Még az ősz elején gondoltam arra, milyen kár, hogy manapság már ritkaság számba megy a folyóvízi, eredményes wobblerező süllőzés. Egy élvezetes sügérezéskor tépelődtem azon, milyen jó volt valamikor, esténként több süllőt is fogni a Dunán, egy-egy pergető helyen. Magamban sóhajtva feltettem a kérdést, lesz-e még hasonlóan szép időszak?

A sügérek izgalmasan koppantottak rá az apró Rapalára, nagyon jó volt pergetni rájuk is, de azért sokkal nagyobb izgalmakat rejtenek a sokkal nagyobb rokonaik. Látva, és fényképezgetve a gyönyörű színekben pompázó csapókat, úgy vettem észre külsőleg hasonlítanak a kis wobblerre, amivel fogni lehetett őket. Talán néha kannibálok ezek a kis bátor, csapatosan rejtőzködő komák is, mint alkalmanként a süllők. A szebbekről több fotót is készítettem, azon módon, ahogy kiemeltem őket a vízből. Tényleg úgy tűnt, hasonlít rájuk a szép kis műcsalim.



Teltek, múltak a hetek és november elején szép választ kaptam a sügérezéskor felmerült kérdésemre. Manapság is lehetnek még, több halat adó, süllős wobblerezések a folyón. A kellemes időjárás, a rendkívül tiszta, alacsony vízállású folyó csábított a pergetésre. Napközben, késő délután már próbálgattuk a gumihalakat is, de eredménytelenül. Azért, „hátha fogok valamit” alapon úgy döntöttem megvizsgálok néhány kövezést, néhány wobblerező helyet is. Alkonyodott, majd lassan már sötétnek lehetett nevezni az időt, de egyetlen rablás, annak még gyanúja sem mutatta, élet lesz a vízen. Nem is igazán dobtam ki a wobblert, inkább figyelgettem a felszínt. Egyszer csak, immár a fényesedő csillagok szeme láttára, szétspriccelt a felszín. Jé, hát ez egy szép rablás volt, állapítottam meg izgatottan, de máris suhant a tizenhárom centis originál Rapalám. Négyet, ötöt dobhattam csupán, mikor bekoppintott a süllő. Nem volt igazán nagy, de szépen tornászott a zsinór végén. Mikor kiemeltem már akkor úgy tűnt, alig tartja valahogy a horog. Óvatosan letettem a kőre és ekkor már láttam, nincsenek beakadva a horgok, mintha csak ráharapott volna, és ezután csak tartotta volna szájával a műcsalit. Persze lehet, hogy a kiemeléskor, a fárasztás végén akadt ki a helyéről a hármas horog.



Hamarosan folytattam a horgászatot, annál is inkább, mert szinte egymás után két rablás is borzolta az idegeimet. Istenem de szép – gondoltam és már is reméltem az újabb rávágást. Ehelyett azonban ismét hallottam, és most már láttam is a következő cuppanós rablást. Ennek a helyén szinte állt a víz, nem húzott sem lefelé, sem visszafelé nem fordult. Ezért a wobblert gyorsabban kellett vezetni, hogy a veretése itt is megmaradjon. Átvezettem kétszer, háromszor a kérdéses zónán, de nem tudtam becsapni a halat. Sőt, a tettes szinte a wobbler mellett, ismét lecuppantott a felszínről egy kishalat. Engem meg kinevet, gondoltam, és gyors döntéssel körforgóra cseréltem a wobit. Ritkán rabol az álló részen süllő, de most ez történt. Valamitől megálltak itt a kishalak, persze, hogy akkor alájuk néznek a rablók is. Talán a harmadik dobásnál megpendült a zsinórom. A pendülés belerántott a kezembe is, mert a kapás úgy két méter zsinóron lévő villantóra érkezett. Meglepetésemben szinte be sem vágtam, de éreztem a fonott zsinór kemény, így is megakadt a horog. A süllő felvágódott a felszínre és ott zurbolt egy rendeset, majd rögtön menekült volna a kőtől, de nem sokra futotta az erejéből. Hej-sóhajtottam egyre elégedettebben, pedig még vissza volt a java. Annyira tetszett a sok rablás, annyira élni kezdett a Duna, hogy a régi időkben éreztem magam. Tudtam, sikerülhet még valami és a körforgós fogás után kényelmesen a kőnek támasztottam a hátamat. Jó negyedórányit várakoztam, és újra kezdtem a wobblerekkel. Ismét indultak a süllők is, nem csak én. Közben, mögöttem az erdőben, hatalmas vaddisznó tivornya kezdődött. Fojtott hangon még rájuk is kiáltottam: „nem takarodtok haza”. De hát én mondom nekik, hiszen itt ők vannak otthon - gondoltam, és csaknem elnevettem magam. A visítások, horkantások, ágroppanások, sokáig eltartottak, de egyszer csak szagot vehettek, beljebb húzódtak a folyótól. A rablások közben tartottak, ritkán, de fel-felspriccelt, felcuppant a felszín. Már kezdtem reményt veszíteni, mikor ismét kaptam egy váratlan rántást. Abban a pillanatban éreztem, hogy ő már igazi süllő. Sírt egy verset az orsó is, a hal leverekedte magát a mélybe. Dobogó szívvel visszavezettem a felszín irányába, majd lassan magam felé. Amint odaért, megtört a fekete selyem, és a tiszta, sötét vízben máris felvillant a süllő ezüstfehér teste. Fejlámpázás, óvatos helykeresés, leguggolás, a vízről még egy nagy csobogás, majd óvatos kiemelés. Ennyi. Ennyi és mindez mennyi gyönyörűség. Mennyi izgalom, beteljesülés, mennyi horgászat… A süllő szép, ez már „darabos”. A lehetetlen terepen valahogy összeügyeskedem egy-két fényképet. Nagy nehezen megy a dolog, észre sem veszem, hogy a süllőre őszi, színes levelek tapadnak. De olyan igazán komolyan nem érdekel most semmi. Minden olyan gömbölyű, a halra azért vigyázok, ne sérüljön meg, majd egy kicsit gondolataimba mélyedek. Jó felnézni a csillagos égre, jó elengedni a halakat is, így tettem a kisebbekkel is, fél kézzel még fotózni is tudtam őket.




