Téli keszegezés - küszréteg alatt
008-as horgászatok 1.
Vannak elmúlhatatlan mozis mítoszok. A 007-es ilyen. A Bond filmek világában a 00-ás megjelölés a legkülönlegesebb, legtitkosabb, legmisztikusabb ügynököket jelöli, akiknek a Királynő nevében még ölni is joguk van. A horgászat világában is, bizonyos tekintetben a 00-ás megjelölés egy különleges világba kalauzol el bennünket. A vékony zsinórok világába. Sorozatunkban olyan technikákat, horgászatokat igyekszünk felsorakoztatni, amelyek esetében a zsinór vastagsága lehetőleg nem haladja meg a 008-as, azaz a 0,08 mm-es méretet.
A telelni induló pontyokat keresve
Amikor közeledik a távol
Két-három hete piszkálják már a csőrömet a messzi nádfalnál vígan ugrándozó pontyok. Teszik ezt dacára annak, hogy november van, és ilyenkor ez már nem ildomos. Persze nem a látványuk zavar, hanem a szinte elérhetetlennek tűnő távolság. Végül úgy döntöttem, hogy a nyüzsgéshez legközelebb eső stégről próbálom match bottal becserkészni őket.
Egy fagyos éjszaka a ládán
Márnára vártam, dévérek jöttek
Furcsa dolog ez az esti hidegben való horgászat. Mindenki szereti, mindenki szerint izgalmas, de kitartása egyre kevesebb embernek van hozzá. Így jártam én is, időnként hol volt kísérőm, meg-meglátogatott egy-egy ismerős, hol magányosan, csak a holddal kettesben vártuk a kapást.
Nádszigetek mellett, hínárfoltok között
Gyula a tavon
Gyula már régen kinézte magának a Mezőszilas határában található kis tavat, de azok a ritka alkalmak, amikor egy-egy balatoni családi kirándulás ürügyén elautózott mellette, csak arra voltak jók, hogy sóvárgó pillantásokat vessen a dombok határolta, nádszegélyes víz felé. Aztán változott néhány dolog Gyula életében, munkája egyre gyakrabban szólította vidékre, és arra is volt példa, hogy heti gyakorisággal autózott Szilas felé.
Vihar a tó felett
Őszi bojlis horgászatok 2.
A kipróbált csalikból elkészítettünk egy nagyobb mennyiséget, a helyeket kijelöltük, de az őszi szeszélyes időjárás közbeszólt. Mi vénasszonyok nyarára számítottunk így szeptember végén, helyette azonban a víz hőmérséklete drasztikusan 10ºC fokot csökkent, orkán erejűre duzzadt az északi szél ereje szinte elviselhetetlenné téve a körülményeket egy jó kis pontyhorgászathoz.
Az igazi idény kezdete
Őszi bojlis horgászatok 1.
A nyár és a nagy hőségek elmúltával beköszönt - talán minden horgász számára a legígéretesebb horgász szezon - az ősz. Az egyre rövidülő napok a csípős hajnalok jelzik uszonyos barátainknak az ínséges idők közeledtét és késztetik őket téli raktárkészleteik felhalmozására. Mivel kedvenc halaim a nagy pontyok is ez idő tájt táplálkoznak a legaktívabban, elérkezettnek láttam az időt én is egy hosszabb pontyhorgászatra.


Rafinált feeder szerelék a vadpontyok ellen
A fa tövében
A Dunai pontyoknak közismert a hatalmas erejük, másként küzdenek a horgon, mint a tóban nevelkedettek. A nagy folyó mellékágaiban (mesterséges és természetes) ugyanúgy megtalálhatóak ezek a torpedók. Folyóvízi feederbotos horgászatra invitálom most az olvasót. Tartsatok velem!
Feederbottal a gátoldalban
Tortúra a víztározón
Sokat hallottam már erről a vízről, de horgászni nem volt még szerencsém itt. Így történhetett, hogy barátaimat meginvitálva sikerült összehoznunk egy közös horgászatot. Ez azonban nem csak a horgászatról szólt…
Pattanásig feszült gumival
Az idő urai 2.
Hátborzongató érzés mikor a pattanásig feszített zsinóron fütyül a szél. Nem rég volt benne részem. Némi unszolás hatására, Zoli barátommal újabb közös munkába vágtuk fejszénket, Ő a tekerőst én a 13 méretes „fejszét”. A gyűrűsbotos fárasztásról készített élmény és tanulmány beszámolót már olvashattátok itt. A bevezetésről sem kell talán többet írnom. Nézzük tehát milyen a rakós bot ezen az oldalán, amikor a másikon egy morcos ponty küzd.
Melyik a jobb módszer?
Gombóc kontra kenyérzsák 1.
A Dunára látogattunk el ezúttal, hogy megnézzük, melyik a jobb módszer: a gombócos vagy a kenyérzsákos etetés? Akik gyakran horgásznak a nagy folyón azok tudják jól, nagyon sok mindentől függ itt az eredményesség. Napokon keresztül figyelni kell a vízállásjelentést, mielőtt elindulnánk. Zoli barátrommal mi is így tettünk a mostani, első közös horgászatunk alkalmával, bár az jónak ígérkezett mégsem fogtunk semmit. Ilyen is van, pár gében kívül más nem tévedt a bedobált rengeteg finomságra. Már ott vízparton megbeszéltük, nem hagyjuk annyiban! Pár nap múlva ismét jövünk, és megnézzük melyik a jobb etetési technika.
Finomszerelékes praktikák 1.
Kerüljük ki a snecit!
Megöl a sneci! – szoktunk panaszkodni egymásnak horgászversenyeken. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a snecik életellenes tevékenységet folytatnának. Csupán a horgászatunkat teszik tönkre. De nem csak a versenyzésnél van ez így, hanem nagyon sok esetben a hétköznapi pecák alkalmával is. Igazán kellemetlen élmény, amikor tudjuk, hogy keszegeket, ne adj isten pontyot foghatnánk, de olyan mennyiségű sneci van előttünk, ami miatt nem, vagy csak nagyon nehézen ér le a csalink a fenékig.
Csúszó úszóval másképpen - a slider
Matchbotos horgászatok 4.
Van egy technika, amit Magyarországon sokan még csak most kezdünk felfedezni, tanulgatni. Nekem is felkeltette az érdeklődésemet, mivel mindig vonz, minden új matchbotos módszer. Így került az érdeklődésem központjába a slider. Mivel ezt a fajta horgászatot igazából még én is tanulom, tapasztalgatom, (mint annyi mást is :-)) legutóbbi horgászatomon is ezt gyakoroltam.
« vissza1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 tovább »
A vicsege a kecsege és a viza keresztezéséből születő hibrid, melyet az 1970-es években tenyésztettek ki a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetben.