Szeretem az egész napos pecákat. Valahogy ilyenkor érzem azt, hogy eleget horgásztam. A víz kiveszi az erőt, a feszültségeket, s közben olyan étvágyat teremt, hogy még a legpóriasabb étel is fejedelminek tűnik. Van idő, hogy fussanak a gondolatok, és nem kell a mobil ébresztője miatt aggódni, hogy mikor szólít munkába indulásra.

A szeptemberbe nyúló nyár végnapjai egy-két kiadós felhőszakadást magukkal hoztak, minek okán a Tisza enyhén szőkés lett, hűen önmagához. A Bodrog mintha lekéste volna ezt, továbbra is tiszta vizet hozott, így torkollott a pezsdülő folyóba. A kétféle víz találkozása ilyenkor általában jó lehetőséget kínál, ezért is csomagoltam egy teljes napra. Meg azért is, mert a helyi „radarok” jelezték, hogy reggelente „csapkod a balin”.

Reggeli balin

A „magyar tarpon”

Kedvelem ezeket az öregurakat. Bár van köztük mufurc és kapzsi alak, a legtöbbjük mégis színfoltja a folyónak. Hajnalban kelnek – talán nem is tudnak már tovább aludni, motor helyett evezővel hajtják ár ellenében a csónakot. A maguk egyszerűségével horgásznak, türelemmel, kitartással. Esőben, szélben, tűző napban. Valahol irigylem őket.

Azon a bizonyos horgásznapon is összefutottam egyikükkel, boldogan újságolta az öreg, hogy a fiától kapott „valami ződ” zsinórt, és ezzel már sokkal jobban tud pergetni. Mosolyogtam és helyeseltem egyszerre, belül régi emlékeket felidézve nagyapámról. Boldog idők voltak azok; negyvenes damilok, üvegbotok, bunkós fejű törpeharcsák, sulyomlevél közül szedett kárászok és nádat döntögető pontyok elevenedtek meg, ahogy visszagondoltam. Szép és fájó volt az emlékezés, nem is bírtam sokáig időzni benne.

A csónakommal a hajnalt kissé lekésve érkeztem a tetthelyre, ahol a balinok már javában vágták a küszöket. Erőteljes rablásözön volt, így kezdésnek a legyező bot mellett voksoltam. Hamar kiderült, hogy a máskor igen eredményes módszer most nem kell az őnöknek. Az őszi balin, bizony, nem a tavaszi, és ez az óvatosságukon is látszott.

Balinos kavalkád

Máskor is tapasztaltam, hogy oly mértékben képes ráállni a kishalra, hogy bármit, ami csak kicsit különbözik tőle (formában, színben, de még úszási irányban vagy sebességben is), teljesen figyelmen kívül hagy. Ilyenkor szinte csak a meglepetés ereje, az éppen raboló balin orra elé vetett műcsali lehet sikeres, amire begőzölt állapotban odakap. Ám a nagyok így sem ejthetők el. Ezzel szembesülnöm kellett, amikor felvonultattam az ötös-hetes wobbler-arzenált.

Az első szebb példány

Kissé vékonyan akadt a mûcsali

Majdnem a kezembe rántotta…

Elég speciálisan szerelek balinra, több dolgot is átállítok, cserélek a felszerelésben. Preferálom a damillal történő balinpergetést, de ezt inkább az ólmos-legyes előkénél szoktam alkalmazni. Wobblerrel ugyanúgy vékony fonottal dobálok, mint süllőre, csak a fonott zsinór végén elhelyezett kisméretű not-a-knot kapocsba 70-100 cm 0,25-0,27-es fluorokarbon damilt kötök. Ez a monofil damildarab nem rendelkezik nagy nyúlással, és egyben a leggyengébb láncszeme a szereléknek. Épp ezért a fékerőt úgy állítom be, hogy kézzel mindenféle erőlködés nélkül meghúzható a zsinór. Nem tudom pontosan ez mekkora erőt jelent, sosem mértem le, lényeg, hogy kellően laza legyen a fék. A balin a leggyorsabb halak egyike, olykor a gyakorlottakat is meglepő sebességgel tud támadni vagy ugrani az megakasztás után! Ezt a vehemens támadást a bot önmagában ritkán tudja tompítani, nem árt az odafigyelés. Annál nagyobb hiba talán nincs is, mint amikor balinba szakad a műcsali. Velem még sosem fordult elő ilyesmi, de volt ismerősöm, aki két wobblert is vesztett egy délelőtt balinban. Meg is kapta tőlem a fejmosást érte. Hozzáteszem, a kemény fék túl nagy előnyt nem jelent a balin megakasztásánál, hiszen nem csontos szájú halról van szó, mint a süllő vagy akár a csuka esetében. És az sem jellemző rá, hogy akadóba szaladjon, mivel alapvetően nyílt vízi hal.

