Az utóbbi években egyre nagyobb lelkesedéssel várom a tiszavirágzást. Tavaly, a Bodrogon elrepült kérészek után nagyon figyeltem a szőke Tiszát, nehogy lemaradjak az igazi rajzásról. Igazi abban az értelemben, a névadó folyó tele van szakadóparttal, agyagos törésekkel, ideális életteret adva a kérészeknek.

Tiszavirágok

Vártam a Bodrog után egy-két héttel induló rajzást, ám az élet vicces és a túlélésre törekszik; akkor repült el az összes tiszavirág, amikor egy erősen kakaószerű, pár napos árhullám vonult le a nagy folyón. A halaknak nem sok esélyük volt meglátni a kibújó rovarokat, de úgy sejtem, a víz alatti érzékelés is a töredékére csökkent. Ezért is lehetett, hogy több milliárd kérész rajzott ki, a tokaji közúti hídon pedig ott tolongott a fél város, és álmélkodva nézte a ritka jelenséget. Hozzáteszem, életem legnagyobb rajzását láttam én is, pedig nem először voltam jelen e kivételes természeti attrakciónál.

A tengernyi apróság repülési útját a közúti híd elállta, így azok előtte „húzták fel a gépet”, szinte függőlegesen az ég felé tartva repültek; az orrunk előtt fordult át, örvénylett az egész kérészfelhő. Gyönyörű és ritka látvány volt, egyben üröm az örömben, mert mindeközben halat fogni (a zavarosság miatt) egyáltalán nem tudtunk.

Műkérész sziluettje

A régi ruha

Joggal vártam ezek után a 2009-es évet, mondván, hogy kétszer egymás után úgysem ismétlődik meg a betli. Erre fel, a bodrogi repülésről úgy, ahogy volt, lekéstem. 2008-ban még álmélkodtunk, amikor június 5-én kibújtak az első „bogarak”, most viszont egyenesen nem akartam elhinni, hogy május 25-én virágzott a kisebbik tokaji folyó.
A Bodrogra egyébként jellemző a pár héttel korábbi rajzás, aminek okát talán a korábban melegedő vízben kereshetjük. Azonban ez korántsem elegendő magyarázat a 2-3 hetes különbségre (de jobbat még nem találtam).

Tiszavirágzás

Balin legyesboton

A kérész körül egyébként is számos különös dolog van. Például, hogy hogyan érzi meg 6-7 méter mélységből, és ott is a talajból, hogy mikor kell kirepülnie. Hiszen, ha egyszer elindul, onnan már nincs visszaút: kibújik az agyaglyukból, ahol addig élte életét, felemelkedik a víz tetejére, ott sietve levedli a keményebb, agyag-élethez illő „munkaruháját”, és máris a felszínen verdes. Ott pedig vagy esik az eső vagy nem, vagy fúj a szél vagy nem…

De épp ez az: a kisebb eső nem igazán zavarja, míg a nagy zuhéban megritkul, majd leáll a repülés. Ugyanígy megáll, ha kicsit is erősebb szél támad. Az esőt még csak-csak képes lehet meghallani, ahogy kopog a felszínen, hiszen jól vezeti a víz a hangot, de a szél érzékeléséhez már csak egy módon juthat el lentről; ha érzékeli a legkisebb légnyomásváltozásokat is. Ez pedig nem mindennapi teljesítmény.

Tokaji hal

Megette…

Mint ahogy az sem volt mindennapi, ahogy ez évben megismétlődött a tavalyihoz hasonló, ominózus eset. A tavasz eltelt valamire való nagyvíz nélkül, így nagyjából törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb leesik az árhullámhoz elegendő csapadék. Ez pár hete megtörtént, a víz bezavarosodott. A kérészek megint ideálisnak érezték a vizet, és már hétfőn szórványosan repülni kezdtek a tokaji Tiszán. Persze, a halak rá se néztek a néhány kikelő rovarra, két napig alig láttunk szedéseket.

