A tó horgászait manapság erősen foglalkoztatja ez a kérdés, amire sokféle válasz adható. A válaszok sokszínűsége eredendően a válaszadók sokszínűségétől és elkötelezettségétől is függ. Tehát nem kell csodálkozni azon, ha merőben más válaszokat hallunk egyazon kérdés kapcsán.

Egy hal a nagy vesztesek közül

A horgászszemmel érzékelhetően kevesebb hal több negatív tényező együttes hatásának eredménye. Ezek közül néhány közvetlenül hat az állomány csökkenésére, mint például a legális és illegális halászat-horgászat, vagy a kárókatonák károkozása. A közvetett tényezők közé sorolhatjuk az élőhely kedvezőtlen irányú megváltozását, tájidegen fajok behurcolását, valamint egyéb ökológiai-jellegű problémákat (éghajlatváltozás, vízminőség, halbetegségek).    

Halászati összefüggések – a legális halászat

    Kezdjük a horgászok túlnyomó többsége által legproblémásabbnak ítélt tevékenységgel, a halászattal. A tó halászati jogával megbízott cég korábbi hivatalos állásfoglalása szerint nincs is kevesebb hal, a problémát a horgászok generálják. Szerintük a tóban tetemes halállomány él, mégpedig akkora, amekkorát az utóbbi években jelentős vízminőség-javuláson átesett tó éppen eltartani képes. Ugyanakkor e halállományban jókora azon fajok tömege, melyeket – elsősorban ökológiai megfontolásból – ritkítani kell. Ez az angolna és a busa. A busa kifogása nehéz és költséges munka, ráadásul rosszul értékesíthető, ezért a cég számára – veszteséges. A veszteség enyhítése céljából a BHZRt jelentős állami tevékenységet igényelt és kapott évről-évre. Szinte valamennyi médiát felhasználva, már-már kampányszinten hangoztatták, hogy az általuk végzett halászat nem érinti a horgászatilag jelentős fajokat, azaz szelektíven csak a busát és őszi időszakban a túlszaporodott (!) keszegállományt ritkítják, valamint tavaszi vízeresztéskor csapdásan az angolnát. Mindezek alátámasztására temérdek kutatási eredményt is kaptak tudományos oldalról.
    De nézzük más szemüvegen keresztül a fentieket. A Balatonban tényleg tetemes halállomány él, ám ez már jelentős faji változást mutat a 70-es éveket megelőzőhöz képest. Mennyivel jobb lenne, ha a kétségtelenül nagy haltömeget kitevő busaállomány mondjuk az őshonos halfajok (garda, dévér, bodorka, ponty, süllő, balin, kősüllő) bőrében úszkálna a tóban! Az a kifejezés pedig, hogy éppen eltartani képes, csak azok számára hihető, akik szigorúan az állati- és növényi planktonszervezetek oldaláról közelítik meg a témát. A 2008. évi elképesztő mértékű, hosszú ideig tartó árvaszúnyog rajzás éppen ennek ellenkezőjét bizonyítja! Eszerint a szúnyoglárvával táplálkozó halfajoknak (kifejlett dévérkeszeg, ponty) oly terített asztal van a Balatonban, hogy nem képesek azt kellően kifalni.

