Cikk oldal
2009-09-28

Hajnalban márnák ...

...délben bajnokság
Szegedről, a Matyéri evezőspályáról gurultam hazafelé - ahol az idei országos bajnokság döntőjének négy fordulóját rendezték - és amíg autóm halk duruzsolás közben falta a kilométereket, azon törtem a fejem, vajon mit találhattak ki a fiatalok.

Mert, hogy valamit nagyon eltalálhattak a timármixes gyerekek, az egészen biztos, hiszen túl a harmadik fordulón semmiképpen nem lehetett sem szerencsére, sem véletlenre fogni a történteket. De még az sem lehet magyarázat, hogy egyszerűen csak rettenetesen gyorsak, és ezért verik az öregeket, vagy, ha kicsit árnyaltabban akarok fogalmazni, akkor a rutinosabb, sokat látott versenyzőket szorongatják. Szóval, a „négyek bandájának” minden tagja úgy zárta a szombati fordulót, ráadásul idén először a középdöntő eredményeit teljes egészében figyelembe véve, és tovább hurcolva a döntőbe, hogy mindegyikük esélyes volt a keretbe kerülésre. Nagy Andris pedig, ha csak fél ponttal is előzve Waltert, de mégis csak az élről várta a bajnokság mindent eldöntő utolsó, vagyis nyolcadik fordulóját, és matematikailag még az is benne volt a pakliban, hogy akár Csőregi Balázs lesz a bajnok. De a dobogóra mindenképpen jó esélye volt Balázsnak.

Hajnalban márnák ...

Szóval tudni kell valamit ezeknek a fiataloknak, hiszen Kaló Zoli és Várszegi Balázs is nagyszerű fordulós eredményeket produkált, és nehezen volt elképzelhető, hogy nagyot rontsanak az utolsó fordulóban, és ne legyenek kerettagok. És ezek a srácok alig húszévesek! De hol vannak az öregek, akik persze jószerével csak eredményeiket tekintve tartoznak ebbe a kategóriába, leírni meg pláne korai volna őket, még akkor is, ha most éppen a tavalyi bajnok Ambrus Tibor zárja a top huszonnégy utolsó forduló előtti eredménylistáját. Ha meg azt nézem, hogy a kétszeres világbajnok Walter Tomi közelebb a harminchoz, mint a negyvenhez már az öregekhez soroltatott, de se Lőrincz se Döme, sem pedig Varga Józsi nem arról híres, hogy unokákat tanítgatna horgászni, akkor lehet, hogy nincs is szó generációváltásról? Ilyesmik jártak a fejemben, meg az, hogy ismerve Walter Tomi meg a többség küzdeni tudását, vasárnap a sorsolástól függetlenül is olyan fordulót láthatunk majd, ami csak egy ennyire erős bajnokságban eshet meg, mint a miénk. Ha meg az élet úgy rendezné, hogy Walter és Nagy egy szektorban, ne adj isten, egymás mellett horgászna, na, az volna csak az igazi csemege.

Hajnalban márnák ...

Hajnalban márnák ...
Hajnalban márnák ...

Hajnalban márnák ...
Hajnalban márnák ...
Hajnalban márnák ...

Hajnalban márnák ...

Úgy nagyjából itt járhattak a gondolataim, amikor megszólalt a telefonom, és Novath Gabi barátom jelentkezett azzal, hogy reggel kint volt a Dunán, és evett a dévér, meg jött a márna is. Engem meg persze a fene, hogy megint jókor, mert a mindent eldöntő fordulót ki nem hagyom, az biztos. Az előzményekhez tartozik, hogy valamelyik délután már próbálkoztunk egy közös horgászattal és fotózással, de egyetlen dévérkével, és kéttucatnyi gébbel megúsztuk a dolgot. Persze semmiféle épkézláb magyarázattal nem szolgálhattunk a sikertelenségre, már csak azért sem, mert előtte napokon keresztül szépen jött a hal, és korábban arra is többször volt példa, hogy nem csak reggel, hanem a késő délutáni órákban is rágott a keszeg, köztük kilós dévérek is. Szó, mi szó, gyorsan váltottunk még néhány szót a bajnokság állásáról is, és abban maradtunk, hogy hazáig kiagyalom, mi legyen.

