Cikk oldal
2010-01-27

Az angolna sztori

Horgászszemmel a Balatonról - 4.
Ha már a második fejezetben az invazív növényevőket említettük, szólnunk kell az angolnáról is – immár új oldalon. Megjegyzem, több ok miatt sem lehet a busával vagy amurral egy lapon emlegetni. Elsősorban azért nem, mert kifejezetten jó ízű halról van szó (bocsánat, tudom, ez nagyon szubjektív vélemény volt; az amur is finom…:-), másrészt a telepítéseket megelőzően is előfordult a Balaton vízrendszerében, harmadrészt pedig azért nem, mert elsősorban közvetlenül, és nem közvetve okoz(ott) nehezen gyógyuló sebeket a tó halfaunájában. Szó nélkül természetesen nem mehetünk el mellette, különösen, hogy a későbbiekben a halpusztulásoknál is kénytelenek vagyunk felemlegetni.

A történet kezdete

Az európai angolna (Anguilla anguilla L.) az egyik legtitokzatosabb édesvízi halunk. Nem témája az írásnak mindezt bemutatni, de Ádámot és Évát “szőrmentén” azért érintenünk kell. Különös életmódjának legtitokzatosabb része, a fajfenntartás valahol a Sargasso-tenger algás-hínáros mélységeiben történik. A kezdetben 7-15 mm. hosszú lárvák, melyeknek neve leptocephalus, 180-290 nap után érkeznek Európa partjai közelébe. Addigra 75 mm hosszúak lesznek, de még mindig megtartják fűzlevél alakú lárvaformájukat. Ekkor már aktív mozgásra képesek, de úszóhólyaggal még nem rendelkeznek. A következő évben metamorfózison mennek keresztül: testük 60-65 mm-re rövidül, hengeressé válik, beágyazódik a gerinchúr, és kialakul az úszóhólyag. A leptocephalus tehát üvegangolnává fejlődik, és megkezdi aktív vándorlását a partok, illetve az édesvízi folyók torkolati területe felé.

A tengeri angolna (Conger leptocephalusa)
A tengeri angolna (Conger leptocephalusa)

A kép talán nem árulkodik erről, de ez valójában egy angolna
A kép talán nem árulkodik erről, de ez valójában egy angolna
Fantasztikus felvétel, melyen jól látszanak a leptocephalus fogai
Fantasztikus felvétel, melyen jól látszanak a leptocephalus fogai

A félsós tengeröblökben, folyótorkolatokban összegyűlő üvegangolnákat intenzíven halásszák, majd vagy nevelőtelepekre szállítják, vagy azonnali fogyasztásra (!), ínyencek tányérjára kerülnek. Az európai angolna a közelmúltban túlhalászott fajjá vált, ezért 2007 óta európai helyreállítási terv van rá érvényben. Hosszú kutatási munkák eredményeként holland és dán kutatók mára megoldották mesterséges szaporítását, ámbár erről hivatalos publikáció még nincs, csak néhány kivonat különböző konferenciákról.

De hogy kerül angolna a Balatonba? Ezt a kérdést Moldova György is feltette „A Balaton elrablása” című művében a Halászati Társaság akkori vezérigazgatójának, Gönczy Jánosnak: „…Mivel mi nem rendelkeztünk a németekéhez hasonló meleg vizes lehetőségekkel és termelési tapasztalatokkal, Ribiánszky NDK-s szakértőket hívott meg. Azt a tanácsot kapta, hogy nálunk a természetes vizeket kellene felhasználni a nevelésre, mert az adottságaik kedvezőek; a Velencei tavat, a Körösöket javasolták és mindenekelőtt a Balatont…” Az első üvegangolna-szállítmány 1961-ben lett a Balatonba kihelyezve. A harminc esztendővel később bekövetkezett súlyos elhullás után, 1992-től már nem telepítettek többet. A balatoni angolna „sikertörténete” több tényező kedvező együttállásának köszönhető; ebből az egyik a minden képzeletet felülmúló megmaradási arány, amivel a szakemberek nem számoltak. Az „ügy”-ben érintett többi tényező (kiváló élőhely, bőséges táplálék, eredményes visszahalászhatóság) azonban együttesen hozzájárult az őshonos halállományok leromlásához.

