Cikk oldal
2008-02-15

Olvadás után a tavon

Csukaparédé a tilalom előtt
A természet évente kétszer fordul a halak ellen. Egyszer a nyári kánikulában, egyszer pedig télen, amikor hosszú időre jégpáncéllal fedi el a vizeket. Az igazi veszély mindkét esetben az oxigén szintjének csökkenése, illetve egyes mérgező bomlástermékek feldúsulása. A folyók a folyamatos vízfrissülés miatt nincsenek kitéve ennek a veszélynek, de a tavakat csak a megfelelő emberi gondoskodás mentheti meg. Vagy éppen maga a természet…

Jéghatár
Jéghatár

Jég alatti táj
Jég alatti táj
Tiszta víz
Tiszta víz

Az enyhe telet adó években, amikor a téli hó locsogós sártengerré változik, már felfelé görbül a szám. A téli sportokat kedvelő ismerőseim ráncolják a homlokukat, én pedig már az ereimben érzem az enyhülést. Általában ez a pár hétig tartó, tiszavirág életű tavasz (a pocsolyákon kívül) azt is eredményezi, hogy az állóvizek vastag hótakaróval borított, zord jege részben vagy egészben eltűnik. A víz fellélegzik, több fényhez, így – a növényi szervezetek segítségével – több oxigénhez is jut. Ezeken a teleken én is hátradőlök, örömmel nyugtázom, hogy a halaim újra biztonságban vannak.

Csuka wobblerek
Csuka wobblerek

Most viszont még ettől is nagyobb ajándékot hozott az időjárás. A vizek jege nem csak felszakadozott, de jó néhány tó és holtág teljesen kiolvadt. És mindezt a csukatilalom kezdete előtt… Nem csoda hát, hogy jól összeszokott műlegyező klubcsapatunk, az Ipoly-parti Bogarasok (egy jó horgászbulira mindig kapható) prominens tagjaival az első szabad hétvégén pergetésre adtuk a fejünket. Most is a legjobb horgászcimboráim – Bogaras Pityu, NiNi és a délutáni órákban csatlakozó Profi –  alkották a csapatot.

A szélvíz melegszik fel először
A szélvíz melegszik fel először

Kedvenc tavunk csupán egyharmad részében olvadt ki, de ez is elegendő volt, hogy két csónakkal is egész napos kihívást jelentsen. Ennek a kihívásnak – és igazából annak is, hogy miért a kedvenc vizünk – a hínár az oka. Pontosabban, hogy szinte alig található benne nagyobb nyílt terület, ahol nyugodtan húzhatnánk a műcsalit. A víz kristálytiszta, legtöbbször igazi akvárium, máskor a zöldalgák miatt gyengén opálos. Ebből a jellegéből adódóan a csuka jobbára fedezékből támad, és mivel nincs zsákszámra a vízben, nem is áll minden hínárszál mellett. Finoman szólva sem könnyű itt csukát fogni, főleg nem nagyot, bár ennek elsősorban a (szinte az összes természetes vizünkre jellemző) rabsickodás áll a hátterében.

Újra otthon!
Újra otthon!

A délelőtt jól előre haladt, mire barátaimmal megérkezünk. Bár a vízfelület tiszta, a csónakot ki kell vágnunk a szélvíz néhol még 6-8 centis jegéből. Hatméteres, keskeny ladikom evezve könnyen siklik, és többen is elférünk benne. Vallom Profi meglátását, hogy egy csónakban maximum két, jól összeszokott pergető tud kényelmesen horgászni, de most a szükség törvényt bont. Hármunkkal kissé labilis a vízijármű, de óvatosak vagyunk.

Még több helyen erős a jég
Még több helyen erős a jég

Pityu támolygóval kezd, NiNi és jómagam wobblerezünk. Kedvelem tiszta vízben a fahalakat, bár tudom a szentenciát; „csukafognak vas való”. Profi barátom nyomdokain – és tőle tanulva csínját-bínját – én is nagy követője vagyok a könnyű támolygózásnak, de a wobblerezés túl régi szerelem ahhoz, hogy időnként el ne csábuljak felé. Meg hát, egy szép wobbler szépen is mutat egy csukához… (Biztosan sokan gondolják most azt, hogy „jó-jó, de a drága wobbler megsérül a csukaszájban, aztán előbb-utóbb tönkremegy”. Ez így igaz. De hiába vigyázunk rá, a sokat használt műcsalinak egy a sorsa; bizony tönkremegy, elviszi a hal, vagy jobb esetben horgászereklye lesz belőle a vitrinben.)

Másnapra újrafagyott a nyiladék
Másnapra újrafagyott a nyiladék

Szikrázó napsütésben van részünk, de a távolban már látszanak a front felhői. Pityu erős fejfájásra panaszkodik, de én is érzem az időváltozást. A halak nyugton hagynak minket, legalábbis addig, míg a felszínt fel nem borzolja a szél. Változik a légnyomás, áramlásba kezd a tó vize, megélénkülnek, helyet változtatnak a kishalak. Több se kell a ragadozóknak, máris jelentkezik az első bugylicsuka a csalimon. Majd újabb kapás, de csak egy ütésig jut el. Szajkózom NiNi szavajárását: „Visszajön ez még elnézést kérni!”. És úgy is lesz, a harmadik dobás mérges belerántással végződik, kiló körüli ezüst-csuka a tettes. Ez a pigment-zavar eléggé jellemző ezen a vízen, és szokatlanul széppé, különlegessé varázsolja a csukákat. Ha ilyet fogok, néha olyan érzésem van, mintha csukánk észak-amerikai rokonával, a muskie-val hozna össze a sors. Nagyapámék annak idején „mátyás csukáról” és „fehér csukáról” beszéltek, nem kizárt, hogy ily módon épp e kétféle színváltozatot különböztették meg.

