Első teljes napunk végén csak nagy nehezen tudtuk befejezni a horgászatot, annyira bőséges halcsapatra leltünk. Mikor végre hazafelé vettük az irányt, már jócskán alkonyodott, perceink voltak hátra a sötétedésig. Egy nagy tavon át vezetett a vízi út, amit emlékezetből próbáltam betájolni.

Szemben, a nádfalban felismertem a nyiladékot, majd teljes gázzal ráfordultam. Pár méter után hirtelen gyanú fogott el, amikor megláttam a belső íven alig kétcentis vízmélységet. Kint volt az iszap „háta”, szinte rásodródott a csónak a lendülettől. Ez a malőr nagyjából annyit jelentett volna, hogy az egész éjszakát a vízen töltjük, akaratunk ellenére.

Időben észrevettem

Vajon most merre?

Miután megúsztuk, a nyílt vízről soron következő leágazáson próbálkoztunk, megint csak hibásan, mivel a Lipovánok-taván találtuk magunkat. A látszólag folyamatosan ott élő emberek készségesen eligazítottak, szerencsére Pali könnyen szót értett velük. A valódi kijárat természetesen erősen visszafelé volt, így miután ráleltünk, beláttuk, hogy a későbbiekben nem célszerű az alkonyatba nyúló pecákat erőltetni.

A csodás Delta-vidék

A szállásra szinte egyszerre értünk a többiekkel, majd a gyors kipakolás után (mivel Levente a csónakok kikötésében szinte minden este segített) egyéb dolgunk sem maradt, mint a helyi specialitásokban bővelkedő, háromfogásos vacsorához ülni. Zsolt javaslata alapján ezt a minőségéhez mérten egyáltalán nem drága főétkezést minden este megengedtük magunknak. Olyannyira kuriózumszerű, kulináris kalandozás volt a sok, számomra javarészt ismeretlen halétel, hogy legközelebb, ha arra visz utam, ezt az egyet biztosan nem fogom kihagyni. A fűszerezés sajátossága, a kissé bizarr tartósítási eljárások és az elkészítés egyedi módja is írásban gyakorlatilag visszaadhatatlan, különleges ízvilágot varázsolt elénk. Az egyetlen negatívum csupán az volt, hogy a finomságokban nem tudtunk mértéket tartani, így esténként degeszre ettük magunkat, ami felért egy hízókúrával.

Bizarr főtt hal

Kikevert ikra

Szárított-füstölt hal

Jócskán volt ideje beépülni a tápanyagoknak, mivel az éjszakák már elég hosszúra nyúltak, és egyébként sem volt senkinek túl nagy kedve a hajnali indulásokhoz. A komfortérzés korral jár: bizony, elmúltak már azok az idők, amikor télen, kerékpárral húsz kilométert is tekertünk néhány, ceruzányi menyhalért…

Reggel a „Nautilusból”

Rendőrségi helikopter

Harmadik napunkon pedig indokolt lett volna korán kelni, mivel a főág balinjai ellen indultunk. Az őnök napközben szinte soha nem mutatták magukat, egy-egy könnyűpergetős próbálkozás viszont mindig adott halat.

Érdeklődők

Az utca szamara

Félvad lovak

A főágban mintegy 8 kilométert csónakáztunk, mígnem egy kővég kiszélesedéséhez értünk. Hullámaink hatására egy nagyon szép balin vágott a megriadt kishalak közé, ami komoly bizakodásra adott okot. Az első dobások mégis hal nélkül maradtak, hiába húztuk (a hírek szerint ott jól bevált) thrilleket. Végül sikerült egy kósza kilóhúszasba beleszaladni, de ennek ellenére a továbbindulás mellett döntöttünk.

Pali fáraszt

Csak lazán

Bő kilométerrel fentebb, hatalmas forgó feszült a Sulina-ágon, e felé tartottunk. Ahogy odaértünk, minden különösebb tervszerűség nélkül dobtam egyet a visszaforgó közepén. Azonnal ütés volt a válasz, majd a második dobásra már görbült is kis BMBX. Pali is fellelkesült, fogós kis wobblerével ütemesen kezdte szedni a zömében hatvan deka és kilóhúsz közti halacskákat. A dobástáv miatt később ő is thrillre váltott, és nagyon jó kis keresőhorgászat vette kezdetét.

