Mindig különös izgalommal tölt el, ha a szomszédos Merenyei-tározón horgászhatom. Egyrészt azért, mert feledhetetlenek az ottani régi, süllős élményeim, másrészt, mert manapság számomra a harcsák miatt újfent izgalmakat jelent a halban gazdag horgászvíz. Hogyan, hogyan se, nem kevés a nagy bajuszú a tóban, saját fogásaim is ezt igazolják. Néhány alkalommal horgásztam csak itt az elmúlt időszakban, de szinte mindig találkoztam harcsával.

Az elmúlt év tavaszán kétszer pergettem Merenyén, és két harcsát is fogtam, majd később gumikkal szintén kettőt. Szívesen gondolok ezekre a pergetésekre, és a víz kezelőire is, akik lehetővé teszik, hogy kivételesen, néha megvallathassuk, miként is erősödik a ragadozó állomány.

Ez, a tavaly fogott harcsa is a tóban úszkál valahol

Egyébként a tározó köztudottan a bojlis horgászok zarándokhelye, a nagy pontyokat is védi a nyugalom. Még egy oka van, hogy Merenyén jól esik a ritka pergetés. Mindig Gersy Lacival ülünk egy csónakban, és az ügyes horgász, nagyon jó társ, önzetlen cimbora is. Most, ezen a tavaszodó, áprilisi vasárnap is vele találkoztam, vele indultunk a wobbleres harcsázásra. Megcsodáltuk az alkonyatot, közben a sok pontyos horgászra, zsinórra, ügyelve óvatoskodtunk előre.

Esteledik

Még lengedezik egy kicsit a szél, de azért bíztatóan szép az esteledés. Mindketten reméljük el fog állni, úgy jobban meghallanánk a halak jelzéseit, szebbé, izgalmasabbá válna a horgászatunk. Leérünk a tó egészen sekély részére, térdig, combig érő vizekben szoktunk itt pergetni. Ezeket a területeket, főként tavasszal keresik fel előszeretettel a harcsák. A mi feladatunk attól nehezedik egy kissé, hogy a sekély vízben alaposan meg kell válogatnunk az alkalmazható műcsalikat. Szinte kizárólag a felszín közvetlen közelében járatható wobblerekkel pergethetünk. Laca, még maga készítette darabokkal is szokott próbálkozni, míg én főként a kéttestű Rapala wobblereket készítem elő. Most is így teszek, és közben csendesen ránk sötétedik. Még locsognak egy kicsit a hullámok, de a szellő már nem is érződik. Egyre több a csillag felettünk, és most már folyamatosan pergetünk mindketten. Az én kezemben a gerinces Speed Master pergető bot. Hosszúakat dobok, és tudom, érzem, alig gyorsíthatok a hajtókarral, az orsóval, mert rögtön talajt fogok, még a felúszó műcsalimmal is. A szemközti nádas felől váratlanul beköszönt az első harcsa. Gyönyörűen röptette maga előtt a kárászokat, nem buffantott, csak úgy locsogva hajtotta meg a halakat. Mintha csak erre a jelre vártak volna a többiek, szinte egyszerre hallatszott több rablás hangja is. Izgatottan javasoltam Lacinak, csússzunk a közelükbe, és ő azonnal fogta is az evezőket. Talán fél órát is cicáztak velünk a harcsák, hol erre, hol arra hajtották meg a halakat. Én sajnos rontottam egyet, de aztán barátom egyik dobása után, szinte koppant a bot a kapástól. A horgász azonnal bevágott, és a nádas előtt, a kapás helyén felloccsant a víz. Ekkor már az orsó is felsírt, sivítva húzott a féken a megakasztott harcsa. A bot perecre görbült, ezt még a sötétben is jól láttam, és a hal futásának irányából időnként loccsanások hallatszottak. Barátom nagyon hozzáértően dirigálta a halat, meglátszott, hogy nem kevés harcsával randevúzott már. Amint a hal engedte, máris próbálta maga felé terelgetni. Egy kicsit a bajszi engedett, egy kicsit a horgász. Ez az izgalmas huzavona jó néhány percig tartott. A hal még néhányszor körbeúszta a csónakot, majd a szájából kiálló wobblerrel megjelent a felszínen.