Vissza-kézből
Vissza-kézből

A harmadik csukánál és két rontott kapásnál tartok, amikor NiNi is fog egy kiló körülit, szintén wobblerrel. Pityunak nincs érdemi kapása, de ez még betudható a viszonylag erős fénynek, ebben nem mindig működik jól a támolygó. Félóránként változtatjuk a helyünket, szisztematikusan keressük a lesben álló halakat. Találunk végre egy nagyobb kiterjedésű tisztást, fogok is róla septiben két, szűk kilós jószágot. Csónaktársaim nem nézhetik ezt tétlenül, és a realisztikus csalim ellenpontozására mindketten rikító színű plasztikokat kötnek fel. Mosolygom magamban snapszer-nyelven, hogy „ezt már nem a bőség hajtja”. A fiúk mindig újítanak (no, nem mintha fordított helyzetben én nem ugyanezt tenném…), és hogy milyen igazuk van, azt előbb Pityu forma-csukája, majd NiNi szájszélbe fogott kerek kettese bizonyítja. Ez már valóban szép hal, szezonkezdetnek mindenképpen.

Ezüst csuka
Ezüst csuka

Foltos hasú apróság
Foltos hasú apróság

Közben Profi is megérkezik, és képletesen szólva, hozza magával a bárányfelhőket, az időjárás-változás egyértelmű előfutárait. Pityu szemfülesen átnyergel a villanymotoros naszádra, én meg NiNivel evezgethetek tovább... Új helyünkön a hosszú dobás már a bevontatás elején tompa, mozdíthatatlan ellenállásban végződik. Szentségelek, és igazam is van; rabsichálót fog a drilling. Ahogy közel érünk, látjuk, hogy még a befagyás előtt lerakták, döglött halak fehérlenek benne, köztük egy jó hármas csuka. Ilyenkor mindig nagyon szomorú vagyok, tehetetlennek érzem magam, mintha valami árnyék ellen harcolnék. Komoly eredményeket nehéz elérni, noha próbálunk, teszünk a saját erőnk határáig. Talán, ha a vízkezelő komolyabban venné… az viszont financiális kérdés, vége a tó vadságának… ismert gondok, lerágott csont problémák. Egykedvűen hajítjuk ki a partra a szerszámot.

A legnagyobb twisterre jött
A legnagyobb twisterre jött

Mi lenne itt, ha…kezdetű gondolatokkal pergetünk tovább, és hogy a természet bátorítson, a csónakig tekert wobbleremet szürke, gyorsuló árnyék követi le. Angol hidegvéremet előszedve megállítom a műhalat, amire annak rendje-módja szerint ráfut a mohó ragadozó. Nem nagy, kilóhúsz-kilóharminc talán.
Közben a másik csónakban Pityu is fáraszt. Úgy látszik, beindult a szekér, az alkonyattal eszi már a támolygót a siheder csukanép. Hét darabbal zárok, kihasználva a hazai pálya előnyét, de a többiek is fognak 4-5 halat fejenként. Húsznál több, igaz, nem kapitális csukát csípünk nyakon, majd engedünk vissza a hínár-labirintusba.

Víz alatti portré
Víz alatti portré

Szerencsés a napunk az időjárással, szerencsések vagyunk a csukákkal, és ők is velünk. Az előrejelzés újra hideget mond, erős mínuszokat, egy-két nap, és a felszín visszadermed. Egy időre vége a horgászatnak, de szerencsére ez gátat szab az orvhalászoknak is. A természet mintha ösztönösen védekezne egy nagyon is valós veszély, az emberi kapzsiság ellen.

Csukaminta
Csukaminta

Fényképezte: File István (Bogaras Pityu), Német István (NiNi) és a szerző
Írta: Gégény Viktor
Szólj hozzá:
Szakírónk
Kiemelt termékek
Shimano Catana BX Trout GT horgászbot
Shimano Catana BX Trout GT horgászbot
A gyakorlati teszteknél bebizonyosodott, hogy ezt a bottípust kiválóan használhatjuk match horgászat során is. A bottest speciális kúpossága és a békazáras orsótartó ezeket a botokat kiegyensúlyozottabbá teszi a parafanyeles matchbotoknál. A burkolat nélküli nyelet használva...
Maver Abyss X Series feeder horgászbot
Maver Abyss X Series feeder horgászbot
Eredeti ár: 15 490 Ft
Akciós ár: 11 500 Ft

Kellemes áru 3.60 méteres feeder bot. A tartozékként járó két, eltérő teherbírású spiccel jól lavírozhatunk a módszerek között. Akár folyóvízen ólommal, csontikosárral akár állóvízen etetőkosárral remekül...
Shimano Hyperloop CX TE 3/CX TE 3 GT horgászbot
Shimano Hyperloop CX TE 3/CX TE 3 GT horgászbot
Ez a botcsalád teljesen új teret nyújt a kezdőnek. Eddig rövid, nehéz botokat volt kénytelen kezelni behatárolt anyagi lehetőségeinek megfelelően. A Hyperloop egy jó bolognai bot, rendkívül jó áron. Jó lehetőség, hogy a kezdő horgász elsajátítsa az úszós horgászat...
Minél keményebb a monofilzsinór anyaga annál kisebb a nyúlása, de nagyobb a szakítószilárdsága. Ellenben minél lágyabb annál nyúlékonyabb, gyengébb a zsinór.