Egy rossz szót nem szólhatunk az idei novemberre, hiszen még Erzsébet nap után is előfordulhatott, hogy pulóverben és pergető mellényben keresgéltük Jani barátommal a csukákat a tiszaalpári holtág tökleveleseiben.

Már itt is a Halveszély második része, ami még jobb, mint az első, és bár büdösnek tűnhet az öndicséret, be kell látni, hogy legalább ingyen van.
Ezúttal az október nyarába ugrunk vissza egy kicsit, amikor is Gábor meglehetősen kótyagosan ült le a ládájára, tekintettel arra az egyáltalán nem elhanyagolható tényre, hogy megcsapolták a cégnél. Vérileg.

Egy szép napon, még 1997-ben, akkori barátnőm szokásosnál is lelkesebben csengő hangjára ébredtem. – Gyerünk, ki az ágyból, ez a Challenge Day! – Hogy mi? – kérdeztem vissza félálomban. – Hát a kihívás napja! Ilyenkor nem lustálkodhat senki! – oktatott.
Nehéz leírnom azt az arckifejezést, amit válaszképpen küldtem e túlfűtött felhívásra, miközben átvillant az agyamon, hogy szaván fogom, és még aznap lebiciklizünk az alig harminc kilométerre eső erőműhöz, majd egy éjszakát átpergetünk harcsára. Na, az kihívás. Azonban a békesség okán inkább egy jó teniszezés mellett tettem le a voksot…

Mindenfelől panaszkodni hallottam az ismerőseimet, amikor a csukás vizek szóba kerültek. Nálunk, Tokaj térségében, az összes holtágból kimosta a halakat a nyári árvíz, ahonnan pedig nem tudta elvinni, ott igencsak megtizedelte a visszatérő, oxigénhiányos lé az állományt. Profi barátomat interjúztam telefonon, de ő sem szolgált jó hírekkel; a Tisza-tó továbbra is árnyéka régi önmagának, viszont a horgászlétszám a sokszorosára ugrott. Szét kell nézni az országban jó csukás víz után – állapítottuk meg közösen.

Ősszel a Dunán a halak bandákba állnak össze, mielőtt elvonulnának a téli vermelő helyekre. Ilyenkor a gyülekező helyek hollétét mindenki nagy titokként őrzi, ezért – mivel pletykás a horgásznép - általában egy-egy hely híre alig néhány óra alatt terjed. A napokban engem is egy ilyen horgászatra invitáltak.
Dunaszerdahelyi barátaimtól kaptam a tuti füles, hogy a bősi alvízen lassan összeáll a dévér. Jártam már ott, korábban is ebben az időszakban, és bizony, amikor ott összegyűlik a hal az 1-4 kg közötti gyönyörű dévérek csapatát jelenti. Igazi horgászélmény!

Amióta Dunaújváros déli határában elkészült az impozáns Duna-híd, alig negyedórányi autózással meg lehet közelíteni a Fűzvölgyi-csatorna solti szakaszát. Persze ez még nem volna elég indok arra, hogy Gyula barátom mostanában oda járjon pecázni, de azért a szempontok súlyozásánál ez is nyom valamennyit a latban.

Kézezeröt novemberét írtuk. Társammal, Ferenczi Janival lelkesen érkeztünk a tiszaörvényi kikötőbe, hogy mindenek előtt elfoglaljuk királyi lakosztályunkat a közismert Haljó „anyahajón”.

Nagy folyókon célzottan csukázni elég komoly kihívás, mivel tömegesen ritkán találjuk ezt a halat. Ez egyrészt magányos életmódja miatt van így, másrészt nem a folyóvíz a csuka ideális élettere. Ez alól a legnagyobb kivételt a Bodrogon láttam, ahol évről évre tekintélyes mennyiség található e ragadozóból, olyannyira, hogy a drótelőke nélküli pergetés még a süllős helyeken is hazardírozás. Egyetlen probléma az itteni csukákkal, hogy a fogások zöme két kiló alatt marad.

Hírt kapott Gábor, mit hírt, konkrét tippet, hogy hová kell menni a Dunán az ilyen őszi kisvíznél. Már egy hete kerestük a jó halakat, de minden korábban működő pályán betliztünk. Ez viszont annyira tutinak tűnt, hogy nem is akartunk próbálni, sokkal izgalmasabb, életszerűbb, élesben a mély vízbe ugrani, egyből jött az ötlet, hogy a Halveszély első adását – szép magyar szóval élve  – rátervezzük erre a horgászatra.

Egy emberrel, akinek – mondhatni – életstílusa a horgászat, kevés rosszabb történhet, minthogy részben vagy egészben korlátozzák kedvenc időtöltését. Ezt a sajnálatos „élményt” volt szerencsém átélni az elmúlt három hétben, mivel egy baleset következtében eltörtem az egyik kézközépcsontomat. S hogy mindez ne legyen elég, természetesen, a pergetésben-legyezésben használt dobó kezem, a jobb került gipszbe.

Megcsörren a telefon, Profi barátom az, a lengyel peca ügyében hív. Jó ideje figyeli a vízállást, a csökkenő tendencia láttán biztat, vágjunk neki a tavaszi túra ismétlésének. A főszezonban akár egy hónapra előre lefoglalhatják a Catch & Release szakaszra kiadható napijegyeket, és ez most, a 2010-es Műlegyező VB előtt még fokozottabban érezhető. Nekünk még jutott pár napijegy, hiba lenne nem kihasználni…

Szeretem az egész napos pecákat. Valahogy ilyenkor érzem azt, hogy eleget horgásztam. A víz kiveszi az erőt, a feszültségeket, s közben olyan étvágyat teremt, hogy még a legpóriasabb étel is fejedelminek tűnik. Van idő, hogy fussanak a gondolatok, és nem kell a mobil ébresztője miatt aggódni, hogy mikor szólít munkába indulásra.