Minthogy kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, úgy szerencsére nem történhetett minden a tavalyi mintára sem. A három napon át tartó zavaros víz végre tisztulni kezdett. Ennek örömére az órámat a kérészrajzáshoz igazítottam, és a következő napok késő délutánja már a folyón talált.

Az első halak egyike

Péntekre jó idő lett

A fő repülés a hírek szerint még lentebb volt a folyón, oda viszont erősen bekavart a Bodrog lassabb ütemű tisztulása. Sok lehetőségem nem volt; várhattam a folyón egyre inkább fentebb húzódó főrajzásra, vagy választhattam a torkolat fölötti Tisza szakaszt, sokkal tisztább vízzel, viszont kevés kérésszel. Dilemmámban végül is maradtam várakozó-kísérletező állásponton az összefolyásban. Megpróbáltam a legerősebben rajzó szakaszt megtalálni, majd fölé horgonyoztam, innen az alsó és felső részeket is szemmel tudtam tartani.

A felszínen cikázó tiszavirágokkal párhuzamosan egyre több, erőteljes rablás is mutatkozott. Jellegükből balinra tudtam következtetni, mivel a halak gyakran a levegőbe is kiugrottak. A jászok piros uszonyai hiányoztak a forgásokból, sokszor a leglomhább felszíni szedés mögött is egy szép balin volt.

Őzszőr-szárnyú

Testtartást utánzó

Biztos lábakkal

Az első két nap eltelt a halak hajkurászásával, összesen egy-egy darabot sikerült fognom, egy kilós és egy valamivel kisebb példányt. Sejtésemhez hűen, balinok voltak. Ez után már egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy a rengeteg rablásból csak néhányat tudok megfogni. A balin az egyik legjobb látású hal, ráadásul rendkívüli módon különbséget tud tenni az eredeti és a másolat között (legyen szó kérészről vagy akár sneciről).

Egy fontos dolgot sikerült még (újfent) megállapítani a „fenekeszegekről”: nevezetesen azt, hogy a táplálék mozgásának jellegzetességei éppúgy részei a beazonosításnak, illetve a támadás kiváltásának, mint a külső jegyek. Hiába verdesett, siklott vagy éppen csak mozdulatlanul állt a sok tiszavirág a víztetőn, a balinok, úgy tűnt, csak azokra vágnak rá, amelyek egy bizonyos aktív mozgássor után, egy pillanatra megállnak. A mozdulatlanul sodródó, eredeti kérészt vagy a vízbe ragadt szárnyú egyedet (ami látszólag a legkönnyebben megszerezhető volt) teljesen figyelmen kívül hagyták. Ami viszont úgy sodródott (akár csak 20 centit), hogy közben folyamatosan rezegtette a felszínt, szinte biztos, hogy egy balin már kispécizte magának, és csak arra várt, hogy a mozgás abbamaradjon, „lőhetővé” váljon a célpont.

Kettes balin

Ez volt az egyik oka, amiért nehéz volt elkapni az őnöket. A másik, nagyon fontos nehezítő körülmény a balinok folyamatos mozgása miatt állt fenn. Ez kétféleképpen is zajlott; volt, hogy az egész csapat úszott el 20-30 métert (talán a sűrűn dobások zavarták őket), de gyakoribb volt, hogy egy sikeres rablás után villámgyorsan arrébb úsztak egy-másfél métert, majd ott leszippantották a következő tiszavirágot. A mozgásuk ráadásul nem is egyenes vonalban történt, és az sem volt mindig kitalálható, hogy lefelé vagy felfelé indulnak-e el…

Tavalyi karcsú

A legkisebb is fogós

Egy régi alulnézetből

Eljött aztán a csütörtök, ami az egyik legintenzívebb repülést hozta magával. A víz még jobban kitisztult, a halak pedig kezdtek eltelni a táplálékkal. Több balin csak „játszott” a kérésszel, mellé cuppantott vagy szinte átugrotta, és bár ráfordult újra, azt sem tette túlságosan gyorsan. Ezzel jött el az én időm. Szedésekre kellett dobnom a műlegyemet, lehetőleg harminc centin belül. Ha az eredeti mellé sikerült tennem a kreálmányomat, sokkal nagyobb esélyem volt rá, hogy első vagy második támadásra beszippantja egy hal.

