Ősszel a Dunán a halak bandákba állnak össze, mielőtt elvonulnának a téli vermelő helyekre. Ilyenkor a gyülekező helyek hollétét mindenki nagy titokként őrzi, ezért – mivel pletykás a horgásznép - általában egy-egy hely híre alig néhány óra alatt terjed. A napokban engem is egy ilyen horgászatra invitáltak.
Dunaszerdahelyi barátaimtól kaptam a tuti füles, hogy a bősi alvízen lassan összeáll a dévér. Jártam már ott, korábban is ebben az időszakban, és bizony, amikor ott összegyűlik a hal az 1-4 kg közötti gyönyörű dévérek csapatát jelenti. Igazi horgászélmény!
Nem is kellett kétszer mondani, autóba ültünk - egy baráti házaspárral - és máris indultunk a bősi erőmű alá horgászni.

Az erőmű rajza, jobbra az felvíz, balra az alvíz, a táblán érdekes adatok

A felvízen a hullámok, mint a tengeren

Barátságtalan, szeles idő, de csodálatos látvány fogadott. A hatalmas vízfelület, az óriási vízmennyiség, a huszonméteres mélység tetejét a viharos szél úgy felkorbácsolta, mintha a tengerparon jártunk volna.

Az alvíz

A napijegyek megváltása után, korábban megszerzett helyismeretemnek köszönhetően rövid időn belül a kifülelt helyen állítottuk fel a felszerelésünket. Ezt a dunaágat, a zsiliprendszer alsó kifolyóját, Új Dunának hívják. Itt korábban szántóföld volt, csak a vízierőmű építésekor kotorták ki ezt a területet, és engedték át a folyónak. A mesterséges meder 3-5 méteres vízmélységű. Ezen a szakaszon a partja szép egyenletes sóderos placc, amely befelé fokozatosan mélyül. Fő hala a dévér és egyéb keszegfélék, amelyek közül főleg a szilvaorrú és a leánykoncér fogható nagy valószínűséggel, valamint alkalmoszerűen márna. Természetesen, a Dunában megtalálható halfauna összes egyedére lehet számítani, de a fent kiemeltek a jellemzőek.

Az Új Duna

A horgászhelyünk kialakításánál fokozottan figyelembe kell vennünk a zsiliprendszer és a nagy hajóforgalom miatti gyors, jelentős vízszintváltozásokat. A zsilipeléskor akár 1 méter magas vízoszlop is mozoghat gyorsan, kb. 20 perc alatt növelve meg a vízszintet, valamint a nagy hajóforgalom méretes hullámokkal lephet meg minket, takarhat be bennünket.
A ládák elhelyezésénél figyelni kell arra is, hogy a kavicson a víz könnyen bemossa a lábat, és a besüllyedő forgórészeket tönkre is teheti, ezért a láda lába alá tegyünk valamit, ami nagy felületet képez. Nekem erre a célra rendszeresítve van a botzsákomban egy, a ládához szabott deszkám. Heni ládája alá - rögtönzött megoldásként - csalis dobozokat helyeztünk.

A láda lábai alá tegyünk

nagyobb felületetü dolgot

Azzal az elképzeléssel érkeztünk, hogy én leszek az, aki a nagyobb melót elvégzi: én etetek. Egy 16 grammos hasznos terhelésű sliderrel horgászok, alattam pedig Heni és Robi feederrel próbálják megfogni a lecsorgó etetésen megálló és lakmározó dévéreket.

Alapozó etetés a sliderre

A lecsorgó etetésen feedereznek Heniék

Küzdöttem a szembeszélben

Nem túl barátságos az idő

Tervünk kecsegtető volt, azt az egyet nem számoltuk bele, hogy viharos szembeszelünk lesz. Ebben az erős, szemből fújó szélben 3,5 óra makacs és kitartó próbálkozás után feladtam a sliderezést, amely ez idő alatt egyetlen kapást sem eredményezett. Feederrel szépen lehetett fogni a dévéreket, ezért én is átpártoltam ehhez a módszerhez. A jelentős mennyiségű alapozó etetés után folyamatosan ragasztott csontit lőttem, amire szépen oda is álltak a keresett dévérek.
A csonti ragasztásnál elkövettem azt a hibát, hogy nem vittem magammal gumikesztyűt, ami nemcsak azt eredményezte, hogy a ragacsos, maszatos kezemet percekig kellett dörzsölni a hideg vízben, hanem sajnos azt is, hogy a kézfejen meglévő, illetőleg kialakult apró sérülések igen gyorsan begyulladhatnak. Ezért mindenkinek hatványozottan ajánlom, javaslom a „gumi óvszer” használatát.

