Cikk oldal
2011-10-21

Rubin Spin, rubintos sügerek

Kikötői peca Németországban
Kis hazánkban él egy nagyon szép, de talán mérete miatt kevésbé megbecsült ragadozó hal, a csapó sügér. Bár sokan számon sem tartják, nekem mégis az egyik kedvenc halfajom, és ha lehetőségem nyílik rá, örömmel próbálkozom horogra csalásával, természetesen pergetve. Teszem ezt egyrészt önnön szépségéért, másrészt azon tulajdonsága végett, hogy általában bandában jár, tehát ha rájuk találok, remek szórakozásban lehet részem. Egy időben rengeteget lehetett fogni felénk is, a Dunán, de az utóbbi években sajnos alaposan eltűntek, és már csak hébe-hóba lehet belefutni pár kósza példányba. Nem úgy ott, ahol néhány hónapja jártam. A szerencse úgy hozta, hogy idén is visszatérhettem Németországba egy jót pecázni, és ha már arra jártam, természetesen a kikötői sügerezés, mint könnyed passzió is mindenképpen feliratkozott a napi programba.

Rubin Spin, rubintos sügerek

Rubin Spin, rubintos sügerek

Ehhez ezúttal egy ET Rubin Spin SH 1,98m hosszú, 2-15gr dobósúlyú pergetőbotot vittem magammal, rajta egy Banax Iris 2000-es orsóval, azon 0,08-as sárga ET Power Braid Teflon fonottzsinórral. A bot, adataihoz képest meglepően kemény. Hagyományos kisgumis sügeres pecához ennél én egy picit lágyabbat, finomabbat szoktam használni, viszont az új kedvencemhez, a drop-shot technikához éppen megfelelőnek bizonyult ez a plusz merevség.

Rubin Spin, rubintos sügerek
Rubin Spin, rubintos sügerek

Két részes botról van szó, a toldás pedig hagyományos. Egytalpas, de kicsit vaskos gyűrűk kaptak helyet raja, amik kicsit bumfordiak a bot jellegéhez képest, ezért az önsúlya is picit több, mint egy jobb gyűrűsorral lehetne, viszont kezdő pergetőbotnak ideális. Ahhoz képest pedig, hogy egy karbon botról van szó, igen kedvező áron lehet hozzájutni. A bot nevében az „SH” a rövid nyélre utal. Bár ez manapság már természetes a gyártók többségénél, ha hasonló jellegű pálcáról van szó. Az orsótartóba került Banax Iris 2000-es méretben remekül passzol hozzá. Fémházas, 5 csapágyas darab, jól működő fékkel és fém pótdobbal. A futása árfekvéséhez képest megfelelő.

Rubin Spin, rubintos sügerek

Bár ez kicsit talán szigorúan is hangozhatott, lényegében arról van szó, hogy a kezem komolyabb, könnyedebb futású kurblikhoz van szokva, de ettől függetlenül azért remekül elboldogultam vele. A vékony fonott zsinórt is szépen fekteti, remek zsinórképet produkál. Lényegében csak kicsit össze kellett szoknunk, és jöttek a halak, mintha muszáj volna!

Rubin Spin, rubintos sügerek
Rubin Spin, rubintos sügerek

A barhöfti kikötőbe visszatérni számomra mindig nagy élmény. A hajókkal tömött öböl számtalan búvóhelyet nyújt a sügereknek, és nem utolsó sorban gazdag táplálékforrást, hiszen apró táplálékhalak is szép számmal húzodnak be ide. Hol a part széli kövezés mellett állnak csapatostul, hol pedig a mélyebb részeken, a hajók mellett. A partszélekben remekül működnek az apró twisterek, viszont bent a mélyben már lassabb és nehézkesebb a kicsi gumikat megfelelően vezetni. Ide kell a Drop Shot! Ez a nálunk új, külföldön pedig már elterjedt technika, ugyanis épp az ilyen helyzetekben használható talán a legeredményesebben. 

