Egy pici ütéssel, rándulással indult a ritmusvesztés, a megtolás. Abban a pillanatban éreztem rávágásom van, és magas ívű bevágással igyekeztem megakasztani a halat. A lendítés végére értem utol, megdöccent a bot, akadt a horog. Megvan – örvendeztem a nem is igazán remélt kapásnak. Valahol a fejemben volt, hogy talán még egyet oda kéne húznom, mert nem volt valami erőteljes a bevágás, de ezt mégsem tettem meg. Visszavettem egy kis zsinórt, hogy a bot jó szögben álljon, így az már előre és nem felfelé mutatott. Az első pillanatban úgy éreztem, hogy a halat nem tudom magam felé húzni, hogy nem csupán néhány kilós harcsa lehet a horgon. Egyéb ragadozóra nem is gondoltam, ahhoz soknak tűnt a lomha súly, meg amúgy is harcsás vízen, harcsás időben voltam. Beleemeltem a botba, immár hevesebben ugrándozó szívvel kóstolgatni akartam a bajuszos erejét. A hal elindult a csónak felé, mozgásából biztossá vált, hogy nagy bajuszú az ellenfél. Húztam, emeltem ő jött is, én meg szedtem fel a zsinórt. Öt, vagy hat pumpálás után már a közelemben járt, szinte elmosolyodtam a váratlan sikertől. Úgy gondoltam néhány perc és egy újabb tíz, vagy akár húsz kilós harcsát simogathatok. Azért véltem ekkorának, mert felém haladtában is éreztem a mozgásán, hogy nem kisebb test közeledik felém. Amint elért a csónak elé, már csaknem felfelé próbáltam emelni. Ekkor robbant a bomba, a hal nagyon nagy erővel beindult a tó közepe felé. Csak úgy visított a fék, a zsinór pedig kígyózó mozdulatokkal menekülő, nagy testű harcsa mozgását közvetítette. Billegett, majd követő irányba fordult a csónakom, én pedig kapkodni kezdtem zavaromban. Mi van?

Harcsás pillanatok

Hiszen ez nem is közepes, egészen nagy harcsa lehet. A vízben középen nincsen akadó, hadd menjen csak oda, nyugi, elég erős a cuccom is, - így summáztam a dolgot. Azt mondták az itteni horgászok is, hogy itt nem kell erőltetni, finoman fárasztgathatok. A harcsa pedig ment. Persze hamarosan én is igyekeztem utána, egy-két perc múlva ismét rövidült a zsinór, nagyjából utol értem. Mikor azonban egészen a közelébe pumpáltam magam, ismét olyan tempóban, és főként olyan visszatarthatatlan erővel kezdett menekülni, hogy szinte megijesztett. Miközben újra maga után fordította a könnyű kis csónakot, észrevettem, hogy most vissza, a part irányába megy. Belém sejlett, hogy ott azért régebbi akadók vannak a víz alatt. Méghozzá elég rendes fák, baj lehet, ha nagyon megközelíti azokat. Hogy tudnám kivédeni? – ugráltak bennem a gondolatok, de úgy éreztem nem tehetek semmit. Pedig volt egy horgonyom. Le kéne a nyíltabb vízre tenni, a harcsát nagy erővel visszatartani, és visszahúzni a part közeléből. Erre gondoltam, de nem cselekedtem. Majd elfordul onnan is – reméltem és hagytam, hogy a hal a csónakot is húzva közelítsen a parthoz. És folyamatosan közelítettünk is. Most már ráfogtam kicsit az orsó dobjára, a zsinóromat nem féltettem a szakítástól, hiszen a csónakot is tudta húzni maga után. Amikor már-már teljesen utol értem, akkor láttam, hogy vészesen megközelítette a hírtelen mélyülő partot. A következőkben pedig mintha tudatosan kereste volna a vízben lévő néhány akadó közelségét. A part előtt oldal irányban húzott tovább, most már nem akart befelé, a nyílt víz felé menekülni. Itt már hiába dobnék horgonyt, közel vannak a partról befeküdt fák – gondoltam szorongva. Talán nem fog meg egy ágat sem – reménykedtem, de ez a hal tudta mit akar. Bárhogyan is igyekeztem visszatartani, húzásának irányát megtörni, ez nem sikerült. A kis csónak követte a halat, míg csak a zsinór akadozni, súrlódni nem kezdett. Ekkor már éreztem a bajt. Az erős pergető zsinór súrlódott, akadozott az ágak közt, a fék is dadogni kezdett, majd elnehezedett minden. Semmit sem tehettem. Valamivel később, és igencsak remegő kézzel, evezővel a vízben turkálva a fonott kanócomat bogarásztam. Apró öröm volt, hogy a zsinór végén, az akadón túl, ott sárgult a felszínen a megmaradt a wobbler. Valószínű kissé vékonyan akadhatott a horga, és a zsinór szakítása előtt, a kampót tépte ki az akadás helyéről a harcsa. Így tehát nem sikerült megfognom, a ki tudja mekkora halat. Ereje, mozgása alapján akár két méteres forma is lehetett. Bár átpergettem még néhány órát több, kapásom nem akadt. Utólag úgy látom, erélyes fárasztással mindenképpen a nyílt vízen kellett volna maradnunk. A lehorgonyzott csónakból sokkal nagyobb ellenállást okozhattam volna. Ám koránt sem biztos, hogy sikerült volna elfordítanom a halat az akadók irányából. Ez már nem derülhet ki, de az biztos, hogy a könnyedebb helyett gyakran a lehető legerőteljesebb fárasztás célravezetőbb.

Harcsás pillanatok

Komolyabb pergető összeállítással is nagy erőt fejthetünk ki, de például egy kuttyogtató szereléssel még inkább diktálhatunk az egészen nagy harcsáknak is. Nem tudom sikerült volna e megfognom a csaknem kilencven kilós, Ebrói bajuszost, ha nem tudok nagyon komoly erőkkel fárasztani. Elsősorban azért, mert ott is volt ám a fenéken számtalan akadó. Ez a kalandos kuttyogtatás egy beakadással kezdődött. Fél vízre leengedett horgom, egy fa koronájában maradt. Miközben a halat fárasztottam, ez végig kísértett. Folyton úgy éreztem az a fa nem egyedüli akadó az ismeretlen mederben. Tudtam, muszáj a lehető legmagasabbra emelni, lehetőleg minél közelebb a felszínhez fárasztani az irgalmatlan erejű harcsát. Ezért a legkomolyabb csaták egyikét vívtuk, még pedig nagyon keményen. A hal sok méterrel a fenék felett kapott, de egyetlen mozdulattal visszatört a talajig. Erős botom, zsinórom tudatában, tüstént vissza akartam emelni, lehetőleg minél feljebb. Azt a botot, amit kézzel igen csak nehéz hajlítgatni, úgy görbítette be a vízbe, mintha egy puha keszegező pálcát tartottam volna. Néha már csak az utolsó méter, jóformán csak a markolat maradt szárazon, alig tudtam visszaemelni a botot. Ám még ekkor is igyekeztem nem engedni tovább, igyekeztem nem adni zsinórt, nem engedni fenékig bújni a halat. Persze azért ez többször sikerült neki. Néha, mikor minden áron lefelé tört, a kemény állítás ellenére, szinte füstölt a fék. Egy alkalommal, amikor visszatört a fenékre, szobányi kiterjedésű buboréksort vert fel onnan.

Harcsás pillanatok

Még a húsz méteres mélység dacára is, csak úgy pezsegtek a felszínen szétpukkanó, apró buborékok.  Tehát minden erőfeszítésem ellenére időnként „porolta” a talajt. Az ereje teljében lévő, csupa izom, két és fél méteres test, még az erős felszerelésen is, vagy húsz percig nagyon komoly ellenfél volt. Bármelyik pillanatban a maga javára fordíthatta volna a küzdelmet. Különösen akkor, ha puhábban bántam volna vele. Szinte biztos, hogy keresett volna valami olyan fedezéket, akadót, amibe belemenekülve nullázhatta volna az esélyeimet. Így utólag is azt gondolom: őt mindenképen jó volt „erőltetni”.Gyakori tapasztalat, hogy az öreg harcsák óvatosak, rafináltan védekeznek, nem csak az erejük miatt nehéz őket legyőzni. Az én említett öreg halam is óvatosan kapott, majd taktikusan, hatalmas erővel küzdve próbált tőlem megszabadulni. Ez végül persze „sikerült” neki, azonban csak a pontos mérések után lett. A horgászbot végétől megkékült hasam több mint egy hétig mutatta, tényleg nagy erők dolgoztak a bot mindkét végénél. Természetesen nem csak a kapitális halak horgászatából áll világ. Sőt, sok tapasztalatot, és örömet jelentenek a kisebb példányokkal való találkozásaink is. A tavalyi év során szerencsém volt a méreteket illetően, több igazán nagyot is sikerült fognom. Tovább szaporodhattak tehát a fárasztási tapasztalatok is. A Dunai ötvenöt kilóssal sem bánhattam engedékenyen.

