Ha egy átlagos magyar horgásznak megemlítjük, hogy Szlovéniában jártunk, valószínűleg nem hozza különösebben lázba, ha viszont egy „legyesnek” hozzuk szóba ugyanezt, azonnal felcsillan a szeme és ezer kérdése lesz. Pedig nemcsak a pisztrángok szerelmeseinek szolgálhat sok érdekes tanulsággal egy kirándulás a szomszédos országban, bár az biztos, hogy azt hozza igazán tűzbe, aki szeretne összeakaszkodni Európa legnagyobbra növő pisztrángjával.

A kép egy szlovén fórumról, ami igazolja, hogy márványpisztráng igazi ragadozó

Bledi tó

Pisztrángles

Sava Bohinjka

Szlovéniáról azt érdemes tudni, hogy az itteni természetes vizek jelentős hányada a pisztráng szinttájhoz tartozik. A magas hegyeknek és a jelentős mennyiségű csapadéknak köszönhetően számtalan kisebb-nagyobb folyó, patak biztosít megfelelő élőhelyet ezeknek az oxigénszintre és a vízhőmérsékletre igényes halaknak. A dolog érdemi része azonban itt kezdődik: a szlovénok tudtak élni ezzel a csodálatos adottsággal, és nem hagyták/hagyják kirabolni a vizeiket, valamint figyelmet fordítanak az ökológiai megfontolásokra is. Ennek bizonyítására hadd számoljak be a Soča folyó mentén tett kirándulásaimról.
Idén tavasszal egy nemzetközi együttműködés keretében a Tolmini Horgászegyesület keltetőházába kaptam meghívást, hogy a helyi pérfaj szaporításának néhány eddig feltáratlan kérdésében próbáljuk megtalálni a megoldást a szlovén kollégákkal. Itt aztán kissé meglepődtem. A dolog onnantól vált érdekessé, hogy kiderült: az egész szaporítótelep az egyesület tulajdona és lényegében állami segítség nélkül működik. Az is kiderült, hogy a telep munkatársai deklaráltan nem arra törekednek, hogy a vízben minél több hal legyen, hanem arra, hogy mindent megtegyenek a Soča medencéjének két endemikus halfajáért: a márványpisztrángért és az adriai pérért. Mindkét faj a kipusztulás szélére sodródott a XX. század első felében köszönhetően annak, hogy az akkori gazdálkodók úgy érezték, hogy a folyó sokkal több halat tudna eltartani, ha a Duna-medencében őshonos sebes pisztránggal és pérrel népesítenék be őket (ennek volt is némi alapja, de erről egy kicsit később). A nagyarányú telepítéseknek köszönhetően drasztikus csökkenésnek indult a két őshonos faj állománya, és ami ökológiai szempontból talán még veszélyesebb: megkezdődött a betelepített és az őshonos fajok hibridizációja. A helyi horgászok azonban kellő időben ébredtek és a telepítésektől természetes módon elzárt területekről gyűjtött anyaállatokból megkezdték az eredeti populációk helyreállítását. Napjainkban már nem az a kérdés, hogy sebes pisztrángot telepítsenek-e, hanem az, hogy az adott kis mellékfolyóba csak az onnan származó, genetikailag bizonyítottan tisztavérű halak helyezzék ki. A fenti intézkedéseknek köszönhetően mára újra érdemes elzarándokolni ezekhez a folyókhoz, hogy az ember megpróbáljon méteres márványpisztrángot fogni.

Vajon mit néznek?

… domikat…

Amik pont olyanok, mint a magyarok

Mielőtt az ember mindent eldobna és indulna, nem árt egy kicsit utánanézni a dolgoknak. Először is ma lényegében csak a Soča-n és mellékfolyóin van reális esély ilyen halat fogni. A vízrendszer horgászati szempontból legérdekesebb része két egyesület és egy állami szervezet kezelésében van. A főfolyó felső folyása az Állami Halászati Kutatási Intézet vize (www.zzrs.si/index.php/Ribolov/Soca, érdekes weblap, nemcsak a Soča-ról, de sok más szlovén vízről, angol nyelven is elérhető), a középső szakasz és másik nyolc mellékfolyó a korábban már említett Tolmini Horgászegyesület kezelésében van (www.flyfishing.si, az oldal rengeteg információt tartalmaz és több nyelven is elérhető). A legnagyobb mellékfolyó (Idrijca) felső folyását pedig az Idrijai Horgászegyesület kezeli (www.ribiska-druzina-idrija.s5.net/eng.htm, az oldal szintén elérhető angol nyelven).

