Cikk oldal
2009-08-20

A kocka el van vetve

Kenyerem a pontyfogás
Azt nem mondhatom, hogy eddig teljesen ismeretlen volt számomra a kenyérkockás horgászat, és az sem igaz, hogy csak hallomásból tudtam eredményességéről.

Sok évvel ezelőtt egy matyéri férfibajnokság tréningjén Lantos Jani barátom csak úgy, mellékszálként aprította vele az öt-hat kilós amurokat, jobb híján hetes bolognaival, tizennégyes előkével, és karika kapásjelzővel. Persze tudom, ez a bizarr összeállítás is megérne egy szűkre szabott értekezést. Most azonban legyen elég csak annyi, hogy néhánygrammos csúszóra rakott cseppólom, és hosszú, úgy másfél, két méteres előke volt a szerelék, hogy magasan vízközt lebegjen a kenyér. De nem erről, és még csak nem is a dunaújvárosi öböl balinjainak kenyérre éhes időszakáról szeretnék most beszámolni, amikor is javarészt kisebb, de azért néha egészen jó balinok is rajtavesztettek a valamilyen rafinériával úgy feltűzött kenyértalpon, hogy az fehér oldalát mutassa a balinok felé.

A kocka el van vetve

Persze a fentiekből még nem következne, hogy pont most, egy vasárnapi késődélután kaptuk a kevéske motyónkat, kocsiba pattantunk, és hat előtt néhány perccel, alig egy órányi autózás után, izgatottan lestük szinte már a kocsiból is, hogy szabad-e a hely, ahol kenyérkockába rejtett horgainkat bevetnénk.
A magyarázat ennél sokkal kézenfekvőbb, és horgászember számára teljesen érthető is.
Történt ugyanis a közelmúltban, hogy egy négynapos bojlis verseny utolsó éjszakájára a Gombos Zoltán, Király Attila páros vendégeként érkeztem a tóra, ám meglepetésemre az alkonyat előtti órák pangásában Attila barátom nem pihent, hanem a szomszéd csapat egyik versenyzőjével egyetemben, a hátuk mögötti dzsumbujban kenyérkockás pontyfogással múlatták az időt.

A kocka el van vetve

A kocka el van vetve
A kocka el van vetve

A kocka el van vetve
A kocka el van vetve

A kocka el van vetve
A kocka el van vetve
A kocka el van vetve

Mesélhetném, hogy micsoda nehéz terep, meg gyönyörű környezet, de nem teszek még gyenge kísérletet sem, a fotók úgyis önmagukért beszélnek. Amit viszont a képek sem adhatnak vissza, nos, az a fantasztikus halmozgás, ami a tuskós, bedőlt fás akadók környékén, meg a távolabbi nádas-sásos tövében volt látható, na, az egyszerűen nem semmi. Szó szerint döngött a nád, szakadt a sáslevél, és hol itt, hol ott tűnt el egy örvénylés közepén az etetésként bedobott kenyérkocka. Amikor meg a horgot rejtő is, az bizony, meg ami utána következett, annyira lenyűgözött, hogy fényképet is csak itt-ott készítettem. Persze egy-két értékelhető azért összejött, csak túl kellett esni az első ámuláson. Aztán olyan fordult elő, amilyen csak ritkán szokott. Letettem a gépemet, és kértem a botot, Attila meg adta, hogyne adta volna. Szerinte is megérdemeltem volna már, hogy magam is fogjak végre halat, ne csak fotózzam a másokét. Bár itt is elmondhatom, sajnálni azért nem kell, mert a fotózást is élvezem nagyon, csak legyen esemény, ami kiérdemel pár kockát. De a halfogás akkor nem jött össze. Ahogy lebukott a nap, és rohamosan fogyott a fény, egyik pillanatról a másikra elcsendesedett minden, és már semmi sem cuppantotta le a csalimat.

