Márciussal kezdetét veszi a legtöbb ragadozó hal horgászati tilalma, így a pergető módszer háttérbe szorul. A jászoknak még hideg van, a domolykós vizek már áradnak, az ébredező harcsák közül egész napos pecával (és nem kis szerencsével) lehet csak elcsípni egyet-egyet.

A balintandem nem ritka

Horgászbarátaimmal, akik javarészt szintén megrögzött pergetők, ilyenkor mindig kicsit bajba kerülünk. Már-már elvonási tüneteink vannak, hiszen hónapokra el kell felejtenünk kedves halainkat, a balint, a csukát és a süllőt.
Mit lehet ilyenkor tenni? Természetesen pótolni másféle horgászatokkal; összejönni a megszokott társasággal, egy jót keszegezni ötös spiccel, matchbottal a nád előtt kárászozni. Csupa olyat, amire egész évben úgyse nagyon szánnánk rá magunkat. És közben jókat beszélgetni. De miről is? Mi másról, hát a pergetésről!
Velünk ez így szokott történni. Jóízű anekdotázás veszi kezdetét, felelevenítjük a régi, szép fogásokat, és előkerülnek a szinte már hihetetlen, pergetős sztorik. A szép az egészben az, hogy a véletlennek vagy hihetetlennek tűnő furcsaságok a sok év alatt észrevétlenül is összegyűlnek egy fanatikus pergető horgász tarsolyában. Ezek közül szeretnék most egy csokorra valót megosztani az Olvasókkal. A történetek velem és jóbarátaimmal estek meg, és bár nem kérdéses a valószerűségük, mégis próbáltam azokat kiválogatni, amelyeknél a fényképezőgép is tanúsította az első hallásra nem mindig hihető fogásokat.

Amikor a márna rabol
Talán tíz éve is van már, amikor a Felső-Tiszán, egyetemi baráti társaságunk (teljesen véletlenül) a híres Szabó-rekesz homokfövenyét választotta ki a nyári táborozás helyszínéül. Kecsegére készülve, tanácsot kértem a szomszédban horgászóktól, és történetesen épp Juhász Gyulával, az akkor még hármas országos rekorderrel (kecsege, márna, menyhal) hozott össze a sors. Gyula úr mesélte ízes stílusában, hogy milyen az, amikor a márna rabol. Hittem is, nem is, bár azt már akkor is tudtam, hogy (főként a termetesebbje) előszeretettel fogyaszt kishalakat. Ekkor határoztam el, hogy megpróbálok célzottan márnára pergetni.
Az első kapásra pár szezont várnom kellett, de aztán megtört a jég, és egy másfél kiló körüli négybajuszút fogtam Rapala SR-7 SFC-vel. Azon a nyáron könnyűpergetővel még három márna jött a Sajón, de a legszebbet Profi barátom fogta. Kisméretű, mélyenjáró wobblerére ragadt rá egy közel háromkilós torpedó. A legkülönösebb mégis Judit kedvesem hala volt, aki a pergetéssel való ismerkedésének napján, a déli kánikulában, alig 30 centi mélységben vezetett Original 3 MU wobblerrel araszos márnácskát fogott.

Márna és Shad Rap

Juditom pergetett márnácskája

Profi kapitális márnájának portréja

Hogy horgászatban a női kéz milyen szerencsés tud lenni, arra álljon itt a következő eset:
Pergetve menyhalat fogni nagyon nehéz, és tény, hogy csak keveseknek adatik meg. Nekem sem sikerült a hosszú horgászéveim alatt, pedig beletekertem már pár ezer mérföldet az orsóimba. Ezzel szemben, 97-ben, az akkori barátnőm egy negyvendekás menyust segített partra J-7 GFR Rapalával. Ez még hagyján, de életében először volt pergetőbot a kezében, egy olyan helyen, ahol én már a hetedik évet dobáltam végig, rendületlen kitartással…

Finnyás (?) paducok
Ifjúkoromban sokat úsztattam folyóvízen, s e horgászatok során volt szerencsém megismerni a paducot. Ha erre a halra lehetett számítani, mindig körültekintően állítottam össze a felszerelést, a lehető legfinomabb előkével és legapróbb horoggal szereltem, nehogy paduc-uraságnak gyanús legyen a dolog. Soha nem gondoltam volna, hogy évekkel később, a téli Bodrogon, hét méteres mélységből, balinra szánt ólmos-legyessel egymás után szedem majd őket. Az meg még a saját szememnek is hihetetlen volt, hogy egy harmincdekás paduc hogyan képes egy 4-es (!) számú hármashorgot úgy eltüntetni a szájában, hogy annak minden ága belülről akadjon… A paducokat jellemzően a sötétre festett vagy natúr színű szivarólom bolondította meg.