Angolnák a hálóban

Szerény zsákmány

Kerül a háló

    Vajon miért is? Valószínűleg nem azért, mert sok van belőlük…
Meglehetősen könnyen tetten érhető ellentmondás az is, hogy a 70-es években telepített tájidegen busák, amit mértékadó tudósok és tudományos munkák méltattak, mára – szintén a tudomány szerint – ökológiailag károssá váltak, azaz eltávolítandók a tóból! Tehát a valamikor államilag behurcolt busát ma államilag támogatott keretek között halásszák le…
    Elképesztő szakmaiatlanság! S mindezek tetejébe a www.agroinform.com oldalon 2007. augusztus 3-i datálással Dr. Woynárovich Elek tollából megjelent egy különös cikk. Kiragadva a hasonlatos szövegkörnyezetből, idézem: „…A szűrő halfajok, a busák a 20-60 ezredmilliméter nagyságú szervezeteket is kiszűrik a vízből, tehát sok apró táplálékot is megesznek, ami más hal számára ehetetlen… Ezért javasolták, és én hosszú idő óta javaslom, hogy a Balatonba is helyezzenek ki busa lárvát, mert az ott közvetlenül hasznot hajt. A horgászok azért nem népesítik, mert nem kap csalira… A kínai növényevő halak igenis meghonosodtak úgy hazánkban, mint a világ sok országában, nem tudni, milyen alapon tiltakoznak ez ellen a városi, vaskalapos természetvédők?...  
    Itt végképp összekeveredik minden, és joggal kérdezhetjük: miről is van szó?
    Csupán arról, hogy a Balatonon fenntartani szándékozó halászat létjogosultságát ideológiai alapokon is bizonyítani kell. Mindenesetre nem életszerű a busa ökológiai halászatának (mely ugyebár veszteséges, tehát támogatni kell!) hangoztatása mellett busatelepítést javasolni! Megjegyzem, valószínűleg erre nincs is szükség, mint ahogy az egy 2006. évi tudományos munkából kitűnik. Többek között a Tátrai István és Józsa Vilmos nevével fémjelzett, „A busa biológiai szerepének és hatásának vizsgálata a Balatonban” című tudományos munkában megállapítják, idézem: „…Az állomány eredetére vonatkozóan a gyakorlati felmérések igazolták, hogy a tó jelenlegi busaállománya nem az 1984 előtt végzett telepítésekből származik. A telepítést követő évtizedekben a Balaton déli befolyóin, a halastavak, tározók (Marcali-tározó) leeresztett vizével ismeretlen mennyiségben vándorolhattak busa egyedek a tóba, és ezek adják a Balatonban ma élő állomány zömét…”
    A kutatás során bebizonyosodott: a kifogott busák átlagos életkora 5-11 év között mozog. Továbbá megállapították a petefészek állapotváltozásából, hogy a busa nagy valószínűséggel nem ívik le a Balatonban, valamint végezetül tettek még egy nagyon fontos megállapítást: „… Az állati plankton szűrésével a busa táplálékkonkurense lehet az őshonos halfajok planktont fogyasztó halfajainak…”
 Miért is?
    A vizsgálatból az is kiderült, hogy a busák béltartalma 2-34 %-ban tartalmazott algát, a maradék tetemes táplálékmennyiséget a vándorkagyló lárvái, kerekesférgek, ágascsápú- és evezőlábú rákok alkották, melyek mind nélkülözhetetlen táplálékai valamennyi őshonos halfaj ivadékainak, és számos faj (pl. keszegfélék, ponty) kifejlett egyedeinek is. Ha elfogadjuk, hogy a balatoni halállomány harmadát a busa teszi ki, akkor könnyen belátható az a konkurencia, amit táplálkozásával jelent az őshonos halak számára!

Szárnya kelt a tápláléknak

 A fentieket értelmezve több kérdésre is választ kaphatunk busa-ügyben. Megpróbálom röviden összefoglalni, ámbár az eredmény meglehetősen ellentmondásos lesz:
- a busát, mint tájidegen halfajt az akkori tudomány meggondolatlanul telepítette a Balatonba. Nem készítettek hatástanulmányt e halfajnak a tó táplálékláncban betöltendő helyéről és szerepéről, ami súlyos hibának bizonyult. Ez lavinaszerű folyamatokat indított el. A tó őshonos halfajainak visszaszorulásában a busa nem elhanyagolható tényező!
- Nem számoltak azzal, hogy a busa egy ekkora víztérből nehezen visszahalászható. Hagyományos módszerekkel szinte alig fogható, állított hálóval sem hatékonyan.
- Később bebizonyosodott: a busaivadék különféle utakon folyamatosan bekerül a tóba, amiből vizionálható állományának stabilitása. Még akkor is, ha természetes módon nem szaporodik.
- A halászatra jogosult részére állandó, államilag „garantált” feladat lett a Balaton „busátlanítása”, ami hosszú időre megalapozza a halászati tevékenység jelenlétét a tavon. Ezen jelenleg nem lehet vitatkozni, de fontos a halászati módszerek szigorítása, és magának a halászati tevékenységnek ellenőrzése.
- Mindezek tetejébe jelent meg olyan szakcikk, mely a busa állományának mesterséges növelésére „szólít fel”…
    Nehéz indulatok nélkül átgondolni a fentieket. Ebből is látszik, a halászati jog gyakorlója többféle indokkal igyekszik igazolni munkáját. Nekünk, horgászoknak pedig tudomásul kell vennünk, hogy a jövő érdekében szükséges feladat a busahalászat, de tudjuk, szükségtelen egyéb halfajok halászata olyan (nagyhálós, vonóhálós) módszerekkel, melyekkel busa nem fogható! Csak annyit remélhetünk, hogy ezt a felelős intézmények is fel- és elismerik. Nem miattunk; unokáink érdekében!
    A tényekből kiindulva könnyű megállapítani azon feladatokat, ami a busa okozta problémát idővel felszámolhatja. Halászni tehát kell, ám fontos lenne az ívási időszakban (június első tíz napja) tapasztalható busamozgásokra felkészülni. Emlékszem, 2004. június elején tulajdonképpen egy nap alatt körülbelül 2000 mázsa busa szaladt fel a Marcali-tározó pihentető elnevezésű, közel 1 ha.-os területére. Igaz, az ottrekedt halak fele elpusztult és komoly problémát jelentett a cégnek, de legalább kikerült a Balaton vízrendszeréből. (Hozzáteszem, legalább ennyi „nem fért be” a pihentetőbe, és visszaúszott a Balatonba…) Hasonlatos élmény volt számomra 2008. június 6-án tapasztalt busamozgás. Ekkor kora reggel a fonyódi öbölbe szaladt be jelentős tömegű busa, és fél napra valósággal felfordították a kikötőt. Elképesztő (már-már ijesztő) látvány volt! Azonnal telefonáltam a cég illetékes szakemberének, de csak késő délután ért oda egy finn hajó, amikorra már a busák kitaláltak az öbölből.

