2008-04-23
Csónakkal a sás körül
Pontyozás Szent György napján
Szeretném a tavaszi fáradtságot és a stresszt elmulasztandó, a Tisztelt Olvasót csónakomba invitálni, ha csak így virtuálisan is. Irány a napsütötte nádszél, ami néha gyékény vagy sás, de nem ez a fontos. Töltődjünk együtt egy kis napfénnyel! Névnapos barátaim mással is. Fogjunk néhány halat és fohászkodjunk közösen a sárkányölő szenthez, ha a Kedves Mama (vagy az általunk elvett lánya) megpróbálja tervünket meghiúsítani.
 |
|
| Szent György napján a sűrű növényzettel tarkított pályán |
Jeles nap ez nekünk, horgászoknak. Ha megfelelő a víz hőmérséklete, ebben az időben kezdi meg ívását a dévér. Nem véletlenül hívja a népnyelv egyes tájakon Szent György keszegnek. Csak nehogy ebből is populizmus legyen. Ez persze azt is jelenti, hogy a zsákmányból kimarad. Nekem biztosan. Kevés undorítóbb dolgot tudok elképzelni, mint azt, hogy a szaporodó halakat zaklatja valaki. Pláne, hogy rájuk vadászik. Gondoljunk bele, saját vágyaink beteljesülése közben, hasonló atrocitásnak lennénk kitéve. A galamblelkű kankirályok is oroszlánná változnak ilyenkor. Vagy tévedek?
Ennek tudatában, ha észleljük, hogy kedvenceink éppen a fajfenntartás, az élettel egyidős feladatának tesznek eleget, álljunk odébb gyorsan. Ezt egyébként a RDHSZ külön pontban szabályozza horgászrendjében.
A tavalyi lepusztuló és az idei növekvő nád környékén található sekélyebb víz hamarabb melegszik az erősödő napsütés hatására. Halaink örömmel kényeztetik magukat ebben a wellness központban, a feldúsult létszámú ágas csápú rákocskák, lárvák és egyéb finomságok habzsolásával. Kell is a fehérjedús táplálék a pontyoknak és a többi idetévedőnek, mert közeleg számukra is az ívás ideje. Sajnos Duna-águnkon a pontyívás eredménytelen. Ennek okát már hosszú ideje vizsgálják a hozzáértők. Ezért külön tilalmi idő nincs, de az ívó helyek kíméleti területté vannak nyilvánítva a május és a június hónapokban. Használjuk ki tehát ezt a kevés időt, amíg legálisan bóklászhatunk a dzsungelben.
 |
| | Száradó tavalyi, kihajtó idei gyékény |
|  |
| | A nád is bezöldül hamarosan |
|
Kétféle módszer elterjedt a környékünkön, a csónak mindegyikhez kötelező. Nélküle nem megy. Felváltva próbálom őket alkalmazni, változó eredménnyel. Rangsort sem állítanék köztük. Egyszerűen csak bemutatom őket.
Egyik lehetséges verzió a klasszikus nádi pontyozó összeállítással végzett helybenülősdi. Nem divat ma már az egybe bambusz, azért még használják jónéhányan. Visszaemlékszem, hogy gyermek és kamasz koromban, a kézben tartható úszós bot, csak a bambusz volt. Az akkori üveg és fém botok hosszuk és kezelhetetlen súlyuk miatt más módszerekhez passzoltak. Az elérhetetlen, teleszkópos, nyugati márkák, pedig ritkák voltak, mint a fehér holló. Napjainkban kiváltható lenne mindenféle űrtechnikából ránk tukmált csodaszerrel ez a természetes anyag. Hagyománytiszteletből mégis forgatják még néhányan. A szerelék nemesen egyszerű, sima csúszóra szerelt felfektetős. A csalit sem kell cifrázni, néhány szem kukorica megteszi, esetleg pufival, hungarocellel megemelve. A sokat kijáró és a módszert más időszakban is használó sporttársak állandó helyet etetnek és azt vallatják. Az etetést sem kell túlvariálni, nincs gombócos tüzérségi előkészítés, csak néhány marék kukorica a megfelelő pontra beszórva. A szűk helyen a fárasztás nehezen kivitelezhető, ezért férfias küzdelemben ki kell erőltetni a remélhetőleg óriási zsákmányt. Ami jólmegtermett ponty vagy amur képében az igazi. A szerelék két fontos eleme - a zsinór és a horog - teherbírásban alkalmazkodjon a kőkemény és őszinte brusztoláshoz. Azt, hogy fonott vagy monofil, mindenki döntse el maga.
