Szándékosan megtévesztő a cím. Azonban, ha a teljes történetet megismerjük, akkor lehet, hogy már másként fogjuk látni. A történet még kora ősszel kezdődött, amikor a peca.hu finomszerelékes versenyén összefutottam Menyussal. Beszédbe elegyedtünk, s hamar kiderült sok közös pontunk van a horgászatban. Picker és ultra-light szerkó, ilyen horgászatra invitált.

Aztán egyszer jött a telefon.
– Gyere el, lemegyünk Tordasra pontyozni, mert az asszony kiadta: a karácsonyi pontyot meg kell fognom! – vigyorgott a telefon mögött…
Azon a bizonyos reggelen, mint a honfoglaló magyarok, a kevés felszerelést húztuk a kicsi kocsin magunk mögött. Helyet kerestünk egy medencében, vagy inkább mondjuk úgy, egy völgyben. A tó legmélyebb – közel öt méter mély – részére pakoltunk le. Ideális választásnak tűnt, mert a pontyok ebben a hidegben már a mélyebb részeket részesítik előnyben. Valamint csak ez a hely volt védett a csípős, északnyugati szél elöl.
– Láttad már a Korum csali-tüskét? – kérdezte Menyus.
Nemlegesen bólogattam, hiszen kézben még nem fogtam, de a külföldi újságokban már hónapok óta reklámozták, ott láttam.
– Mutasd meg, én meg adok hozzá igazi hidegvízi csalit! – invitáltam egy fotósorozat erejéig. Aztán inkább én sétáltam át hozzá.

Vagy így, vagy úgy, az eredmény ugyan az

A csemegekukorica egyszerű aromafürdő után.

Hideg, letisztult vízben szívesen használok nem feltűnő színű csalit. A sárga csemegekukorica szemeket a Dynamite Baits Strawberry & Ice Cream aromában érleltem már hetek óta. Ezen idő alatt sárga színűk teljesen pirosra váltott, s pompás, édeskés illatot és ízt kaptak kívül-belül, mindenhol. Tetszeni szokott a halaknak is.
A hyper-light szerelék egy rövid átlátszó gubanc-gátló csőből, egy 15 grammos – mindkét végén nyitott, hálós – kosárból, egy apró ütközőből, valamint a horogelőkéből állt. Minden eleme hagyományos, de a szokottnál kisebb felszerelés. Az előke kialakítása picit más volt, a csalizótüske miatt. Ennek a csali felkínálási technikának az előnye az, hogy az ütköző rögzítve van a hajszálelőkén. Így akár egész horgászat alatt kitart. Azonban csalizáskor át kell szúrni a csalit egy fémtüske segítségével.

A műanyag tüske nagy segítség

Dobozban érik a piroska

A legelső után…

jön még egy…

meg még egy…

és persze még egy

Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás

– Most nem húzzuk, hanem úgy toljuk át az előkét a csalin. Keményebb csalikat mindenképpen ki kell lyukasztani előtte, mert a műanyag tüskének puha az anyaga. – magyarázta Menyus.
– Horgássz! Majd én figyelek, és közben beszélgetünk. – unszoltam, s ő már dobta is.
A Speed Master Winkle Picker fantasztikus ívbe hajolva megfeszült, majd megszabadult az apró súlytól. Az repült, mint a hun nyílvessző, de nem messze, úgy húsz méter környékén esett, vagyis inkább hullott a vízbe. „Potty”, csak ennyit hagyott maga után a felszínen, szinte meg sem törte a tükörsima vizet.
– Ott a tuti. Ott biztos van hal! – reménykedő hangon mormolt Menyus. Ráfeszített a szerelékre, majd megint, és megint. Nem akart beállni.