Fogós az SSR-5 SD

Klasszikus J-7 S-re

Ezzel kapcsolatban jó tudni, hogy (óvatosságukból adódóan) rendszerint a nyílt vízfelület partszegélytől távolabbi részein találjuk a testesebb példányokat. Az említett reggelemen ez különösen igaz volt, mert míg a mérethatár körüli „suhancok” a szegélyen szedték az apróságokat, bentebb, néha már a folyó közepén, hatalmas burványok terültek szét, több kilós, akár öt feletti balinokat sejtetve. Ritkán, jól megfontoltan raboltak, így nem sok esély volt a megfogásukra. Egyetlen három kiló körüli példányt akasztottam, de olyan óvatos ráfordulásban akadt meg, hogy pár taktus után le is akadt a horogról.

Egy igazi sporthal

Így inkább a parti bokrok felé vettem az irányt, ahol kisebb, de több balin rabolt. Az első hal egy X-Rap-ra csapott oda, szinte a beesőre. Nem rossz, másfeles forma volt. Később több társa követte, de nagyon sok koppanós, óvatos kapás volt, jelezve, hogy a műcsali mégsem élő küsz, és hogy ők ezt most elég jól tudják. Az attraktív színek teljesen eredménytelennek bizonyultak, csak a minél inkább kishalszerű színvilág keltette fel a ragadozók érdeklődését. Túlságosan nagy csoda ez sem volt, hiszen a küszök szokatlanul nagy mennyiségben torlódtak össze ezen a területen. Rendkívül fontos volt még a csali mérete, és az is, hogy ne rezegje túl magát. Összesen kilenc balint fogtam, amivel elégedett is lehettem volna, de ez csupán századrésze volt az előttem őrjáratozó mennyiségnek.

A kishal szín működött

Nálam nem konyhahal

Délelőtt, úgy kilenc és tíz óra között a kapások teljesen abbamaradtak, de a rablások száma is megcsappant. A fény, mint általában a műcsalizás ellensége, most sem a jó irányba tolta a horgászsikert. Hazaindulni korán lett volna, és egyébként is készültem egy tapogató pálcával a nappalra, ezért néhány csaliküsz megfogásába kezdtem. Magam is meglepődtem, amikor mindenféle etetés nélkül, cirka félóra alatt megvolt a harminc küsz. A hihetetlen fokú táplálékbőség újabb magyarázattal szolgált balinjaim óvatosságára.

Süllőcsalik

Frissítő fürdő

Keszegek, alattuk süllők

Bár eleinte jól esett a reggeli hideget követő napfény, az egyre növekvő meleg elől a híd alá húzódtam. Egyébként is ennek az árnyékában sejtettem nagyobb sűrűségben fogas ismerőseimet. A radarkép jelentős mennyiségű keszeget mutatott, de a törések mentén itt-ott felfedezhető volt pár gyanús haljel, ami süllőkre utalt. Nem tudtam megállni, muszáj volt rádobnom pergetővel, hogy legalább megnyugtassam magam. Az egy óra alatt mindössze néhány koppintás meggyőzött arról, hogy most a kishalas cuccon kívül más nem nagyon fog működni.