Távolkeleti vendég õmiatta bizony halászni kell

Busa az állított hálóban

Ők már jó helyen vannak

    Alapvető feladat lenne – akár kormányzati szintről indítva! – megakadályozni a kis busák folyamatos betelepülését. Biztos vagyok abban, hogy nem korosabb (2-3 nyaras) halak szökdösnek el tömegesen a környező halastavakból. De mindenképpen megtiltandó lenne a Balaton vízrendszerével összefüggő halastavakon zsenge, előnevelt és egynyaras korosztályú busa (és amur!) kihelyezése! Mindez persze akkor vezetne eredményre, ha valóban nem szaporodik e halfaj természetes körülmények között a tóban és befolyóin, amire egyébként így rövid időn belül választ is kaphatnánk.
    Elgondolkodtatónak tartom, s mindez igazolja a fentieket, hogy semmiféle próbálkozás, terv nem merült fel mindeddig a halászati joggyakorló részéről az elvermelt busák hatékony lehalászása érdekében. Ahogy minden egyéb összeállt, vermelő hal eredményesen fogható halászmódszerrel, úgy nyilván a busa is. Ha valóban nagy tömegű busa él a tóban, helyenként hatalmas csapatokban kell, hogy vermeljen. Korábban volt elképzelés műholdas követő rendszerrel megjelölt busák szabadon engedésére, de mindezt a nyári, állított hálós halászat eredményességének növelése érdekében tervezték (tudtommal nem lett belőle semmi). Egy így megjelölt hal november végén már valószínűsíthetően társai körében tartózkodik; nyomon követésével sok egyéb mást is megtudhatnánk, de legfőképpen a vermelési pontokat.  
    Számomra meglepő módon kevés szó esik az amur balatoni jelenlétéről. Hogy ott van, azt a döntően északi parti horgászfogások is igazolják. Ugyan nem telepítették, de a halastavakból és a Marcali-tározó telelőiben végzett előneveléskor elszökött egyedek jól érzik magukat a tóban. Azért is érdekes ez, mert a nád- és hínárpusztulás kutatása során tett megállapítások között soha nem találkoztam az amur lehetséges károkozó szerepével. E jó étvágyú növényevővel többször összefutottam már a csónakkikötő nádszél sekély vizében (mindannyiszor éjszaka), valamint jó néhány mázsás tételben állandó szerepelő a Balatonból Marcali-tározóig felszökött busák között. Jelenléte talán nem számottevő, kártétele azonban mindenképpen az! A hínár fogyasztásával olyan életteret szűkít, amelyben több őshonos halfaj él (bodorka, vörösszárnyú, aranykárász), valamint e hínárosok lakója az a kis rákfaj is (Limnomysis benedeni Cz.), mely a süllőivadék ragadozásra való áttérését segítené.
    A továbbiakban tegyük nagyítónk alá az egykori BHZRt. halászati tevékenységét. Valóban azt láthattuk, amit a cég kommunikált? Kötve hiszem! Nem csak szelektív halászatot folytattak; az állított hálóba akadt nemes halak természetesen kikerültek a vízből (azt sem hiszem, hogy kontrolált úton), és a késő őszi nagyhálós- és vonóhálós halászatok sem elsődlegesen a keszegállomány ritkítását célozták meg. Vannak ismeretek komoly süllőzsákmányokról az elmúlt években, amik viszont – érdekes módon – nem jelentek meg a cég kommunikációjában.

Tógazdasági halászaton

Tájkép halászokkal

Tanyazárás elõtt

    A balatoni horgászok többsége meg van győződve arról, hogy a halászok a kihelyezett pontyállományt szinte azonnal visszafogják. Jogos gondolat, ha a telepítés területén másnap feltűnik egy-két halászhajó. Vajon mit „keresnek” ott? Egy horgásztól még azt is hallottam, hogy egy vascsónakot is szoktak ilyenkor döngetni, felébresztve a pavlovi reflexet a frissen telepített tógazdasági pontyok körében, amik így odagyűlve könnyen kifoghatók. Persze, az ilyen jellegű információk a „hallottam, de nem láttam” ún. népmesei kategóriába sorolhatók...
    Mindezeken azonban nem kell csodálkoznunk. A BHZRt. profitorientált cég volt eddig, ami alapvetően meghatározta tevékenységét. Egy ilyen vállalkozás dolgozói nyilván mindent megtesznek a nagyobb haszon, vagy csak az életben maradás érdekében (kontroll nélkül meg is tették), de ezért nem őket kell hibáztatni! A cég tulajdonosának, esetünkben az államnak kellett volna felelősséggel olyan formát teremtenie, amelyben ez nem fordulhatott volna elő. Reméljük, ez az idő most elérkezett, és az átalakult cég jobb gazdája lesz a Balatonnak, mint jogelődje volt.

Szólj hozzá:

Mehet