Ez itt szereléke: gubanc-gátló, ütköző és a horogelőke

A lágy pickerrel élmény a dobás és a fárasztás is

Már csak valami hal kellene a sztorihoz

– Talán a rézsűre dobtad, és csúszik az oldalán. Csak az lehet. – próbáltam magyarázni a helyzetet. Aztán megállt a kosár és hosszú percekig néztük a vizet. A csendet csak a néha erőre kapó szél törte meg. Semmilyen halmozgás nem volt, se közel, se távol. Ismerős alakot pillantottunk meg a távolban.
– Megjött a halőr, majd ő megmondja a tutit! – súgtam, minta akár ezzel bármilyen halat megzavarhattam volna. Ugyebár a kapott rossz, haltalan információkra kétféle reakció szokott felmerülni a horgászokban.

Vannak az optimisták: ha a halőr azt mondja, hogy más sem fogott, akkor így gondolják: „majd mi megmutatjuk, hogyan kell itt halat fogni”. Aztán vagy összejön, vagy nem. Meg persze vannak a pesszimisták: akik ha megtudják, a rossz hírt le sem ülnek, vagy felállnak és néznek másik helyet.

Persze a halőr hivatalból nem mondhatja, hogy nincs érdemleges halfogás a tavon. Nekünk azonban, a jó viszony miatt, a valós helyzetet szokta mondani. Na, az most nem volt jó, a napok óta tartó hidegfront miatt a halak kapókedve nemhogy nullára csökkent volna, már talán át is ment mínuszba.
– Nem baj, mi az egyes csoportba tartozunk!? – dünnyögtem magamban, s átadtam az engedélyem egy bejegyzésre.
– Kapásom van! – szólt a barátom. És, mint a légy a légypapírra, rá is ragadt a botra. – Ááá, nincs meg. – de már csalizta is újra. Sutty, potty. A horog ismét a mederfenéken várta a ponty pajtást. Úgy húsz perc telhetett el tétlenségben, amikor ledermedt kézzel rászánta magát a kosár újratöltésre. Megemelte a botot, de a szerelék nem akart jönni.
– Elakadtam! – mondta, majd elkezdte erőből húzni.
– Ne húzd! – szóltam rá. – Előbb jelöld meg a zsinórt filccel, hogy a következőt az akadó mellé tudd dobni. – vetettem fel neki egy régi, jól bevált trükköt.
Szót fogadott, így is tett. Az apró kosárba beletuszkolt némi „tápot”. Majd bedobta. Mielőtt leesett már kézzel lassította a szereléket, majd annyit tekert a zsinóron, hogy a jelölés a dobon legyen.
– Na, most az akadó mellett van! – mondta bizakodóan. Aztán megint vártunk. Néztük a szemközti oldalon folyamatosan költözgető horgászt, nem találta a helyét. Nem találta a halakat sem. Egyszer aztán megunta, hazament.

Az apró bajuszos gond nélkül vette fel a 4 szem kukoricát

Van táskámban minden jó, sok halnak való

A süvítő szél, a fagyos levegő, az üres teás termosz bennem is hasonló gondolatokat ébresztett. Pakolni kellene, vár otthon a meleg ebéd. Ilyenkor szokott jönni a mentő kapás. És igen, apró rezdülés jelezte, ott a hal a horog körül. Szinte még meg sem húzta, csak piszkálta, amikor Menyus bevágott.
– Végre, hal van a horgon. Nem nagy, nem különleges, de a miénk, csak a miénk. – mondta, miközben már fotóztam is, hiszen ellenállás nélkül csúszott a merítőbe.
– Ennyi, ezt nem szabad tovább erőltetni, ajándék volt ez az egy hal is. Menjünk haza! – adta ki az ukászt, végszónak jó volt. Szót fogadtam…

Rövid jegyzet a cikkhez:
Mondanom sem kell, én a 13 méteres „dióverővel” is majdnem nulláztam, csak mindössze egy formás kölökharcsa fordult rá az apró horgomra. Na, gondoltam magamban, most már senki nem mossa le rólam, hogy még azt is „gerebléztem”...

Én nem pont erre vártam, de ő is ott ólálkodott a horog körül

Aznap történt, hogy a kocsihoz menet megláttam a gaz, minden hájjal megkent pontyokat. Mind egy biztonságos, horgászok által nem elérhető helyen úszkált.
– Legközelebb itt fogok horgászni! – határoztam el magamban…

Szólj hozzá:

Mehet