A hosszú repülés után vízbe csobbanó pálcikaólom tisztán érezhetően koppant a meder kagylós alján, a felszínen futó zsinórt kémlelve lassan felcsévéltem a felesleget, hogy meglegyen a közvetlen kontaktus a kezem és az ólom felett súlytalanul libegő pici küsz-utánzat között. Az új technika egy dologra gyorsan megtanított, felettébb érdemes kiaknázni fő erősségét, amennyire lehet. A drop-shot ereje abban áll, hogy szemben más pergető technikákkal az „izgalmas” zónában tarthatjuk általa a csalit egészen addig, amíg türelmünk engedi. A twisztert mozgatnunk kell, hogy a halak számára érdekes maradjon, a drop-shot csali pedig akkor is kívánatosan lebeg a „veszélyzónában”, ha nem mozgatjuk. És lássuk be, a küszök sem repesztenek állandóan a víz alatt ide-oda cikázva.

A kicsik is mohók

Több figyelmet érdemelnek

Ezen gondolkoztam épp, amint egy hosszabb, mozdulatlan periódusban megérkezett a várt erőszakos ütés, kezem és szemem egyszerre vehette tudomásul a kapást, előbbi a bottest közvetítette koppintást, utóbbi a spicc hirtelen elhajlását. Lendült a karbon, ment a válasz, a megakasztott ellenfél pedig határozottan rázta a fejét nemtetszését kifejezve, és egyre csak a csónak alá furakodott. Persze a 2,80-as finom botnak nem okozott gondot az elsőre komolyabbnak tűnő „tüskéshátú”, amelynek látványa azonnal széles mosolyt csalt az arcomra. Végre ismét egy régi, féltett ismerős, egy gyönyörű mintázatú, erős színekben pompázó köves!

Várom a kapást

Ha megy a hal

Az idei évben a Duna számtalanszor elkényeztetett, a fentiekhez hasonló feledhetetlen élménnyel és fogással ajándékozott meg. Kötelességemnek érzem emiatt, hogy pergető szezon idején - bár a hozzám hasonlóak a tilalmi időszakon kívül az egész évet pergető szezonként tartják számon – szót emeljek kedvenceimért, a kősüllőkért, és velük együtt közvetve a fogas süllőkért is.

Kölcsönzött felszereléssel

A száj nem nyúlik a szem középvonala mögé

Külföldi barátaim mindig irigykedve nézik kősüllős fotóimat, és a tőlünk nyugatra élők közül talán csak az osztrákok vannak abban a szerencsés helyzetben, hogy hazai vizekben elcsíphetnek egy-egy példányt ebből az igazán gyönyörű és méretéhez képest néha meglepően harcos kis vitézből.

Ebfogakkal

Közelharc

A kősüllő, vagy ahogy latin neve alapján a németek is nevezik, volgai süllő jellemzően a nagy keleti folyók hala, eddig a Dunától nyugatabbra nem terjedt el. Őshonos fajta ugyan, mégis valahogy mostohagyerekként kezelte sokáig a hazai horgászrend, míg például az alig 43 éve betelepített amúrt teljes erőbedobással védte. Végre pár éve a balatoni, és a Tisza tavi vízkezelő is a nemes halak közé sorolja, és méret mellett darabszám-korlátozás is vonatkozik rá.

A száj a szem középvonala mögé nyúlik

Az általam is horgászott esztergomi Duna szakasz kősüllői esetén is érvényes a szabály: méretkorlátozással védett halból naponta legfeljebb 3 darabot lehet megtartani. Sokan, akik nem olvasták el a területi engedélyre írt szabályokat, meglepődtek, mikor erről beszéltünk. Ők másként emlékeztek, de az már a múlt, szerencsére. A kősüllőt ugyan szerintem nagyon alacsony, 20 centis méretkorlátozás védi, de akkor is, ezzel már befért végre a védett fajok táborába. Tegyük a szívünket a kezünkre, mit lehet megenni egy 20 centis kősüllőn?

Egy igazi fogas

Ahogyan látom, a nemes hal státusz ellenére – talán a régi, 3 kilós limitre emlékezve - viszi őket sokszor boldog-boldogtalan, ami belefér. Így előbb-utóbb végleg elfogynak. Hallottak már valaha kősüllő-telepítésről? Én még nem, meg egyébként sem hiszem, hogy ez a helyes módja egy felborult egyensúly helyreállításának. Akkor sem, ha nem sajnálom senkitől a szabályosan fogott, és a limitbe beleférő halat és szerintem sem elsősorban a szabályosan horgászó kollégáktól kell a dunai halállományt megvédeni.

Peti barátom kövese

Veszélyeztetett korosztály

Az alacsony, mindössze 20 centis méretkorlátozásnak pedig akad egy további veszélye. A tavalyi tartósan magas vízszint következtében - hála az égnek – rendkívül komoly süllőszaporulat elérte azt a méretet, hogy akár természetes, akár műcsalival fogható, szép számmal. Az a sajnálatos tapasztalatom, hogy ilyenkor a kis, sokszor méreten aluli süllők is pillanatok alatt a kapzsi horgászok pillantásának hatására „kősüllővé válnak”, és gyorsított eljárás keretében asztalra, vagy fagyasztóba kerülnek.

A kedvencem

Annak ellenére, hogy nem nehéz megkülönböztetni őket – a horgászvizsga egyik alapkérdése – a fogas „ebfogai”, vámpírfogai alapján, ami ugye nincsen a kősüllőnek. Azért egy száját makacsul zárva tartó példányt is könnyű besorolni. A fogas szája a hal szemének középvonala mögé nyúlik, míg a köves szája kisebb, nem ér hátra a szem mögé. Ez is horgászvizsga anyag, csak úgy tűnik, sokaknál ugyanúgy feledésbe merül, mint a területi jegy kiváltása után a szabályok elolvasása. Mert a szabályok – szerencsére – azért változnak néha. Egyedül a mintázat alapján nehezebb dönteni, de felesleges is, hisz van két egyértelmű, perdöntő külső jegy, ami nem vezethet félre.

Jövőre ugyanitt

Van visszaút

Én is belátom, nem állhat minden horgász mellett halőr, bár van erre is példa vizeiket féltő országokban, de a gyakoribb és szigorúbb ellenőrzés mellett az aktuális korlátozások ismeretének ellenőrzése is segítene a helyzeten. Sztahovits Peti barátommal idén minden kifogott süllőnket és kősüllőnket visszaengedtük, és ha nem is gondolom, hogy mindenkinek ezt kéne tenni, remélem, sokakban van még annyi lelkiismeret, hogy a „ha én nem viszem el, elviszi más” demagóg mondat helyett az is eszébe jut, unokája milyen halra horgászhat majd a Dunán jó eséllyel. Ha így marad minden a „régiben”, leginkább csak gébre... Én azon dolgozom, hogy ne így legyen.