Azzal kezdődött, hogy nem is gondolhattam pecára a hosszú hétvégén a munka miatt. Egy véletlen - talán nem is annyira - telefonbeszélgetés során tudomásomra jutott, hogy barátaim fogják a halat. Gábor barátom éppen költözködik, de a víz hívó szava, nála is legyőzött minden akadályt. Rövid telefonos egyeztetést és rábeszélést követően, az éjszakai meló utáni alvás helyett, már robogtam is Dunavarsányba.

A bal part nagy stégje...

... és a horgászható terület a stég előtt

Az egész pakolás, indulás nem vett igénybe 10 percet. Szeretném, ha ezt a riadó startot kedves női hozzátartozóink is eltanulnák és nem kéne az életünk felét, tollászkodó asszonyaink lakásból való kirobbantásával tölteni. Helyette horgászhatunk is. Persze sok beteljesületlen vágyam között ez is utópisztikus. Ahogy abban sem bízom, hogy végre megtanulunk ember módjára élni és viselkedni. Kérek mindenkit nézze el nekem, ezeket a nem vízpartra való mellékzöngéket. De a személyesen, testközelből megtapasztalt ünnepi események hatása még mindig belezavar a gondolataimba. 

Beállás egyedül

és csoportosan

Ráckevei-Dunán horgászók számára minden évben kiemelt esemény az őszi telepítés utáni általános tilalom vége. Ez az idei évben október 20-án következett be. A tilalom célja, hogy az október elején elvégzett telepítés során vízbe került halállományt megvédje. Sokan sokféleképpen kritizálják a Ráckevei Szövetség gyakorlatát a tilalmak és telepítések kapcsán. Én azt gondolom, hogy jó szándékkal, jó munkát végeznek, ha becsúsznak hibák, nekünk horgászoknak is érdekünk és dolgunk, hogy jelezzük ezeket a döntéshozók felé és kijavításukban segédkezzünk. Általános magyar  szokás szerint azonban mindig megtaláljuk a kibúvót, miért más a hibás. Volt szerencsém október 22-én délután és 23-án délelőtt pár órát horgászni. Ennek során nagyon sok jó és pozitív élmény ért, inkább ezeket örökíteném meg. Talán egy másik cikkben később kitérünk az esetleges negatív tapasztalatokra.
Megérkezésemkor a helyi erők már a vízen tartózkodtak, ezért igyekeztem rövidre fogni a szerelést. Az ilyenkor szokásos helyi standard a következő.

A szerelékem alapjai

A nyerő csali

Színes csontik

Etetőkaja, csalik és a szerlések

Közepesen erős, 4 méter körüli matchbot, az orsón 14-16 mm vastagságú zsinór, kétpontos 1-3 gramm teherbírású úszó, a 12-s előkén 12-14-es nagyságú horog. Tudom, hogy nem egy haltépő összeállítás, de a fogható max. 4 kilós pontyok kezelhetőek vele. A módszer nemesen egyszerű, csónakkal beállunk a mederbe, a vízfolyás sebességét figyelembe véve, elvégezzük az etetést és a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodva vagy úsztatjuk felette, vagy megtartjuk rajta a szereléket. Az etetőanyag bármilyen márkájú lehet, nem baj ha van benne kis szemes búza, kukorica vagy egyéb mag. A csalink csonti vagy csemegekukorica. Ne feledjük, frissen telepített, tógazdaságban nevelkedett pontyokra horgászunk, akiket nem világmárka kajákkal neveltek fel. Sokkal fontosabb a viselkedésük alapján megtalálni a tartózkodási helyüket. Ha valaki kételkedne a módszerben, egy régi történettel igyekszem megvilágítani mennyire eredményes lehet. Több mint 15 éve, hasonló időszakban, a horgásznapot lezárandó beszélgettünk a tanyánk büféjében. Az eredményt firtató kérdésekre a legkisebb háromjegyű szám környékét jelöltem meg kifogott  és visszaengedett darabnak. Akkori elnökünk Józsi bácsi, hím haszonállatok különböző testrészeinek mondatokba fűzésével adott hangot a kételyeinek. Hangerővel sem fukarkodott, ezért sokan felfigyeltek a beszélgetésre.
Nem volt lehetőségem elegánsan kifarolni a helyzetből, ezért fel kellett ajánlanom, hogy a legközelebbi pecámat végignézheti és erősen számolni fog. Na innentől úgy izgultam a következő bevetésig, mint a brit Howard Collins, aki első európai emberként teljesítette a száz ellenfeles küzdelmet egy karate szakágban. Nem egyszerre, egymás után kell legyőzni az ellenfeleket. Erre készültem én is a pontyokkal, csak én nem megvertem hanem rögtön visszaengedtem őket a vízbe. A vége az lett, hogy teljesítettem a százat, öt óránál kicsit több idő alatt, de dobhattam el egy akkoriban nehezen és drágán beszerezhető tekercs zsinóromat. Ma már nem török ilyen babérokra és senkit nem buzdítok rá. De remélem Józsi bácsi, aki már odaát, az örök vizek melletti büfében van, emlékezni fog rá és szorít helyet nekem a pultnál, ha én is megérkezem.
Az eddigi hírek, eredmények, na és önnön nagyságunkba vetett hitünk - remélem mindenki érzi az iróniát - alapján, bizakodva elfoglaltuk helyünket a mederben. A becsülettel elvégzett etetés után két órával, zsugorodó önbizalommal és kézzel fogható eredmény nélkül ücsörögtünk hármasban.

