Cikk oldal
2009-12-02

Korai zárszámadás

Én, az év meg a Duna
Tetszik, nem tetszik, egyre jobban közeledik a tél. Bár a - sokak által vitatott -, globális felmelegedés kitolja a horgász szezont, azért most már egyre nehezebb eredménnyel kecsegtető vizet találni. Ilyentájt minden évben leülök, és átgondolom az évközi horgászatokat, eredményeket, illetve összegzem ezeket.
Idén nem is nagyon foglalkoztam mással, csak a mindig megújuló régi-új szerelmemmel, a Dunával.

Összefoglalnék néhány gondolatot, így, az év vége közeledtével, - mivel számomra, az előjegyzés tanúsága szerint, ez az utolsó megjelenési lehetőség a 2009-es évben, most vetek számot – arról, hogy én hogyan is élem meg a dunai horgászatokat. Néhány tapasztalatot, emléket megosztanék másokkal, talán gondolatébresztőnek, hátha valaki tovább jut a problémák megoldásában, mint én.


Lehetőség szerint, ilyenkor érkezem
Lehetőség szerint, ilyenkor érkezem
Teljes készültségben várom a fényt
Teljes készültségben várom a fényt

Ha a Dunára megyek, minden alkalommal, lehetőség szerint, még sötétben, vagy a pirkadat kezdetekor szeretek megérkezni. Hiszen nagyon sok mindent elárul a víz magáról hajnali ébredésekor.
A halak mutatják milyen méretűek, merre járnak, milyen távolságban tartózkodnak a parttól, és sok esetben jellegzetes mozgásukból megállapítható az is, hogy milyen fajtájú egyedek tartózkodnak az adott partszakaszon.
Ezen felül soha meg nem unható az a látvány, ahogy a hajnali fényben buknak, fürdenek, csobognak ezek a gyönyörű állatok. A szürkület ellenére tisztán kivehető a karikakeszeg fröccsenése, a dévér hátának bukása, a jászkeszeg locsogása, a márna jellegzetes ugrása, és olykor-olykor, nagy ritkán, a ponty fürdésének hangja is tökéletesen elkülöníthető a többi nesztől. Nem is beszélve a ragadozóhalak jelenlétéről. Ahogy a küszök szétrebbennek, ahogy fordul egy-egy nagyobb testű hal, tökéletesen látható, hogy bizony, nem ma születtek. Élvezetes is ez látvány, nem csak információként értékes. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, hogy ha nem sajnálja a pihenésből ellopott időt, biztos kárpótolja a látvány azért a néhány nem átaludt óráért.

Persze sose tudhatjuk, hogy mi vár a vízen, amikor elindulunk hajnalban még a sötétben. Rendszeresen előfordul sajnos az élő Dunán, hogy megérkezem a horgászat helyszínére, berendezkedek, kipakolok, fogok néhány halat, és egyszercsak, mintha elvágták volna, valamiért megszűnik a varázslat.
Nagyon sok esetben lehet látni a vízen úszó szemetet, de sokszor alattomban, a vízben elkeveredve érkezik a kapásmentesség okozója. Az idei évben néhány alkalommal beleszaladtam sajnos, hogy a második, harmadik hal megfogása után, hajnali 5-6 óra között, egyszercsak megjelent valami hab a víz tetején, aminek sem az összetételét, sem a származását inkább nem firtatnám. Egyértelműen nagy mennyiségben úszott a víz tetején, és a megjelenését követően elmaradtak a kapások, a halak valószínűleg valahová a mélyebb vizekbe húzódtak, ahol el tudják kerülni a felsőbb vízrétegekben úszó, valószínűleg vegyi szennyeződés, káros hatásait.

A gyanús
A gyanús
hab
hab

Máshol a patakok hoznak szemetet, mely éppúgy lehet szerves, mint szervetlen anyag. Sok esetben volt zavaró, a horgászok által csak „szmötyinek” nevezett mindenféle apró tört hulladék. Összetételét nem részletezem, mindenki tudja miből áll. De nem ritkán „természetes” hulladék a gondok okozója. Levelek, ágak-bogak, hínárok, amikor - én azt gondolom –, a patakok felsőbb szakaszain valami tóban hinarat vághattak. Volt olyan eset, hogy nem lehetett tőle horgászni, mert a levágott hínárt egyszerűen elengedték a patakkal, és órákon keresztül folyamatosan ömlött a Dunába.

Persze ez, gondolom, speciálisan budapesti probléma lehet, hiszen a főváros fölött nincs, általam ismert, szennyet hozó patakbefolyó, igazi szennyvízkifolyóról nem is nagyon tudok. Budapesttől lefelé pedig felhígulva, tudtommal, már egyáltalán nem zavaró.

