Cikk oldal
2008-10-15

KOVÁCS 3.

Kaszaboljunk, szeleteljünk!
Az előző részben ígértem, hogy kitérünk majd a halszeletek lehetséges alkalmazási idejére és területeire. Eljött hát a mészáros munka ideje.
Nem célom, hogy ebben az írásban, minden lehetséges halból és részéből készült lehetőséget bemutassak. Megpróbálom a korábban beharangozott metódust követni. Tehát egy konkrét történet kapcsán megvizsgáljuk együtt, hogy mi és mire való az uszonyosok maradványai közül.

Mielőtt bármihez fognánk. Súlyos és nehéz kérdéseket kell tisztázni a szükséges eszközök tárgykörében. Azt mondják egy férfi akkor öregszik igazán, ha elkezd tárgyakhoz kötődni. Ha ez tényleg így van, akkor én sosem voltam fiatal. Rendkívüli módon ragaszkodom ugyanis a jól bevált késeimhez. Egyiket most láthatják a képeken. Nem hiszem, hogy külön magasztalni kéne a képességeit. A mellette látható tapétavágó, közel olyan éles és nem baj, ha kicsorbul a vágódeszkának használt parti kövön. Arra próbálnék ilyen nyakatekert módon rátérni, hogy szükségünk van alkalmas vágószerszámra. A nagymama életlen, mindenes kiskése és a konyhából titokban velünk tartó, grillcsirke vágó olló, nem igazán üti meg ezt a mércét. Létezik többfunkciós horgászolló, de én maradnék a már említett daraboknál.

Halszelet készítô eszközeim
Halszelet készítô eszközeim

Kézzel készül és borotva éles
Kézzel készül és borotva éles

A minap szerettem volna jót süllőzni, egy közeli ruganyon. Írhatnám azt is, hogy „akadémiai ülést” tartottunk volna a tüskés hátúakkal.  Ha már szerkesztőnk, Gábor, akadémiának keresztelte a sorozatot. De csak afféle szimpla mártogatós, tapogatós pecára készültem. Csalihalat becipelni, még kevés vízzel a vödörben, sem akarózott. Ezért a helyszíni begyűjtés mellett döntöttem.

Kötelezõ a helyszíni begyûjtés
Kötelezõ a helyszíni begyûjtés

Ez már eleve kockázatos vállalkozás, de nélküle meg nincs üzlet ugye. A tiszta vízben hiába láttam, hogy merre gyűrűznek a snecik, nagyon nehéz volt összeszedni egy párat. Kevés volt az alkalmas apróság, inkább a méretes „lovak” jöttek.

Ez sajnos túl méretes
Ez sajnos túl méretes

Nem szeretném heroikus küzdelemnek beállítani a csalihalfogást, de aki lopakodott guggolva hosszú perceket egy-egy nyüves kishalért, az megtanul becsülni minden darabot. Éppen ezért az első rontott kapás után, már gondolatban szeleteltem a horgon maradó, marcangolt fejű csalit. A rávágás vehemenciája és a félig darált koponya, fognyomok nélkül, balinra utalt.

Marcangolt kishal, eljött a filé ideje
Marcangolt kishal, eljött a filé ideje

Nem akartam egyből feladni a süllős reményeket, ezért tovább erőltettem a tapogatást élő kishallal. Egy kőben végződő nyeletés után, a gondolatot tett követte.

Ahol a kõ ott a hal, na meg az akadó
Ahol a kõ ott a hal, na meg az akadó

Igyekeztem gazdaságosan beosztani a rendelkezésemre álló állományt. A képeken, nyomon követhető, hogyan tudunk egy kishalból, akár 4-5 darab, horogra valót nyerni. Értelemszerűen a vékonyabb húsú darabok jobban libegnek a sodrásban, míg a vastagabb, hasábszerűek mozgását nekünk kell élővé varázsolnunk. Ezeket a mozdulatokat nehéz tanítani. Próbáljuk meg a part melletti tiszta vízben vezetgetni a csalinkat. Itt tudjuk igazán nyomon követni, hogy milyen vezetésre, miképpen reagál. A fejünkben elraktározott tapasztalat és a megfelelő mennyiségű gyakorlás, egy idő után készség szintű mozgássá fejleszti a szükséges cselekvéssort.

Oldalszeletre
Oldalszeletre
a gerinc mentén
a gerinc mentén
vágjuk a farokig
vágjuk a farokig

ha kész van
ha kész van
igazítsuk fazonra
igazítsuk fazonra

Tûzhetjük innen
Tûzhetjük innen
és innen is
és innen is

Egy hasi szelet
Egy hasi szelet
...már a horgon
...már a horgon

Snecibõl a háti szelet
Snecibõl a háti szelet
Vastagabb hasábszerû hús
Vastagabb hasábszerû hús
Snecifarok gerin mellé tûzve
Snecifarok gerin mellé tûzve

Míg ez a tudományos, már-már „akadémikus” gondolat átfutott az agyamon, újabb kapásnak adagoltam a zsinórt. A bevágás után nem sokkal, halam megint lelépett. Nem értem. Máskor nem hibázok hármat egymás után. Mi a bánatot akarok én itt?  Ráadásul a part közelében mozgatott csalit folyamatosan ütötték-vágták a gébek. Sajnos ez az egyik, ami miatt nem szívesen horgászom szelettel. Minden áramütésszerű rándulásra, emelkedett a pulzusom. Nem elég a sok bénázás, még a fránya jövevények sem hagynak nyugton. Lassan úgy járok, hogy zsírégető üzemmódra kapcsol a szervezetem. Ez persze csak annak újdonság, aki még nem rohangált fel és alá egy dunai kövezésen, halak által felajzott idegállapotban.  Bármelyik fitneszgurunak ajánlom.