A kocka el van vetve
A kocka el van vetve

Aztán hajnalban, amikor fölkászálódtam leeresztett gumimatracomról, és elgémberedett tagjaimat próbáltam életre kelteni, két merőben más hang ütötte meg a fülemet. Az egyik a srácok egymással versengő horkolása, ami akár zene is lehetett volna füleimnek, mert azt erősítette bennem, hogy nem az én csendes szuszogásomtól nem tudnak aludni, és kérnek különszobát a közös túrákon, vagy kívánnak messze, de legkevesebb a túlpartra. De mit a horkolás, amikor locsog a ponty a tuskók között, és tépi a nádat az amur, Attila parittyás etetésről egyhorgos kenyérkockásra átalakított botja meg mintha csak engem várt volna, ott árválkodott nekitámasztva az egyfolytában remegő sátoroldalnak.

A kocka el van vetve
A kocka el van vetve

A kocka el van vetve

A sok bojlis aroma, dip meg kitudja miféle csoda csalik között egy nejlon zacskóban szerencsére néhány formásra szabott kenyérkockát is találtam, így perceken belül lendült a bot, és toccsant a csali a legígéretesebb helyen. Szó mi szó, fogtam úgy bő félóra alatt három igen szép pikkelyes pontyot, és nagyon elégedett lettem volna magammal, ha képek is készültek volna hajnali kalandomról. Már csak azért is, mert ezek a pontyok nem úgy voltak szépek, mint tanárember barátom süllői, akitől egyszer arra a kérdésre, hogy mit fogtatok, az volt a büszke válasz, hogy öt szép süllőt. Azonnal ki is bukott belőlem, tán kicsit irigykedve is, hogy mekkorák voltak, fene a dolgotokat? És közben már arra készültem, hogy mindjárt ehet a sárga irigység, amikor kellő hatásszünet után kaján vigyorral bökte ki, hát volt közte két darab méretes is. Hmm. Értik? Nem méteres, hanem méretes! Szóval a szép nem feltétlenül az a kategória, ami egyértelműen nagyot is jelent, lehet az akár kicsi is, így hát el kell mondani, hogy az én igen szép pikkelyes pontyaim, olyan bő hármasak lehettek. Tehát nem kapitálisak, de ahhoz azért elég nagyok, hogy a megakasztásuk utáni pillanatokban rendesen bele kelljen támaszkodni a botba, ha nem akarja az ember, hogy akadót kerülve elveszítse őket. Amúgy meg tényleg szépek voltak. Talán nem kell nagyon bizonygatnom, hogy jól szórakoztam, de a képek miatti hiányérzet még akkor is ott motoszkált bennem, amikor nyomtam a gázt hazafelé. Tudtam hát, hogy hamarosan újra ott leszek, és azt is meg fogom valamiképpen oldani, hogy az én halaimról is készüljenek fotók.

A kocka el van vetve
A kocka el van vetve

Hamarosan kapóra jött, hogy Simon Csaba barátom végre rászánta magát, és megvette új digitális kameráját, amit persze ki kellett próbálni mielőbb. Csabát ugyan pontyozni még nem nagyon láttam, de úgy látszik sikerült kellően felkelteni benne az érdeklődést, mert nem csak azt vállalta, hogy eljön fotózni, hanem botot is kért magának. Már most mondom, hogy nagy-nagy szerencsénkre, mert én bizony nem fogtam halat. Csaba viszont belelkesült a hely szépségétől meg a sást legelő amuroktól, és hamar ráérzett a kenyérkockázás ízére.