Harcsás pillanatok

Nem csak a fenék akadói, hanem a csorgásban lévő csónak esetleges határsértése miatt sem. Ebben az esetben is el-elcsodálkoztam, egyrészt a harcsa, másrészt a pergető felszerelés teljesítőképességén. Természetesen befolyásoló tényezője a fárasztásnak az adott víznek, a terepnek a jellege, a nehézsége is. Nagyon nem mindegy, hogy az adott felszereléssel egy nyílt, akadó nélküli, vagy egy búvóhelyekkel tarkított terepen kell megküzdenünk a nagyobb erejű ellenféllel. Amennyiben az utóbbi év harcsás tapasztalataira gondolok, bizony inkább azt kell mondanom: a lehető legkeményebb fárasztás a leginkább célravezető. Akkor is ha, nincsen két egyforma fárasztás. Legbiztosabban talán ez körvonalazható a megfogott és az elengedett harcsa élményeit elemezgetve.      

Írta: Bokor Károly

Szólj hozzá:
alex0921#1 2015. 04. 28., 17:27Én is megpróbálkoztam a harcsa pergetéssel, de nem igazán jött össze. Egy két részes 15 centis wobblert dobáltam a harcsa óra elé de csak a frászt kapta tőle.
atirex1962#2 2012. 04. 07., 19:15Tisztelt Bokor úr!Véleményét kérem a következő esethez:Április 6.án délelőtt kb.20 fokos hőmérsékletnél szájbilincsen lévő csukám {64cm}mellé szorosan odaállt egy pár centivel kisebb csuka,mely akár a rab mozgására-akár az én közeledésemre azonnal mélyebb vízre slisszolt,de pár másodperc múlva{nyugalom esetén}visszaállt a rab mellé.Kései nászceremónia lenne? 35 év horgászat alatt ilyet még csak nem is hallottam-nemhogy még láttam volna!Sajnos fotót nem sikerült készíteni mert a víz tükröződése a mobiltelefonképet nem tette lehetővé. Tisztelettel:Nagy Attila
Dunai#3 2012. 01. 24., 13:26Mester, én egy megjegyzés nélküli youtube linkkel is beérném, csak lássam már azt a bajszit! :DDD
bokorkaroly#4 2012. 01. 18., 16:33Üdv. Mindenkinek
Tényleg régen írtam, pedig Mogorva valóban volt peca rendesen, majd írok is egy-két dolgot hamarosan. Ladikos, már előbb szerettem volna videóval is elkészülni, hamarosan összeáll, tehát max. jövő hétig lehet Rt. is.
Dunai, Szerencsére velünk volt a kamera. Megvan a fárasztás, hát szép emlék lett ez is, az biztos. Nem régen kezdtem a PV. TV.- dolgozni, ott hamarosan hosszasabban is látható lesz ez a kaland, de egy kicsit talán a Rablótanyákba is bemutatjuk. Ez az Ebrós harcsa (egy csomót könnyített magán a fárasztás közben) a méréskor 88 kilós volt. Azt mondta a helybéli, sokat látott horgászmester, hogy tavaszkor az ekkora testűek (fej, uszonyok, arányok), akár 100 kiló fölé is erősödnek. No, szép volt az biztos, nem bánom, hogy a haverokkal tartottam.
Holczy 79, kívánom, hogy legyen szerencséd, és kitartásod is, mert a harcsákhoz az is kell. Én tavaly nagyon szerettem volna néhány nagyobbat, áldoztam rá több időt és szép is volt az évem. Köszi a kedves szavakat, üdv. BK.
holczy79#5 2012. 01. 18., 12:56Szép halak, és nagyon jó cikk!
Gratulálok mindkettőhöz.
Remélem idén nekem is szerencsém lesz a harcsákhoz.
Üdv
Norbi
ladikos#6 2012. 01. 18., 09:05Gyönyörű halak! Már nagyon hiányzott egy Bokor írás!! Kezdtek elvonási tüneteim lenni! :-) Videó mikor lesz új?
Dunai#7 2012. 01. 17., 21:47Üdv. Mester, már hiányzott!

Szinte biztos, hogy készült videó a kilencvenes ebro-bajszi fárasztásáról. Na, azt szeretném én látni. :D

Dunai
Mogorva#8 2012. 01. 17., 20:09Szia Karcsi! Örömmel olvastam írásod, tetszett! Rég nem láttunk, hallottunk rólad semmit! Remélem a sok peca miatt, mert akkor mi is kapunk tőled sok szép történetet!
qruka#9 2012. 01. 17., 17:12Uhh Fater-ennek mekkora feje volt?...na oda se visszük ki Bumikát uszni....jó a cikk ...és mennyire tényleg halszerűek ezek a felfújható gumiharcsák:-)..csoki N.
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Az úszóhólyag számos halfajnál nagy szerepet kap a hallásban. A vízben terjedő hanghullámok rezgéseit a bőrön és izomzaton kívül az úszóhólyag is érzékeli és felerősítve továbbítja azokat a belső fülhöz (labirintszerv). A másik nagyon fontos funkciója, hogy a hal vízben történő lebegését, süllyedését, illetve emelkedését is ennek a szervnek a segítségével szabályozza.