Tengerparti üvegangolnák
Tengerparti üvegangolnák
Üvegangolnák egy tengeröbölben
Üvegangolnák egy tengeröbölben

Az ügy bonyolódik

De ne ugorjunk ennyire előre! Az angolna tehát megérkezett, és mint rövidesen kiderült, bizony paradicsomi állapotok közé került. Hamarosan megjelentek a horgászfogásban is. Ennek volt, aki örült, de sokan gyűlölettel fogadták. A horgászszempontból való megítélés természetesen háttérbe szorult azzal a gazdasági lehetőséggel szemben, ami az akkori Balatoni Halgazdaság számára felcsillant, és ami a betelepítést alapvetően meghatározta. A szakemberek úgy gondolták, ez a hal majd a „semmiből” termel kemény valutát a népgazdaságnak. Ez a terv egyébként ragyogóan igazolódott is, hiszen az angolna hosszú időre megalapozta a BHG. (később BHZRT.) működését, fizetőképességét. Csak a „semmiből” nem stimmelt… Éppen ezért teljességgel érthetetlen, hogy a betelepítés előtt egyetlen kutató sem mérte fel, modellezte le az angolna biotópra majdan gyakorlandó hatásait. Mert ha megtette volna valaki, valószínűleg soha nem engedélyezik a telepítését. Igaz, a mértékadó vélemény így szólt, ismét citálva Moldova művét: „…Az angolnát nem csak a jövedelmezősége miatt kellett hasznosnak tekintenünk, hanem ökológiai okokból is. Az 1960-as évekre a Balatonban rendkívüli mértékben feldúsult a tápanyag, ez a körülmény az olyan értéktelen halaknak kedvezett, mint a keszeg, mert az ivadékai ugyanazt a táplálékot fogyasztották, mint például a nemes halnak számító pontyok, melyek így fokozatosan visszaszorultak. Olyan ragadozó természetű halat kellett keresni ennek a gondnak a megoldására, mely vegyes táplálkozású, csökkenti a víz terhelését és megritkítja az értéktelen fajták ikráit is…”. Ez érdekes indok. Akárhogy olvasom a fentieket, csakis az első mondat első felét tudom megalapozottnak tekinteni, de csak abban az esetben, ha kivesszük belőle a nem szót…

A tóban nevelkedő angolnák fő tápláléka valóban az árvaszúnyog lárvája. Ebből bőven volt és van a tóban. Ezáltal elvileg lehetett táplálék-konkurense a többi pontyfélének, de szúnyoglárvából mindig is több létezett, mint amennyit a halak képesek voltak kifalni. Azonban az angolna nem vet meg más táplálékot sem, ahogy azt hamarosan egyszerű horgászszemünkkel is láthattuk. Elsőrendű ikra- és küszfaló hal! Előbbi „képességével” már olyan őshonos halfajok állományait veszélyeztette, amelyek kizárólag természetes szaporodás úján léteznek a Balatonban.

