Cikk oldal
2011-08-31
Bányatavak lakói
Sügérparádé a Dráva mentén
Mostani írásomhoz a témát a Magyarországon sajnos kevés tóban megtalálható feketesügerek és a horgászatuk „melléktermékei” a csukák szolgáltatták. Az országban több tó híres a feketesügér állományáról. Ilyen például a Bokodi erőmű tava, a Délegyházi tavak vagy akár az Omszki tó. Ezek a vizek sajnos kívül esnek a hatáskörömön, mivel Pécsett vagy Sopronban tengetem a hétköznapjaim. Pár éve indult az első felfedező utunk, aminek a célja a Dráva menti kavicsbányatavak sügér állományának felderítése volt.
A bélavári valamint a somogyudvarhelyi tavak mindegyikében szép állománya alakult ki ennek a vérbeli sporthalnak. Innen onnan hallottuk, hogy a déli szomszédjaink lelkiismeretesen kitermelték és el is vitték az állomány zömét a tavakból. Ez nem is lehetett túl nehéz feladat mivel szinte rajtuk kivül senki nem horgászott erre a nemes ragadozóra. Első alkalommal amikor leértünk a tópartra, lélegzetelállítóan szép környezet fogadott.
Kristálytiszta víz, tökleveles hínáros részek amelyek kiváló búvóhelyet nyújthatnak a célhalunknak. Nem kellett sokat várni az első rablásokra, bár egyelőre csak a balinok tevékenységét figyelhettük meg a nyílt vízen. Sebaj, van élet a tóban ez kétségtelen. A helyi erőket meginterjúvoltam, hogy pontosan melyik tóban is számíthatunk szebb feketékre. Ezt ajánlom bárkinek aki a somogyudvarhelyi vagy bélavári kocsmába beteszi a lábát. Olyan információkat is megtudhattam mint pl. „a harcsa az dógzik éjjel rendessen” vagy „itt voltak ezek a jugók aztán még a 10 kilósat is visszadobálták, adták vóna nekem”. Lényeg a lényeg a táborhelyünket a legragadozósabb tó egyik ideális pontján létesítettük. Itt egy félsziget végén két sávban nagyobb kiterjedésű tökleves található ami alatt szívesen tartózkodnak a feketesügerek és a csukák egyaránt. Ugyanakkor a tónak van jópár ígéretes része amit partról lehetetlen meghorgászni, viszont jól láthatóan és hallhatóan tart ragadozó halakat. Kis csapatunk minden tagja elindult a maga felfedező útjára.
Én eleinte az árnyékos partszéleket próbáltam átbogarászni gumihallal és wobblerekkel. Egy-két csukán kívül nem akadt más jelentkező, így átsétáltam egy következő állásra, ahol a parttól kb. 25 méterre egy kisebb töklevélfolt volt. Ha én feketesügér lennék, biztosan abban a foltban várnám a kishalakat, békákat-gondoltam. Egy frissen beszerzett felszíni amcsi csali került a kapocsba. Túldobtam a töklevélen és lassan elkezdtem bevontatni a műcsalit.Puttyogó hangja a felszínen úszó békát utánozza ami közkedvelt főétel a sügereknél. Ahogy a tökös túlsó széléhez ért a csali, egy rántással átugrasztottam felette, pont úgy hogy az innenső szélén landolt, így elkerültem az elakadást és a csali folytathatta az útját felém. Talán másfél métert húztam és a töklevél alól kistartolt a halam majd hangos, látványos rablással durrantotta le a Jitterbug-ot. A bevágás ült és a halam táncolt a víz tetején. Ugrások, szaltók követték egymást,de a felszerelés bírta a strapát és a szépséges hal 2 kemény perc alatt már a parton várta, hogy fotózzam. Gyönyörű, egészséges volt, hossza 37cm és súlya 1,2kg. A fotók és méretfelvételek után visszanyerte szabadságát.