Rubin Spin, rubintos sügerek
Rubin Spin, rubintos sügerek

Dacára ugyanis annak, hogy pici csalival horgászunk, nyugodtan fel lehet tenni nehezebb végsúlyt, ami már megfelelően fenékre juttatja a csalit és tudjuk vele tartani a folyamatos kontaktust. A szerelék 7-10gr-os speciális, hosszúkás drop shot ólomból, 5-7 centiméteres gumihalból, ehhez illeszkedő méretű hagyományos hosszúszárú, vagy drop shot horogból, valamint 0,27-es FluoroCarbon zsinórbol állt.  A horgot direktbe kötöm a FluoroCarbon zsinórra, mely alá kb. 20-30 centire rögzítem az ólmot, a horog fölé pedig 40 centire egy kis fém karikát kötök, amely segítségével könnyebben tudom cserélni a kapocsban a végszerelékeket. Az ólom megfelelő rögzítéséhez szükséges a minimum 0,27-es Fluo zsinór, mert nem kötjük, hanem a speciális fülbe belehúzzuk csak azt, így bármikor állítható a horog-ólom távolság. Az elején beleestem abba a hibába, hogy csak 21-es zsinórt alkalmaztam, amelyről a nem éppen olcsó ólmok gyakran lecsúsztak. 27-essel ez már nem fordul elő, a halakat pedig nem zavarja az elsőre talán vastagnak tűnő zsinór. Főzsinórnak a már említett 0,08-as fonottat használtam.

Rubin Spin, rubintos sügerek
Rubin Spin, rubintos sügerek

Az általam preferált drop shot csalivezetés hasonlít a hagyományos jigeléshez. Bedobás után megvárom, míg az ólom lesüllyed és emelem-visszasüllyesztem módon húzom magamhoz a csalit. Az elemelést hol bottal hajtom végre, hol pedig csak egyszerűen beletekerek az orsó hajtókarjába egyet. A különbség a jig technika és ez között, hogy valamivel lassabb ez a folyamat, mivel amikor visszaér az ólom, kicsit egy helyben hagyom a gumit és botspiccel finoman csuklóból belerezegtetek. Éppen ehhez a csuklóból rezegtetéshez fontos, hogy rövid, könnyű horgászbot legyen a kezünkben, hiszen azzal lehet igazán kényelmesen kivitelezni. A kapások döntő többsége ezután a rezegtetés után érkezik. Ilyenkor a fenék felett nem sokkal áll egy helyben a kishal utánzat, és finom rezgésének nem tudnak ellenállni a ragadozók.

Rubin Spin, rubintos sügerek
Rubin Spin, rubintos sügerek

A színválasztás a csalinál, mint bármely más módszernél, itt is fontos. Azok a vizek, ahol én horgászom sügérre, általában tiszták, így előnyben részesítem az élethű vagy sötétebb színeket. Jöttek is sorjában az apró fenevadak. Barátaim, Gábor és Csaba először az apró wobblereket, gumikat erőltették, de hamar kiderült, az „új” technika jóval eredményesebb, így hát ők is kértek 1-1 szereléket. Amint ellesték az egyébként egyszerű csalivezetési technikát, egyre szaporábban szedegették a szebbnél szebb színekben pompázó sügereket.

Rubin Spin, rubintos sügerek

Ez is bizonyítja, nem bonyolult módszerről van szó, hamar megtanulható. Csak a megfelelő felszerelést kell hozzá kiválasztani. A Rubin Spin-Banax Iris kombó a célnak megfelelt, s bár létezik a piacon ennél gyorsabb, kezesebb összeállítás is, de messze nem ebben az árfekvésben. Természetesen nem csak drop shothoz alkalmas.

Rubin Spin, rubintos sügerek
Rubin Spin, rubintos sügerek

Rubin Spin, rubintos sügerek

Rubin Spin, rubintos sügerek

Hagyományos apró gumicsalis horgászathoz, kis körforgókhoz és wobblerekhez egyaránt remek választás, és ha néha beugrik egy-egy süllő vagy csuka, akkor sem kell megijedni, a botban megfelelő erőtartalék lakozik a jobb halakhoz is. Ha pedig valaki egyszer rákap a rövid botos pergetés ízére, többé elő sem veszi a nehéz, hosszú husángokat!

Rubin Spin, rubintos sügerek

Írta: Sztahovits Péter

Szólj hozzá:
SzPeti#1 2011. 11. 21., 19:24Sziasztok!