Hajnalban márnák ...

Hajnalban márnák ...
Hajnalban márnák ...

Hajnalban márnák ...

Így történt, és vasárnap hajnalban még félhat is alig múlt, amikor szinte egyszerre, és másokat megelőzve érkeztünk a partra, talán egy kilométerrel a szép ívelésű Duna-híd alá. Hogy fényképezőgép volt nálam, azt talán említeni sem kell, de kivételesen nem csak fotózásra készültem, hanem az idő szűkössége ellenére is úgy döntöttem, magam is úsztatok néhányat kedvenc bolognaimmal. Negyedhétre már készen volt az etetőanyagunk, ami rendhagyó módon tavi potykás alapból, folyóvízi sajtosból és ugyanannyi ártéri vakondtúrásból készült, csemegeként néhány deci fullasztott csontival kiegészítve.

Hajnalban márnák ...
Hajnalban márnák ...

A munkát persze becsülettel elosztottuk, Gabi barátom kevert és gyúrt, én pedig fotóztam. Bele is feledkeztem, ami egy cseppet sem csoda, mert bármennyire is agyoncsépelt fotóstéma a naplemente és –kelte, ember legyen a talpán, aki ellen tud állni ilyenkor a kattogtatásnak. Ezt tettem én is, és szép lassan azon vettem észre magam, hogy én még mindig a fotókkal vagyok elfoglalva, míg Gábor az első halait is megfogta. Persze nem szólt volna, hogy szereljek már össze én is, mert valljuk be, kényelmesebb a horgászat, ha nem kell a mellettünk horgászó szomszédra és annak szerelékére figyelni, de, amikor egy jobb halban odamaradt az előkéje, és kénytelen volt tőlem kérni egy kicsivel erősebbet, csak rákérdezett: ja, te nem akarsz pecázni? Akartam.

Hajnalban márnák ...

Hajnalban márnák ...
Hajnalban márnák ...

Hajnalban márnák ...

Össze is raktam gyorsan a szerelékemet, ami lényegében nem nagyon tért el Gáborétól, ám az úszóm mégis egészen más volt. Gábor ugyanis egy kifejezetten bolognais horgászatra kitalált speciális répaúszót használt, amelyet azzal szabott testre, hogy a cserélhető antennái helyett egy hosszú multicolor antennát tett az adapterébe. Én messze nem bonyolítottam ennyire a dolgot, viszont egy nagyon régi, már-már ereklye számba menő Tímár féle habúszót tettem föl, amelynek a lényege, hogy belső vezetéses, és igen strapabíró, amolyan dunai horgászatra kitalált darab. A korát meg sem merem mondani, mert amikor ez a klasszikus folyóvízi úszó készült, Novath barátom még vélhetően Gabika volt, és nem járt még márnázni.
Most azonban itt vagyunk, és egymást, illetve egymás úszóit kerülgetjük, és alig várjuk, hogy csendesedjenek a karikák, és ha már nem jönnek a nagy dévérek, érkezzenek a márnák. Én állok felül, és véleményem szerint a jobb pozícióban is az etetés meghorgászásához, de ez egy cseppet sem zavarja Gábort abban, hogy az első és a második márnát is ő akassza. Szerencsére csak a második méretes, így kicsivel kevesebbet kell hallgatnom, amint osztja az észt. Már majdnem megszólaltam, hogy adós azért én se nagyon maradjak, de szócséplés helyett inkább a rezdülő és el is tűnő úszómra figyeltem, és bevágtam. Rendesen benne maradt az akasztásban a hatos bolognaim, akár akadó is lehetett volna, de valami mégis azt súgta, hogy nem az. Meg nem is volt olyan kemény, mint amikor kövekre tapadt kagylóba akad a horog, de ezt barátom nem érezhette, mert szánakozva jegyezte meg, hogy szép nagy kő lehet, de azért szívesen lefotóz, ha akarom. Az utóbbit tényleg jó ötletnek találtam, és mert közben az akadóm, ahogy vártam, komótosan megindult, csak reménykedtem abban, hogy ha nem is tud annyira fotózni, mint amekkora szája van, azért lő egy-két értékelhetőt is. Ha nehezen is, de összejött. Nekem a márna, amelyik talán dekára kétkilósnak bizonyult, Gábornak meg a fotók, amelyek közül kettőt is beválogattam a jobban sikerültek közé.
Közben persze az idő gyorsan múlt, és lassan indulnom kellett, hogy le ne késsem legalább a fél tizenegyes kezdést, de nem csak ez volt az oka, hogy nem dobtam újat. Márnafogás közben ugyanis elkövettem egy olyan hibát, amire nincs magyarázat, és el sem hallgatom, mert okulhatnak belőle a tőlem okosabbak. Egy sóderos partrészen álltam, és úgy gondoltam, simán kicsúsztathatom a márnát, ahelyett, hogy megszákolnám, még ha úgy kérem is a merítőt. Amiről hányszor, de hányszor írtam magam is, hogy bolognaizásnál az a legjobb, ha legalább három méteres a nyele, de még jobb, ha hosszabb. És lám, most mégis eltörtem kedvenc, és nem is éppen olcsó bolognaim spiccét, egy hülye hiba miatt. Még most is füstölgök magamban, és nem értem, hogy lehettem ilyen balfék.