Szóval nálam valahogy így kezdődött a fokozottabb érdeklődés a sügerek iránt.Az a vadság és dinamikusság ami ezeket a halakat jellemzi még a mai napig okoz meglepetéseket.
Manapság egyre több és egyre jobb minőségű töklevélen, hínáron és egyéb vízinövényzeten elhúzható plasztik békákat lehet kapni amik gyakorlatilag semmi másba nem tudnak elakadni csakis a hal szájában.A hal a támadáskor kipréseli az üreges testű gumibékából a levegőt és így az addig rejtett horog viszonylag nagy biztonsággal találja meg a szájszeglet egyik sarkát vagy gyakran a szájpadlást.Aki már próbálta a vízi „dzsindzsán” való pecát és volt pár szebb kapása az biztosan beleszerelmesedik a módszerbe. Itt nem árt, ha a szokásosnál keményebb merevebb pálcákat használunk, mert gyakran megesik hogy még a kisebb halunk is az első körben felszed pár kiló hínárt, de az erősebb bottal megtudjuk fékezni ezeket a kirohanásokat. Említettem, hogy a csukák lehetnek még érdekeltek ebben a stílusban. Sokszor tartózkodnak közel azonos helyen a feketesügerekkel, bár tapasztaltam már azt is, hogy ahol nagyobb létszámban vannak a krokik ott ritkábban számíthatunk sügérre.
Kedvenc töklevelesem nagy része partról is megdobható, bár a túlsó végén ami már elérhetetlen a parti pergető számára, gyakran vannak áll leejtős rablások. Ezen helyek meghorgászására tökéletesen alkalmas az itthon mostanság divatba jövő belly-boat. A nyári melegben elég egy boxeralsó-poló-békatalp kombináció és már taposhatunk is a távolabbi haltanyák felé. Tapasztaltam, hogy a halak nem félnek a bellytől. Nem egyszer darabos balinok úszkálnak el olyan közel hogy a kétméteres bottal fejbe tudnám koppintani, vagy amikor már a csalit készülnék kivenni akkor jön egy teljesen váratlan villámgyors kapás majdhogynem a lábam alól. Ha több órát kívánunk a vízen tölteni, nem árt ha a szerelést is minél könnyebbre cseréljük a szokatlan testtartás miatt. Egy normál parti pergető bottal elég hamar csuklófájósra tudjuk pergetni magunkat. Ezért fontos egy rövid markolatú, rövidebb (180-200cm), gerinces bot. Tökéletes lehet a bellys pecához egy közepes casting készség, de annak a használatáról avatottabb emberek írnak helyettem én egyelőre maradok a peremfutóknál, bár ki tudja mit hoz a jövő.
A békázásra visszatérve, nem is olyan rég kedves vendégeket igazi pecás cimborákat kalauzolhattam két napig a bányatavak útvesztőiben. Sanyi barátom már párszor járt felénk, de a feketsügér fogás még nem jött össze neki. Amint fixálni tudtuk az érkezésük időpontját, mondtam neki, hogy mielőbb nevezzen be egy „ferdeszemű békára”. Elérkezett az idő, 1,5 óra kocsikázás után már a tóparton rakosgattuk össze a botokat, rendszereztük a csalikat. Cimborám nagyon várta már, hogy kipróbálhassa az újonnan szerzett csoda varangyot ezért egy nagyobb kiterjedésű hínárfoltnál kezdtünk. Én még elő sem vettem a szerelésem amikor cimborám már az első dobáshoz készülődött. Oda is álltam mellé, hogy meglessem mit alkot és esetleg ellássam pár tanáccsal. Talán a harmadikat dobhatta amikor a hínár tetején felénk lépegető csalira egy látványos rablással vetette rá magát a titokzatos hal, amit mindketten csukának véltünk. Sajnos nem akadt, a látványtól kicsit sokkot kapva a bevágás túl hamar történt, és a béka előttünk landolt. Sebaj, nem volt megbökve, vissza kell jöjjön biztattam Sanyit. Tökéletesen látszott a hínár tetején hogy hol húzta a csalit és a rávágás helyén egy kis kör alakú tisztás keletkezett. Nem volt nehéz dolga, a következő dobás pontos volt, csak meg kellett ismételni az előző bevontatást. A csali szépen lassan odaért a kapás helyére, ekkor mondtam, hogy állítsa meg és pöccintsen bele párat hátha sikerül felidegesíteni ismét. A második-harmadik pöccintés után szabályosan felrobbant a víz és egy gyönyörű feketesügér küzdött a horgon. A szokásos akrobata mutatványok után annyi hínárt szedett fel, hogy gyakorlatilag mozgásképtelenné tette saját magát és pár percen belül a gaz kötegből kihámozva már a parton is volt barátom első sügere ami pofátlanul nagyra sikeredett.
