Cikk oldal
2009-11-26

A jó halnak foga van

Süllő is jut majd megint...
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Simon Csaba barátom alig kitöltve mézes heteit, megújult hevülettel folytatja süllős kiruccanásait. Ez a furcsa, előre nem látható helyzet egészen odáig fajult, hogy amikor hívott, hol halszeletes fenekezésre, hol meg gumis pergetésre, gyakrabban mondtam nemet, mint igent.

A jó halnak foga van

A jó halnak foga van
A jó halnak foga van

Alkalmasint évődtünk is éppen eleget a dolgok ilyen alakulásán, pedig tudvalévő, hogy feleségem igen csak szereti a halat, ám ha szóba kerül a kulináris élvezeteknek halhoz köthető fejezete, azt sohasem felejti el hozzátenni: azért a süllő az igazi. Látszólag tehát mehetnék gyakrabban is, mert, ahogy én szoktam fogalmazni, horgászcimborák társaságában, nálunk egy szebb süllő akár kétnapos ajtócsapkodásra is fátylat boríthat. Mégsem mentem akkor sem, amikor előre persze nem tudhattam, de ettek a tüskéshátúak rendesen, és Csaba nem is adta alább egy majd hetesnél, ami azért vele sem túl gyakori. Nagy fehér twistertnyelt torokra a szerényen csak jó ötösnek saccolt bandanagy, engem pedig evett a fene. Mert nem csak nem voltam ott, és nem készíthettem fotókat, hanem ami még ennél is rosszabbul esett, a mérésnél néhány dekával nagyobbnak bizonyult, mint az én ez idáig, és még kitudja meddig a legnagyobb, hat-ötvenhetes példányom. Amúgy egy korábbi fenekezés alkalmával én vetettem föl, hogy ideje lenne a helyet gumival is megdobálni, és erre tessék. Csabának egyébként nyolc negyvenöt a legnagyobb süllője, de azt legalább olyankor fogta néhány éve, amikor együtt horgásztunk. Nem is fáj annyira, mint ez, hiszen a fotókat én készíthettem róla, másrészt meg egy felénél valamivel nagyobbat én is fogtam. Igaz azok Rapalán vesztettek rajt.

A jó halnak foga van
A jó halnak foga van

A jó halnak foga van

Nos, valahogy ilyen, és hasonló előzmények után kaptam főszerkesztő uramtól az sms-t a hétvégén, hogy akkor legkésőbb szerdán várja az aktuális anyagot. Tényleg nagyon aktuális akartam lenni, ezért úgy terveztem, márnázni fogok, mégpedig késő délutánból estébe hajlóan és feederrel. Persze a márnát sem lehet már ilyenkor tutira fogni, hát még, amikor határidős, de azért mégiscsak könnyebben megoldható feladatnak tűnt, mint a süllőfogás. Már ott tartottam, hogy kényelmesen össze- és bepakolok a kocsiba, és lassan indulok Kisapostagra, ahol nem is olyan régen bolognaival fogtuk őket, amikor megszólalt a mobilom, és látom, Csaba hív. Se mukk, se jó napot, csak úgy bele a közepébe: én fél négykor ott vagyok a tanyán. Te meg azt mondod, igen!

A jó halnak foga van
A jó halnak foga van

A jó halnak foga van

Tényleg azt mondtam, és még csak nem is sokat spekuláltam. Mert a márnának nincs foga, a süllőnek meg van. Vagyis a süllő jó hal, a márna meg, szóval az sem rossz. Persze úgy is mondhatjuk, hogy könnyű a békát víznek ugrasztani, de azért azzal is tisztában voltam, olyan ez, mint amikor valaki tizenkilencre kér lapot. Vagy még rosszabb, mert a süllő az egy külön világ, az idén meg különösen az, már ha hinni lehet a sok panaszkodó dunai horgásznak. Bukás esetére ki is találtam egy vészforgatókönyvet. Rinyaszentkirályi pergető verseny képeiből állítottam volna össze egy válogatást, de a süllők velünk voltak, így az ottani csukák várhatnak egy kicsit, a kisapostagi márnákkal együtt.

