Még Magyarországon, indulás előtt érdeklődtünk a horgászatra jogosító engedélyek, napijegyek után, de mindenütt azt a választ kaptuk, hogy a tengerben nyugodtan pecázhatunk, főként, ha csak partról próbálkozunk, mivel ez alanyi jogon engedélyezett. Egyedül Rovinj mólóján mondták a helybéliek, hogy ezerötszáz forint körüli összegért napijegyet kell váltani, mivel a milícia a kikötőben történő horgászatot ennek fejében nézi csak jó szemmel.

Terra rosa

Strand

Helyi erők

A dolog igazát nem próbáltuk ki, és ott jártunkkor csak szemlélgettük a halászhajók nyesedékére összegyűlt halakat és a helyi sporikat, akik döglött hallal, 40-es damillal szerelt készséggel és vágóhoroggal (!) indultak valami őserő ellen, amit hosszas gondolkodás után is csak nagyobb tengeri süllőnek mertünk tulajdonítani.
A legrutinosabb helyi pecás egy horgászsapkás öreg volt, aki telematch bottal, waggleres csúszó szerelékkel, 10-es körüli előkével és csontival szedte a durbincsokat, időnként pedig egy szebb tengeri pért. Mire sétánk végére értünk, legalább négykilónyi hal volt a szákjában, a hallal fenekezők pedig egyetlen hal nélkül megúszták.

Aranybopsz

Gyakori apróság

Gyűrűskeszeg színváltozat

A második nap délutánja a nagy halak bűvöletében telt, igaz, ezeket csak üvegen át, a poreci Aquarium-ban láthattuk, ár-teljesítmény viszonyban elég borsos áron. Sebaj, ilyen is kell, sőt, sziklahallal és murénával szerencsésebb ilyen módon találkozni… A gyönyörű, több kilós tengeri süllők láttán eldöntöttük, hogy ilyen halat nekünk is fognunk kell. A korábbi, csőrös csukás fiaskó okán legyező és könnyűpergető botokkal felvértezve, késő délután lecsábítottam Juditot a kőszirthez, egy kissé komolyabb horgászatra. Minden pergető tudásomat bevetve húsznál is több kapást sikerült a csőrösökből kicsikarni, feljegyezhető eredménye azonban ennek a próbálkozásnak sem lett. Legalábbis részemről, mert Juditom hatcentis, S színű Husky Jerk Rapalával egy harminc centi körüli ezüst nyíllal harcolt a partig, ahol a kis fürgeség végül mégis leverte magát, szemtelen módon meg sem várva a fotózást. Már sötét volt, mikor műléggyel nekem is sikerült egy szebb halat akasztani, azonban ez szintén rövid úton távozott. A visszaúton a tenger újra érdekes arcát mutatta, mert a móló lámpáinak fényében kéttenyérnyi házatlan csigák tűntek fel. E tengeri nyulaknak nevezett élőlények úszása leginkább méltóságteljes, lomha tánc volt, nyulakra csupán az elálló „fülük” emlékeztetett.

Tengeri nyúl

„Helyi halászok”

Műlegyezés a szirtről

A finoman szólva is nem túl eredményes pecát „várjatok csak, visszajövünk még” ígéretekkel és egy romantikus tengerparti sétával zártuk, ahol már legkevésbé sem zavart a halak finnyás kapókedve. Az éjszakai tenger látványa, a víz illata, a sziklákon megtörő hullámok hangulata mindenért kárpótolt.

Harmadik napunk reggelén esőre ébredtünk, így gyors elhatározással Szlovénia felé vettük az irányt. Célunk az alig százhúsz kilométerre fekvő, grandiózus postojnai cseppkőbarlang volt, ami az útikönyvek már-már túlzásba eső dicséreteire valóban rászolgált. Számtalan csodálatos cseppkő-képződményt láttunk, hosszú kilométereken át a hegy gyomrában, különböző helyiségekben, a szűk folyosóktól egészen a hangversenyterem méretig. Utólag nagyon nem bántuk a hirtelen jött ötletet, ráadásul saját autóval ez minden gond nélkül megoldható volt.

Az Adria nyugodt arca

Cseppkőbarlang, Postojna

A pomeri gát

A következő nap utunk Csorbai Balázs legyes kollégám útmutatása szerint a félsziget csücskére, a tengeröblöt záró pomeri gátakhoz vezetett. Bár hozzá hasonlóan kölyökcápát nem sikerült fognunk, végül néhány gyűrűskeszeggel, aranybopsszal és egy halszelettel zsákmányolt, vöröses színezetű gébbel zártunk. Kuriózumként még egy tintahalat, pontosabban egy törpe szépiát tudtam horogra, illetve műlégyre csalni. A mohó kisállatokat mintegy húsznál is többször akasztottam meg, de fogást nem nagyon találtam rajtuk. Mintha egyágú villával kellene enni a kocsonyát… Volt, amit egészen a partig vontattam, és csak ott engedte el a legyet, és volt, amit legalább nyolcszor akasztottam meg egymás után, mire hímes tojáshoz illő bánásmóddal engedte magát a felszínre húzni, és partra emelni. Jó kihívás és különleges horgászélmény volt!