45 centis bő kétkilós sügért fotózhattunk majd a nagy meleg miatt a lehető leggyorsabban vissza is engedtük, nehogy sérüljön a nyálkahártyája. Ekkor talán 10 perce lehettünk a parton és máris egy ilyen gyönyörűség akadt a horgunkra. A visszaengedés után nekem is volt egy gyönyörű kapásom egészen a partszélen az alámosott part alól vágott ki a kiló körüli fekusz olyan sebességgel, hogy le sem tudtam reagálni. A nap további részét bellyzéssel töltöttük, erről legközelebb bővebben beszámolok, mert akadt élmény bőven. Addig is minden sporttársnak hasonló élményeket, sok halat! Görbüljön!
|

![]() |

Írta: Vicze Dávid
lambysv#2 2011. 09. 10., 18:48starboard1971: Belly-s témában szívesen segítek,ha gondolod,van pár év tapasztalatom. - üdv - lambysv@yahoo.de
starboard1971#3 2011. 09. 09., 10:44Szia David!
lenne nehany praktikus kerdesem az energo-s bellyvel kapcsolatban... irnal egy elerhetoseget nekem?
koszonom
pali

dravafan#4 2011. 09. 08., 15:28sziasztok!koszi a gratokat,nemotthon vagyok ezert gyors leszek.a rapala popperekbol en a termeszetes szineket favorizalom,bar csak csukat meg balint fogtam eddig veluk.balu dobok egy mailt a wobirol ha hazaertem.sziasztok
ladikos#5 2011. 09. 08., 10:33Szia Dávid!
A Rapala popperekről mi a véleményed? Milyen méretben és színekben jól fekára? Előre is köszi a választ!
A cikk nagyon jó lett!

szocmunkas#9 2011. 09. 06., 20:33Sziasztok!
OLvasom itt a hozzászólásaitokat és az UL témához az én tapasztalatom a következő:
Az első valamire való-értsd 30 centi feletti-sügeremet egy 2.7 es Silstar dia kristály pikkerrel fogtam pergetve, amin egy háromcentis(vagy négy? Salmo süllyedős wobler volt a csali! Az ok nagyon egyszerű volt. A hagyományos pergető botokról egyszerúen lepatogtak a sügerek, mivel nekem szinte kivétel nélkül kiugráltak a vízből.
Azóta egy 3 méteres 5-20-as Yad bottal horgászok, sügérre csukára. 18-22 monofillel. Nem mondom,hogy nem mentek el ezért szép halaim, de nem úgy, mint az ugrások miatt.
48 cm sügér a rekordom,lehet párat kalimpálni,amíg ekkorát fogtok. Ez olyan 2 feles lehetett.Olvadás után, a melegedő felső vízrétegben láttam közel 5 kilósakat is és hallottam ahogy hangosan röhögnek rajtam, de valakinek sikerülhet....
Még egy észrevétel: Az átjáró horvátok igen tudnak, különösen az a nagydarab srác aki évekig egy piros e30-sal jött.Mostanában ritkán járnak, nincs hal....nem hinnétek el, hogy mi volt ezekben a vizekben 10 éve
Még valami: A tavak átlagmélysége 4 méter, 3 méterig a víz szinte átlátszó, előbb észrevesz a hal mint gondolnád.