Sava Bohinjka egyik forrása

Sava Dolinka forrástava

Tolminka

Készüljünk rá, hogy a napijegyek ára igen borsos (50-94 €), beszerzésükre helyi panziókban, kocsmákban és benzinkutakon van lehetőség. Mielőtt hátradőlnénk, hogy innen már egyszerű, nézzünk csak a térképre és hamar kiderül, hogy a fentebb vázolt terület (keressük a térképen Bovecet, Most na Sočit és Idrijat) körülbelül akkora, mint Nógrád megye. Ez önmagában is elgondolkodtató, de van még egy-két nehezítő tényező. A dolog lényegét azt hiszem jól megvilágítja az alábbi affér. A beszerzett napijegyen a Tolminka folyó mint „catch-and release” víz szerepelt, gondoltam, egy túrát megér. Kinéztem a térképen, hol van a folyó legközelebb az úthoz. Megálltunk egy parkolóban, ahol is egy kissé mord bennszülött tájékoztatott minket, hogy ez egy magánparkoló, tehát mehetnénk egy kicsit odébb. Kézzel-lábbal elmutogattam neki, hogy csak felveszem a mellcsizmám, valamint horgászgönceim, és feleségem már viszi is el az autót. Ekkor egy kicsit meghökkent és valami olyasmire tett utalást, hogy ez itt kicsit macerás lesz, és hogy ehhez kötél meg sisak kéne. Mindezt úgy, hogy hallottam zúgni a folyót. Elnézően mosolyogva megköszöntem a tájékoztatást és elindultam a hang irányába. Hamar kiderült, hogy mint mindig, most is igaza volt a helyieknek. A folyó tényleg 60-70 méterre volt a parkolótól, csakhogy függőlegesen. Alig egy óra alatt hipp-hopp lejutottam a vízig, közben többször megfordult a fejemben, hogy vajon milyen temetést rendez nekem az asszony, ha egyáltalán megtalálják a tetememet a tél beállta előtt. Mindezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy a bőséges kínálatot a domborzat helyenként erősen szűkíti.

Az első hal …

ha nem is márvány, de pisztráng

A Baca egyik kanyonja….hogy mekkora halak vannak a fenekén!

Az első márvány! Persze az orsó nagy nem a pisztráng kicsi :o)

Térjünk át a lényegre: a HAL-ra. A márványpisztráng, bár közeli rokona a hazánkban és Európa legnagyobb részén őshonos sebes pisztrángnak, sok tekintetben azonban eltér attól. A legfontosabb, hogy a maximális testtömeg meghaladhatja a 25 kilogrammot, de a 60-70 cm-es példányok is gyakoriak. Ennek magyarázata elsősorban abban keresendő, hogy ez a faj igen hamar áttér a halevésre és ezután szinte csak ezzel táplálkozik (a szlovén kollégák szerint a legfontosabb tápláléka a botos kölönte!). Ennek a specifikus tápláléknak sok következménye van. A legfontosabb talán az, hogy az állománysűrűsége töredéke a sebesének (ezért telepítették a területre korában a sebest), ha adott folyószakasz egy márványpisztrángot tart el, ugyanott öt sebes-, vagy tíz szivárványos pisztráng is elélne. A másik fontos következmény, hogy még az egészen kicsi (Gyöngyös méretű) patakokban is minden további nélkül megnő méteresre (!), amit számtalan példa igazol.

A Bacan

Idrijca

A valaha partra került legnagyobb márványpisztráng (25 kg) egy kobaridi szállodában