Ez számomra is hihetetlen…

Alul paduc, felül balin

Megzavarodott keszegek
Ez az év egyébként a többi keszegfélére is furcsa hatással volt. Még januárban, a kemény fagyok alatt teljesen beállt a Tokaj feletti Tisza. Egybefüggő jégtakaró borította, egészen a Bodrog beömléséig. Mi ezen a jéghatáron balinoztunk, nem egyszer dupla zsákmányt tekerve a felszínre. A szivarólom fölé kötött műlégyre rendszerint balin, alul paduc vagy balin volt a zsákmány. Egyszer az ólommal bagolykeszeget fogtam, szabályos akadással. Nincs nagy csoda, éhes volt ő is, odakapott, ráragadt, ez rendben is van. De amikor ugyancsak szabályosan fogtam egy másik tenyeres bagolykeszeget 34 grammos Strom gumihallal, már én is eléggé furcsán néztem a keszegekre…

Bagolykeszeg ólomra

Hogy ő mit akart?

Viszont nem csak a tél tudja így megzavarni a fehérhalakat. Egy éjszakai pergetés során szépen fogtuk könnyűpergető felszereléssel a balinokat és a gardákat, amikor furcsa, még a gardáétól is szolidabb, csettenős „rablásokra” lettünk figyelmesek. Ha nem fogunk belőle, sose találtuk volna ki, hogy tenyérnyi dévérkeszegek falják a sodródó ivadékhalakat. Az első kis dévér egy amerikai 2,5 centis mini wobblert, míg a második egy 7 centis Team Esko-t vett fel! Napokkal később ugyanitt fogtam MFR-3 S Rapalával negyvendekás karikakeszeget, amin ezek után már túlságosan meg sem voltam lepve.

Karikakeszeg Mini Fat Rap-ra

Szép éjszakai garda

A keszegek vehemenciájára példa, hogy a Tisza-tavon, egy évekkel ezelőtti versenyen, sügerezés közben – háromcentis wobblerekkel – rendre fogtuk a vörösszárnyú keszegeket, méghozzá nem is az aprajából. És hogy a sügérek se maradjanak ki a sorból, nálam ők vezetik a mohósági listát. Először is, nincs az a nagyméretű támolygó villantó, amit ne vennének fel. Másodszor, Profi barátom és jómagam is eljutottunk már a „tandem-sügér”-ig, amikor egy wobbler mindkét horgán rajtavesztett egy-egy csíkos ragadozó.

Vörösszárnyú a wobbleren

Mohó sügérek

Bucók és más állatfajták
Ugyancsak a Tisza-tó adta életem talán legmeglepőbb fogását. Az egyik január eleji napon hosszú, korongfarkú Sking-gel dobáltam, és a süllők rendre csak csipkedték a műcsalit. Mivel meguntam a sok rontott kapást, pár centis előkén hármashorgot tűztem a plasztikhal végébe. A következő bevontatásban második ütésre megakasztottam a halam, ami megdöbbenésemre egy közel másfeles, gyönyörű compó volt!

Compó twisterre

A következő különlegességeket szintén a Tisza adta, de már a tiszalöki duzzasztó alatt. Egy éjjel a part melletti kövezésen twistereztünk, amikor társam egy magyar bucót fogott duplafarkú, fehér twisterrel. Még a véletlennek is tulajdoníthatnánk az esetet, de még aznap a szomszéd spori Original 9 SFC-vel ismételte ugyanezt, és három a magyar igazság alapon én is megfogtam a torkos bucómat, ami egészen az ólomfejig szippantotta be a műcsalit, egyértelmű bizonyítékát adva, hogy a bucók felvételt kérnek a ragadózó halak közé.

Bucó duplafarkú twisterre

Torkos bucó

De arra, hogy minden hal esélyes a műcsalijainkra, akár jó példa a Sajón fogott, védett széles durbincsom, vagy a Bódva vízrendszeréből kikerült, ugyancsak védett halványfoltú küllőm.

Széles durbincs (védett!)

Halványfoltú küllő (védett!)