Átlag balin

Gyakori süllőméret

Szerencsére nem indult be a „balingyár”, nem minden dobásra jött a hal, meg kellet dolgozni értük. Sokat számított a helyes bevontatási sebesség, de még többet a húzás szöge és a parti zóna pontos megdobása, mivel itt lényegesen több hal ólálkodott. Később a miértre is fény derült; a parttól alig két méterre az első törés rendkívül meredek, agyagos fallal, alámosottan zuhant a mélybe, ezek előtt járőröztek a balinok. A felszínen egyetlen rablást sem láttunk, ami fölöttébb érdekes volt.

Szabadságérzet

Küsz ívóhely

Helyi népszokás

Ahogy lefelé haladtunk az áramlattal, egyre különösebb lett a partmenti régió; hatalmas gyökérzetű, élő fűzfák meredeztek szigetszerűen a folyóból. Körülöttük elnyalta az áramlat a talajt, elhordta a homokot. Mindegyikről sok ezernyi hajszálgyökérből álló, sűrű szövevény lógott a vízbe. Lelki szemeim előtt láttam, mi történhet itt küszíváskor…

Többször dupláztunk

Az egyik legnagyobb

Mögöttük, az elvágó vízen most is találtunk balinokat, de a szeles, őszi idő nem kedvezett sem a ragadozóknak, sem nekünk. Folyamatosan esőre állt, mégsem kezdett neki.
Aki járt már tenger közelében, két dologra biztosan felfigyelt; az egyik, hogy nagyon ritkán esik az eső, a másik, hogy napközben szinte mindig fúj a szél.
A Delta némileg szerencsés helyzetben van, hisz a belső csatornák és a kisebb méretű, tószerű kiszélesedések jobbára szélvédettek. Ha már a szerencsénél tartunk, számos tényező befolyásolja pozitívan a Duna-torkolat életét, alakítja halbőségét. Először is, mint minden folyóvizet, ezt a térséget sem veszélyezteti a fagykár, mármint a jégpáncél alatt kialakuló téli oxigénhiány (ráadásul, az erősen délre eső vidéken szinte sosem fagynak be a folyóvizek).
Igaz, nem csak a jég alatt alakulhat ki gond; egyes részek képesek teljesen eliszapolódni, mérgező anyagok is keletkezhetnek bennük. A halnak azonban nyílt kijárása van az élővízre, így az ilyen helyeket elkerüli, illetve ezt az időszakot minden további nélkül átvészeli.
Ugyanígy, a víz áramlása miatt a nyári forróság okozta oxigénhiányos állapot sem vezet tragédiához.

Birsalmalekvárral töltött palacsinták

A látszat csal: nem édesség, sós tészta!

Macskákból nem volt hiány az asztalnál

A másik tény, hogy a Delta vidéke erőteljesen tagolt, a halak számára rengeteg búvó- és ívóhelyet kínál, de nagyon sok más vízi élőlény is megtalálja itt a számítását. Többek között épp a halevő fajok, mint a kormorán vagy a vidra. Sajnos, mindkettőhöz volt szerencsénk bőven a Deltában. A második napon megtalált sügérrajunk körül egy fiatal vidra játékát figyelhettük meg, majd két nap múlva szomorúan konstatálnunk kellett, hogy egy kétszáz fős, kisméretű kormoránokból álló csapat teljesen eltakarította és/vagy szétverte a több mázsányi apróhalat.

Ez is balin…

Egy hírmondó

Visszakanyarodva a főág balinjaihoz, furcsa volt, hogy egyetlen testesebb halat sem tudunk becsapni, a legnagyobbak is megálltak másfél kiló körül, délutánra ketten ötven darab felett fogtunk. Hazafelé egy kis süllőzést terveztünk az útba eső „világítótoronynál”, ami egy hatalmas kőkupac volt, jelzőfénnyel a hajók számára. Zsolt említette, hogy ezen a kőrakáson minden nap süllőznek a lipovánok, kishallal, halszelettel.

