Cikk oldal
2010-01-13

Miből lesz a cserebogár?

Nézd apa, füstöl az orsóm!
Előre bocsátom, ezeknek a nyarat idéző képeknek a bemutatásával semmiképpen nem az volt a célom, hogy ebben a szélsőségekkel tarkított, nekem már nagyon ellenemre való téli időjárásban valakinek is a szívét fájdítsam. Ellenkezőleg, inkább arra gondoltam, többségünknek jól eshet végig futni egy olyan képsoron, amelyiknek minden egyes darabján egy tündéri kis srác nagyon ügyes horgászatába kaphatunk bepillantást.

Még tavaly nyáron esett, hogy Gombos Zoltánnal, az ismert pontyhorgásszal - azóta már pontyfogó válogatottal - egy feederbotos cikk képanyagát készültünk megfotózni, amelyhez nagyon is kézenfekvőnek látszott a maconkai horgászat, hiszen a Gombos család a szomszédos Bátonyterenyén lakik. Ez már önmagában is elég indok lehetett volna, hogy Maconkára menjünk, de a nyolcadik születésnapját éppen akkor ünneplő kis Gombos Zoli kívánsága nem is tette volna lehetővé, hogy máshol horgásszunk. Zolika ugyanis nem kért a szülinapjára se biciklit, se számítógépet, csak annyit, hogy édesapjával horgászhasson a maconkai pontyokra, mégpedig pickerrel.

Miből lesz a cserebogár?

Természetesen egy ilyen kérésre nem lehet nemet mondani, és ezzel nem csak mi voltunk így, hanem az egyesület elnöke is. Sőt, mintha a pontyok is összesúgtak volna. De erről később! A kis Zolival persze nem akkor találkoztam először, hiszen a maconkai bojlis versenyek alkalmával, ha csak tehette, mindig ott volt az édesapja körül, de egy teszthorgászat alkalmával arról is volt szerencsém meggyőződni, hogy az akkor még nem egészen hétéves horgászpalánta milyen ügyesen fáraszt bojlis bottal. Annyira előírás szerint húzta, majd föltekert, megint húzta, újra tekert, hogy azt sok felnőtt sem teszi különbül. Aztán azt is megtudtam, hogy ez már azért sem véletlen, mert jóval korábban kezdte.

Miből lesz a cserebogár?
Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?
Miből lesz a cserebogár?
Miből lesz a cserebogár?

Anyukája mesélte, hogy ötéves lehetett, amikor először kikönyörögte, hogy a következő kapás után, hadd fárassza ő a halat. Aztán Zoltán hamarosan megint halat akasztott, de éppen egy szebb ponty akadt horogra, amivel Zolika nem nagyon bírt, és kérték, hogy adja vissza az apunak a botot. Majdnem elsírta magát, hogy nem, pedig a ponty csak húzta, és húzta, mégsem adta vissza. Mit volt mit tenni, Zoltán kénytelen volt a gyerek nadrágjának övtartójába kapaszkodni és úgy tartani őt, de végül megfogta a nagy pontyot. Kép akkor sajnos nem készült a jeles eseményről, de én pontosan el tudtam őket képzelni.  Elég sokat tudtam tehát kis Zoliról, mégis meglepődtem, mennyire önállóan horgászik. Még tízkilós pontyának megfogásakor sem kért segítséget, és csak a szákolásnál fogadta el, pedig a jó pár percig tartó fárasztás közben a ponty igencsak hajlítgatta a kettőhetvenes Beast Master picker botot, és ha fáradt közben a pikkelyes, akkor bizony fáradni kellett a kis horgászpalántának is. De ő legfeljebb kétszer szólalt meg a neki nyilván hosszúnak tűnő percek alatt. És akkor is csak annyit mondott: nézd apa, füstöl az orsóm!

A további részletekről meg beszéljenek inkább a képek.

Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?
Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?
Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?
Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?
Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?

Miből lesz a cserebogár?

Írta és fényképezte: Szarka László
Szólj hozzá:
pontypecas#1 2010. 03. 04., 16:29így tovább
pecaspecialista#2 2010. 01. 16., 13:23Csak gratulálni tudok a sporttárshoz,bízom benne , hogy születendő ikreim egyike hasonlóan szereti majd a horgászatot.
duche#3 2010. 01. 16., 13:23ez már döfi
titanka#4 2010. 01. 14., 07:46Bizony ezek a horgász feleségek, le a kalappal előttük. A kis legény megfogja a halat, anyuka, meg nagy ügyességgel szákol. A horgászifjonc, meg büszkén engedi vissza a pontyot a vízbe. Ha ez így marad, a következő generáció már jobb horgászvizeket élhet meg.
petya8#5 2010. 01. 13., 22:38Aranyos ez a kis srác!;)
Csak így tovább!:)
Üdv:Petya
összes hozzászólás megtekintése »
Szakírónk
A hang a vízben 1400-1500 métert tesz meg másodpercenként.