Egy hosszú hétvégére készültünk Szlovákiába, a siravai híres nagydévéres pályán megrendezésre kerülő versenyre, ahol úgy gondoltuk Gyula Gáborral, hogy mi is szerepet kaphatunk. De ez az anyagunk, mégsem erről fog szólni. Csupán csak bevezető, hogy hogyan kerültünk Szlovákiába.

Az otthoni bepakolás után kiderült, hogy gyakorlatilag egy tűt nem tudunk leejteni a „nagyautóban”, és ahhoz, hogy bármit is elővegyünk, a teljes felszerelést ki kell pakolni, tehát bárminek az elővarázsolása, minimum fél óra. Pedig éppen csak előkét akartam kötni, ehhez damilra és horogra volt szükségem, ami a nagytáskámban volt, ami lent volt a botok alatt, ami... és így tovább...

Egy napig szorgosan edzettünk a 60 centis siravai hullámokban, felkészültünk, összekészítettünk mindent, etetőanyagot, földet, felszerelést. A másnap reggeli sorsoláskor Fortuna nem fogadott minket kegyeibe (bár ezt így, 20 év versenyzés után, lassan kezdem megszokni). De lehet, hogy csak egyszerűen mi nem találtuk meg a megoldást. Mindenesetre a siravai versenyről gyakorlatilag annyit szeretnék elmesélni, hogy szépen sütött a nap. Ami ott nem ritkaság, az viszont igen, hogy időnként csak gyengén fújt a szél, és csak 15 centis hullámok jöttek, na az már hír.

Tízeurós jegyeink

A kétnapi ki-be pakolás és a kudarc élményével megterhelve érkeztünk Kassára, aholis Tóni bácsitól megvettük az engedélyt, aki egy kicsit morózus volt. Bár meg tudom érteni, hiszen a köd miatt késtünk, így ő 1 órát ácsorgott a találkozóhelyünkön, egy parkolóban. Mindenesetre a jegyeket szabályszerűen kiállította, amit ezúton is ki köszönök neki. Majd gyors útbaigazítását követve (kétszer jobbra, kétszer balra, „eltéveszteni sem lehet”...) megérkeztünk a vízpartra.

A Hernád-töltés tetejére érve...

gyönyörű kép tárult a szemünk elé

Már a hajnali 4 órás kelésnél, és az idegen utakon a ködben 40-el való botorkálás közben eldöntöttük Gyula Gáborral, hogy márpedig nem rakózunk, nem pakolunk ki ládát, nem cipekedünk, nem rámolunk. Előveszünknk 1-1 matchbotot és elpecázunk. Ha adja a Hernád a halat, akkor adja, ha nem, akkor nem.
Amikor megláttuk a vizet, egy kicsit megingott a hitünk. Hiszen gyönyörű halak buktak a felszínen, és tényleg igazán látványos, idilli kép tárult szemünk elé. A víz tükörsima, szép „halas” színű, kissé zavaros, és minden nagyon ígéretesnek tűnt.

Mindenhol lehetett halat látni

A szélvízben is kishalak

Szépen bont a kaja

De nem dőltünk be a szemünknek, mint ahogy a Siraván is bedőltünk annak, hogy fogunk majd 100 kiló dévért! Kitartottunk egybotos elhatározásunk mellett, és azzzal úsztattunk.

Etetőanyagunk alkotóelemei

Már szárazon bekeverve ígéretes

Színe és állaga is bíztató

Egynyomásos etetőanyag

Gyorsan kevertem etetőanyagot, ami önmagában is megért volna egy cikket, hiszen nagyon kellemes meglepetést okozott az, hogy zacskóból kiöntve ilyen jó minőségű, jó szemcsenagyságú, könnyen tapadó, jó állagú etetőanyagot sikerült, gyakorlatilag percek alatt készítenem.
Megbeszéltük, hogy egymás mellett fogunk állni. Középre beteszünk egy stéget, amin a csali, illetve az etetőanyag van. Én leszek folyásiránynak felül, én etetek, alattam pedig „hágyégé” majd fogja a halat. Ami egyébként, meglepő módon, valóban így is történt.

