Régóta készültem, hogy az Ipoly felső szakaszán domolykóügyben elszenvedett kudarcot, egy sikeresebb kiruccanással megszépítem. Többször látogattam a folyócska más részeit és nagyon jó élményekkel gazdagodtam, ahogyan erről már írtam is. Az a téli fiaskó maradt bennem egyedül fájó tüskeként. Mit tüske, kapitális karó inkább. Zenghetnék ódákat a felejthetetlen szépségű tájról és kereshetném tovább a kifogásokat, hogy a befagyott víz nem engedte az eredményes pecát. Sokáig érleltem magamban a gondolatot, hogy visszatérek. Volt bennem némi félsz az újabb kudarctól, de a látvány tényleg megér egy utat.

Õsszel is szép a látvány

Már alkonyodik

Egy kis családi évforduló napját választottuk a kirándulásra. Mikorra esne a jeles dátum, ha nem november hetedikére? Mielőtt bárki politikai következtetéseket vonna le a dologból, írom is a magyarázatot. Egykoron ez a nap volt ünnep és munkaszünet. Ezért, sokan ekkora időzítettek mindenféle családi eseményt. Mi is.
Az időjárás és a vízállás a hírek szerint támogatónkká szegődött, ezért nagy reményekkel indultunk neki. Kezdeti nehézséget okozott az oda vezető úton, hazánk vízfeje, Budapest. A kikerülhetetlen méretű és kaotikus forgalmú fővárosban tapasztalt „közlekedés” súlyos csapást mért a nyugalmunkra. Fokozta a vidámságot, hogy az autópályának is titulált 2/A főúton, minden kilométeren árkászkodott valami színes mellényes brigád. Hiába volt a korai indulás, már késő délelőtt jutottunk a folyó közelébe.
Az úton begyűjtött stressz fokozatosan oldódott, mikor távolabb kerültünk a civilizációtól. Engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Aki teheti, menjen végig Őrhalom fő útján jó időben. Ha nem láttak még igazi palóc, fejkendős, csizmás nénikéket, itt az alkalom. Esetleg egy szóra is érdemes megállni, hogy mit árulnak. Ne sajnálják rá azt a néhány percet, mert egy olyan világba kukucskálhatnak be a beszélgetés során, ami nem általános ma már. Az pedig végképpen helyrebillentheti Győzikétől fertőzött értékrendjüket, hogy itt igazi palóc tájszólást hallhatnak. Kicsi ez az ország, mégis vannak olyan szegletei, amik ritkán kerülnek a szemünk elé.

Nagyon jó jelnek tűnt a folyó közelében, hogy sok helyen lógattak. Ki rakóssal, ki csak egyszerű fenekezővel. A helyiek nagyszámú jelenléte arra utalt, hogy lehet halat fogni. Ennél megbízhatóbb barométer nem létezik szerintem. Ez egyben magyarázattal is szolgált, hogy az útról látható műanyag tavakon, miért nem horgászott egy lélek sem. Úgy látszik a tömegnek, most a folyóra volt igénye.
Ennyi kedvező előjel után teljesen megkergültem a víz mellett. Pergetést terveztem, mert ez az egyik gyengém. A hasonló pályákon, mű csalival fogott, minden darab hal különleges értékkel bír a szememben. Akinek nem volna világos, hogy mi ebben a pecában a felemelő, annak most néhány mozzanatot felvillantok. Talán sikerül átadnom valamit a hangulatból. Csizma nélkül bevágtáztam az első zátonyra és azonnal akasztottam egy jobb halat. A surranós részen felfelé dobott villantót, a víz folyásának irányába húztam, amit rögtön elkapott valami. Domolykóm, mert az volt, össze-vissza rohangált a zúgóban és próbált a szemközti part növényzete alá bejutni. Igyekezete nem volt hiábavaló, mert menekülési kísérleteit siker koronázta. Lelépett horgomról. Láttam ugyan, de egy fotó erejéig kézbe is vettem volna. A következő már ki is jött, de igen türelmetlen modellnek bizonyult, mert visszaugrott a vízbe, mielőtt képre került volna. Közben furcsa burványokra lettem figyelmes a sekély vízben. Gondolatban már a képzeletbeli domolykó Kánaán kapuját nyitottam, mikor egy furán védekező halat akasztottam. Egy paduc, kívülről. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban érdekelte-e a körforgó vagy véletlen akadtam bele. Ekkor kezdtem jobban megnézni a burványok okozóit. Sajnos egy csorda paduc tévedt a környékre, akikkel ma nem volt dolgom. A távozás szándékát erősítette bennem, hogy a szlovák oldal part közeli házaiban, valaki gitározni tanult. A harmincadik elrontott és újra pengetett akkord, a hozzá társuló hamis énekkel megadta a végső lökést. Felkaptam egy sort a nóta szövegéből, „na, jól van most már, ennyi elég”. „Szememben könnyek” nélkül indítottam a kocsit egy békésebb és halkabb pályára.