Pulzus emelkedõben
Pulzus emelkedõben

Megpróbáltam lehiggadni és rendezni a gondolataimat. Az érkező ragadozót már sikeresen megakasztottam. Ez a hal megérzett valamit az eddigi testgyakorlós hangulatból, mert egy elegáns megiramodással átszáguldott a kőgát ráfolyásán oda és vissza.

Átrohant a ráfolyáson
Átrohant a ráfolyáson

Én is követni próbáltam a parton. Szégyellném magam, ha egy olyan lény, aminek nincs is lába, „kimozogna lábon”. Ezt a bunyós szakkifejezést és a képzavart ízlelgettem gondolatban, miközben szó szerint térdre kényszerültem.

Szó szerint térdre kényszerített
Szó szerint térdre kényszerített

A gumicsizmában, kevés híján nyakamat szegtem a nagy kapkodásban. Most már elég! Végre stabil helyzetben vettem fel a harcot és kiszedtem valahogy ezt a hiperaktív balint.

Végre stabilan állok
Végre stabilan állok

Csak kiszedtem valahogy
Csak kiszedtem valahogy
Csúszós oldalelõkés cuccal
Csúszós oldalelõkés cuccal

A horog szabadítása közben vettem észre, hogy a minap beszerzett, vastaghúsú kampó, nem ütötte át a száját rendesen.

A túl vastaghúsú horog nem akadt jól
A túl vastaghúsú horog nem akadt jól

Megvan a magyarázat a rontott kapásokra is. Kezdtem megkönnyebbülni. A közben érkező csónakos, balinólmos brigád már nem tudta elvenni a kedvem. A szemük láttára visszaengedett hal talán az ő hangulatukat rombolta. Vagy csak útban voltam a kapáláshoz. Már mindegy, ők unták meg hamarabb és egy porba hempergetett balinnal távoztak.  A helyzet végül is megoldódott.

Ha már a süllõk nem jöttek el, õ is megteszi
Ha már a süllõk nem jöttek el, õ is megteszi

Itt érzi jól magát igazán, nem a porban
Itt érzi jól magát igazán, nem a porban

A szeletelős peca csak néhány sneci halálát okozta, emberveszteség nélkül.
Tanulságként levonható, hogy gébekben gazdag vízen nem egyszerű a szeletelt kishalas peca. Illetve ha horgot próbálgatunk, a húsának vastagsága igazodjon a botunk erejéhez. Máskülönben sok bosszúságban lesz részünk és az izgalom megrongálja egészségünket. Akkor pedig nem tudunk együtt részt venni „akadémiánk” következő ülésén, ahol a lebegtetett csalik kerülnek napirendre.        
   
Írta és fényképezte: Kovács Zoltán
Szólj hozzá:
kapczi#1 2008. 10. 21., 18:43Nekem is tetszett ez az írás, a tiszán van hogy csak így sikerül becsapni nekünk is a ragadozókat! Jönnek a menyusok, vasárnap a cimbi 10cm-es küsszel kb 35cm-est fogott délelőt 10 körül! Nem ezt vártuk, de nagyon örültünk a nap egyetlen halának! Görbüljön nektek is!
pecas1994#2 2008. 10. 19., 16:08Nagyon tetszettek a Dunai halak nyomában cimű irásaid is! :)
Görbüljön! :)
kzoli#3 2008. 10. 16., 16:14Üdv Pecás!
Lesz folytatás. Persze ha az élet nem szól közbe.
Köszönjük az elismerést.
Görbüljön!
pecas1994#4 2008. 10. 15., 15:23Sziasztok!
Nekem nagyon tetszik ez a rablóhalas cikk!
Remélem,hogy még több folytatása is lesz. :) :)
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
Kiemelt termékek
Ecofish ovális ernyő
Ecofish ovális ernyő
Eredeti ár: 42.680 Ft
Akciós ár: 25.225 Ft

- Tartós, időálló ernyő erős merevítőkkel.
- 160x250x138cm (sz/h/m)
- teljesen vízálló varratok
- hordtáskával

Shimano Catana BX Trout GT horgászbot
Shimano Catana BX Trout GT horgászbot
A gyakorlati teszteknél bebizonyosodott, hogy ezt a bottípust kiválóan használhatjuk match horgászat során is. A bottest speciális kúpossága és a békazáras orsótartó ezeket a botokat kiegyensúlyozottabbá teszi a parafanyeles matchbotoknál. A burkolat nélküli nyelet használva...
Shimano Exage FB orsó
Shimano Exage FB orsó
Eredeti ár: 28990 Ft
Akciós ár: 19990 Ft (6000FB)

A „megbízható, hűséges” Exage FA után az Exage sorozat teljesen megújul az FB modellel. Ezek a modellek olyan jellemzőkkel rendelkeznek, mint a dupla hajtókar, a Zink Diecast meghajtórendszer, a CAP típusú hajtókar. Anodizált, hidegen sajtolt tartalék dobbal szállítjuk...
A süllő ívása márciusban, áprilisban történik. Ikráit a fák vízbe nyúló gyökérzetére rakja le, és a hím kikelésig őrzi őket. Gyakran előfordul, hogy ívása a kedvezőtlen víz- és hőmérsékleti viszonyok miatt elhúzódik. Ez jelentős kárt okozhat a leendő állományban, hiszen az akkor már leívott keszegek ivadékai „kinőnek” a süllő szájából, vagyis nincs mivel táplálkoznia.