Még a motorcsónakban sem hiányzott a kabát, úgy kimelegítettek az élmények. Egyedül pakolásztam a kikötőben, és haza induláskor megköszöntem a Dunának a szép estét. A következő alkalommal, egy kisebbet sikerült csak fognom, de ekkor másnak is örülhettem. A kikötőben Szidonya Jánossal találkoztam, aki a kövér estében elkapott egy igazán remek, hat és feles süllőt. Ám még nagyobb örömünk okozója, az ő kisfia, Szabi volt. A legényke, apja mellett a csónakban, éppen tizedik szüli napján, - ahogy ő fogalmazott, - megfogta élete süllőjét. Boldogsága, öröme miránk is átragadt. Szívesen ígértem meg, hogy ország-világ látni fogja, az alma nem esett messze a fájától.



Két-három nap elszaladt, és még mindig egyenletes szép idő volt, persze, hogy nem tudtam másra, mint wobblerezésre gondolni. Nagyon úgy éreztem jönni fog a süllő, hát merész gondolatom támadt. Fényképezés ürügyével, meg a novemberhez képest ajándék jó idő miatt, megpróbáltam lecsalni feleségemet is az esti Dunára. Meglepetésemre, ha nem is könnyen, de igent mondott és így velem tartott a vaddisznós kőre. (Persze ezt a nevet ő nem tudta.) A folyó alkonyatkor még teljesen csendes volt. Később azonban beindult az élet. Mariannt kiültettem a kőre, már amennyire ott ülni lehetett, és a lelkére kötöttem ne mozogjon, ne zörögjön, és főként ne féljen, mert itt aztán nincs mitől. Csupán egy - két denevér cikázott, bagoly vijjogott, a kőben néha zörrentek a patkányok, szóval minden rendben volt. Az első rablás miatt úgy tizenöt métert odébb osontam és hamarosan egy szép, közel kettes süllővel lettünk többen a kövezésen. Mikor visszaértem a feleségemhez izgatottan mondta, hogy előtte is volt egy cuppanós rablás, de én ezt természetesen a helyemről is hallottam. Ahogy ott sustorogtunk a csendben ismét elfreccsent, elpukkant mellettünk egy hangos rablás. Mariann orra előtt immár egy fent táncoló gumit vezetgettem, és ő szinte megijedt a kapás drámaiságától. A fejlámpa kapkodó fényében láttam, kezébe temette az arcát, alig merte nézni mi is történik. Egy kis fékmuzsika, perec bot, loccsanások, volt minden, ami izgalom, mielőtt kiemelhettem a halat. Segítségem, már a gyors fényképezések közben kezdte, hogy menjünk már haza, hiszen kettőt is fogtam már. – Nagyon sajnálom őket, meg nekem ez túlságosan izgalmas, félelmetes - mondogatta és igazából én meg is értettem. Azért még horgásztunk egy kicsit, de talán nem is akartam akkor többet kifogni, egy biztos, nem is kaptak többen a műcsalira.




Feleségem az autóban már ismét biztonságban érezte magát. Hazáig bizonygatta, hogy elképesztően más arca lett sötétedés után a folyónak. Minden feléledt, minden olyan vad lett, mondogatta. Szerencsére azt is közölte: teljesen megérti, hogy ez számomra ennyire vonzó, hiszen nagyon izgalmas a vízparti éjszaka. Így a következő alkalmakkor, mert még kétszer mentem, nem kellett sokáig kéretőznöm. A wobblerek mellett, hisz tudtam, éreztem, ott vannak a süllők körülöttem, különféle gumikat is akartam próbálgatni. Mélyebben is, felszín közelben is jól működött a dolog, sikeresen tesztelhettem a dolgokat. A süllős estéken ez is izgalmasan működött, ismét volt mit megköszönnöm az öreg Dunának. Nagyon szép élmények voltak, néhány süllő búcsúzó farok legyintése mintha most is előttem libbenne.

Szólj hozzá:

Mehet