Zátony surranóval

Dobás folyásnak felfelé

Nem gyengén védekezik

Összerogyok, ez elment!

Végre megvan, de...

a fotót nem várta meg

Õ meg kivülrõl

Szép színes paduc

Hiába nincs híd, a hang átjött

A következő ígéretes helyszín sem adta könnyen az élményt, mert a legelésző tehenek, hatalmas aknamezőt telepítettek utunkba. De engem nem lehet holmi tehénlepényekkel eltántorítani, ha domolykóra vágyom.
Itt már valódi cserkészős, bujkálós pecába kezdtem. Talán ideje erről bővebben beszélni. Egy ilyen kicsi és áttetsző vízben, nagyon nehéz a halakat megközelíteni. Alapvető követelmény, hogy észrevétlenek maradjunk. Ennek érdekében szó szerint csúszni-mászni, lopakodni kell a sikerért. Ha becserkésztük a látott halat vagy csak sejtjük a tartózkodási helyét, akkor jön a következő probléma. Oda kéne juttatni a horgot. Ez sem egyszerű a növényzetben. Sokszor centiméteres pontosságú dobásokra van szükség és előfordul, hogy nincs egy métere sem a mű csalinak, ahol optimálisan mozoghatna. Ezeket a feltételeket csak tökéletes technikával és koncentrációval tudjuk teljesíteni. Itt nincs helye lazáskodásnak. Minden hiba könyörtelenül megtoroltatik. Vagy a drága csalit veszítjük el vagy a halat. Esetleg a testi épségünket is megrongálhatjuk egy rossz mozdulattal. Elég, ha a beakadt villantó, szabadítása közben visszacsapódik az arcunkba. Nem árt, ha simléderes sapka és szemüveg van rajtunk mindig. A szemünk világa megér ennyit.

Cserkészõ pálya

Alacsony víz

Kezdõdik a lopakodás

A takarás fontos dolog

Bozótból a bozótba kell dobni

A szemközti sötét sávot kéne horgászni

Itt most csak alulról lehet dobni

Befeketített villantóra

Õt is ez érdekelte

Vissza a vízbe

Megértem én, ha sokan nem képesek vagy nem akarnak megfelelni ezeknek a követelményeknek. De azért, mert „savanyú a szőlő”, nem kell törvényen kívülre helyezni a vad vizek vándorait. Ha tömegigényre hivatkozva, mindenkit bezavarnánk a fizetős tavakra, senki nem férne el a parton. Ha meg onnan özönlene ki a nép, akkor itt lennénk szűken.
Így van ez rendjén. A „költséghatékonyság” nem engedi, hogy így horgásszunk? Nevetséges! Tartsák csak hivatalaik falai mögött a kicsinyes szabályaikat, akik nem élhetnek másképpen. A munkamániás, ferdült gondolkodású „managerek” uniformizálják saját környezetüket, ha tudják. Minket meg felejtsenek el! Sok embernek van elege a mindennapos agymosásból. Jó lenne, ha a fogyasztóinak becézett társadalom észrevenné, hogy hová vezet a mindent pénzzel mérő gondolkodás!
Alig hiszem, hogy pénzben kifejezhető értéke lenne annak, hogy képes valaki olyan villantót választani a dobozából, ami ott és akkor eredményes. Azon a fél méteren ahol kell, úgy tudja húzni, hogy halat is fog vele. Amit büszkén visszaenged a vízbe. Teljesen ellentmond minden üzleti szabálynak igaz? Semmi nyereség! Dehogynem! Az élmény és öröm. A közös kirándulás hangulata. A fejünkben és esetleg fotón megmaradó látvány. A természet sok apró darabkája, ami egy nagy közös egészet alkot.

A darabkák

Része az egésznek

Akkor fogjuk majd igazán megtanulni, hogy mindez mégis pénzbe kerül, mikor az elpusztított környezetünket megpróbáljuk „revitalizálni”. Gyönyörű már a szó is. Nem lenne jobb inkább megőrizni, amink maradt? Üzletnek sem lenne rossz, mert a helyreállítás sokkal többe lesz majd. Csak nehogy késő legyen!

Szólj hozzá:

Mehet