Eltüntetett twisterfej

Az elmondottak alapján beszakadt damil-erdőre és haltalanságra számítottam, amikor kiléptünk a kő lábára. Látszottak az aktív horgászat nyomai; sokfelé keszegdarabok, pikkelyek árulkodtak.
Az egész napos csónakban nyomorgás után jó volt kiszállni, nyújtózni, átmozgatni a végtagjainkat. A kettőtízes pálca helyett ezúttal jobban örültem volna egy legalább fél méterrel hosszabbnak, de úgy gondoltam, a célnak ez is megfelel. Ebben nem volt teljesen igazam, mert egy nagyon meredek, látszólag padka nélküli kőrézsűt kellett meghorgásznom, amiben szinte folyamatosan elakadtam. Szerencsémre a kövezés nem volt goromba kedvében, kiadott mindent, kivéve egy Storm Rippin-t, amit leginkább egy vándorkagyló éles pereme vágott le.

Lipován szerelék

Vándorkagyló a mélyből

Későre járt már a délután, így sietnem kellett a terep meghorgászásával. Sajnos, a körülmények nem voltak ideálisak, mivel a húzás elején még a 25 grammos fej sem bizonyult nagynak, közel érve viszont elég lett volna egy 7 gramm körüli. Így csak egy nagyon kis szakaszon tudtam jól vezetni a twistert. A Deltában azonban ez is elég; a tanulódobások után röviddel megfogtam az első süllőt, ami hetven-nyolcvan deka körül mozgott. Az izgalmas rész csak ezután következett, mert nem sokkal lentebb, találtam egy két méter széles padkát, ahol a kupac lábazata a partmenti kövezéssel találkozott. Régi tiszai időket idéző peca következett; öt dobásból három süllőt penderítettem ki. A klasszikus technikára egyértelmű, erős koppanásokkal jelentkeztek a szűk kilóforma tüskés kedvenceim. A bot közben – rövidsége ellenére – igen jól vizsgázott, mind erő, mind érzékenység tekintetében.
Jóízű peca volt, csak az esti szürkületben időszerű hazaindulás lett kicsit keserédes, hiszen adta volna magát a wobbleres folytatás…

Levente legyei

„Brainstorming”

Míg mi a süllőkkel, balinokkal „bajlódtunk”, Csaba és Tamás a hűvös idő ellenére megálltak pontyozni Levi etetett helyén. Az elképzelés meghozta gyümölcsét, egy hét és egy kilenc kiló körüli nyurgát sikerült fogniuk. Sajnos, a sikerük sem tudta annyira felébreszteni a régi lángot, hogy komolyan elgondolkozzam a másnapi békéshalazáson.

Fejedelmi sült kárászok

Este, a megint csak pazar vacsoránál, csukás barangolást szavaztunk meg a Tre Jezere-től nem messze eső, tiszta vizű Ulasova-n. Hát, még ennyire nehéz pecát régen láttam!
A leült hínárral bőségesen tarkított, álomvíznek tűnő tavacskában két, gyenge kapással megúsztuk a délelőttöt. Mellettünk fogtak pár bugylit, sőt, Zsolt egy egész szép, másfél fölötti példányt és egy kilósat is elcsípett walk-the-dog csalival. Nekünk valahogy nem jött be a pálya, vagy nem sikerült jó helyre állnunk. A tó jelentős hányada az erős szél miatt horgászhatatlan volt. Itt is nagyon úgy tűnt, egy-egy frekventált hely van, a többi majdhogynem haltalan. Visszafelé a holtág sekély, békanyálas részében még megálltunk, Pali javaslatára. Volt pár kapás, de bevallom, akkorra már minden hitemet elvesztettem az Ulasova sikerében, és rábeszéltem társam a továbbindulásra.

Az Ulasova

Süllőtartó fa

Békanyálas rész

Az eltűnt sügéreket és vörösszárnyú keszegeket kerestük, de a kormoránok „munkája” révén csak százméterekkel bentebb, a csatorna zárt részében találtunk rájuk, immár keszegek nélkül. Legfinomabb pergetőinkkel nekiláttunk, és kis odafigyeléssel majdnem minden dobásra fogtunk. A nagyja harmincdekás volt, de egészen aprók, ujjnyi halak is kerültek horogra. Újra élménypecával fejeztük be a napot, teszteltük az új színeket, wobbler típusokat, kis twistereket. A nap utolsó két órája megmentett a betlitől, de intő jel volt arra, hogy a Deltában sincs kolbászból (illetve halból) a kerítés…

Sügérpeca

A levezető vacsora után Zsolt és Levente a térkép felett kiötlötték a haditervet: a túra leghosszabb, húsz kilométeren felüli túrája várt ránk, keresztül a déli tavakon…

(Folytatása következik)

Szólj hozzá:

Mehet