Vörös géb

Géb portré

Törpe szépia

Az ’egy horgásznap – egy látnivaló’ metódust követve másnap Pula városkában időztünk, megnéztük a római kori amfiteátrumot, a Colosseum kistestvérét, amely kívülről épp akkora élmény, mint belülről, csak ez utóbbihoz belépőt is szednek. A mellette lévő templom kertjében megcsodáltuk a virágözönt, ami rendkívül hangulatossá tette a helyet oleanderjeivel és rózsalugasaival.
Pula belvárosi sikátoraiban szelektív látásom – nem túl meglepő módon – egy horgászboltra fókuszált. A sors efféle útmutatását mint pulai látványosságot értelmeztem, így feltétlenül be kellett mennünk egy röpke órácskára. Kifelé jövet egy különleges szépiafogó műcsalival és egy doboz, arany áron mért, de jó minőségű és itthon még sosem látott, 20-as méretezésű hármashoroggal voltam gazdagabb (ennek később nagy hasznát vettem a háromcentis Original Rapaláimon).

Amfiteátrum, Pula

Virágözön

„Eredeti” kalózhajó

Délután Rovinj kikötőjéből a híres Limski-Canal felé vettük az irányt. Erre az útra egy magyarul (és még négy nyelven) jól tudó hoppmester beszélt rá, aki azon túl, hogy elkápráztatott egy „eredeti kalózhajó utazás” ígéretével, igen mókás kóstolóval szolgált magyar tájszólás-szótárából (kalbász, szögedi gyerök, stb…). Ahogy az efféle üzleteknél lenni szokott, az eredeti kalózhajóra nem fértünk fel, amit nem is nagyon bántam, mivel így egy kétszer olyan gyors, modern hajóval tettük meg a látnivalókban túlzottan nem bővelkedő utat. A táj valóban szép, de ezzel nagyjából véget is ér a kalandok sora, hacsak további kunákért nem akarunk felmenni a Limski-Fjord (merthogy ez a turistacsalogató elnevezés) partoldalába vájt „Kalóz-barlagba”, ami egy szimpla üreg, de legalább innen jó fotókat készíthetünk a csatornáról.

A Limski-Fjord

A fjord vége – hát ennyi

Az esti Porec

Kimerítvén a környékbeli lehetőségeket, utolsó napunkat a nyaralás legjobb részeinek megismétlésével töltöttük. Így újra elmentünk egy kiadós búvárszemüveges nézelődéssel egybekötött strandolásra, este ettünk egy pompás vacsorát kagylókban bővelkedő előétellel, majd éjszakai pergetéssel és műlegyezéssel zártuk a hetet.
A hely kegyeibe fogadott bennünket, az időnk ezen a napon gyönyörű volt, a választott éttermünk vendéglátói (nemcsak a borravalóknak köszönhetően) mindvégig kedvesek voltak velünk, és még a tenger is tartogatott kellemes horgászperceket a végére.

Kicsi, de erős

A durbincs is légyre ment

Teljesen sötétben kezdtünk a pecához. Judit kitartóan dobált a könnyű bottal egy apálykor felfedezett, víz alatti szikla környékére, én pedig apró, nyúlszőrből kötött fehér sztrímerrel a nyílt víz felé legyeztem. Az első hal a légyre ragadt oda, egy igazán tengeri hal kinézetű fattyúmakréla képében. Ezt Judit tenyeres durbincsa követte, amelyet a sós víztől még halszerűbbre színeződött Husky Jerk-jével fogott. Pár perc múlva egy hasonló méretű tette tiszteletét a műlegyemen, majd egy újabb fattyúmakrélát sikerült fognom.

Tengeri durbincs

Fattyúmakréla

Tengeri süllő

A záróakkord Judit botján szólt, amikor a szikla mellett húzva egy eddigieknél erősebb hal vágott a kis wobblerére. Az ügyesen partra vezetett hala a túra koronás fogása lett, hiszen 18-as damilja végén egy tengeri süllő pihegett. Igaz, több kilós helyett csak harmincdekás volt, de annál nagyobb volt a kettőnk öröme. Jóleső élményekkel tértünk haza, amelyek azóta is elevenen élnek, bizonyítva, hogy a nyaralást a horgászattal nem csak össze lehet kötni, de egyenesen érdemes is. Persze, egy megfelelő társ nem árt hozzá…

Jogos az öröm

Szólj hozzá:

Mehet