De hogy ne csak a negatívumokat soroljam, fotóim, és emlékeim között barangolva, rátaláltam néhány nagyon-nagyon szép emlékre, amit még nem osztottam meg másokkal. Igaz, hogy az általam kísérleti stádiumban lévő dolgokat, - főleg a bennük rejlő sikertelenség lehetősége miatt – nem szoktam megosztani.

Itt van például az a jelenség, amikor horgászat közben rendszeresen, már-már azt lehet mondani, hogy gyakran van kapásom, és mégsem tudom megakasztani. Ha nagyobb horgot rakok fel – én általában 12-es, 14-es horoggal horgászom –, 10-est akkor vagy ritkábbak lesznek a kapások vagy pedig előfordul az, hogy kívülről akadok a halakba, amit kifejezetten nem szeretek. Ilyenkor gondolkodom el azon, hogy esetleg más formájú horgot kellene feltenni, ez általában hatásos. Mikor ezen is túljutottam, akkor elgondolkodtam a dolgon, és úgy döntöttem, kisebb horoggal próbálkozom. Csodák csodájára egyre másra fogtam meg a halakat. Nem szokványos megoldás, de 22-es horoggal egy-két kilós halat, dunai folyásban megfogni, bizony nem kis teljesítmény és élmény.
Előfordul, hogy minden 5., 6. halam elmegy, de olyan picike sebet ejtek rajta, hogy ez közel sem bánt annyira, mint amikor kívülről akad a testükbe a nagyméretű horog.

A kis horog tökéletesen akad (időnként)
A kis horog tökéletesen akad (időnként)

De néha
De néha
előfordul,
előfordul,
hogy kihajlik...
hogy kihajlik...

egy-egy óriás miattt
egy-egy óriás miattt

Sok-sok kísérletezés után, végül egy diabolo formájú, szakáll nélküli, miniatűr horgot találtam a legideálisabbnak a dunai halak megfogására. Ez megfog gyakorlatilag mindenféle halat, egyetlen kritérium van, hogy húsba, illetve szájszélbe akadjon. Amennyiben hártyát fog a horog a hal száján belül, ebből általában ki szokott húzódni. Kiszakad, ezért az ideális akadás a szájszéli, ennél a picike horognál.

Természetesen olyan is előfordult, nem egy alkalommal, hogy ez a vékony, apró drót, a nagy súly, illetve a sodrás által keltett ellensúly hatására kihajlott.
De nagyobb horoggal sem tudtam megfogni a kapásaimat, azt gondoltam, hogy valamit valamiért. Előfordul az, hogy kihajlik ez a horog, de 10 kapásból 8-at meg tudok akasztani. Míg a normál 12-es, 14-es horoggal gyakorlatilag 10 kapásból kettőt sikerült megszúrni, az sem mindig akad jól. Valószínűleg a horog súlyával lehet ez kapcsolatban, és a csali méretével, hiszen erre a picike horogra maximum 2 szem csontit rakok föl, míg a nagyobb méretű horgot sok esetben megtömjük. Az is előfordul, hogy 1-2 szál csontival eredményesebbek lehetünk, mint a nagy cupákkal.

Az etetőanyag sok legyen, a gombócok laposak, hogy ki ne görgesse el a sodrás
Az etetőanyag sok legyen, a gombócok laposak, hogy ki ne görgesse el a sodrás

Bár meggyőződésem, hogy a Dunán a hajnali időszak eredményesebb, mint a további napszakok, mégis feltételezem azt, hogy a hajóforgalom megindulásával változik valami, és ezért van a későbbiek folyamán kevesebb kapás. Persze előfordul bizony, hogy napközben is jól foghatóak a halak, természetesen ez csak etetés, és etetőanyag mennyiségének kérdése.

Idén, - már Szarka Laci bácsi e témában megjelent cikke előtt is - próbálkoztam a vízbenállós rakósbotos horgászattal, aminek az-az egyetlen nagy előnye van, ami magának a rakósbotos technikának a sajátja, hogy mindig ugyan abban a tartományban tudom a csalit vezetni, illetve meg tudom állítani, lassítani, egy adott ponton, és oda mindig vissza lehet vezetni a csalit. Ez úsztatós pecánál sokkal nehezebb, gyakorlatilag kivitelezhetetlen. A vízben állós rakósbotos horgászat egyik nehézsége magának a botnak a tartása, ami nagyon komoly fizikai munka. Nekem néhány óra után igencsak fáj a derekam, nagyon másnak sem javaslom, hiszen itt, egy álló horgászatról beszélünk, derékmagasságban tartott bottal. Előny azonban, hogy a víz felszínén tudom vezetni a botot, ezáltal teljesen más dőlésszögben tartom a zsinórt az úszónál. Szebben tudom vezetni így a csalit, mint ládán ülve.

