Cikk oldal
2010-02-26

Téli történetek

Wobblerrel és gumival
Ismét gyorsan szálltak el a téli hónapok, máris vége a plasztik csalis süllőzés legfőbb időszakának. A fajlagos tilalom előtt azonban még akadtak olyan történések melyekről szívesen számolok be. Február derekán barátaimmal együtt fogtunk kapitális süllőt. Fogtunk és engedtünk is vissza a folyóba, és a mozzanat miatt, különösen szívesen említem fel a minapi történteket. Bár nem én csaptam be a szép süllőt, egy kis idő távlatából mégis gyakran eszembe jut. Bízom benne, hogy most is ott úszkál valahol a Duna vízében. 

Amikor barátaim egy kis „vendéghorgászatra” érkeznek hozzám, mindig izgatottabb vagyok, mintha egyedül horgásznék. Ilyenkor nagyon drukkolok a sikerért. A fogásélmény, a hallal való találkozás öröme komoly része a jó hangulatnak, a nap „gömbölyűségének”, szépségének. Farkas Tamás, a megszállott pergető horgász, immár harmadszor érkezett a mohácsi Dunára. A tavalyi évben, az első két alkalom, kapás nélkül telt, de ennek ellenére örömmel jött harmadszor is. A természeti környezet, a havas folyópart, mint mondta teljesen elég lesz ahhoz, hogy csodássá tegye a napot. A horgászat elején, már csak a kényelem miatt is partra szálltunk és az érintetlen hóban topogva kezdtük a pergetést. 

Téli történetek
Téli történetek

Téli történetek

 Tomi és Nándi az alkalmazható műcsalik széles kínálatát varázsolták elő a táskáikból. Az extra méretekkel és formákkal különösen Nándi jeleskedett. Kétarasznyi gumikkal is megpróbálkozott, mert ő a „nagy csali nagy hal” elméletet is magáénak vallja. Később wobblereket is akasztott a kapocsba, biztosan eszébe jutott legutóbbi fogása. Itt, a partról elérhető süllőtanyákon három méter körüli volt a mélység, a wobblerek ebbe a mélységbe simán letáncoltathatóak. Én egy órányi gumizás után a csónak orrára ültem és miközben a megszállottan horgászó fiukat figyeltem, a régebbi, téli, wobbleres süllőimre gondoltam. Egy régi, december végi pergetés jutott az eszembe. Napközben kishallal tapogattam a süllőkre, kősüllőkre. Annyira kellemes volt az idő, hogy alkonyat után, egy hirtelen mélyülő kövezés oldalánál megpróbálkoztam a wobblerezéssel is. Bár reménykedtem benne, hogy mozoghatnak a süllők, mégis meglepett a kemény kapásom. A mélységbe rohanó tüskéshátú nyáriasan, hevesen védekezett. Később izgalmamban, mert kapitális volt a hal, kiemelése közben derékig meg is fürödtem, mert lábam alatt a leomlott a kövezés. Többszörösen is emlékezetes maradt számomra a december végi, nyolc kiló körüli süllő. Ő volt az első téli, wobbleres. Ezután jöttek a téli, drávai kirándulások, ahol csak wobblerekkel kerestük a süllőket, és nem is eredménytelenül. Gyakran nem tudtunk fogni, mert a makrancos, vadregényes Dráva egy kimondottan nehéz horgászvíz. Jártunk azért a havas, hideg időkben is, mert szép volt a környezet, és néha koppant a wobbler. 

Téli történetek
Téli történetek

Téli történetek
Téli történetek

Egy alkalommal már teljesen rám sötétedett, nyáron ilyenkor már régen a felszín közelében szoktunk keresődni. Ezúttal azonban a mélyebb vízben vezetgettem a hosszabb csőrű, SR. wobblert. Egyszer csak elveszett a jól ismert, ritmusos veretése. Annyira váratlan volt a helyzet, hogy elfelejtettem bevágni, csak tekertem tovább a hajtókart. Egy fél fordulat után azonban kapcsoltam, megsuhintottam felfelé a botot. A bevágási ívnek a legutolsó pontján megkeményedett a pálca. Egy pillanatra így maradtunk, a hal a zsinór végén, én pedig, görbe bottal a kezemben, és némi kétséggel a fejemben. Ez után a következő pillanatban viszont egy nyomás a botra, és beindult egy lomha nehéz hal, beindult egy kétséges fárasztás. A jeges, havas, meredek, drávai partban lehetetlen volt megközelítenem a vizet, a folyó szélét. Néhány perc után a hal már felfehéredett a felszínen. Hatalmas, ezüstös teste csillogott, villogott fejlámpám fényében. Egy kicsit lejjebb kellett mennem ahhoz, hogy partra tudjam segíteni. Elindultunk. Én a parton, a tíz kiló feletti süllő pedig a víz tetején úszva. Kicsit én vezettem a meredek parton, kicsit a folyó sodra vitte. Szívdobogva lépkedtem egyre lejjebb, utamat csak alacsony növényzet nehezítette, amit jól ki tudtam kerülgetni. Már csak néhány méter volt hátra egy könnyebb, laposabb partszakaszig, amikor úgy gondolta az öreg ragadozó, hogy néhányat dob a fején. A fröcskölés elejét még éreztem is a botban, a végét már csak hallottam a víz felől. Fejrázása közepén kipattant a szájából a horog. Ennyi volt, na meg a zakatoló szívdobogásom, ami talán a csendesen eltűnő kapitális süllőmig is elhallatszott.   
Ez a téli, drávai élményem is eszembe jutott a mostani, dunai pergetésen. Később, a gumihalazások korában, ritkábban próbálkoztam a fenék felett is járatható wobblerrel, általában inkább a plasztikokkal pergettem. Pedig akadtak emlékezetes, wobbleres fogásaim is. Annak csak néhány éve, mikor egy csendes rugany körül, egymás után kettő jó süllőt is sikerült becsapnom. Ez pedig azért emlékezetes, mert ott, akkor, gumikkal nem tudtam kapást kicsikarni. 