E fajok közül ki kell emelni a kősüllőt; sajnos a balatoni kősüllő-állomány drasztikus csökkenése az intenzív horgászat mellett javarészt az angolna rovására írható! A korábban gyakori kecskerák 1965. évi halpusztulást túlélő példányait néhány év alatt „kivégezte”, de hasonló sorsra jutott a korábban gyakori sügér is. Azonnal hozzá is teszem: most, amikor a 80-as 90-es évekhez képest szinte alig van angolna a tóban, érezhető erősödésnek indult a sügérállomány. A kikötők, öblözetek védett hínárosaiban, kövezéseken mind gyakrabban, de néha már a nyílt vízen is találkozhatunk velük. Természetesen nagy károkat szenvedett a süllőállomány is. Írom ezt attól függetlenül, hogy, idézem: „…a süllő olyan korán ívik, mikor az alacsony vízhőfok miatt az angolna még nem táplálkozik. Ez a két hal a nyugat-európai tavak némelyikében is együtt él…”. A mellékelt képen, ami egy angolna gyomortartalmát mutatja, jól látható az a fűzgyökér darab, amit a hal az ikrákkal együtt nyelt el.

Ivarilag éretlen tejes fent, míg egy érett lent
Ivarilag éretlen tejes fent, míg egy érett lent
Két küsz és némi fűzgyökér egy angolna gyomrából
Két küsz és némi fűzgyökér egy angolna gyomrából

A borókafészkeket kezelő halászok gyakran látták, és láttam két ízben jómagam is, amikor a felszínre kerülő fészekből angolna csusszant ki. Gyanítom, mérhetetlen az a kár, amit a balatoni süllők szaporodásában okozhatott! Közvetett kártételeként a küszfogyasztást kell említenünk, hiszen ezzel táplálék-konkurense lett a süllőnek. Ez azért is lényeges, mert az 1965. évi nagy halpusztulás előtt (amikor a süllőállomány 60%-a semmisült meg) a fogasok fő táplálékhalát a vágó durbincs (paptetű, varsinta) alkotta. Ettől kezdve lett a süllők elsőrendű táplálékhala a szélhajtó küsz, az angolna pedig „elsőrangú konkurense”. Azonban költői a kérdés: vajon mi lett volna, ha 1965-ben nincs halpusztulás, és nem roggyan meg alapjaiban a vágó durbincs állomány is? Valószínűsíthető, hogy az angolna hosszabb távon átvette volna a peszticidek azonnali hatását.

Az ügy bűzleni kezd

A halpusztulásokkal külön lapon szándékozom foglalkozni, annak sajnálatos terjedelme miatt, de az angolna-ügy felgombolyítása kapcsán e helyütt is szükséges felemlítenünk. 1985. július 30. és augusztus 10. közt zajlott le az a halpusztulás, melynek során kizárólag angolnák hullottak el a tó délnyugati medencéjében. Néhány tonna volt mindössze az elhullás, ám éppen a nyaralószezon közepén, nagy riadalmat okozva. Az állategészségügyi vizsgálatok előtérbe helyezték a korábbi, szúnyogirtó szerekkel kapcsolatos mérgezés gyanúját, ám konkrét, bizonyító erejű adatokat nem sikerült nyerni (Ekkor még az úszóhólyagféreg nem volt jelen). Aztán elérkezett 1991 júliusa…

Ivarérett ikrás tele ikrával, a bélcsatorna visszafejlődött
Ivarérett ikrás tele ikrával, a bélcsatorna visszafejlődött
Úszóhólyagférgek (Anguillicola crassus)
Úszóhólyagférgek (Anguillicola crassus)

Számomra két ok miatt emlékezetes ez a dátum: éppen munkába álltam az Irmapusztai tógazdaságban, és azonnal belecsöppentem egy olyan feladatba, mely a legkevésbé sem volt összefüggésben a munkakörünkkel. Halászaimmal heteken keresztül jártunk begyűjteni a zsákokba összeszedett angolnadögöket. Emlékszem, Bognár Feri bácsi, az öreg halászmester gumicsizmában és kék munkásköpenyben kerülgette a strandon napozó lányokat, mi pedig Balogh dokival, cégünk üzemi állatorvosával fürdőnadrágban, behúzott hassal szlalomoztunk közöttük. Furcsa, kettős élmény volt ez: balatoni nyár és rothadó angolnatetemek zsákszámra… Az ekkor elpusztult angolna példátlan mennyiségű volt, tömegét 400 (!!) tonnára becsülték.