Beszéljünk végre a horgászatról: a helyi és az idelátogató nagyszámú külföldi horgász között két irányzat dívik (az általam meginterjúvolt helyi vezetők is ezekre tették le a voksukat). Az első kevésbé specifikus: 9-10 láb körüli 6-os legyezőbot jellemzően úszó zsinórral. A csali a szokásos. Klasszikus szárazak, Adams, Humphy variánsok, BWO-k, F-fly, tegzesutánzatok, a lényeg, hogy eltaláljuk a pontos színt és méretet, mert a hihetetlenül tiszta vizeken néha meglepően finnyásan esznek a halak. Volt rá precedens, hogy az aktívan szedegető halra öt csalival kellet rápróbálni, mire végre kapásra bírtam (mind az öt 16-18-as horogra kötött, olívszínű szárazlégy volt, csak a nyerőnek cdc szárnya volt és nem volt farka így szépen beleült a felszínbe). A kisebb vizeken nagyon jók ezek mellett a nagyméretű szárazföldi rovarok. Az egyik vezető esküdött rá, hogy ahol legelő van a parton ott 8-as, 10-es horogra kötött szöcskeutánzatoknál nincs jobb, és igaza volt. Sikerült pár halat ilyen csalival is becsapni. Ha nincs felszíni aktivitás, akkor jöhetnek a nimfák. Itt már talán kevésbé kell törekedni a tökéletes utánzásra, jók a megszokott univerzális darabok (Copper John, Hare’s Ears aranyfejjel vagy anélkül, 12-18-as horogra kötve), de érdemes odafigyelni, hogy sok a nagyon mély, 3-5 méteres gödör, illetve a nagyon gyors futós rész, így a wolfram (tungsten) fej használata sokat segít. A módszerhez többen javasoltak finomabb (4-es) botot, és 12-14-es tipetet, de ez a kombináció nem vált be, a nagyon sodrós vízből sok 40-50 cm között halat egyszerűen nem tudtam kifordítani. Elindultak lefelé, mint a gyorsvonat vagy csak megálltak a sodrásban és egy centit nem tudtam magam felé húzni őket, végül csak nagy küszködés után tudtam megszákolni őket vagy piercinggel távoztak.

Adriai pér

Dunai pér

Hibrid pisztráng (márvány * sebes)

A Soča zordabb arca tavasszal

A másik módszer a streamerezés 9-10 lábas 8-as körüli bottal kimondottan nagy csalikkal. A helyiek 1-3/0-as 4-5 grammos jigfejre kötött barnás marabu és őzszőr legyeket dobálnak (ld. korábban a botos kölöntéről írtakat!). Akinek van egy kis legyes gyakorlata, az egyből sejti, hogy itt szó nincs szűk loopokról és 30 méteres dobásokról. Némi lengetés, majd belöttyintik a kívánt gödörbe és cincálva várják a nagyhalat. Amikor először láttam ilyet, kicsit mosolyogtam, mondván: azért kell némi hurráoptimizmus ahhoz, hogy az ember ilyen böte dögökkel dobálja, na jó lengesse végig a napot egy-két kapás reményében. Azonban az az olasz srác, aki volt olyan rendes és 5 percnyi beszélgetés után a markomba nyomott három ilyen förmedvényt, gyorsan akasztott valami drabális jószágot. Így kezdtem hinni a dologban és egy estét rászántam a módszer kipróbálására. Meglepő módon a 40-45 centis pisztrángok vadul leverik ezeket a csalikat, így nem is annyira eseménytelen a dolog a nagy hal megérkezésig. A bemutatott két módszer közül az első sokkal általánosabb és meg lehet vele fogni a péreket és a folyókban néhol nagyszámban található szivárványosakat is, valamint lényegesen mozgalmasabb, viszont igazi nagy halra kevés az esély (bár egyes megszállott olasz szárazlegyes eredményei cáfolják ezt az állítást). A másodikhoz viszont kell nem kevés elszánás, és az, hogy az ember ne kergessen Izaak Walton-i ideákat a legyezésről.
Már csak egy kérdés maradt hátra, hogy mikor is vágjunk neki túrának. Itt is két dolog közül kell választanunk, tavasszal egy-egy árhullám levonulása után a még enyhén tört színű vízben van a legnagyobb esélyünk igazán komoly halat akasztani (ilyenkor napközben is aktívak az egyébként erősen fénykerülő márványpisztrángok), viszont ezt 500 km-ről eltalálni igen lutri  könnyen belefuthatunk egy kiadós, hegyoldalakat megmozgató árhullámba (ami nem ritka), és akkor lőttek az élvezetes horgászatnak. A másik választás a nyár vagy a kora ősz, de ilyenkor marad a hajnal, valamint az alkonyat és a hihetetlen tiszta vízben rendkívül szemes halak.

Hibrid pér (adriai*dunai)

Márvány porté

Összefoglalva, ha az ember rengeteg, könnyen fogható halat szeretne, ne válassza a Soča völgyét. Ha viszont szereti a kihívásokat, különleges halakat és a lélegzetelállító környezetet, vágjon neki bátran ennek túrának.

Szólj hozzá:

Mehet