Téli történetek
Téli történetek

Téli történetek

Így a csónakon üldögélve emlékeztem vissza, közben élveztem a ragyogó napsütést, az öt fokos meleget. Barátaim önfeledten pergettek, valóban nem látszottak szomorúnak, pedig egyetlen kapásunk sem akadt. Egy kis idő múltán odébb álltunk. Felkerestünk egy korábbi kedves helyünket, ahol Nándi késő ősszel duplázva fogta a balint. Most azonban nem adott halat ez a horgászhely sem. Adott viszont a jól eső mozgás, és a levegő étvágyat, hát nekiálltunk egy kis kolbászsütésnek, és hamarosan jólesően falatoztunk. Ez után még egy kicsit pergettünk, a szép környezettől nehezen váltunk meg.

Téli történetek

Téli történetek
Téli történetek

Téli történetek

Valamivel később azért szedelőzködtünk, ismét felzúgott a csónakmotor. A közelmúltban Nándi süllőt adó „helyét” is meghorgásztuk, de az akciónkat csak néhány műcsali bánta. Én most, a csónakos horgászat idején leginkább üldögéltem, és drukkoltam a barátaimnak. Folyóvízen nem igen lehet egy csónakból hárman pergetni, mert nagyjából egy sávban kerülnek behúzásra a gumik. Nándi már fogott süllőket itt, a dunai kirándulásokon, így leginkább Tamás sikerének örültünk volna. Sajnos az időnk egyre fogyott, bár reményt mindig jelent az alkonyat. Most is mondogattam a fiuknak, hogy még vissza van a legígéretesebb félóra. – Néhányat dobunk és megyünk, gyönyörű volt így is ez a nap – mondta Tomi, de szinte elharapta a szó végét. – Kapás! – szisszent fel, bár mindezt magam is jól láttam, hisz az ő precíz pergetését figyeltem. Örömmel kapkodtam azonnal a videóm után, és Nándi is tüstént abbahagyta a pergetést. – Hű, de szép - nézett velem együtt a horgászbot erősen hajló ívére. – Mi az? Mi az? – kérdeztünk tüstént okosakat, de Tomi leginkább csak mosolygott. Még csak fel sem állott, egy darabig, ülve vette át a hal fejrázásait, védekezését. Közben végre elindult kezemben a kamera. Az izgalom pillanatok alatt elhatalmasodott rajtunk, éreztük mi is, hogy barátunk szép halat csapott be a zöldes színű gumihalával. Tamás közben felszínre emelte a már fáradtabban mozgó halat. Gyönyörű – mondogattuk, és boldogan néztük, amint a süllő egyre fáradtabban lavíroz vaskos farkával. Szemem a keresőben volt, ezért Nándinak javasoltam a szákolást. Ez is komoly feladat az erős folyás miatt. Tomi egyre feljebb, a csónak mellé tudta vezetni a süllőt, miközben a kiemelő háló nagyra tátott szája már a felszín alatt várakozott. Még egy kis ügyeskedés, és máris a háló kerete előtt csillogott a nagy hal. A következő másodpercekben kapcsolt a süllő, hogy valami baj van, és rendesen rugdalózni kezdett, de ekkorra már a háló rabságában volt. Nándi elkapta a keretet is, és befektette a csónakba a szép ragadozót. Mintha Tomi kurjantott volna egy rövidkét, de ebben már nem is vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy a kitartó pergető horgász arcán nagy boldogságot láttam. Nándiról is sugárzott az öröm, velem szintén madarat lehetett volna fogatni. A horgászbotom ekkor már kettőbe volt bontva, de olyan érzéseim voltak, mintha én fogtam volna a süllőt. Tomi szinte szeretettel simogatta, majd kicsit birkózgatott is vele, mert a hal kezdte zokon venni a horgász ölelését. - Rögtön mehetsz vissza – dünnyögte Tamás, és hamarosan cselekedett is. Elkattant még néhány fotó, és egy puszi is a hal kobakján. Ekkor ismét kézbe vettem a kamerát, miközben a sportszerű horgász ölében a süllővel a Duna felé fordult. – Menjél haza! – mondta szinte gyengéden a „zsákmányának”. A süllő hét kiló körüli súlya is segítette a csusszanást, de Tomi is határozott volt. Kezei még egy pillanatig a nagy süllőt, ám a következőben már csak a levegőt simogatták a loccsanó folyó felett.