Laci perget…

harcsáját fárasztja…

- kiemeli…

- és óvatosan felpányvázva visszateszi

Laci már is a szájfogó eszközét kereste, és valamivel később meg is markolta vele a szép harcsa szájperemét. Gratuláltam neki, a hal olyan 25 kilós félének látszott, egy vékony zsinóron egyenlőre kipányváztuk. Tudtuk, hogy úgyis szabadul majd, de előbb partra akartuk vinni. Akárcsak az enyémet, mert azért szerettem volna én is következni. Megcsendesedett a tó tükre, talán egy óra telhetett el, talán egy kicsit több, mikor ismét jó mozgások emelték az adrenalin szintünket. Néha még a sötétben is láttuk, amint a táplálékhalak magasra röpültek a közéjük robbanó harcsa miatt. Reménykedve, és trükközgetve vezettem a Rapalát. Gyakran teljesen megálltam vele, és mikor teljesen a felszínre emelkedett belerántottam egy kicsit. Minden pillanatban vártam a kapást, de a harcsa óvatos tud ám lenni. Kitartóan, ugyanazt a wobblert erőltettem, az ő mozgását pontosan éreztem a sötétben is. Éreztem, amint kis csőre beletámaszkodik a víz, amint lüktetve riszálni, csóválni kezdi a farát. És éreztem, amint az egyik dobás után alig megindítom magam felé, és máris történik valami. Erőteljes, rántásszerű kapás után elnehezedett a szerelés, és én ebben a pillanatban bevágtam. Fel akartam kiáltani, hogy megvan, de csendben maradtam, mert ebben a pillanatban már a karomba, pergető botomba vágódott a hal megriadó ereje. Rendesen ráhúztam a bottal, erre szinte fütyülve beindult a fékem is.  Érzékeltem, hogy Laca gyorsan betekeri a maga wobblerét, nehogy az találkozzon a menekülő ellenfelem útjával. A harcsa közben a sekély vízben ki-kicsapott a felszínre is, majd irányba vette a nádast, szépen húzva le az orsóról a vékony fonottat. Tudtam, hogy menekülése nem lesz túl hosszú, és határozott irányú, és így is lett, hamarosan megtorpant, és más irányba indult. Egy-egy tekeredést, farok csapást is közvetített a zsinórom, nagyon élveztem a fárasztást. Éreztem, hogy én, vagyis a finom, de erős felszerelésem az úr, ez a harcsa nem akkora, hogy meglepetést okozzon. Lassan már tudtam is a csónak felé fordítani, visszafelé vezetni. Mikor a közelünkbe ért, felkattintottuk a fejlámpákat. Már néha meg is pillantottuk a védekező halat, és Laci felém nyújtotta a kiemelőt. Még egy perc és óvatosan megfogtam a stabil eszközzel a száját.

Harcsám fáradtan a felszín alatt….

és kiemelés közben

A wobblerem, picit nyálkás horoggal

Tápláléknak vélte a műcsalit

A wobblert nem volt könnyű kiimádkozni a szája széléből, de amúgy, a fáradtságon túl neki sem esett semmi baja. Még egy ideig élveztük a tavaszi éjszakát, hallgattuk a halak loccsanásait, mozgásait, de már olyan nagyon egyikünk sem akart horgászni. Néhány fotó után partra siettünk, hogy harcsáink ne sokáig legyenek szárazon. Jöttünk, láttunk, győztünk, mosolyogtunk össze, vagy inkább jöttünk, hallottunk, fogtunk. Mert hallgatni is nagyon izgalmas ám őket. Nagyon jó tudni, hogy ott vannak, hogy ott rabolnak a közelünkben. Ezért is jó érzés egy-egy sikeres horgászat után szabadon engedni őket. Hátha legközelebb is ott rabolnak majd valahol a közelünkben.

Őket fogtuk, ismét izgalmas éjszaka volt

Szólj hozzá:

Mehet