Két órai eredmény, vagy eredméntelenség

Gáborral és Gyurival egy ladikban

Lassan negyediknek beköltözött mellénk a csónakba a reménytelenség is, de ekkor megszólalt a sokat átkozott mobiltelefon, életünk megkeserítője. Most az egyszer jó hírt kaptunk. Gyurit hívta a másik Gyuri, hogy menjünk ki hozzájuk a bal part óriás stégjére, mert hegyekben áll a hal a kis vízben. Kicsit kérettük magunkat, mégis csak van büszkeség, meg önérzet, férfihiúság és a többi. De az őszinte invitálás és a halfogás vágya erősebbnek bizonyult bennünk a fenekezéstől való idegenkedésnél. Sajnos Gábornak vissza kellett menni pakolni, de megígértük neki, hogy halfogás közben nagyon gondolni fogunk a költözésre és a dobozolásra. Ugye milyen empatikus alakulat vagyunk. Közben az is kiderült, hogy az önzetlen meghívás mögött mi a hátsó szándék, ha már úgy is ki kell kötnünk, ugyan hozzunk a büféből utánpótlást a halfogástól kiszáradt harcosoknak.
A horgászrend szerint engedélyezett 17 órás befejezésig nem sok idő maradt, de ezt jól kihasználtuk. Az utolsó negyedórában - 3 db, két kiló felettivel - helyreütöttem magamban a dolgokat. Érdekes, hogy az egyébként eredményes mederből kifújta az erős szél a halat a part előtti sekély vizű nádasok árnyékába. Csak fenekezve és mézes pufi csalival sikerült fogni, más nem érdekelte őket.

Gyuri és egy veresszárnyú

Krisztián visszaengedte

A merítőben a telepített potyka

Kálmán, a szerelék, meg a hal

Felbuzdultam az eredményen és megbeszéltük, hogy reggel ismét kimegyünk. Az alvást lerendeztem gondolatban, majd odaát lesz rá idő. Nem csak mi örültünk a halaknak, más is szeretett volna, így a reggeli kezdéskor már többen körbehorgászták a helyet. Hal nulla. Kényszerből beültünk a tegnapi helyünkre a mederbe. Láss csodát percekkel az etetés után ponty Kálmán horgán, amit rutinosan lerázott, ugyanis az első nemes halat fogó kötelezően fizet egy kört a jelenlévőknek. Naná, hogy nem tudtam letépni a 0.8-s előkéről a hálátlan és igen drága pontyot. A többiek ezek után megjegyezték, hogy most már tesznek csalit a horgukra. Hallatlan, minek nekem ellenség, ha barátaim is vannak. A szakadó esőn kívül teljesen rendben volt minden. Nagy önmérsékletet tanúsítva, amihez az átázott ruha is hozzájárult, befejeztük a tegnapra tervezett, de másnap megvalósult pecát. Part felé motorozva kikérdeztük a tegnapi helyen ülőket, eredményük a legkerekebb matematikai jellel volt kifejezhető. Kicsit megmelegedett bennem a lélek és gondolatban irigység a káröröm és egyéb fogalmak összefüggésein merengtem.

Kálmán menekül a fizetés elől

Fárasztás

Szákolás

Jól akadt

Gyuri és hala

Teríték. Jön a karácsony...

Hazafelé összekapaszkodva motoroztunk

Majd adósságom kiegyenlítése közben alaposan kiveséztük, hogy lehetnek ezek a pontyok műhalak, azért nem adják könnyen a pikkelyüket. Valószínű, hogy mai sikerünket annak köszönhetjük, hogy a megszűnő szélben a halak vissza vándoroltak megszokott helyükre a mederbe, mi meg nem lévén másutt hely, pont oda mentünk. Amit már a fentiekben leírtam, nagyon fontos, hogy megtaláljuk őket. De ez csak az első lépcső a sikerhez, kell még megfelelő szerelék, jó csali, némi szerencse. Meg nem árt néha a baráti segítség, amit ezúton is köszönök a fiúknak.

Szólj hozzá:

Mehet