A felszerelés összerakása nem okozott gondot, azonban nagyon szokatlanul állt a kezemben a tapogatásra szánt, pergetőhöz képest meglehetősen lágy bot. Az eszemet sem tudom, mikor élőhalaztam utoljára, pedig ifjú koromban nagyon szerettem ezt a módszert. De hiába, a pergetés könnyen elcsábítja az embert…

Megmarta

Kisméretű tettes

Süllőportré

Első dobásom a híd árnyéka fölé esett, alatta akartam átsodratni az orrba tűzött küszt, de akadóra húztam. Megemelve derült csak ki, hogy ragadozó kapta el a csalihalat. Goromba húzás következett, majd könnyülve jött tovább a cucc. – Ezt még szokni kell – gondoltam, és újracsaliztam, mert a snecit rendesen megvágta a tüskéshátú.
Pár dobással később, finom elnehezedés, majd ráncigálós kapás jelentkezett. Az eredmény sem lett nagyobb a vártnál, méretközeli volt a tettes.

Gyöngyös szerelékkel

Jobbacska, de nem elég jó

Eszmélés

A keresés délutánig tartott, néhány rontott kapás, és újabb halak jelentkeztek. Általában 30 centi fölött, de nem minősültek süllőnek, csak süllőcskéknek. Próbálkoztam a mederben halszelettel, ahol ugyanaz fogadott, nem értem el áttörő sikereket. Az egyik halszeletes kísérletem viszont igen meglepő eredménnyel zárult, azonban ehhez szükség volt egy galamb közreműködésére is. Ahogy a híd alatt vártam letett bottal, halfilével a jobb süllőt, felülről egy galád madár szabotázs akciót hajtott végre ellenem, és harminc centi közelítéssel mellém pottyantott. Felpillantottam, honnan e nem kívánt égi áldás, ezzel azonban megbillentettem a csónakot. A szélén pihenő bottal csak sejtem, hogy mi történt, mert nagy zörgés kíséretében a csónakdeszkáig repült. Utána kaptam, sikerült is elérnem a nyelet, de megemelni már nem kellett, mert fékhangig feszült a zsinór, és karikában maradt a bot. A damil szerencsétlen módon beleakadt a botzsák cipzárjába, így félő volt, hogy a vehemens támadó még azelőtt szakít, hogy láthattam volna. Sikerült kiszabadítanom, de a lágy bottal és a 18-as előkével így is több percbe került, míg a kettőfél körüli balin felemelkedett.

Váratlan látogató

Legyes balin

A dolog mikéntjére magyarázat, hogy a fellibbenő halszeletre csak ráfordult a hal, és a kopoltyúfedőjében akadt meg a horog. Ez tisztán látszott, mikor nagy nehezen feltornáztam. A fotógépet mire aktiváltam, a hal visszatört a mélybe, és többet fel sem jött; a külső akadás nem tartotta tovább. A fotón így csak a botspiccet vízbe húzó, utolsó kitörését örökíthettem meg.

A belső ív süllői méretükkel nem kápráztattak el, így gondolkodóba estem a folytatáson. Mivel késő délután volt, új dologba fogni csak úgy lett volna értelme, ha estére is maradok. Ehhez azonban mind az étel, mind a teljes süllős plasztik-hadtest hiányzott. Végül az időjárás lett a vízválasztó, és majdnem szó szerint, mert hatalmas, üllő alakú felhőzet jelent meg a láthatáron. Nem vehettem tréfára a dolgot; emlékezvén korábbi híd alatt ragadásomra az esőben, inkább összecsomagoltam.

Kipróbált zsinórtípusok

Most a pergetőbot nyert

Hazafelé a kisördög belém bújt, a kövezés süllői és harcsái jártak egyre a fejemben. „Mi van, ha ott vannak a jobb süllők?” „Hátha ez a nagy vihar megbolondítja a harcsákat!” „De jó is lenne egy parti twiszteres-gumihalas dobálás, csak úgy, az íze kedvéért…” Mire hazaértem, meg is győztem magam, hogy egy levezető, esti pergetés nem fog ártani. Nekivágtam hát az alkonyatnak két oldaltáskával és egy 3,30-as „parti pergető” bottal. De ez már tényleg egy másik történet.

Szólj hozzá:

Mehet