A pontosság létkérdés
A pontosság létkérdés
Ez már komoly hiba
Ez már komoly hiba

Természetesen a nappali horgászatnál magának az etetésnek, és az etetés pontosságának nagy jelentősége van. Én a Dunán nagymennyiségű etetőanyagot használok, ami csak kívülről látszik drága dolognak. Hiszen az általam használt etetőanyagnak valójában csak alig 1/3-a az, ami valódi málé. A fennmaradó rész zömében föld, agyagos föld. Erre azért van szükség, hogy lenehezítse az etetőanyagot, és valóban a fenéken, turkálás közben jussanak hozzá a halak. Hosszútávon próbálom őket helyben tartani. Rendszeresen teszek bele forrázott, vagy fojtott csontit, kisebb mértékben élő csontkukacot is. Ami, a folyamatos turkálásnak valamint kimosódásnak köszönhetően mindig több és több halat csábít az etetésemre.

A gébek tömege idén elmaradt
A gébek tömege idén elmaradt

Számomra az idei év legnagyobb meglepetése az volt, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján azt gondoltam, hogy a géb el fogja lepni a Dunát, és nem lehet majd tőle horgászni. Ez ebben az évben nem igazolódott be. Fogtunk minden horgászatkor gébeket, de szerencsére egyre kevesebb van. Beszélgettem ragadozóhal horgászokkal, és mindenki azt állítja, hogy a süllőtől a harcsáig mindegyik hal a gébet eszi. Gondolom, ez lehet az egyik oka a gébnépesség csökkenésének. Mindenesetre örömmel tölt el, hogy a Duna igyekszik egy természetes egyensúlyra törekedni, és nem hagyta elszaporodni ezt a kártékony siserahadat.

Korai zárszámadás
Korai zárszámadás
Korai zárszámadás

Szép márna este
Szép márna este

Nagy küzdő a szilvaorrú
Nagy küzdő a szilvaorrú

Ebben az évben is fogtunk néhány gyönyörű, és különleges halat. Voltak nagy márnáink, óriási élmény volt hatalmas dévérekkel megküzdeni vízben állva, egy szál matchbottal, és voltak furcsaságok is. Ilyen például az egyik kedvencem, a törött farkú szilvaorrú, amelyik kiskorában törhette gerincét, de nem adta föl, hanem szemmel láthatóan tökéletes egészségnek örvendve a mai napig úszkál a Dunában. Ennek nem az a jelentősége, hogy az az egy visszaengedett hal tovább él, hanem, hogy az az egy visszaengedett hal is, mint minden visszaengedett hal, tud tovább szaporodni, így egy szabadságát visszanyert hal által akár több ezer halat „menthetünk” meg. Ez lenne a C&R szemlélet lényege.
Az ősi vadászösztön kielégítésre kerül, de a természetet nem károsítjuk ezáltal.



Írta és fényképezte: ifj. Gyulai Ferenc
Szólj hozzá:
balkanexplorer#1 2009. 12. 02., 19:24Most is remek lett a cikk, Ferike! Gratula!
Mi márnázáskor, feederezve tapasztaltuk gyakran, hogy a kisebb horog, illetve csali sokszor sokkal több szabályos akasztást eredményez! (Igaz, mi nem 14-ről 22-re, hanem 6-8-ról 14-16-ra finomítottunk.) De ugyanazt tapasztaltuk, mint Te és mi is arra tippeltünk, hogy igazából a csali mérete, illetve mozgásának a horog súlyától való befolyásoltsága lehet a probléma nyitja. Jövőre lesz már csak alkalom rá, de úgy gondoltam letesztelni a dolgot, hogy pici hungarocell golyót tűzök a nagy horog sok csontija mellé ezekben a furcsa időszakokban. Ha utána elkezdjük megint akasztgatni a halat, akkor egyértelműen a csali súlytól befolyásolt mozgása volt a gond.

És persze éljen a DUNA!!

gortekszmatyi
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
A viza íváskor akár 7 millió ikrát is lerakhat, azonban csak 12-18 éves korában éri el az ivarérettséget. Hossza elérheti a 9 métert, súlya pedig az 1500 kilogrammot. Akár 100 éves koráig is élhet.