A fajspecifikus halpusztulás elsődleges okaként súlyos úszóhólyagféreg (Anguillicola crassus) fertőzést diagnosztizáltak. Ez a vérszívó fonálféreg egyébként ismeretlen az európai angolnában, valószínűleg véletlenül hurcolták be Ázsiából. A délnyugati medence angolnáinak úszóhólyagjában 30-40 féreg is előfordult, emiatt annak fala 3-4 mm-re vastagodott, járata elzáródott. A tömeges, viszonylag egyidejű elhullás kialakulásához azonban szükség volt másodlagos szervi elváltozásokra (máj intoxikáció, járulékos bakteriális fertőzés) és a környezeti tényezők kedvezőtlen alakulására (szokatlanul magas és hosszantartó vízhőmérséklet) is. Természetesen a halászati szakma a szúnyogirtó szerek hatására is gyanakodott, hozzátenném, talán nem megalapozatlanul.

Kiűzetés a paradicsomból
 
Ez a halpusztulás keresztet vetett az angolna balatoni pályafutására. Ettől kezdve már nem telepítették, és tűzzel-vassal-árammal üldözötté vált. A szakma és a politika ráébredt: nincs helye a tóban, a belőle származó haszon eltörpült azon károk mellett, amit csak az idegenforgalom számára okozott (természetesen az őshonos halfajok kárára írható „randalírozása” még ekkor is csak „kishalas csínytevésnek” számított…). Az angolnahalászat mindeddig a tavaszi vízeresztéskor, a Sió-zsilip csapdáinál történt. Ennek sikere (lehetősége) azonban függött a téli-tavaszi csapadéktól, a tó töltöttségi állapotától és a tavaszi időjárástól egyaránt, így évenként változó eredményt hozott. A döglés után azonban fel kellett gyorsítani az angolna „kitakarítását”. Munkába álltak a befolyókra felállított varsák, melyek jó időben, jó helyen és szakszerűen felállítva komoly eredményeket produkáltak, a többi halfaj zavarása nélkül. Ennél azonban több kellett. 1993 augusztusától megkezdték a meleg vízen alkalmazható elektromos halászatot, mely tovább mélyítette az amúgy is feneketlen gödröt a halász- és horgásztábor között. Kétségtelen, az elektromos halászat további károkat okozott a Balaton életközösségében, de ez eltörpült ahhoz képest, amit az angolnák okoztak puszta jelenlétükkel. Jómagam egy ízben vettem részt ilyen halászaton, vendégként, a tihanyi kutatóintézet erre a célra felszerelt hajóján. Kérésemre részt vehettem az alkalmankénti hálóürítéseknél is, mint munkaerő: elmondhatom, hogy a módszer szelektivitásához nem férhet kétség, de valóban volt a hálóban sok apró, félarasznyi méretű kősüllő, süllő és durbincs, melyek a vontatott hálóban elpusztultak. Aznap 320 kg angolna volt a zsákmány, öt darab kiló körüli süllő, talán harminc kiló keszeg, és kb. kétkilónyi apró ivadék.

Angolnák
Angolnák

E halat régóta kutatják, mégis titokzatos
E halat régóta kutatják, mégis titokzatos
Szeretik a szinte megközelíthetetlen búvóhelyeket
Szeretik a szinte megközelíthetetlen búvóhelyeket

Az 1961-es telepítést követően, 2006-ig a halászat összesen 4.194.684 kg, azaz közel 4200 tonna (!) angolnát fogott vissza. Viszonyítási alapként leírom, hogy a fellelhető adattár alapján az első időktől 2006-ig jegyzett halász pontyfogás ennek majdnem a fele, míg a süllőé is „mindössze” 8908 tonna. Az elektromos angolnahalászattal 2000-ben hagytak fel. A balatoni halászatról szólva Tölg László, a BHZRT. akkori megbízott vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy az angolna mennyiségének csökkenése miatt az elektromos angolnahalászat okafogyottá vált. Ma már csak tavasszal, a Sió-zsilipnél kialakított csapdával fogják a vándorútra induló halakat, és Keszthelyen varsával.