Willy bátyám!:) Nagyon jól esik ezeket a sorokat épp Tőled olvasni, aki a horgászatban és az írásban is szép példát mutatsz! Nagyon szépen köszönöm!:)

üdv.: Peti
willy#2 2011. 11. 21., 16:03Szia Peti,

talán előbb kellett volna ide benéznem, mondjuk úgy tegnap előtt, és a technika egy részét (a felszerelést, természetesen) átmenteni tegnapra...:-)
Egyre jobb vagy, ezt - éppen tegnap! - a Desedán is bizonyítottad, és az írás is egyre könnyedebb számodra.
Gratulálok mindkettőhöz: a desedai pergető verseny megnyeréséhez, és az írásaidhoz egyaránt!

Üdv: Willy
solyi#3 2011. 11. 07., 12:54Kedves Zsolti 1111!
Mélységesen együtt érzek veled!A minket körölvevő világról,most inkább ne!Mert csak feldühöng a keserű!
Horgászni pedig:-Hol?A Dráva hónapok óta süket mint az ágyú.A Duna szétrabolva.A tavak,pedig?Marketing eszközökké váltak.Az én lakhelyem szerint legalább is!
jazon#4 2011. 11. 01., 07:52Csao.
Én egyáltalán nem bántó szándékkal írtam egy-egy halk megjegyzést. Mondom ettől függetlenül szoktam olvasni a cikkeit a szerzőnek horgászújságban is.
Kösz Magnum :D Valóban nem értem mi kerül egy műcsaliban akár tízen ezer forintba. Ez már nevetséges. Jó hát tudom miért ennyi, mert van jó pár ember aki megteheti,h megveszi és ez a cégnek meg a forgalmazónak is irtó jó biznisz, és hát ugye van aki csak sznobizmusból vesz ilyeneket. Azt aláírom,h sok műcsalinál nem árt a jó minőség a gondos (vagy a már bevált) tervezés, hogy megfelelően működjön, gondolok itt pl. egy wobinál a jó mozgás jó dobhatóság, vagy egy korforgónál az,h valóban forogjon már lassú vontatásnál is. Ettől függetlenül nem csak a drága lehet jó.
Qrka! lehet csak azért követik az ilyen csalikat mert rácsodálkoznak a gondos tervezésre a kifinomult mozgásra a művészi színekre. Biztos műkedvelők :D
Kend el a szájukat.
Mindenkinek görbüljön.
pip#5 2011. 10. 31., 21:04a szerző és a cikk is rendben van. magától a műfajtól nem vár sokat az ember, az írás ennek ellenére tartalmilag és formailag vállalható marad. sőt. ahhoz képest, hogy píár anyag, talán kicsit kritikusabb is a kelleténél. az igazmondó reklám - stílusteremtés a javából!
zsolt11111#6 2011. 10. 31., 14:17Unalmas és egyéniséget romboló munkámból hazafelé, búskomorságom az egekben jár. Görnyedt háttal és rosszkedvűen számolom a lépteket…
Alig várom, hogy végre bekapcsolhassam a gépet. Lakásba érve első mozdulatom a bekapcsoló gomb, majd a hűtő néhány falat és életre kéll a világom!
Ahogy kattintok az egérrel, kezdem kihúzni magam, levertségem feledőben. Kedvenc oldalamra érve egy új írás és egy újabb lehetőség számomra, hogy elfelejtsem minden méltánytalan, megalázó történést a hétről.
Nem is kell mást tennem, csak néhány „böffentés” a fórumon és máris feledve szürke értéktelen unalmas életnek nehezen nevezhető folyamat, ami körbeveszi, megfolytja ezt az egész mátrixot, ahová nem is tudom, hogy kerültem!?

