Nagy folyókon célzottan csukázni elég komoly kihívás, mivel tömegesen ritkán találjuk ezt a halat. Ez egyrészt magányos életmódja miatt van így, másrészt nem a folyóvíz a csuka ideális élettere. Ez alól a legnagyobb kivételt a Bodrogon láttam, ahol évről évre tekintélyes mennyiség található e ragadozóból, olyannyira, hogy a drótelőke nélküli pergetés még a süllős helyeken is hazardírozás. Egyetlen probléma az itteni csukákkal, hogy a fogások zöme két kiló alatt marad.

Éjszakai apadás

Az őszi Bodrog

Legutóbbi horgászatunkra ennek biztos tudatában indultunk Laci barátommal, akinek kedvence ez a típusú rablóhal horgászat. A víz mélysége miatt leginkább a twister és a gumihal jöhetett szóba, mivel nem a helyi sporiknál oly népszerű „kanálvillantóval bokor alá dobálós” technikát szerettük volna erőltetni. Ez időtájban már a legtöbb csuka a mederben keres táplálékot, de nagyobb példányokra a szélvízben egyébként sincs sok esély.

Egy láda is kevés a műcsaliknak

Rövid, erős, csónakos pergetôbot

A meder a Bodrog alsó szakaszán 6-8 méter mélységet mutat, és ez szinte állandónak tekinthető, hozzátéve, hogy a lassú víz miatt (a tiszalöki erőmű duzzasztó hatása) sok akadóval kell számolni, akár a folyó közepén is. Ezek a mederközépi akadók egyébként szép számú csukát összegyűjtenek, esetenként egy-egy süllős fára is rábukkanhatunk köztük. Sajnos – épp a csukának lényegesen ideálisabb lassú áramlás miatt – gyér a süllőállomány, pontosabban meglehetősen időszakos. Az őszi tiszta víz idejére már szinte az összes jó hal elvonul erről a szakaszról.

Laci kapitány

…és kedvenc cuccai

Lacival tisztában voltunk a ragadozós esélyeinkkel, így mindketten drótelőkét kötöttünk, illetve a könnyebbik botomat átlátszó, harapásbiztos Pike Mono előkével szereltem, a víz tisztasága miatt. Csukára sokféle „drótot” használok, de leginkább a köthető, acélmagos kevlárok pártján állok. Ebből tetszőleges hosszt tehetek a műcsali elé, és könnyen variálhatók különféle kapcsokkal is. A gyári, készre szerelt cuccokból kizárólag a Rapala hosszú drótelőkéit használom, és ezekből is az erősebbeket.



Előke-kavalkád

Fibra-flexes szerkó

Csukás monofil

Míg a kikötőben Lacira vártam, készítettem néhány fotót az előkékről, szerelési módokról. Bár már erősen benne voltunk a délelőttben, a felhőtakaró teljesen elzárta a Napot, és időnként pár szem eső is eleredt belőle. Ráadásul, nem az a jóféle, őszi csukaidő volt, sokkal inkább nyomott, beállt légtömeg nehezedett ránk. Nem volt túl jó előjel. Laci is fáradtnak érezhette magát, mert már megérkezésekor említette, hogy csak nehezen tudta rávenni magát az indulásra. Igaz, neki egyéb mentsége is volt, hiszen éjszakai műszakból esett be a pecára.

A folyó viszont szép, igazi őszi arcát mutatta, a széltől csendes felszín feszült, elszórtan sárga nyárfalevelek úsztak rajta. A vize kimondottan tiszta, zöldesen átlátszó volt, a jászok és más keszegfélék nem mutatták magukat. Néha a csónak hullámaitól megiramló küszök közé rabolt egy-egy balin, de ez semmi sem volt a nyári rajcsúrozáshoz képest.

Csendélet a Bodrogon

Monoton szakasz Tokaj alatt

Az első beállónk a Zsaró-torkolatnál, a meder közepén volt, ahonnan a túlparti lapost és a külső ívet is elértük. Laci korábbi tapasztalataiból a halakat a „leváltókon”, a meder erősebb esésein sejtettük. Ő élénk színű twisterrel kezdett, én az egyéb technikákra voksoltam, hűen kísérletező stílusomhoz. Próbáltam nehezebb támolygókat és súlyozott wobblerezést, de érintés nélkül megúsztam. Egy órányi, kitartó dobálás eredménye csupán egyetlen retúrcsuka és két kis kapás volt, azok is Laci neonsárga plasztikjára. Úgy látszott, a csukák közel sincsenek étvágyuknál.

Neonsárga és -zöld plasztikok

Mivel halradart nem vittünk, jobbára csak a rutin meg az évek lehettek a segítségünkre. Egy korábbról ismert akadóhoz átmotoroztunk, de ott is a teljes csend fogadott. Kisméretű twisterre váltottam, ezekből is a vízhez illő zöld tónusokat és a gyöngyház színeket próbálgattam, meglepetésemre eredmény nélkül. Laci továbbra is esküdött a napokkal korábban bevált neonsárga attraktor-hatásra, de újabb hal neki sem jelentkezett a horgán. A mélybe küldött csörgő wobblerek sem idegesítettek fel ragadozót, így nagyjából a tanácstalanság szélén álltunk.