Hosszantartó folyamat

Többször felvetődik a kérdés: ha nem telepítenek 1992 óta angolnát, hogyan lehetséges, hogy még mindig van a minimális korához (18 év) képest kicsinynek tűnő méretű példány? Jogos a kérdés!

Ausztria déli részén van egy zárt vízrendszerű tó, a Faakersee. Tíz éve ide magyar halászati szakembereket hívtak meg annak igazolására, hogy a vízben, ahova egyébként soha nem telepítettek angolnát, angolnát fogjanak. A próbahalászat sikerült, nem is kevés angolna került elő a vízből. Van azonban itt más érdekes tény is, ami a fenti kérdésre válaszol: az angolna – elsősorban ivartól függően – elképesztő mértékű szétnövésre képes. Bizonyos kutatások szerint nem is az életkor, hanem a testnagyság határozza meg az elvándorlás időpontját. A kilencvenes években fogott balatoni angolnák átlagtömege 73 dkg volt, ma ez mindössze 45 dkg. A szakirodalomból ismert eddigi legnagyobb angolnát Svédországban fogták, testtömege 7,65 kg volt. A hazai rekord 4,15 kg, és természetesen a Balatonból került ki 1986-ban. A rekordnagyságú példányokra azokon a vízterületeken lehet számítani, ahonnan az angolna elvándorlása valamilyen okból nem lehetséges. Ezek általában a mesterségesen telepített, teljesen zárt vízterületek. A legidősebb ismert példány 50 évet élt egy svájci tóban, míg a japán angolnánál jegyeztek fel 100 éves kort is.

A japán angolna (Anguilla japónica) lárvafejlődése
A japán angolna (Anguilla japónica) lárvafejlődése

Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a balatoni angolna még sok éven át a kelleténél nagyobb létszámban fogja zargatni kedves vizünkön a küszöket, és falni az ikrát. Én csak abban bízom, mind több kerül belőlük a konyhaasztalomra…

Felhasznált irodalom: Gönczy-Tahy: Az angolna
Moldova György: A Balaton elrablása
            Szabó István – szóbeli közlés
            Dr. Müller Tamás – szóbeli közlés
Írta: Szári Zsolt
Fotók: Dr. Müller Tamás
Szólj hozzá:
willy#1 2010. 01. 31., 19:19Menyhal kollégának köszönöm a kiegészítést! Annyit okoskodnék csak bele, hogy a kihelyezett üvegangolna 3-4 hónap múlva már zöld angolna lesz, majd a második évtől bronzzá válik, újabb 3-4 év után pedig átalakul ezüstangolnává. Ez a tudományos feltevés. Az, hogy egyszerre ilyennel is, olyannal is találkozhattunk, a folyamatos telepítésnek volt köszönhető. Az utóbbi években valóban csak ezüst színű angolnákat láttam fogni.
Endru: úgy látom, szereted a busát...:-)) A Tihanyi-kútban valóban folyik rendesen, de hogy ez mennyire hasonlít a Sárga-folyó ívóterületeire, nem tudhatjuk...:-)
Kövesvadász, nagyon érdekesek a megfigyelései és élményei, bevallom, nekem angolnából nincs ilyen sokszínű tapasztalatom. A "lárvazsák" kifejezést pedig jó volt olvasni; jobb lenne hallani és olvasni, ha a rakós bot top szettjét is csúcstagként emlegetnénk...:-)))

Üdv: Willy
menyhal#2 2010. 01. 31., 07:59Hmmm, nézzétek el a helyesírási hibákat. Javítva az elején: "érettségi stádiumokAT", illetve a végén: "következő fejlődési állapotok".
Fene a kialvatlanságomba...:-)