Sok jött sötétben

Esőhal

Vízben a helye!

Aznap öt balint sikerült fognom, amiből három közel járt a két kilóhoz. Ez utóbbiak fárasztása a legyesboton és a 18-as előkén kifejezett élménynek bizonyult.
A fárasztástól talán még izgalmasabb volt a kapás és a bevágás pillanata. Addig, míg az élő, verdeső kérészre robajjal, de legalábbis kemény cuppanással vetették rá magukat, az utánzatomra csak egészen finom, bár biztos szedéssel jelentkeztek. Akárcsak egy óvatos jász csípte volna le felszínről a „bogarat”… Viszont, amikor elérte őket a bevágás, az alig valamivel felszín alatt álló hal helyén szinte felrobbant a víz, és nem egyszer heves kirohanás következett.

Pénteken, az utolsó napon, már úgy éreztem, kiismertem a halak rafinériáit, és lényegesen eredményesebb leszek a tapasztalatok birtokában. Ehelyett egészen alkonyatig egyetlen bő félkilós – szintén balint – sikerült horogra csalni. Ezt is úgy, hogy egy másik kérész rárepült az újonnan készített műlegyemre. Ez a műkérészre repülős, párzási rítus elég gyakori volt, a korábbi napon két balint is köszönhettem annak, hogy eredeti társaik életre keltették a polihab és CDC kompozíciót.

Pontytetűvel tele

Hát te, ki vagy?

Bagolykeszeg, légyre

A beállt, szélcsendes alkonyatban rengeteg tiszavirág repült, noha ez még mintegy harmada volt csak a tavalyi produkciónak. Az internetről tisztában voltam vele, hogy az utolsó szép estét horgászom, mert másnapra betör a front, erős lehűléssel, sok esővel.
Az utolsó félórára, már majdnem kilenckor, végre beindult a szedés. A sodorvonalban felemelkedtek a nagyobb balinok is, ezért úgy döntöttem, átsodródom köztük, miközben a felszíni burványokra azonnal rádobok.

Mű-kérésszel

Az alkonyat utáni fényhiány, úgy látszik, megtette hatását, mert a balinok egymás után nézték valódinak a csalimat. Rendszeresen mélyre szívták a műlegyet, és kivétel nélkül kitartóan harcoltak a horgon. A szakállnélküli ellenére egyetlen halam sem ment el, pedig a horog sem volt óriás, csupán 10-es, illetve 8-as méretű.
Összesen öt, másfél kilónál nagyobb balin megfogásának élményével gazdagodtam, mivel kivétel nélkül visszakerült mind a vízbe, némi kozmetika után. Ugyanis az összes hal teste tömve volt pontytetűvel, ami egy élősködő, alsóbbrendű rákféle. Mikroszkóp vagy nagyító alatt szép állat, de a halakon (pláne, nagyobb tömegben) nem szerencsés, ha jelen van.

Vége így is…

…úgy is

A kérészek végül nem tudtak maradéktalanul elszállni, a hirtelen jött, szeles, esős idő beléjük fojtotta a virágzási kedvet. Ha nem is sok, de egy-két horgászathoz épp elég, kifejlett kérészlárva várja a fenéken a jó időt, mint ahogyan én is folyamatosan nézem az időjárás-előrejelzéseket, radarképeket, sőt, járok azóta is a vízre, hogy az esőfelhők foszlányai között egyszer még elkapjak egy nagyobbacska repülést…

Szólj hozzá:

Mehet