 |
|
| Bambuszos, dióverős hagyománytisztelő |
 |
|
| Versenyláda és egybebambusz - az idõ paradoxon |
 |
|
| Egyszerű felfektetős |
 |
|
| Amiért érdemes órákig várni, egy feltolós kapás |
Nézzük a másik lehetőséget, ami a fejlődő technika nélkül nem volna kivitelezhető. A zsinórok teherbírásának növekedésével egyre kisebb átmérő tudja a kívánatos szakítószilárdságot produkálni. Észrevettük, hogy az előző módszernél a nehéz szerelékre, kevés valódi kapás érkezett. Az etetésen forgolódó hal néha elsodorta az úszót is, de nem vette fel a csalit. Adta magát a gondolat - amit sokan felismertek-, hogy finomítsunk a holmin. Lecsökkentve a zsinór átmérőjét és a horog méretét, talán jobban elaltathatjuk halaink éberségét. Én egy 3,90 méteres teleszkópos, heavy feederrel, 0,18 mm átmérőjű zsinórral és 6-s méretű füles pontyhoroggal horgászom.
 |
|
| Szerelékem és csalim |
 |
|
| Ez bizony egy feeder a gyékényben |
Egyre többen vannak, akik vállalják a kihívást és finomítanak. Mielőtt rám sütnék a bélyeget, hogy mennyi halat veszítek el és sebzem meg őket, elé mennék a fanyalgásnak. Az elmúlt két évben egy halat vesztettem szakítás és egyet rossz akadás miatt. A rövid időszakban, míg eképpen horgászom nem csak pontyot fogok. Nem ülök sokáig egy helyben, inkább keresem a halat. Jól látható mozgásukat a növényzet hűen leképezi. Ha a közelükbe tudok férkőzni, sokszor etetni sem kell, elég, ha eléjük lógatom a csalit. Én kicsit trükközni szoktam a tűzettel, és a kukorica mellé néhány csontit is felrakok. Ez a magyarázat az egyebek horogra kerülésére. Nehéz dolog a sűrűben fárasztani, de a hosszú bot, a türelem és az odafigyelés általában elégséges. Ha meg a szerencse is csónakunkba telepedett, már biztos nem érhet baj bennünket.
 |
|
| Ugye, hogy így is kijön |
 |
|
| Amikor jól akad |
 |
| | Kéz a boton |
|  |
| | Figyelem a gyékényen |
|
 |
|
| Ha beborul, a halaink nem esznek |
Az időjárás nem mindig fogad kegyeibe minket. Gondolok itt az átkozott szélre. Válasszunk más helyet és módot a horgászathoz, mert a hullámok által mozgatott növényzetben nehéz így boldogulni. Esetleg szálljunk partra és ilyenkor jöhet el az ideje a Györgyök felköszöntésének, akiknek sok boldog névnapot és még több halat kívánok. Horgásztársaimnak pedig sok napsütéses, halas horgászatot a tavaszban. Görbüljön a bot!
Írta és fényképezte: Kovács Zoltán
dolha4#1 2009. 05. 05., 17:44Adathalász 3.-Megtaláltam! dolha4#2 2009. 05. 05., 17:19Adathalász3 megtaláltam!