Mindegy, az írás nagyszerű, és csak remélni tudom, hogy idővel a balatoni bronzangolnák nem ezüstangolnává, hanem füstöltté, pörköltté, azaz múlt idővé változnak.
menyhal#3 2010. 01. 31., 07:54Bár nem Willy vagyok, válaszolnék.
Ezek a színbeli elnevezések tudtommal nem az alfajokat jelölik, hanem nagyjából az érettségi stádiumot.
A bronzangolnák még az édesvízben "dekkolnak" (zabálják az ikrát, szúnyoglárvát, ivadékot, önként fölkéredzkednek a horogra füstölnivalónak vagy késztetik szitokszóra a süllőzőhorgászokat stb.), míg az ezüstangolnák valóban egy fokkal feljebb állnak már a képzeletbeli dobogón: ők már a tenger hívó szavára hallgatva, elindultak hosszú, utolsó vándorútjukra. Vagyis: "tengeri" angolnává (de persze nem pl. a Conger conger fajjá, ami valóban tengeri angolna) változva, színben is, testformában is átalakulnak.
Azt hiszem, az egymás után következő fejlődési állapotokat így következnek: üvegangolna – zöld angolna – bronzangolna – ezüstangolna.
Aspius44#4 2010. 01. 31., 02:51Szia Willy!
Köszönöm a választ, tényleg nagyon titokzatos ez az állat...
És mi a helyzet az állítólagos két alfajjal? Egy régi horgászújságban volt egy jó angolnás cikk, miszerint nálunk két alfaj létezik, a bronz-, ill. ezüstangolna. A bronz kisebb, lassabban nő, főként lárvákkal, kagylókkal, ikrával táplálkozik, fejformája emiatt felülről nézve csúcsos, csőrszerű. Általában ő kap gilisztára, csontira. Az ezüst világosabb színű, nagyobb, vaskosabb, elsősorban ragadozó, emiatt fejformája felülnézetben laposabb, szélesebb, őt főként kishallal fogjuk. Ha a színbeli eltérést nem is, a fejformát én is tapasztaltam.
Lehet-e, hogy ez az "alfajbeli" eltérés adja az azonos korú, de eltérő testméretű egyedek jelenlétét?
endru#5 2010. 01. 30., 23:49"A Balaton állóvíz, az árkok szóba jöhetnek, de csak akkor, ha június első napjaiban jelentős befolyás van rajtuk."

Willy, és Tihanynál? Ott áramlik rendesen!