Hajnalban márnák ...

Hajnalban márnák ...
Hajnalban márnák ...

Hajnalban márnák ...

Persze akkor, már jó tempóban autózva Matyér felé, hamar elfeledkeztem erről a buta malőrről, és már csak az foglalkoztatott, hogy vajon hogyan alakulnak a bajnokság utolsó fordulójának eseményei. Megőrzi félpontos előnyét Nagy Andris, vagy lefaragja ugyanennyi hátrányát Walter Tomi, vagy egészen másképpen alakul és nyer Csőregi Balázs? Föltámad-e valamelyik nagy vesztes, és lőnek-e legalább becsületgólt? Szóval volt min agyalni egészen Szegedig, ahol megérkezésemkor már javában folyt az alapozó etetés, és perceken belül magával ragadott a huszonnégy versenyző csatájának minden izgalma.

Hajnalban márnák ...

De az már egy másik történet. Még akkor is, ha tudjuk a végeredményt, és a dobogósokról közlünk is egy fotót.
 
Írta és fényképezte: Szarka László
Szólj hozzá:
novathnorbi94#1 2009. 09. 29., 18:18nagyon j let a cikk és a képek is szertem ezt a szakaszát a dunának na és persze apukám is:)szertettel hallottam hogy eredményes horgászat volt de hogy eltörött a kedvenc botjának a spicce azon elszomorodtam .üdvözlettel egy ifjú horgász:)
haal#2 2009. 09. 28., 22:34jól sikerűlt a két márna fárasztós fotó,persze a sztori és a zsákmány sem rossz.Hampel
Novi#3 2009. 09. 28., 13:18Üdv!
Rég olvastam itt írásod ;o)), remélhetőleg mostantól gyakoribb lesz, főleg azok melyek az általam is horgászott partszakaszról is szólnak...
Novi >;-))
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
A halak színét a bőrükben termelődő különféle színsejtek aránya határozza meg. Ha egy faj irharétegében nagy mennyiségű guanin termelődik, akkor a hal színe ezüst lesz. Ha melanin sejtekből van több, fekete vagy barna lesz a bőrszín. Sárga szín akkor fordul elő, ha a xantofill színsejt dominál, míg piros akkor, ha az eritrofill van nagyobb számban jelen.