Vidd el, majd hozd vissza!
Gondolom, sok horgásztársamtól vittek már el műcsalit a halak. Ez a legnagyobb odafigyelés mellett is megesik. Na, de hogy vissza is hozzák?! Erre példa az alábbi két csukám története.
Az első eset két éve történt egy holtágon, ahol október elején az egyik rávágást követően, mindenféle előjel nélkül megkönnyült a zsinór. Mindig harapásbiztos előkét használok csukára, így nem értettem a dolgot, de tudomásul kellett vennem. Csak arra gondolhattam, hogy a vehemens rávágásban valahogy a főzsinór is az éles fogak közé került. A feltevésem mintegy két héttel később igazolódott be, amikor az ominózus helytől 200 méterre megfogtam a tettest. A műcsali horga a pontatlan rávágáskor a hátába akadt, így kerülhetett a szájába a főzsinór. Hab a tortán, hogy a másik műcsalimat, amivel végül is megfogtam, szintén elvétette a ragadozó, így annak horga a melluszonynál találta el a halat. Kár is lenne kiszámolni, hogy ennyi véletlennek mekkora a valószínűsége, de az biztos, hogy néhány lottó ötös kijönne belőle…

Hátán hozta a műcsalimat

A botspiccel fogott csuka

A második sztori már új keletű, február elejéről való. Kedvenc kristálytiszta tavunkon pergettem egyedül, gondolataim valahol egész messze jártak. Kihasználta ezt a pillanatot csuka pajtás, és olyan sebességgel rontott a wobblerre, hogy a bevágást követően nem tudtam elég gyorsan beorsózni a zsinórt. Mikor a kontaktust felvettem vele, már méterekkel közelebb volt. A bot nem görbült, a fék nem nyekkent, mégis megkönnyülve, üresen futott felém a fonott vége. Bal kezembe fogtam a bothossznyi zsinórt, jobbal pedig szomorúan leeresztettem a botot, amikor megláttam, hogy a csónaktól pár méterre a csukám bukfenceket vetve próbál megszabadulni a műcsalitól, majd a csónak alá úszik, és fejjel beleáll a fenéken heverő hínármaradványokba. Villámgyorsan cselekednem kellett, mivel a csónak közben sodródott. Ledugtam a bot spiccét a bő másfeles vízbe, majd még mindig bal kezemben tartva a zsinórt, egy pillanat alatt áthurkoltam a csuka fején, és annyi masnit kötöttem rá (tőrvívókat megszégyenítő csuklómozdulatokkal), amennyit csak engedett a szerencsétől ajándékba kapott pár másodperc. A csuka fogai, kopoltyúíve és a kilógó wobbler horgainak segítségével a felszínig tudtam húzni a halat, így kedvenc wobblerem – az ügyességem mellett hatalmas szerencsével – újra a dobozomba kerülhetett.

Monstrumok támadása
Tavaly nyáron egy ártéri kifolyónál pergettem finom cuccal jászra és balinra. Pár szép hal után wobblert cseréltem, a mélyebb régiókat vallattam Mini Fat Rappal. Második dobásra tompa, de egyértelmű rávágást kaptam. Testes hallal kezdtem birkózni. Már az elején ezüstösen megvillant a víz alatt, így joggal sejthettem, hogy életem jászkeszegével hozott össze a sors. Lassú, monoton húzásba ment át a forgolódás, a 16-os monofil damil egyre fogyott az orsóról. A hal a sodrásba vette az irányt. Öt perc, és 60 méter ellopott zsinór után be kellett látnom, alulbecsültem az ellenfelem, így jobban teszem, ha felveszem a horgonyt, és motorral utána megyek. Majdnem 25 perc fárasztás után tudtam csak szákba terelni az 5,40-es busát. Az MFR horga meglepetésemre szabályosan, belülről akadt.

Kishalevő busa

Bartha Péter tízes pontya

Utolsóként a pontyot említeném, mint ragadozó hajlamú békéshalat. Pontosabban a nyurgapontyot, mert mindhárom, horgászköreimben ismert esetben, ez a típus volt a főszereplő. Az első hal egy tél végi gumihalazáskor, Bartha Péter barátom által, szabályosan fogott, tíz kilós óriás volt. A másik egy szeptemberi napon engem viccelt meg a Tiszán. Közel nyolcas vízben akasztottam, és bár alig volt három kiló felett, példaértékű, ahogy torokra vette a kicsi Mann’s twistert. Szándékosan a cikk végére hagytam Profi barátom monstrumnak nyugodtan nevezhető, kapitális nyurgáját, ami egy holtág vizéből került elő, és kerek 15 kilogrammot nyomott. A szépségdíjas „sodrófa” ügyesen vezetett, vese alakú támolygó villantóra csábult el.

Profi és a 15 kilós sodrófa

Joggal kiált fel a Kedves Olvasó, hogy „Ilyen nincs!” – s közben mégis van. Természetesen, ezek a kuriózumok több év, több ezer pergetett órájának az esszenciái. Mindenki, aki fanatikus módon újra meg újra vízre száll, és szinte le sem teszi a pergető botot a kezéből, előbb-utóbb találkozik hasonlóan különös dolgokkal. Minden csak idő kérdése, és azzal egyenesen arányos. Szerencsére a víz kifogyhatatlan a meglepetésekből, rejtelmessége folytán kincsesbánya marad kezdőknek és profiknak egyaránt…

Szólj hozzá:

Mehet