Alapozás ellenfényben

Gombóc és vízkorona

Talán kettőt, vagy hármat, ha úsztathattunk üresben, ezután elleptek minket a halak. Nagyon érdekes volt, hogy gyakorlatilag, ahány dobás, annyi féle halat lehetett fogni. A halak együtt bandáztak. Nem úgy volt, mint általában, hogy most jött egy pár keszegféle, aztán egy pár márna - mert a márna mindent elver - , itt együtt volt. Legalábbis eleinte együtt volt az összes hal.

A nap legszebb paduca

Bodorka

Domolykó

Leánykoncér

A sujtásos küsz - alias ploszká (felül) , és a szélhajtó küsz - alias belicská (alul) teljesen eltérőek

Csodás színű sügér

Nagy fenékjáró küllő

Egy izmos márna a sok közül

Aztán ahogy jöttek, úgy el is tűntek a halak. Mintegy órai horgászat után már nem volt kapásunk. Ekkor ért a legnagyobb meglepetés. Megszálltak minket a sujtásos küszök (helyi nevén ploszká). Jött egy ember a gáton, és mondta, hogy itt nem jó horgászni, mert túl sok a ploszká, mint égen a csillag. Rögtön kiderítettük, hogy ez a sujtásos küsz, ami itt is védettséget élvez, még szerencse, hogy visszadobáltuk mindet, még a fotózásra szánt példányokat sem tettük haltartóba. Megfogás után azonnal fotóztuk, és engedtük vissza őket. A folyón fentebb, ezt a halacskát eszi a szalmon - amiről kiderült, hogy az pedig a galóca, merthogy itt még azt is lehetne fogni. Igen ritka az alsó szakaszon, de a helyi ember szerint, azért itt is elő szokott fordulni. A ploszká viszont nem előfordult, hanem tömegekben volt. Minden dobásra jutott egy ilyen apróság, ami bár egy ideig nagyon szórakoztató volt, egy idő után már untuk. Ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk visszacsalni a nagyobb halakat.

Az etetőanyagon kívül némi csontit is lőttünk, ha nem zavart az apróhal

Az ominózus Jarospeciál...

...és két tűzéstechnikája

Ennek a helyi technikája az volt, hogy minden dobásra kellett egy diónyi etetőanyag gombócot dobni. A nagyobb testű halakat pedig két szem pinkivel lehet horogra csalni. Akár 16-os, 14-es horogra is csak két szem pinkit tesznek föl a helyiek. Ezt egy Jaro nevű fiútól tanultuk, ezért jarospeciálnak neveztük el. El kell persze mondanom, hogy ennek kipróbálására nagyon nehezen szántuk rá magunkat, mert számunkra elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy viszonylag nagy horgon két szem pinkivel fogjuk a testes halakat. Mégis működött. Így fogtuk méretesebb halaink zömét, és nagyon elégedettek voltunk vele, mert bár túlságosan nagytestűeket nem fogtunk, de folyamatosan lehetett vele a jobbakat fogni. És rengeteg féle, szebbnél szebb egészséges pikkelyessel találkoztunk.

A viszont látásra!

Miután etetőanyagunk fogytán volt, és egész nap bokáig a vízben ácsorogni fárasztó, így viszonylag korán, délután 3 óra körül bejeleztük a pecát. Lefotóztuk, visszaengedtük a halakat, és tudván, hogy több órás út vár ránk hazáig, ahol újra ki kell pakolni az autót - melynek procedúráját már ismerjük - , hazafelé vettük az irányt. Bár nagy büszkén, kupákat nem vittünk haza, és némi kis kudarcélményt kellett átélnünk, mégis boldogan és feltöltődve léptük át az országhatárt. Mindent összevetve, remélem máskor is lesz ilyen horgászatokban részünk. 

Szólj hozzá:

Mehet