Téli történetek

Téli történetek
Téli történetek

 Ez nagyon szép volt, - vettem le szememről a kamerát, és igazán jó kedvünk kerekedett. Néhány perc múlva, a magasban húzó, kiáltozó vadlibák szárnyán megérkezett az est. Már sokkal ritkábban jönnek a madarak, mint a tél elején, - gondoltam. Nem sokára kopogtat a tavasz, hamarosan ívni mennek majd a süllők, köztük talán a miénk is. Tamás jóvoltából talán a mi halunk is sok kis süllőt adhat még a Dunának. Talán néhány év múlva a gyerekeivel is találkozhatunk gumihalazáskor, így télvíz idején. Reméljük, mi itt lehetünk majd akkor is. És reméljük, a süllők is, mindenesetre Tamás barátunkon ez nem múlott…  

Írta és fényképezte: Bokor Károly
Szólj hozzá:
solyi#1 2010. 03. 01., 20:16Ma hullafáradtan jött haza a fiam a munkából.A kis doki.Azt mondtam neki,hogy ha valami szépet akar olvasni hát olvassa el az utolsó harcsa c írást, a Mahor ujságban.Odaadtam neki.Félrevonult.Csak nagyon sokára jött elő.Amikor visszajött szótlanul nézett rám és csak bólogatott.Tud ez a Karcsi bá!Tud nagyon szépen írni.És úgy gondoljuk ,hogy ez így nagyon rendben van.
bokorkaroly#2 2010. 02. 28., 22:28Solyi, Köszönöm a biztatást. A nevezett történetnek (Az utolsó harcsa) mint a többi "irodalmi" munkámnak is a valóság az alapja. Nagyapám 1905-1939 ig tanított Drávakeresztúr faluban. Nagymamám 99 évet élt meg és számtalanszor mesélte el nekem, a történetet Vendelről. Édesanyám gyerekként még ismerte, látta a harcsás öreget, ő is mesélt róla sokat, hát ennyi... Az élet produkálja a "torokszorító" dolgokat is. Ám csak ritkán van az embernek hangulata az ilyen íráshoz. Még néhány hasonló (akár kötetnyi ) lehet, hogy kibújik előbb utóbb, üdv. BK.
solyi#3 2010. 02. 28., 18:52Kedves B Károly!
Ismét egy élvezetes írás.Egy azonban bizonyos.Nagyon régen olvastam ilyen szépirodalmi szintű írást amit a MAHOR márciusi számában ma megleltem,AZ UTOLSÓ HARCSA címmel.Sok,sőt számtalan szép történeted fogott meg úgy istenigazából.Ez a mostani ez....hát mit mondjak,nagyon mélyre ment.
Megszorongatta a torkom.Sőt,kedvesemnek, feleségemnek kellett magyarázkodnom,hogy valami a szemembe ment azért olyan piros.
Öregszem? Nem is baj.Zabos Géza bácsi írta meg legszebb horgásztörténeteit egy kötetben.Károly éppen ideje volna egy hasonló BOKOR kötettel előállni.
Van rá esély?Rajta.A horgásztársadalom vevő rá.
hodu#4 2010. 02. 26., 11:23Szia Karcsi!

Nagyon jó volt olvasni az új írásod, remekül átjött a mondanivaló, csak nagyon izgultam amikor Nándi kezébe került a merítő szák, gondoltam, vagy elhibázza, vagy direkt elhibázza, de hál istennek nem így történt:))))
Gratulálok Tomi a szép halhoz!!!

Üdv
Hodula T.
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
A halak színét a bőrükben termelődő különféle színsejtek aránya határozza meg. Ha egy faj irharétegében nagy mennyiségű guanin termelődik, akkor a hal színe ezüst lesz. Ha melanin sejtekből van több, fekete vagy barna lesz a bőrszín. Sárga szín akkor fordul elő, ha a xantofill színsejt dominál, míg piros akkor, ha az eritrofill van nagyobb számban jelen.