A kocka el van vetve
A kocka el van vetve

Megmutattam és elmondtam neki, hogy honnan fogtam a múltkor a pontyaimat, be is etettünk néhány kockával, de most nem voltak olyan aktívak a pontyok, mint akkor. Ha mozdult is valamelyik elázott kenyérkocka, legfeljebb apróhalak csipkedték. Már az órámat, meg a napot nézegettem, hogy van-e még elég időnk alkonyatig, amikor Csaba végre pontymozgásra lett figyelmes. A nádat lökdöste egy eléggé lehetetlen helyen, de rámozdultunk, és ahova először csak horog nélkül dobtunk egy-két kockát. Amolyan lesz, ami lesz alapon. Amikor azonban az egyiket lecuppantotta valami, Csaba látni vélte a halat, és kilósnál nagyobbnak saccolta. Azonnal arra bíztattam, hogy dobjon oda, most már horoggal, de amilyen közel csak tud. Olyannyira jól sikerült, hogy egy ferdén álló nádszál mögé esett a csali, és szép lassan becsúszott a legígéretesebb helyre.

A kocka el van vetve
A kocka el van vetve

Ösztönösen letettem kezemből a botot és már nyúltam is Csaba gépéért, amelyre az én kétszázas telémet tettük. Ráközelítettem a kenyérkockára, és egyetlen kockát tudtam csak ellőni a mozdulatlan csalira, amikor robbant a víz. Ezt sem ragozom. A két értékelhető képet itt láthatják a többi között. Elég egy pillantást vetni rájuk, annyira beszédesek. Amikor pedig Csabának pár másodperc után sikerült a nád alól illetve nád közül a nyílt vízre erőltetni a halat, gépet cseréltem, és tele helyett nagy látószögűvel folytattam a felvételek készítését. Azokból is beválogattam néhányat, amint a hal visszaengedéséről is, amelyek akkor készültek, amikor már bizonyossá vált, hogy kettőnkről, két hallal itt és most nem készülhet fotó.

A kocka el van vetve
A kocka el van vetve
A kocka el van vetve

Mivel őszintén remélem, hogy néhány olvasónkban felkeltettem a vágyat egy kis kenyérkockás horgászatra, pár apróságot megemlítenék a tapasztalatainkból. A három méternél hosszabb és erős bot nélkülözhetetlen, amint az sem árt, ha az orsó is bírja a strapát. Attila háromkilencvenes, három és fél librás bottal, és negyvenes zsinórral horgászott, mi hasonló erősségű teleszkóposokkal, harmincötös zsinórokkal. A nem eléggé lágy, hurkásodó zsinór kihúzhatja a legjobb helyről is csalit, erre érdemes odafigyelni. Horgot ne válasszunk túl kicsit, és vékony húsút, mert nagyon kell húzni a megakasztott halat. Az a jó kenyér, amelyiknek jó vastag a héja, mi egy házi jellegű kemencés háromkilósnak vágtuk csalinak a talpát, etetni a többit. A legjobb, ha néhány napos. A feltűzését nyomon követhetik a képeken. Bedobás előtt egy-két pillanatra vízbe kell ejteni, akkor magába vesz annyi vizet, hogy jelentősen nagyobbat lehet vele dobni. Volt olyan csalizásunk, amelyikkel ötöt is dobtunk, mire a megfelelőnek ítélt helyre sikerült bejuttatni.

Szöveg: Szarka László, képek: Simon és a szerző
Szólj hozzá:
batorib#1 2010. 01. 25., 17:23Peca.hu - A vízálló horgászportál
pucu1#2 2010. 01. 25., 17:22Peca.hu - A vízálló horgászportál
Zso#3 2009. 08. 21., 23:58Gratulálok a cikkhez, nagyon tetszett.

Zso
todak#4 2009. 08. 20., 15:57Sziasztok!Ez a kedvenc módszerem!Nagyon szeretném kipróbálni,csak sajna még olyan vizet nem találtam,ahol gyakorolni lehetne:(Biztos hatalmas élmény lehet látni a halat kapás közben...Üdv todak
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Minél keményebb a monofilzsinór anyaga annál kisebb a nyúlása, de nagyobb a szakítószilárdsága. Ellenben minél lágyabb annál nyúlékonyabb, gyengébb a zsinór.