Végre megvan!

Kézitusa a csónaknál

Óvatos apróság

Megszavaztuk, hogy rápróbálunk a torkolati részre, ott talán süllőre is több az esély. Lefelé menet egy – egyébként teljesen jellegtelen – szakaszon megálltunk, néhány dobás erejéig. A változatosság kedvéért egészen sötét tónusú, széles kishalszerű Storm gumihalat tettem fel, és a laposabbik part irányába dobtam. Az első bevontatás egyik ejtésében óvatosan ráfogott valami a plasztikra. Szinte el sem hittem, hogy be kell vágnom, így két taktus után már nem is volt hal a horgomon. Újabb dobással igyekeztem a talán nem túlzottan megriasztott hal elé juttatni a műcsalit, és sikerült is. Az egyik emelem-megállítom mozdulatsornak hirtelen zsinórbelazítás, majd karikába hajló bot lett a következménye. - Megvan! – kiáltottam örömömben, ami olyannyira tiszavirág életűnek bizonyult, hogy Laci hátrafordultában már csak a kiegyenesedő botot látta és a meglepetést az arcomon.

Még a torkán a csali

Majdnem kirázta

- De finnyásan esznek! – konstatáltam, miközben a gumihal sallangosra vágott végét nézegettem. Addigra Laci is tudott már egy hasonlóan szép vágást mutatni a twistere farkán, viszont a tettes neki sem lett meg. Erőltettem a kapások vonalát, és újabb két „megvan! – elment!” élménnyel lettem gazdagabb. Négy rávágás és megakasztás egy irányból, amiből egy hal sem jött ki… Ez már adott némi szemöldökráncolásra okot. A következő adag borsot egy akadó törte az orrom alá, ami végképp a mélyben marasztalta az egyetlen fogós gumihalam. Hasonlóan kishal színű már csak egy Storm Rippin’ volt, amit túl drágának tartottam a vélhetően kis csukák szájába. De nem volt mit tenni…

Csak a kishalszerűt ették

Két dobás kellett csak, és újabb ütést éreztem a boton, ezúttal viszont úgy is maradt a pálca. Kilós csukát pumpáltam fel a hatos mélységből. A víz tetejére érve láttam, hogy ez a csali végre normálisan akadt, eltűnt a szájában, így engedtem néhány akciófotót magamnak. 
Pár perccel később Laci botja maradt ívben, eggyel jobb halat sejtetve. Óvatosan húzta fel a mederből, de az utolsó pillanatban a hal így is lerázta magát a horogról. Vigaszdíjként a kipattanó csali ritka pillanata nem csak a fejünkben, de az egyik fotón is megmaradt.

Ritka pillanat

Láthatóan beindultak a csukák, amit az eltalált műcsaliknak tudtunk be, de az igazság ettől kevésbé volt a saját érdemünk. Még egy felszínen lefordulós hal adta tudtomra, hogy a korábbi négy, rontott kapás valószínűleg nem is egyetlen haltól származott, aztán nagyjából minden esemény abbamaradt. Újabb, dobástávnyira történő áthorgonyzásunk már egyetlen kapást sem hozott, mint ahogyan a későbbi helyválasztások sem. A rippinek üresen szűrték a vizet, és szerencsére akadót sem találtak.

Szivarcsuka

Realisztikus színek

A nap záróakkordjaként a torkolat felé vettük az irányt, ahol nagy Mann’s twisterre egy igazi „szivarcsuka” tette tiszteletét. Öt kedvenc süllős helyemet jártuk végig, és éppen a kiváló szürkületi időt dobáltuk, mégsem jelentkezett hal. De még csak egy gyanús ütés sem. 
A parton lődörgő helyiek hat bottal, kishallal horgászva is ugyanazt mondták: - kapás nélkül állnak a botok. Koromsötétben motoroztunk vissza, fejünkben az aktív egy óra élményeivel.

Ez a hely most nem adott halat

Esti pasztell Tokajról

Voltak hát tanulságok, igyekeztünk is levonni őket; az egyik, hogy lehet a világ csukája előtted, ha abszolút étvágytalanok. A másik, hogy abban az egy órában megtaláltuk a csalit és valószínűleg egy frekventált helyet is, ahol sűrűbben állt a csuka. A végső konklúzió számomra mégis a „nem kell mindig kaviár” volt. Lehet jó egy horgászat akkor is, ha látszólag tele van kínlódással. Ha most megkérdezné valaki, milyen volt a tegnapi peca, azt mondanám, hogy kellemesen átfagytam ebben az őszi időben, de fogtunk csukát, volt több kapás is, és igen jól esett hosszú idő után, végre megint a vízen tölteni egy napot. És azt hiszem, ennyi a lényeg.

Szólj hozzá:

Mehet