Szóval, Tisztelt fórum társak, negatív kritikával élő kollégák,…magyarán; Sortársak!
Csak Hajrá tovább!
Szerző rendes pecásember, megérti nyomorúságunkat ezért biztosan csak magában fog röhögni az összes bicskával faragott kritikánkon!
pipec#7 2011. 10. 31., 11:01Sajnos ismét egy gyenge írás, de ezt Sz. P.től megszokhattuk.
Magnum97#8 2011. 10. 31., 09:33http://www.youtube.com/watch?v=0VHbOG0YPWg&feature=related
qruka#9 2011. 10. 28., 21:01Jazon:Na most jöttem be nemrég...csak egy kis tanulság...az első helyen wobikkal semmi,egy kis helyet képzelj el,ahol mindig van csuka-senki nem pecál....felraktam a hínárfoltokhoz a tvinyót fej nélkül,rögtön többen is megtámadták,egy 2 kijött....aztán egy max.8x8 as részen tesztelgettem....körforgó-nagy balzer-semmi,fel a gagyi támolygót -azonnal ráment egy szebb,utána slider-megint mozdultak...erről a helyről fogtam még párat ,de már frisky-vel-sügeres színnel...utána pedig 100m rel odébb egymás után jött vagy 6-8 körforgóra,köztük egy 4-es....ugye az előző helyen ütés sem volt rá....sliderre semmi-na ez baromi ritka....fel a kedvenc Cservimet-ez brutált nyújtott...jöttek egymás után,egy jó hármas volt a legnagyobb...ok,elég fel a 2 részes rapalát,j11Mn,semmi,fel a zara spookot-felszini walk csörgős-egy baromi szép átszaltózott felette-olyan 5-6 körüli,a 40 cm-es vízben....de utána hiába dobtam az oroszlánra-már csicsikázni ment,besötétedett....ami a lényeg,és amit érdemes leszűrni (már nagyon,nagyon sokadszorra tapasztalom),ott a csuka (én tudom és látom is őket a kis vízen) és dobálsz vmivel,semmi-a horgászok nagy része továbbállna,de te inkább csak válts műcsalit-és gazdagabb lehetsz sok kapással....és soxor ha egy helyről fogsz mondjuk jópárat,akkoor is érdemes kisérletezgetni....a mai körforgós orgia után a Cservire max powerrel támadtak azok,akik csak megnézték a körforgót....nagyon sok tolóhullámokkal ráérkezett,de nem csábult el...fel a sügeres wobit,és jönnek ismét....voltak nagyok is a pályán,de azok soxor csak moziznak:-)...és gondolom röhögnek rajtam-na de holnap:-)....csao N
Magnum97#10 2011. 10. 28., 19:44Na ez nagy igazság volt Jazon..!Ezek a ma divatos japán csodák némelyik 6-8-12-14 akár 18ezer..Na ott könnyen össze jön a dolog...Van aki megteheti.
összes hozzászólás megtekintése »
Kiemelt termékek
Shimano Hyperloop CX TE 3/CX TE 3 GT horgászbot
Shimano Hyperloop CX TE 3/CX TE 3 GT horgászbot
Ez a botcsalád teljesen új teret nyújt a kezdőnek. Eddig rövid, nehéz botokat volt kénytelen kezelni behatárolt anyagi lehetőségeinek megfelelően. A Hyperloop egy jó bolognai bot, rendkívül jó áron. Jó lehetőség, hogy a kezdő horgász elsajátítsa az úszós horgászat...
Ecofish bélelt horgászágy
Ecofish bélelt horgászágy
Eredeti ár: 44440 Ft
Akciós ár: 31210 Ft

- hatalmas fekvőfelület, hihetetlenül komfortos, erős alátámasztás, extra erős ágykeret, 6 erős láb
- szivacsos gyöngyvászon vízálló huzat, leszedhető és tisztítható, extra nagy 35x50 cm fejpárna...
Shimano Alivio CX Specimen horgászbot
Shimano Alivio CX Specimen horgászbot
Az új Alivio bojlis sorozat kétrészes modelljei 3,6 és 3,9 méter hosszban készülnek, 2,5; 2,75; illetve 3 librás változatban. A családot 3,6 méter és 3,9 méter hosszúságú Marker (jelzőúszós) valamint a 3,6 méteres 5,5 librás Spod (etetőrakétás) változat teszi teljessé. Mindemellett a sorozat felrúgja...
Az ezüstkárász 1954-ben került be hazánkba Bulgáriából tógazdasági tenyésztés céljából. Rövid időn belül megjelent a vad vizekben is, ezzel kiszorítva az őshonos aranykárászt.