Az otthon maradt gumikesztyû bosszúja

Valószínűleg a zord időjárásnak volt betudható, hogy az ilyenkor itt megtalálható igazán nagy dévérekkel nem találkoztunk. Csupán néhány jobb halunk akadt. Érdekes, hogy ennyire „kis”méretű dévéreket nem szoktunk itt fogni. Annyira meglepő volt jelenlétük, hogy a helybéliek is értetlenül nézték, honnan kerültek elő ezek a halak. Hiszen előző nap még tizendarabot fogtak a hôn áhított méretű dévérből.
Megfigyelhető volt, hogy amíg csak ragaszott csontit lőttem az apraja, zömében szilvaorrú és egyéb keszegféle jött, később, amikor földdel vágott gilisztát és szúnyoglárvát kevertem, és azt lőttem akkor odaálltak, és minden dobásra dévért lehetett fogni. Még egy kis süllő is meglátogatta az etetést.

A szúnyog és a giliszta nagyobb sikert aratott

A kis süllõ

Gilisztacsokor

Szúnyog és giliszta a feederkosárba is

Amikor próbaképpen az etetőkosárba is a szúnyogos-gilisztás föld került, az meggyorsította a horgászatot, kapás kapást követett.
Eleinte csontival csaliztunk, de aztán egyre inkább be kellett látnunk, hogy a helyiek tapasztalata helytálló, bizony a dévérkeszeg a gilisztát jobban eszi. Kifejezetten szívesen vette, ha a horogra több szál vékonyabb giliszta került, mint egy nagy vastag. Valamiért az ilyen „kis” gilisztacsokrot percek alatt elhúzta egy hal.

Robi merít Heninek

Finoman akadt horog

Minél több földes szúnyogot juttattunk a vízbe, annál koncentráltabb lett az etetés, annál bátrabban, vehemensebben jelentkeztek a kapások. A kezdetekkor éppen szájszélbe akadt horgok rövid időn belül stabilan, biztonságosan akadtak.
Heninek ez volt az első feederes horgászata, és minthogy abszolút kreatívnak ismertem meg nem lepett meg, hogy ő is hozzá akarta tenni a saját gondolatait, ötleteit a horgászathoz. A számomra, erre a napra, a legkedvesebb:
– A hassal felfelé tartott hal elszédül, és ezért nem annyira kapálódzik! – állítása szerint.

Hassal felfelé fordított hal

Találkoztam egy számomra nagyon különleges hallal. A természet már számtalanszor ámulatba ejtett, de most valami abszolút elképesztőt láttam. Fogtam egy szilvaorrú keszeget, aminek valamikor eltömődött a végbélnyílása, olyannyira, hogy be is nőtt az idők folyamán. Helyette a testén, az oldalán nyitott magának egy másik végbélnyílást, ami szemmel láthatóan üzemképes volt. A 21. századi orvostudomány tesz ilyent az emberekkel, de azért engem roppant mód meglepett, hogy a természet micsoda túlélési praktikákkal lát el bizonyos egyedeket.

A bámulatos természet

A jellegzetes etetőanyag

Nem csak ennél a halnál volt egyértelmű jele, hogy az etetőanyagom ízlett a halaknak, hiszen több példányból szinte folyt a jellegzetes és egyértelműen általam vízbe juttatott etetőanyag.
A halak számításaim szerint viselkedtek, csak a méretükben volt némi elmaradás. Ettől függetlenül boldogan és hulla fáradtan jöttünk haza, hiszen egy igen jó horgászatot zárhattunk az estével.

Zsákmányunk azért nem ad szégyenkezésre okot

Szólj hozzá:

Mehet