kovesvadasz#6 2010. 01. 30., 21:55Tisztelt Szári Zsolt!
Ismét kitűnő írással gyarapodott Balatonról szóló cikksorozata! Minden szava igaz
a tényeken, személyes megéléseken alapuló dolgozatnak. Gratulálok! Kérem, engedje meg, hogy néhány velem megesett történettel '' igazoljam " (bár hol vagyok én Önhöz) gondolatai helyességét....Vagy 35 éve a Zala partján bóklásztam a hídvégpusztai híd közelében. Meleg, napsugaras idő volt, talán nyárelő. Szedegettem a szöcskéket, s egyszer csak arra lettem figyelmes, valami mozog a fűben. Angolna volt. Lassan kígyózott a víztől elfele a gát irányába. Bőven megvolt méretes. Vándorlási kedv? Megjegyzem, azon a szakaszon sem horgászni, sem hálózni nem szoktak, ilyen tevékenységre utaló nyomokat nem találtam a parton....7-8 éve elég alacsony volt a Balaton vízszintje.Forró nyári délután őrületes dny-i szélben a tavat vizslatva bringáztam a fenyvesi strandon. A víz már vagy 2 m-t elhúzódott a kövezéstől, de a homok még nedves volt. Egyszer csak egy jól megtermett angolna csúszott ki a kövek alól, igencsak igyekezve a víz felé....Gilisztával cincáltam kősüllőre a marás szélén, csak úgy gyalogosan.Már volt halam, mikor egy különösen erőteljes kapás után úgy maradt a picker. Hamar rájöttem, hogy nem köves rugdalózik a zsinór végén. Angolna volt. Mi a csudát csináljak most? Nem sokáig hezitáltam, lekaptam fejemről a sapkát, megragadtam vele a halat, aztán irány haza. Ahogy talpaltam kifelé, látom, valami kicsúszik az angolna száján. Olyan 8-9 cm-es teljesen ép süllőcske volt....Nyári délelőtt. A Nap jócskán túllépett a fonyódi hegyen. Áron fiammal nézelődtünk a combközépig érő vízben. Tisztán leláttunk a fenékre a fürdőzők még nem kavarták fel az iszapot. A víztetőt milliónyi árvaszúnyog lárvazsák rondította. Rajzás volt. Pár méterre tőlünk a fenéken megmozdult valami. Sikló - szólt fiam, aztán néhány pillanat múlva angolnára helyesbített.A hal önfeledten csemegézte az iszapból előbújó rovarokat....Csaba fiammal déli csobbanásból tartottuk kifelé.Hirtelen megmerevedett. Kagyló? - kérdeztem. Azt hiszem ráléptem egy angolnára - válaszolta. S valóban ott kígyózott egy előttünk
Tisztelettel: kövesvádász
csecse#7 2010. 01. 30., 20:53 Március vége, április eleje.
csecse#8 2010. 01. 30., 20:52A Balatonakali strandra megyek , a kövezéstől 2-3méterre, gilisztacsokorral, szoktam horgászni, angolnára.Nem tucatszámra, de egy kettőt , szoktam fogni.
willy#9 2010. 01. 30., 18:34Szia Gabi,

a döglés utáni években biztosan nem mertek, később meg már nem volt miből...:-))) Egyébként néhány millió üvegangolnát nem lehet titokban kihelyezni, ez meglehetősen időigényes (temperálás) és látványos munka. Tíz éve pedig az üvegangolna beszerzése sem könnyű, jelenleg szinte lehetetlen feladat.
Az átlagsúllyal (75 dkg. - 40 dkg.) arra utaltam, hogy jelenleg már a testtömegben erősen visszamaradt, szinte kizárólag hím ivarú angolnák maradtak itt. Ezek lehetnek akár húszéves halak is, és eltelhet még újabb húsz év, hogy ugyanekkora angolnát fogunk.
A hévízi intenzív telepen kétheti gyakorisággal válogatták az egy medencében nevelt halakat. Volt olyan társaság, melyeknek testvéreit már két éve 45 dekás tömeggel elszállították, míg ők maguk rá két évre is csak 15 dekásak voltak.
Röviden ennyit indoklásul.

Üdv: Willy
Aspius44#10 2010. 01. 30., 16:37Szia Willy,
én még csak most olvastam a cikket, de nagyon tetszik, precíz, profi munka.
Nem lehet, hogy a piszkos anyagiak miatt mégis volt telepítés '92 után is?
Te is megemlíted, amit többfelől halottam, hogy egészen kis angolnák is kerülnek elő. Én konkrétan egy 18cm-est fogtam keszegezés közben csontival, még 2001 vagy 2002 tavaszán, nem emlékszem biztosan, de tény, ujjnyi vastag volt. Nekem erre nem magyarázat a vándorlós elmélet, hiszen úgy tudom, a már ivarérett egyedek kezdik meg a vándorlásukat...
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
A csukaivadék, amikor eléri a 20 mm-es hosszt az addig kerekesférgekből és planktonszervezetekből álló étrendje jelentősen megváltozik. Átvált ragadozó életmódra. Amennyiben nem elég sikeres az erre az időszakra eső pontyfélék ívása, a csukák közti kannibalizmus jelentős méreteket ölthet.