A jó halnak foga van
A jó halnak foga van

Ezek után, hogy ilyen fordulatot vett a dolog, csonti és giliszta helyett twistereketés gumihalakat, a feederek helyett pedig pergető botot pakoltam, ruházatból pedig egy réteggel többet vettem magamra, hiszen csónakkal eredtünk a süllők nyomába. A helyet, ahová készültünk, már évek óta horgásszuk, bár korábban leginkább csak partról, de azért több-kevesebb sikerrel. A csónakos rákötést eleinte csak Csaba favorizálta, aki radar híján ólmos medertapogatással térképezte föl a terepet, és szerzett igazán jól hasznosítható ismereteket, az időközben alaposan megváltozott mederalakulatokról. Már a halszeletes fenekezésekkor is egy a partra nagyjából merőleges medertörésre horgásztunk, és a logika meg Csaba kedvező tapasztalatai alapján, most sem gondoltuk a dolgot másképp. Tizenhárom és tizennégy grammos négynullás fejekkel szerelt fehér szandrákkal és tíz-tizenkét centis gumihalakkal készültünk becsapni a süllőket. A képek adatait visszanézve pontosan tudható, hogy fél öt előtt néhány perccel Csaba dobta az elsőket, miközben én még azzal a kettős feladattal voltam elfoglalva, hogy képet is készítsek a teljes besötétedés előtt, illetve a botomat is bevetésre kész állapotba hozzam. Talán a harmadik dobást tudtam megfelelő bottartással lefényképezni, de még le se tettem a gépet, hogy én is horgászni kezdjek, Csaba már be is vágott. Sárga-piros gumira kapott a később egy-hatvanasnak mért első süllőnk, néhány értékelhető képet is megengedve az alig egy perces akcióban. Nem rossz kezdés, ami természetesen megalapozta a jó hangulatunkat. Kellemesen felvillanyozódva kezdtem én is dobálni, mégpedig fehér és nagy twisterrel, de néhány próbálkozás után valami azt súgta, hogy le kell cserélnem gumihalra. Egy tizenkét centis zöld csillámos került a talpas fejű horgomra, és a második dobásnál, még mielőtt a bevontatást megkezdhettem volna, rendesen odavert neki az est második süllője. Kis híján fejbe dobtam szegényt, hiszen a beeső, fenékre tartó guminak rontott neki, és lett a veszte, hogy meglepetésemben nem csak egy a mindenségit hagyta el a számat, hanem a karom is lendült, még éppen jókor. És nyolc perccel az után, hogy Csaba, én is megfogtam az első süllőmet. Saccoltuk legalább háromnak, mértük három-negyvennyolcnak. Gyönyörű! Micsoda mázlista vagyok! Alsót húztam tizenkilencre! És ami külön szép a dologban, hogy erről is sikerült néhány elfogadható fotót készíteni, amelyeket persze Csaba kattintott el.

A jó halnak foga van
A jó halnak foga van
A jó halnak foga van

A jó halnak foga van

Nézzék el nekem, hogy nem hallgatom el, de hát ott is eszembe jutott, és meg is jegyeztem akkor, jól indul rohamosan szaporodó éveimnek legújabbika. Éppen két napja ünnepeltük ugyanis az ötvenhatodik születésnapomat, így hát nem sokat késett kedvenc folyóm, a Duna ajándéka sem. De nem késlekedett Csaba sem, és nem csak ehhez a süllőmhöz gratulált, hanem kívánt még az alkalomból további sokat és nagyobbakat is.

A jó halnak foga van

A jó halnak foga van
A jó halnak foga van

De vissza a pecához. Csaba rontott egyet, alig néhány tekerés után lemaradt a horgáról egy jónak ítélt példány. Tapasztalva, hogy az előzőek sem nyeltek torokra, sőt, elég vékonyan akadtak, ezen egy percig sem csodálkoztunk, de nem is örültünk neki. Viszont benne van a pakliban, amint az is, hogy az újabb süllőt fél óra múlva, és Csaba fogta. Hogy érdekesebb legyen, ez egy kettőhatvanas volt, és fehér szandrára kapott, mégpedig pontosan ugyan úgy a beesőre, mint az enyém.

A jó halnak foga van
A jó halnak foga van

Egy kiszabadított elakadás után nem éreztem elég élesnek a horgomat, ezért tétovázás nélkül lecseréltem, és ha már Csabának a fehéret ette meg, akkor egy piros fejű fehér gumihalasra. Alig negyed óra múlva, ha a botot nem is akarta kivenni a kezemből, azért mégis csak odakoppintott neki egy szűk másfeles, így kettő kettőre hoztam az állást. Ha térfelet nem is cseréltünk, de a szép süllőink birtokában bevállaltuk, hogy tizenöt-húsz métert lentebb ereszkedtünk, hosszabbítottunk egy félórát, és ezt a terep további megismerésére szántuk. Be kellett azonban látnunk, hogy a lényegesen erősebb sodrásban nem tudjuk a tizenhármas fejekkel a csalit fenéken kínálni, így ha nem is volt teljesen haszontalan az elképzelés, sokat nem tudtunk meg.

A jó halnak foga van

Nem sajnáltuk túlságosan. Holnap is nap lesz, talán süllő is jut majd megint. Hagytunk még.

Írta és fényképezte: Szarka László
Szólj hozzá:
haal#1 2009. 11. 26., 17:12szép történet,és mégszebb képek lacibá.én is kívánok sok és szép süllőket meg persze utólag de nem elfelejtve ,boldog születésnapot.hampelzoli
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
A compó pikkelyeinek zselatintartalma olyan magas, hogy akár pucolás nélkül is bedobható a halászlébe, a hő hatására azok feloldódnak és még karakteresebbé, kihűlés után pedig kocsonyássá teszik a levest (lsd. Halkocsonya).